A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szerelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szerelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. október 4., vasárnap

Karmikus szerelem

"Megismerkedünk valakivel. Nem tudjuk miért, de mágnesként vonzódunk hozzá. A szemébe nézünk és elbizonytalanodunk. Nem tudjuk hova tenni az ismeretlen ismerőst, mégis érezzük, valami összeköt minket.

„Nem találkoztunk már valahol?” – ezt a kérdést valószínűleg százszor és ezerszer hallottad életed folyamán, és nem biztos, hogy csak egy férfi szájából hangzott el, mert jó „csajozós” dumának tűnik. Biztosan veled is előfordult már, hogy egyes emberek „olyan ismerősnek tűntek”, és egyszerűen nem tudtad hova tenni őket. Gondolkoztál már azon, mi lehet az oka annak, hogy egyesekkel rögtön azonos hullámhosszon vagy, mások viszont az idegeidre mennek, bármit is tesznek? Igen, vannak olyan emberek, akik lehozhatják a csillagokat az égről, akkor is érdektelenek, illetve, akkor sem tudjuk megkedvelni őket, míg vannak olyanok, akikkel első pillanatban már megtaláljuk a közös hangot. A léleklátók szerint előző életeid szereplői ők, akik most hatással vannak mindennapjaidra.

Ezek az emberek valamilyen hatással voltak ránk előző életünk valamelyikében, de lehet, hogy a kapcsolat nem úgy alakult, nem annyi ideig tartott, mint azt vártuk. Ilyenkor megmarad a vágy, és átmegy egy következő életbe, ahol, ha lehetőség van rá, a két lélek megpróbálja öntudatlanul megélni a régmúlt vágyakat. Ez a karmikus kapcsolatok alapja. Az előző életekben megélt közös emlékek és élmények hatására sok a közös vonás, ezért a felek már az első találkozáskor úgy érezhetik, hogy nagyon jól ismerik egymást. Azonban ezek a kapcsolatok gyakran működésképtelenek. Ennek oka, hogy a vágy kialakulásának idején, előző életükben más személyiségekként vonzódtak egymáshoz, és nem biztos, hogy feltámad ugyanaz az érzés ebben az életünkben is. A belső kötőerők miatt azonban a kapcsolatnak létre kell jönnie. Ha akarjuk, ha nem.

Sajnos, az igazi megtalálása azért nem olyan egyszerű, mert nem tudatosul bennünk, hogy pontosan mit is keresünk. Általában mindenki a saját kultúrájában kialakult sémák, gyerekkori élmények vagy későbbi beteljesült vagy beteljesületlen szerelmek alapján keresi a tökéletest. Létrehozunk egy ideált, és minél több elemből gyúrjuk össze, annál borzasztóbban sikerülnek kapcsolataink, és egyáltalán nem biztos, hogy jól érezzük magunkat az illetővel. Az elején persze minden tökéletesnek látszik, de csak addig, amíg el nem múlik a szerelem. Idővel azonban lehull a fátyol, a rózsaszín köd eloszlik a szemünk elől, és rájövünk, hogy nem ő az, akit kerestünk. Rosszabb esetben a kötődés miatt inkább vele maradunk, pedig sokkal, de sokkal jobban járnánk, ha tovább keresnénk, és nem adnánk fel.

Ha a sorsod szerint hagyod alakulni az életedet, és nem sürgetsz semmit, az élet szinte át fog préselni egyik kapcsolatból a másikba, míg a tökéletes el nem jön. Igaz, a sors néha tréfát űzhet veled, mert talán éppen akkor akad az utadba az igazi, amikor csapzottan, fáradtan, agyonhajszolva tartasz hazafelé a munkahelyedről. De ez mind lényegtelen…

Felmerülhet a kérdés, mikor ismered meg? Ez általában mindenkinél változó, de valószínű, hogy akkor, amikor egyáltalán nem is számítasz rá. Tehát a lényeg: ne keresd, legalábbis a külvilágban ne!

Magadban kell megtalálnod, belül kell vágynod rá. Ha szerencsés vagy, nem kell 50 éves korodig várni, de ne feledd, ilyen szerelem az életben csak egyszer van!

A karmát nem szabad összekeverni a sorssal. A karma cselekedetet jelent, de magában hordozza a tetteinkben, gondolatainkban, beszédünkben jelen lévő erőt és annak következményeit. „Ma az vagy, ami voltál, és az leszel, amit most teszel.” Hogy jobban megértsd: a dolgok nem véletlenül esnek meg velünk, és ha valami jó dolog történik, az egyáltalán nem biztos, hogy csupán a jó szerencse műve volt.

A lélekpárok nagy találkozása

Amikor közelebbi kapcsolatba kerültök egymással, nagyon különös, szinte megmagyarázhatatlan érzések fognak el, még akkor is, ha a fiú / lány egyáltalán nem az eseted. Ellenállhatatlan vonzalmat érzel, olyan, mintha elveszítenéd az önkontrollodat. Ez megtörténhet már rögtön az első alkalommal, de jellemzőbb, hogy csak több találkozás után fogod érezni. Egyértelmű, hogy szerelmet még nem érzel, hacsak nem vagy az a megrögzött „szerelmes típus”. A lábad azonban elgyengül, a szíved dobogása felgyorsul, és bizsergető érzés járja át az egész testedet. Olyan mélyen érint meg, hogy rögtön az összes féltett titkodat meg szeretnéd osztani vele, és mellette maradni örökre.

Szóval, már az első pillanat is különös. Tudjuk, hogy ismeretlen emberrel állunk szemben, mégis érezzük, hogy ő egészen más, mint a többi. Hiába van másoknak vonzóbb külseje, lehengerlőbb humora, szárnyalóbb intellektusa, nem menekülhetünk, szívünk nem ereszti őt. Az esetek többségében nem ismerjük fel találkozásaink karmikus jelentőségét, de ha jobban megismerjük egymás személyiségét, érzéseit, múltját sok-sok emlék felderenghet. Deja vu... Ki ne ismerné azt a pillanatot, amikor tudja, érzi: "ez már megtörtént egyszer". Senki sem tudja a magyarázatot. Egyes feltételezések szerint a deja vu-k nem mások, mint közös múltunkból feltörő emlékképeink, amelyek sötétben világító lámpásokként szolgálnak minket életünk bonyolult labirintusában.

Ettől kezdve az életed gyökeresen megváltozik. Biztonságban érzed magad, és előző kapcsolataiddal ellentétben itt nem játszol szerepet, nem lesz több hazugság. Félszavakból is érted a másik megnyilvánulásait, és bár még csak rövid ideje vagytok együtt, mégis olyan, mintha már ezer éve ismernétek egymást. A kapcsolat tehát a lehető legharmonikusabban alakul. Az egyesülés iránti vágy irányít, és ezt meg is kapod a lélekpárodtól. Felszínre tör az ösztön-én, szabadon, korlátok nélkül tudod megélni vele azokat a dolgokat, amelyek ösztönösek – ilyen a szórakozás, evés-ivás, szexualitás.

A szerelmesek nem felejtik el egymást. Akik egykoron sokat jelentettek egymásnak újra találkoznak majd. Egy későbbi életükben. Talán sikerül majd megoldaniuk azokat a problémákat, amelyeket korábban lezáratlanul hagytak. Talán jóvátehetik, hogy bántották egymást. Nem, nem fognak egymásra emlékezni. De érezni fogják, hogy ők ketten összetartoznak, s láthatatlan köldökzsinórjaik erősebbek mindennél. Túlságosan könnyű feladat lenne emlékezni arra, hogy kétszáz évvel ezelőtt megbántottuk a másikat. Könnyű lenne azt mondani: sajnálom. A megoldás egyetlen útja, hogy a jelenben átéljük a másoknak okozott bánatot minden fájdalmával együtt. Ezáltal felismerjük tettünk következményeit és - jó esetben - soha többé nem teszünk már ilyet. Ez a karma törvénye, amely elől bármennyire is rúgkapálunk, nem térhetünk ki.

Honnan tudhatjuk, hogy karmikus kapcsolatunk van valakivel?

Elsősorban a vonzódás erejéből. Amennyiben a múltban szépen éltünk együtt, számíthatunk arra, hogy a jelenben is kiegyensúlyozott kapcsolatot alakíthatunk ki társunkkal. Ha viharos szerelmi életünk volt, hasonló nehézségekre számíthatunk azért, hogy megoldjuk azokat a problémákat, amelyeket korábban nem tettünk meg. Minél nagyobb nézeteltérések voltak közöttünk a múltban, a jelenben annál nagyobb lesz a vonzódás.

Tehát, tanulnunk kell, tetszik vagy sem. Ha nem oldjuk meg korábban vétett hibáinkat újra és újra szembe kell néznünk velük. Ha bántottunk valakit, ugyanazt a fájdalmat kell elviselnünk később. Nem büntetésként, sokkal inkább egyfajta lehetőségként, leckeként kell felfognunk az eseményeket. Életeken át egymást tanítjuk, és karmikus adósságaink koloncként csüngenek nyakunkon, amíg nem látjuk tisztán az ok és okozati összefüggéseket. A folyamat lényege a tanulás, amely egyre jobban és jobban elmélyíti a két ember közötti kapcsolatot, mígnem tökéletessé válik.

"A szeretet, amely véget ér, csak a szeretet árnyéka. Az igazi szeretet kezdet és vég nélküli."

(Hazrat Inayat Khan)

Forrás:  https://thesecret.hu/karmikus_szerelem_diamyne

2020. június 23., kedd

Szerelemvonzó mágiák



Szerelemvonzó bűbájzacskó

Hozzávalók:
Egy kis darab vörös selyem
Egy vörös szalag
Vörös cérna és tű
Egy kis darab textil szív
Hét gombostű
Egy lóhere
Szárított narancshéj
Szárított rózsaszirmok
Fahéj
Egy kis darab rózsakvarc

Pénteken, lehetőleg növekvő hold alatt végezd el. Idézd meg Aphroditét és kérd áldását a bűbájzacskóra. Ha megvolt, fogd a textil szívet és gondolj arra, hogy megtalálod a szerelmet. Ez nem egy személy meghódítására van, hanem a lelki társad megkeresésére. Most fogd a hét gombostűt és szúrd át velük a szívet, miközben kéred Aphroditét, hogy hozza el neked a lelki társad. Ha kész vagy tedd a szívet és a tűket a vörös selyem közepére. Tedd hozzá a maradék összetevőt, s a rózsakvarcot hagyd utoljára. Most fogd össze a végeit és varrd össze egy kis zsákká.

Végül varrd be a végét is a vörös cérnával és tűvel, majd kösd meg a szalaggal. Akaszd fel a bűbájzacskót az ágyad fölé vagy alá, ha a diszkréció fontos. Ne tedd a párnád alá, mert a tű megszúrhat. Ha érzed a kis tasakod illatát, gondolj arra, hogy Aphrodité segít megtalálni a tökéletes társad.



Szerelem zsák

Hozzávalók:
Kicsi zsák
Vörös fonál/cérna és tű
Citrin
Rózsakvarc
Holdkő
Szárított levendula
Szárított bazsalikom
1 hüvelynyi kardamom
1 fahéj

Először is tisztítsd meg a kristályaidat. Zsálya teában érdemes hagyni 1-3 napra.

Az elkészítéséhez töltsd meg a növényekkel a zsákot félig, majd tedd bele a köveket. Ezután töltsd meg a többi növénnyel teljesen.

Varrd össze vagy zárd le erősen a fonállal, s fókuszálj. Érezd ahogy az energiád, szereteted áramlik a zsákba. Gondolj arra, hogy megtalálod a szerelmet, boldog vagy. Töltsd meg szeretettel a zsákot. Ha szükséged van rá, hívj isteni segítséget is.

A zsákot a zsebedben vagy táskádban, de mindenképpen hozzád közel tartsd.

Forrás: www.annwn.hu

2020. május 16., szombat

Az igaz szerelem 47 apró jele


Honnan tudhatjuk, hogy a szerelem tüze még nem aludt ki a párkapcsolatunkban? Milyen az igazi szerelem? Mik azok az apró jelek, amikből tudhatod, hogy még mindig szeret? Íme, egy szívet melengető lista. 
Szerelembe esni könnyű, de szerelemben is maradni az valami olyasmi, amin napi szinten dolgozni kell.

1.  Szerelem az, mikor minden nap látod a másikat, de mégis hiányzik, mikor épp nincs veled.

2.  Szerelem az, mikor figyelsz a másikra.

3.  A szerelem az, mikor rohanásban vagy és szélesre tárt fürdőszoba ajtónál. készülődsz, mert nem akarod félbeszakítani, miközben neked mesél.

4.  Szerelem az, mikor mosolyogva nézed miközben alszik.

5.  A szerelem az, mikor úton hazafelé, beugrassz a boltba megvenni a kedvenc édességét, hogy meglepd mikor hazaér.

6.  A szerelem tisztelet, de nem behódolás.

7.  A szerelem az egymás próbára tétele, hogy jobb emberré váljatok.

8.  A szerelem bocsánatkérés.

9. A szerelem megbocsátás. 

10.  A szerelem az, mikor hagyod, hogy a másik önmaga maradjon, és te is mindig önmagad adod neki.

11.  A szerelem az, mikor elkötelezed magad, és komolyan is gondolod azt.

12.  A szerelem a problémák és kihívások felismerése, nem pedig figyelmen kívül hagyása.

13. A szerelem az, mikor fogod a kezét, mert szomorú, vagy fél…vagy csak úgy.

14. A szerelem az, mikor nem ítélkezel.

15. A szerelem kompromisszum.

16. Szerelem az, mikor feltakarítod a macska, kutya vagy a gyerek piszkát, még akkor is, ha nem te vagy a soros.

17. A szerelem vitatkozás, de nem támadás.

18. A szerelem őszinte, még akkor is, ha fáj.

19. A szerelem az, mikor tudtára adod, hogy te mindig ott leszel neki.

20. A szerelem: egyensúlyra találni.

21. A szerelem az, mikor a másik értékeit felismerjük, és azt a tudtára is adjuk.

22. A szerelem önzetlen.

23. Szerelem az, mikor kimondod, hogy szeretlek, és ezt olyan gyakran teszed ahányszor csak tudod.

24. A szerelem támogatás és bátorítás.




25. A szerelem türelem, mikor a dolgok nem terv szerint mennek.

26. Szerelem a kedvenc éttermetekben enni, és a napotokról mesélni egymásnak.

27. Szerelem olyan viccen nevetni, amit senki más nem ért rajtatok kívül.

28. Szerelem az, ami mindkettőtöket boldoggá tesz.

29. Szerelem az, mikor nem tudsz elaludni, amíg haza nem ér.

30. Szerelem az, mikor néha beismered, hogy nincs igazad.

31. Szerelem a szenvedélyét támogatni még akkor is, ha téged nem érdekel.

32. Szerelem az, mikor soha, de soha nem nézed meg a kedvenc sorozatotok új epizódját nélküle.

33. A szerelem banális.

34. A szerelem az kémia.

35. A szerelem az, mikor szereted a barátait és a családját (legalábbis megpróbálod).

36. Szerelem az, mikor hagyod, hogy kiválassza a következő utazási célpontot.

37. Szerelem egymás társának lenni.

38. Szerelem, osztozni a takarón.

40. A szerelem nem tökéletes.

41. Szerelem a jelentéktelen dolgok elengedése.

42. Szerelem az, mikor inkább kihagyod a bulit egy jó együttalvásért.

43. A szerelem egy csók a homlokon.

44. Szerelem együtt nevetni butaságokon.

45. Szerelem nem csak beszélni, hanem cselekedni is.

46. A szerelem nem unalmas.

47.A szerelem izgalmas.

48.A szerelem: otthon.

Fordította: Ildikó El-Hajji

2020. május 4., hétfő

Kávézacc-jóslás



A kávézacc-jóslás az egyik legnépszerűbb jövendölési módszer volt hosszú időn át. Nem véletlen: hiszen nem kell más hozzá, mint egy csésze, egy kevés kávé és már lehet is jósolni. A kávézacc jóslás főleg azok számára lehet izgalmas, akik szeretik a kávé illatát és aromáját, ugyanis a jóslat megfejtéséhez fel kell hörpinteni a jósláshoz készített kávét. A kávézacc ugyanis a csésze alján mutatja meg a jóslatot. 

A kávézacc-jóslás a XVI.-XVII. században a tenyérjóslás mellett a legnépszerűbb jövendölési módszer volt. A legrégebbi nyomok arra utalnak, hogy az aztékok őrölt kakaóbabot használtak, ezt leforrázták, és a főpap ebből jósolt. Valószínűleg ennek utóda lehet a kávézaccból való jövendölés, mely főleg a vándorcigányok jóvoltából maradt meg az utókor számára.

A török kávéból való olvasás 16. századi szokás, melynek „hivatalos” neve is van: tasszeográfia. Teafűből vagy borüledkéből is jósolnak máshol, de a törökök zaccból az igazi: miután elfogyasztottuk a nedűt, a csészét megfordítjuk, majd megvárjuk, hogy 10 perc alatt teljesen kihűljön.

A hozzávalók minden háztartásban megtalálhatók, már csak a tudás szükséges hozzá. 

Hogyan jósoljunk kávézaccból?

Előkészítés:

A jósláshoz a következőkre lesz szükséged:

-egy fehér csésze
-egy fehér csészealj
-egy fehér konyharuha vagy fehér papírtörlő
-egy kanál nagyon finomra darált kávé (instant kávé nem jó!)
-egy kanál cukor
-egy csésze víz

A vizet és a cukrot öntsd egy kis lábasba, és lassú tűzön kezd melegíteni. Amikor már forró, szórj bele a finomra darált kávét, és háromszor forrald fel. Ezután néhány percig hagyd pihenni, majd öntsd csészébe. Kész a török kávé: tessék megkóstolni, és fenékig kiinni!

Hogyan jósolj?

A kávéivás előtt és közben koncentrálj arra a kérdésre, amire választ szeretnél kapni! Miután megittad a kávét, borítsd rá a csészealjat a csészére, s egy mozdulattal fordítsd meg - ezt ismételd meg háromszor. Ezután emeld le a csészét, nézz bele, s hozzákezdhetsz az ábrák megfejtéséhez! Ha a fülénél fogod a csészét, akkor óra járásával ellenkező irányba haladj!

Jobb oldal: közelmúlt.

Füllel szemközti rész: jelen.

Bal oldal: közeljövő.

A csésze alján és oldalán különböző ábrákat találsz. Az óra járásával ellenkező irányban haladva kezdd el megfejteni az ábrákat. Lehet, hogy csak pöttyöket, vonalakat találsz, de használd az intuíciódat! Amit látsz, azt próbáld meg összekötni a feltett kérdéssel, s biztos, hogy a válasz ott nyugszik a csészében!

Fontos! A kávézacc-jóslás csak nagyon rövid időre mutat előre, így ne kérdezzünk, illetve ne keressünk olyat benne, aminek megtörténtére csak évek múlva van esély!

Még Puccini Turandot operája is említi az ősi jóslási formákat. A második felvonásban Turandot és rabszolganője Zelima beszélgetnek: „Vannak okos asszonyok úrnőm, kik tea, vagy kávé zaccából jövendölnek neked.”

A figurákat eleinte nehéz meglátni, de hagyatkozz fantáziádra, hagyd a gondolataidat kalandozni. A „meglátott” jeleket jegyezd fel egy papírra, hogy el ne felejtsd. Ha elsőre nem sikerül az „olvasás”, próbálkozz vele többször, hiszen gyakorlat teszi a mestert. Az ábrákat, tehát a jeleket, összességükben kell értelmezned, ugyanúgy, mint a tarot kártyánál. 


A jelek, amiből kiolvashatod a jövőt!

Sok-sok jelből olvassák ki a jövendőt a profi kávézacc-jósok. Elsőre talán nehéz lehet belelátni a kávézaccba egy-egy ábrát, de fel ne add, hiszen a jövőt olvashatod ki belőle. Gondolj csak arra, amikor a felhőkben látsz meg különböző alakzatokat!

Angyal
Jó híreket kap, közeledik a boldogság.

Autó
Az autó a szerencse felé száguld. Használja ki a lehetőséget: most kezdjen tervei, vágyai megvalósításához. Sikerre számíthat.

Ágy
Tehetetlenség.

Ápolónő
Betegség.

Bab, babok
Pénzügyi nehézségek, szegénység.

Bagoly
Botrány.

Bálna
Üzleti siker.

Bogár
Nehéz vállalkozás.

Bumeráng
Ugye ismeri a bumeráng-effektust? Vigyázzon, ne legyen Önben rosszindulat, irigység mások iránt, mert visszaszállhat Önre.

Csillag
Ez a jólét és a beteljesülés csillaga. Az ötágú csillag hosszabb szerencsés periódust jelez.

Csomag
Egy új barátságra, szakmai kapcsolatra vagy szerelemre számíthat. Más esetben jelezheti a biztonság hiányát, illetve a gyors kapcsolatváltásokat.

Csont
Legyen éber és figyelmes! Sosem tudhatja, nem leselkedik-e önre valamilyen váratlan esemény, találkozás!

Delfin
Élményekben gazdag utazást, anyagi termékenységet és bőséget jelez.

Esernyő
Veszély fenyegeti, ezért védekeznie kell! Hívjon segítségül egy közeli barátot vagy rokont, hogy megtalálják az Ön számára legjobb megoldást.

Fa
Az álmok és vágyak megvalósulását sugallja ez a jel. A beteljesülés már közel, a szerencse Önnel van.




Falevél
Ez a jel azt mutatja, hogy jó úton jár. Félre a kétségekkel, mert tervei most megvalósulhatnak, ha a kezébe veszi az irányítást.

Fecske
Határozott, mindenre elszánt lélekre utal ez a jel. Pontosan tudja, hogy mit akar, és mindent meg is tesz annak érdekében, hogy célhoz érjen. A fecske olykor váratlan utazást is jelent.

Fejsze
Próbatételt jelez a fejsze, de ne aggódjon, mert könnyen megfelel majd. Össze kell szednie magát egy kicsit, így minden nehézség nélkül célba ér. Ne veszítse el türelmét, őrizze meg hidegvérét! Most ez a legfontosabb!

Fenyő
Sikerekre számíthat valamilyen művészi területen. Adjon magának több lehetőséget, hogy kreativitása kibontakozhasson!

Fül
Szerencsés híreket kap.

Gyertya
Külső segítséget várhat, de jelenthet még tanulást is.

Gyík
Ne lustálkodjon, ne teketóriázzon! Tettekre fel!

Gyűrű
Ha a teljes érzelemben gazdag kapcsolatot jelez, kiteljesedést és boldogságot egy valódi társsal. Ha törött vagy hiányos: párkapcsolati probléma vagy szakítás.

Hal
Nagyon pozitív jel, dinamizmust, lendületet mutat, fejlődést szakmailag és kapcsolataiban egyaránt. Mélyet lélegezhet: az egészsége is tökéletes lesz.

Háromszög
Váratlan dolog - vagy dolgok - történnek majd, amelyekre egyáltalán nem is számít. Ha a háromszög hegye felfelé mutat, pozitív változásra számíthat, ha lefelé, sajnos az ellenkezőjére.

Ház
Békés, meleg otthont jelent, boldog családot, de utalhat bosszúságra is a ház körül. Vizsgálja meg pontosan a ház alakját, felépítését, és ennek értelmében magyarázza a jelentését.

Híd
Alakulóban a siker! Új feladatok, kihívások várnak Önre. Használja ki!

Hold
Telihold: szerelem; félhold: hit.

Homokóra
Az idő szimbóluma azt mutatja, hogy hamarosan döntenie kell. Ideje szembenézni a feladatokkal, kihívásokkal, mérlegeljen és döntsön. Meg fog könnyebbülni, hiszen a döntés súlya nem nyomja többé a vállát.

Hordó
Ünnepség várható, fogadás vagy vacsora, ahol kellemes találkozásokban lesz része. Sőt, ezeknek az új ismeretségeknek fontos és szerencsés következményei is lehetnek.

Kalap
Változást jelez munkánkban, szakmai érdeklődésünkben.

Kapu
Továbblépési lehetőség karrierben, magánéletben egyaránt.

Kard
Ez a fegyver felkészíti Önt egy bizonyos küzdelemre. Figyeljen arra, hogy ne fordítson hátat ellenségeinek. Gyorsan, megfontoltan kell cselekednie, és sosem szabad tétováznia a cselekvésben.

Kerék
Szerencsés változás.

Kés
Ellenséges cselszövés, legyen óvatos.

Kéz
Barátság és család.

Kör
Nagyon pozitív jel, sikert és beteljesülést jósol minden területen.

Körte
Anyagi biztonságot, váratlan pénzjutalmat mutat a jel. Munkája gyümölcse most érik be!

Kulcs
Ajtók nyílnak meg előtted.

Kutya
Jó és megbízható barát.



Lakat
Jó lenne, ha most nem keveredne bele mások ügyeibe, és ha egy kicsit visszafogná kíváncsiságát. Ne szóljon bele mindenbe, később megbánhatja.

Láb
Hallgasson a megérzéseire! Adjon időt magának, mérlegelje az érveket, mielőtt dönt, legyen szó érzelmi vagy szakmai problémáról.

Lábas
Aggodalmat sejtet, amelynek tulajdonképpen nincs is valóságalapja.

Lánc
A hosszú, összefüggő lánc boldog egységet, biztos barátságot, virágzó párkapcsolatot jelez. Ám ha a lánc megszakad, gyanakodásra, megbízhatatlanságra számíthatunk.

Legyező
A báj és a hódítás jele, sokszor azonban titkot és csalfaságot is sejtet. Ezt a kétirányú jelet a csészében lévő más jelek összefüggésében kell tehát értelmeznünk.

Levél
Jó híreket kap pénzügyekkel kapcsolatban.

Létra
Társadalmi felemelkedést mutat, előléptetést, szakmai megfelelést jelent.


Erő és függetlenség.

Macska
Egy veszekedés felkavarja a lelkivilágát, de csak rövid időre.

Mancs
Ellenség.

Medve
Óvatosan hozzon most döntéseket! Gondoljon át minden üzleti lépést! A medve, ha jobbra néz, hosszú utazást is jelezhet.

Mentőöv
Megmenekült! Ne veszítse el a bátorságát, ne adja fel, és meglátja: váratlan segítséget kap majd.

Méh
Új barátokra teszel szert.

Mérleg
Egy jogi ügy lezárul, az igazság kiderül. Értékes és fontos fejleményre számíthat egy érzelmi kapcsolatban.

Nap
Vitathatatlanul pozitív jel! Minden kellemetlen vagy rossz értelmű ábrát semmissé tesz, amelyeket most a kávéscsészében lát. Szerencséje van, a siker Önre mosolyog. Azért maradjon szerény!

Négyzet
Ennek a jelnek két magyarázata is lehet, amelyeket a csészében látható más kávézacc-formák viszonyában kell értelmeznünk. Jelenthet biztos hátteret és alapot a tervek megvalósításához, de utalhat olyan gátakra is, amelyek megfékezik lendületünket.

Nyíl
Figyelmeztető jel: óvakodjon! Ragadja meg a bikát a szarvánál… Terveiben nehézségek adódhatnak, amelyeket meg kell oldania. A lényeg: cselekedjen!

Nyúl
Önbizalomhiányt mutat ez a jel. Össze kell szednie magát! Vágjon bele, bármi legyen az!

Olló
Szóváltás, nézeteltérés az otthonban.

Oroszlán
Az erő, a bátorság és a tisztánlátás jele. Vigyázat! Ne legyen gőgös vagy túlságosan büszke!

Ördög és/vagy szarvak
Óvakodjon a befolyásos emberektől.

Patkó
Szerencsehozó jel. Termékeny, szerencsés, energiákban gazdag időszak következik.

Pálma
Kétszeres sikerre számíthat: szerelemben és anyagilag egyaránt. Boldog és felhőtlen időszak ígérkezik, a gondok elszálltak.

Pillangó
Ön szeretnivaló, ezért sokan keresik társaságát, barátságát, sőt… Vigyázzon azonban, mielőtt elkötelezi magát. A pillangó ugyanis némi bizonytalanságot is sugall.

Piramis
Tartós sikert jelez ez az ábra, hiszen minden problémát megoldott, ügyesen felülkerekedett az akadályokon.

Pók
Nem várt pénz áll a házhoz.

Sas
Nagy előrelépés karrierben.

Seprű
A gondok végét mutatja, újrakezdést jósol, esetleg házasságot.

Szárnyak
Fontos változást jelez, amely pozitív irányban befolyásolja az elkövetkezendő időszakot.

Szem
Mások szeméről van szó ebben az esetben. Ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget mások véleményének. Maradjon hű önmagához. Elvégre kit érdekel, hogy ki mit mond?

Szív
Szerelem, becsület, bizalom.

Tojás
Anyagi és erkölcsi siker.

Vasmacska
Az egyensúly és a biztonság jelképe.

Váza
Ez az ábra segítségkérést jelez. Egy közeli barátja erkölcsi – és talán anyagi – segítséget kér Öntől. Ha módjában áll, ne csukja be előtte az ajtót, hanem segítsen neki.

Villa
Valaki megpróbál az Ön közelébe férkőzni – merő érdekből. Ne bízzon meg bárkiben, először ismerje meg!

Virág
Nyitottságot, fejlődést mutat ez a jel. Szemléletbeli változásokra számíthat. Hallgasson megérzéseire, így könnyen megvalósíthatja vágyait!

Virágcsokor
Örömöt és boldogságot jelez, elsősorban érzelmileg fontos kapcsolataiban, szerelemben, barátságban, a családban.

Vonalak
Egyenes: zökkenőmentes folyamat.
Görbe: nehézkes folyamat.
Dőlt, ferde: bukás.

Vulkán
Kissé túlteng Önben a lendület. Gondolkodás nélkül cselekszik, és néha bizony indulatokban tör ki. Jó lenne, ha egy kicsit gondolkozna, mielőtt a tettek mezejére lép.

Zászló
Közeledő veszély.

A tealevél-jóslásról itt olvashattok >>> https://www.boszikam.com/2020/05/hogyan-josoljunk-tealevelekbol.html

Forrás: www.josda.hu

2020. május 1., péntek

Csillagokban írt szerelem





Írtam egy  "5 perces" novellát, amit szeretnék megosztani veletek. A szerelemről, a reményről és a kitartásról szól. A könnyebb út mindig a nehezebb és a nehezebb a könnyebb és ez a két szerelmes történetéből is kiderül.  Azon az úton érdemes elindulni, amelyikről úgy érzed megéri , még akkor is, ha nem látszódik a fény, az alagút végén. 
“Az ember épít egy világot, a novella kiszab belőle egy kicsit, de akkor működik az írás, ha mögötte ott a világ.” /Dragomán György/ 

Valahol a XVIII. század derekán járunk, a gyönyörű toszkán vidéken, Montepulcianoban. Siénától délkeletre, a kialudt vulkán oldalkatlanában fekszik a város. A lankás dombok napsütötte táján, ahol a Vino Nobile vörösbort a szerelmesek gyertyafénynél kortyolják a csillagok alatt, és ciprusok sora szegélyezi a mindent látó történelmi kőépületek falait, csendben őrizvén a rájuk bízott titkokat. 

A Via di Gracciano nel Corso a palotához vezet, ahol Blanca Preziosi épp egy esztendeje élt. Onnan tette meg a meredeken minden nap az utat a Piazza Grandéig. Gesztenyebarna hullámos hajába bele-belekapott a nyári szellő, amit hiába fogott össze egy főkötő, a fürtök minduntalan kibontakoztak a szorításból. Nap perzselte bőrén szinte világított a hófehér csipkeszegélyes blúz és nefelejcskék szoknyája néha rakoncátlanul fellibbent, de csak úgy diszkréten, a bokáját láttatva. Nevelőnőnek szegődött a megözvegyült uraság gyermeke mellé, és a nyolc év korabeli szőkefürtös, angyalarcú ördögfiókát próbálta kellő komolysággal a szépre, jóra, tudományokra okítani, már, amikor nem csavarta az ujja köré, azzal a csibész mosolyával. Séta közben lopva megérintette a Piazza Savonarólán az oszlopot, amin egy oroszlán látható és Firenze uralmát jelképezi. Ilyenkor minden alkalommal arra gondolt, bárcsak teljesülne a titkolt kívánsága… Út közben a Palazzo Bucelli sem maradhatott ki, aminek kövei mágikus erővel hatottak rá.  


A Contucci palota…igen, ez a hely fontos szerepet töltött be az életében. Ott élt Ő, Alessandro Frescobaldi, a ház urának és parancsolójának fia, akinek a számára atyja már kiválasztotta a leendő hitvest, ami ellen hiábavalónak tűnt mindennemű tiltakozás. A tüzes, szinte már fekete szemű, fekete hajú férfiú sármjának híre még a szomszédos városokba is eljutott. Blanca, aki ebben a palotában is vállalt tanítást, közel sem olyan volt, mint a többi lány. Még ha meg is dobbant a szíve Alessandro láttán, őszintén kimondta, ott helyben, amikor valami nem tetszett neki, ő volt az a lány, akinek ami a szívén, az a száján. Amikor tekintetük először találkozott azon a bizonyos mindent megváltoztató forró nyári napon, tudta, ők ketten fogták már egymás kezét valahol, talán egy másik világban, és úgy érezte ismeri, akár saját magát és félszavakból kitalálta a gondolatát. Volt köztük valami megmagyarázhatatlan és különös összhang. Amikor a csillagokat nézve, a híres toszkán vörösbort kortyolva a göncölszekeret keresték az égen, az ő világuk egy volt, nem létezett rajtuk kívül más. Ha épp hullócsillagot láttak, a fiú megszorította a lány kezét, és még önmaga előtt is titkolta kívánságát. Túl sok volt a NEM az életükben. Rangjuk, hovatartozásuk még akkor sem tehette volna lehetővé, hogy ők jegyben járjanak, ha épp a fiúnak nem kellett volna elvennie a rangos, nemesi családból származó lányt, akit csak egyetlen festményről ismert. 

Alessandro, ha egyedül akart lenni gondolataival, a Madonna di San Biagio templomba ment, és a díszes márványoltárra nézve kulcsolta imára két kezét. Szeretett volna valahol máshol élni, ahol nem kell a korlátoknak, az elvárásoknak, a felállított szabályoknak megfelelni, ahol szabad és végre önmaga lehet. Úgy érezte legbelül ketté szakad, egyrészt nem akart csalódást okozni a családjának, akiket mindenek ellenére nagyon szeretett, másrészt szíve szerint elszökött volna Blancával, szabadulva az őt kötő szoros társadalmi béklyóktól. 

Ha volna két élete…, de nem volt, és az járt a fejében, „El kell őt engednem, hisz közös jövőnk nem lehet, és ha az életem része marad, boldogtalanná teszem. Nem köthetem magamhoz önző módon. Biztos lesz valaki, aki megadja neki mindazt, amit én nem tudok, mert nem tehetem… „…Minden tiltakozása ellenére, attól a perctől, hogy viszont látta a lányt, nem tudta tagadni, amit érez. A szeme nem hazudhatott, a közelsége megbabonázta, az ölelése és a csókja íze örökre beleivódott és megpecsételte sorsát. Blanca Preziosi, bár nem volt boszorkány, mágikus erővel vonzotta és úgy érezte, ha a közelében van, a bűvkörébe zárja őt. 
A kötelező esküvő napja közeledett, a szakítás önmegtagadás is volt egyben, úgy lökte el magától a szavaival, hogy közben mindennél jobban vágyott rá. 
Lopták az időt, késleltették a rohanó másodperceket…” Oh, én Uram, segíts most nekem!” - suttogta Alessandro…, mintha itt bárki tudott volna segíteni. Mindeközben olyan hévvel ölelte a lányt, mintha örökre magával szeretné vinni ennek az estének minden pillanatát. Az ész végül győzedelmeskedett a szívvel szembeni harcban, és megálljt parancsolt a szenvedélynek. A fiú eltávolodott a lánytól, aki tudta, itt ő már tehetetlen, vége, nincs tovább. „- Blanca, ezt nekünk nem lehet, nem szabad. Mi ketten nem szerethetjük egymást. Akkor sem, ha a hullócsillagot látva mindennél jobban vágytam az Ön csókjára, a szerelmére.” - mondta a lánynak elfojtott, keserédes hangon. Blanca ruhátlanul, maga elé nézve, könnyeit visszafojtva ült, térdeit szorosan átkulcsolva, a palota híres borospincéjének kövén a fahordók tövében, a titkos találkahelyen. Érezte a boroshordók cserzett illatát, képtelen volt megszólalni, belülről a sírás fojtogatta. Azt kívánta, bárcsak megnyílna most alatta a pince jeges padlója. Alessandro tőle kicsit távolabb állt, és hang nélkül nézte a lányt szinte tehetetlenül. Mennie kellett, éjfelet ütött az óra és baj lett volna, ha nem tud besurranni a szobájába az éjjeli őrségváltás előtt. 

Apja haragja nem ismert határokat, és az esküvője előtt állt pár nappal, a szoknyák után futkosás és legfőképp egy szerelem mással, rangon alulival, főbenjáró bűn volt, tudta jól. Zakatoltak a fejében a gondolatok, de nem tudta otthagyni a lányt szavak nélkül: „-Blanca, kérem mondjon valamit, kérem, mondjon valamit nekem! Kérem! Kérem, ne így legyen vége…” – suttogta érzelmekkel teli hangon. Ekkor valami olyasmi történt, amire nem gondolt, erre a válaszra nem számított. „Szeretem.” - mondta Blanca halkan, maga elé nézve. Alessandro ekkor felugrott, igaz nem felhőtlen örömében, mert tudta, ő ezt a boldogságot nem élheti meg… és ezt felelte, bár inkább félig visszafojtva felkiáltott: „- Én is Önt!!!”  Nem tudott más lenni, mint ami, nem tudott játszani, ahogy a lány sem, aki ennél kiszolgáltatottabb, csupaszabb már nem lehetett, nem ezen az egyetlen, őszinte és egymásnak tett vallomáson múlott a sorsuk. Ezen már nem múlott ugyan semmi. Azon az estén hangzott el először a legszebb szó, amikor búcsúzniuk kellett örökre. Tudta, hogy Allessandrot elveszíti, ezt el kell fogadnia, nem lehet az övé, bár sosem akarta leláncolni, fogságban tartani. Semmi mást nem akart, csak szeretni… megélni, amit „odafentről” valaki, nekik ajándékozott. 

Nem tehettek mást, el kellett engedniük egymás kezét végérvényesen. Blanca ekkor már hangosan zokogott, a fiú visszatartotta a könnyeit, mert nem lehet, egy férfi nem sírhat, az apja mit szólna, ha látná. A pinceajtóhoz ment, a lány utána…Külön kellett elindulniuk két irányba, hogy ne lássa meg őket senki. Blanca megbotlott a lépcsőn, így ismét Alessandro karjaiban találta magát, de eltávolodott tőle. „Keresni fogom Önt!” - mondta fú érzelmektől túlfűtött hangon, de valójában ezt önmaga sem hitte. „Nem fog keresni, tudom!” - válaszolta a lány lemondóan, mert jól tudta, ez így lesz. Ezt többször elismételték egymás után. Erre Alessandro kétségbeesetten belekiáltotta a holdfényes éjszakába, nem foglalkozva azzal, hogy bárki meghallhatja… „- Nekünk nem ezt írták meg a csillagokban!”  … szinte önkívületi állapotban, vissza sem fordulva indult el, hátrahagyva maga mögött azt a világot, ahol önmaga lehetett, ahol megtalálta a szenvedélyt, a szerelmet. Arra gondolt, ezt a csodát nem érdemli meg, és nem volt ereje tovább küzdeni, hiszen tudta, örökre száműzték volna a családjától, az otthonából. Ereje elhagyta, úgy érezte, hogy a belső háborút, az értelem és az érzelem harcát az utóbbi nem nyerheti meg. Blanca csak állt egyhelyben, szinte kővé dermedve, de nem a félelemtől és üveges tekintettel nézte a távolodó alakot, aki egy idő után eltünt a szeme elől… Maga sem érzékelte, hogy mennyi idő telhetett el így, de belátta nem maradhat ott, így elindult a palota keleti szárnya felé, ahol a nevelőnőnek szánt kis szoba várta. A hét minden második napján itt tartózkodott, felváltva járt-kelt a két palota között, így egyeztek meg az uraságok egymás közt. Itt a kis Lucianak kellett gondját viselnie, aki késői gyermek volt a Frescobaldi családban. Szófogadó, de csendes kislány volt, aki nagyon kedvelte Blanca vidám természetét. Lucia az ötödik életévében járt akkortájt. Hasonlított a bátyjára, a mosolyuk és a tekintetük megegyezett.



Blanca nem tudta, de Alessandro a palotába visszatérve nem a lakosztályába ment, hanem a féltestvéréhez, Giovannához, aki édesanyja első házasságából született és jegyben járt egy főúri nemessel, akibe beleszeretett. Alessandro édes testvéreként szerette, megbíztak egymásban, megosztották egymással legbensőbb titkaikat, így ő tudott Blancahoz fűződő szerelméről, de Blanca sem rejtette előtte, mit érez a tesvérbátyja iránt, mert szívbéli jó barátnők voltak ők ketten. Giovanna volt a titkok őrzője. Az aranyszőke hajú, smaragdzöld szemű lány szépsége megigézte a férfinemet, de legfőképp a jelleme volt az, ami a legnagyobb vonzereje volt. Egyenes, segítőkész, a szolgálókkal is mindig kedves, figyelmes teremtés volt. Alessandro tudta, hozzá bekopoghat éjnek évadján is, ha nagy a baj és most úgy érezte, önmagát háttérbe szorítva, hogy szerelmesének szüksége van arra, ne maradjon egyedül, magányosan a fájdalmával. „Kérlek, menj Blancahoz, én nem lehetek mellette, nekem már mindegy, a lelkem rég eladtam az ördögnek, de neki segíts abban, hogy nem hagyod magára ezekben a nehéz órákban.” - szólt megtört hangon. Giovanna átölelte és kérdések sora nélkül el is indult barátnője hálóhelye felé. 
Blanca képtelen volt álomra hajtani a fejét, már sírni sem tudott, Alessandro arcát látta maga előtt, abban a pillanatban, amikor kimondta, amire már oly régóta várt. Ekkor kopogásra lett figyelmes. Nem tudta ki lehet, így hajnaltájhoz közeledve. Amikor meglátta Giovannát, és ő elmondta miért jött, ismét a sírás fojtogatta. Eddig is szerette a fiút, de talán most még annál is jobban. Hajnalig beszélgetett a két leány, felidézték az emlékezetes vásárokat, kirándulásokat, a legszebb emlékeket és közben arra eszméltek, hogy rájuk virradt. Egy pacsirta kocogtatta meg az ablaküveget. Giovanna búcsúzóul ezt mondta: „Most mennem kell, atyánkkal Firenzében töltjük a mai napot, nem késhetek, de tudnod kell, én itt leszek, és mindig számíthatsz rám. Alessandrot még sohasem láttam így szeretni, de köti az esküje és engedelmeskednie kell a család akaratának, különben száműzik örökre. Ezt ő tudja jól.” Blanca erre ezt mondta. „Tudom, hogy így van, el kell engednem, hisz az élet megy tovább. Köszönöm, hogy itt voltál ma velem, sokat jelent a barátságod.”
Alessandro pár napon belül oltár elé vezette atyja választottját, fejet hajtott az akarata előtt, és hamarosan ikerfiai születtek, akikre nagyon büszke volt, de szinte észre se vette és felnőttek. A testvérek Rómában kezdtek új életet, mert a nagyváros zajosabb életére vágytak és édesanyjuk követte őket, beleszeretett egy római textilkereskedő nemes uraságba. Végül a Vatikántól kérelmezték a házasság felbontását. 

Blanca ez idő alatt férjhez ment, egy nála jóval idősebb, módosabb férfihez. Úgy érezte, hogy jóravaló párt választott, aki nagyon szerette a családját, de megözvegyült fiatalon, egy súlyos tüdőgyulladás miatt elvesztette férjét, és egyedül nevelte fel a már lassan eladósorba kerülő lányát. Az idő enyhítette a fájdalmakat. Alessandroval kerülték a találkozás legkisebb lehetőségét is, inkább más útvonalat választottak, nem akarták felszakítani a sebeket. Viszont többször is előfordult, hogy kis híján találkoztak. Egy nap Blanca a lányával a vásárba tartott. Bianca bár édesapja lángvörös haját örökölte és tengerkék szemét, belső tulajdonságaiban édesanyjára hasonlított. Ugyanolyan nyílt, őszinte, szókimondó volt, aki gyorsan megtalálta a hangot a piaci kofákkal is, akik már ismerősként üdvözölték. A tér túloldalán pont ez idő tájt Alessandro a kovácshoz igyekezett, Szélvészt, az egyik legkedvesebb lovát vitte patkolni, a lovászfiú helyett, aki aznap beteg édesanyjához utazott haza. A vásár zaját hallva fura, megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába. Blanca tekintetét látta maga előtt és mintha hallani vélte volna a hangját is, de elhessegette a gondolatot, képzelgésnek hitte. Blanca megbotlott, ha lánya nem karol bele, talán még a bokája bánta volna, de úgy hallotta, hogy valaki azt kiáltja „Alessandro, Alessandro!”  … „Biztos egy kisfiút keres az édesanyja, aki elveszett a vásári forgatagban.” -gondolta. 
Hirtelen felidéződött a múlt, előtörtek az emlékek, amit a szívében egy kis fiókban őrzött kulcsra zárva. Bianca csilingelő, cserfes hangja hozta vissza a jelenbe. Az ő idejük azonban még nem jött el, sok tapasztalás várt még rájuk.

Egy tavaszi napon a folyónál a lány gyógyfüveket gyűjtögetett a kosarába. Kitanulta az évek alatt, hogy melyik növény, milyen betegségre alkalmas és ezzel sokat segített a helyieken. Érett nő lett, néhol őszülő hajszálakkal, de legbelül mélyen ugyanaz a lány maradt, aki volt. A fiú, akinek a sármja a férfivá válás után sem kopott meg, talán csak még erősebb lett, egy csónakban ült és a part felé evezett. A folyó a barátja volt, ahol szabadnak érezte magát, megnyugtatta a víz sodrása. Napnyugta közeledett már, amikor megpillantotta a lányt, szíve hevesen kezdett verni. Kikerülhette volna a partot, de nem tette. 

Blanca fel sem pillantott, érezte, hogy valakinek a tekintete szinte égeti a bőrét. Amikor Alessandro kikötötte a csónakot, szótlanul nézték egymást, egyikük sem tett lépést előre egy ideig, tudták mindketten, az ő idejük most jött el. Hangtalanul beszélgettek, nem kellettek szavak, nem volt rá szükség. Végül egyszerre indultak el, és csak ölelték egymást szorosan, egyetlen hang nélkül, de abban az ölelésben benne volt egy regénnyi el nem mondott történet, ki nem mondott szó, megannyi titkos vallomás... 

2020. április 29., szerda

Útmutatóim, verseim



Útmutatók az életről, a szerelemről, a csodáról és még sok másról...Tőlem-Nektek



Ha valaki nem tudja mit vagy kit akar ...akkor... küldjük el...

ha valaki szenvedést okozott ...még ha nehéz is... felejtsük el...

ha valaki csak szavakkal hiteget ...játszadozik... kerüljük el...

ha valaki tettekkel bizonyít ...azon már gondolkodjunk el...

ha valaki kezét nyújtja felénk ...és őszinte...fogadjuk el...

és ha valaki a szívét s lelkét adja nekünk...és boldogság vele minden perc...igen 

Őt úgy ahogy van szeretni kell.  

/Tóth Anita /



A SORS feléd nyújthat egy segítő kezet és ez általában be is következik, de a Te döntésed, hogy észreveszed és elfogadod vagy elutasítod. Első lépésként ki kell bontanod a "masnit" ahhoz, hogy kiderüljön mit kaptál ajándékba. Ezután lépésről-lépésre haladj, ne kapkodj, ne siess, add meg a módját! Ki kell venned a részed Neked is a munkából, mert különben nem lenne olyan értékes számodra. Nem teheti meg más helyetted, ez egyedül a Te feladatod! Hallgass a belső hangra és ha azt súgja fogadd el, ne tétovázz, láss hozzá! "

/Tóth Anita /


Amikor úgy érzed nincs tovább, amikor azt gondolod ennél rosszabb már nem jöhet...egyedül csak arra vágysz, hogy átaludhasd ezt az időszakot...akkor kerülsz leginkább közel önmagadhoz, felismered az erőt ami benned van, rájössz, hogy nem adhatod fel, nem eshetsz össze, egy darabig sajnálhatod önmagad, sírhatsz könnyekkel vagy könnyek nélkül... de reggel felébredsz, belenézel a tükörbe, kiigazítod a sötét karikákat a szemed alatt és arra gondolsz, ki kell lépni az ajtón, nem zárkózhatsz a négy fal közé, az élet megy tovább. A közhely jut eszedbe..."az idő minden sebet begyógyít"...amiben valahogy nem hiszel, túl friss, túl mély még a fájdalom és úgy érzed ez most nem fog szűnni idő ide vagy oda...elengedni, elengedni, könnyű ezt mondani, de amikor benne vagy jó lenne ha tudnád hogyan kell nekikezdeni...Jó lenne ha lenne egy lista, egy útmutató, vagy valaki aki megmondaná mit lehet tenni, hogy könnyebb legyen... egy "isteni sugallat", de ebben nem segíthet senki, ez a Te feladatod, neked kell megküzdened önmagaddal, ez a Te "házi feladatod" nem írhatja meg helyetted más. Lehet, hogy nem tudod merre indulj, csak teszed, amit kell, de szinte ott sem vagy, igyekszel túljutni egy-egy napon és nem tudod, kibírod-e, de nem adod fel... Ahogy telnek a napok, hetek, hónapok, új élmények érnek, valahogy egy kicsit már másképp látod, ami történt...átértékeled, levonod a tanulság leckét, észreveszed az apró "csodákat" és rájössz, hogy hozhat számodra ajándékokat a holnap...ami iszonyatosan fájt, már egy kis "fiókba" került a lelkedbe...néha még kinyitod, de már más érzésekkel... Egy szép reggelen majd arra ébredsz, hogy süt a nap, hallod a madarak hangját, érzed a virágok illatát, szívből és őszintén mosolyogsz...ez az a pillanat, amikor úgy érzed, a nehezén már túl vagy és elmondanád mindenkinek "Igen, újra élek!".

/Tóth Anita /



Fogd a vándorbotod és a saját utadat járd, Neked kell megtapasztalni hogyan kerülhetőek ki az előtted álló csapdák, Neked kell észrevenned a bogáncsot a kövek között, Neked kell tovább lépkedned akkor is ha elestél és nagyon fáj... Neked kell hallanod a madarak énekét, Neked kell érezned az arcodon az esőcseppeket, Neked kell látnod a cseresznyefa virágzást, ...nem foghatja valaki mindig a kezed, hogy vigyázzon rád és védelmező burokkal vegyen körül...Mindenki más és más ösvényen jut el a napfényes tisztásig, még akkor is, ha ugyanabban az erdőben bolyongunk és néha találkozunk egy-egy kereszteződésnél…Megoszthatod a tapasztalatod, véleményt cserélhettek, de nem veheted fel valaki más cipőjét ha a tied kicsit megkopott...Hallgass a belső hangra, őrizd meg a hited és meglátod eljön az a perc, amikor választ kapsz a miértekre, amikor úgy érzed majd, hogy megérkeztél és végül biztos lehetsz benne, hogy az apró mozaikdarabkák a helyükre kerülnek és már nem lesz kérdés számodra mi miért történt...Egyet ne felejts el, ne kérdőjelezd meg, hogy megérdemled-e a "csodát"..., hisz nem kaptad volna, ha "ott fent" nem tartanának erre érdemesnek.

/Tóth Anita /


Ha elindultál az utadon, ne add fel az első függőhídnál és ne fordulj vissza csak azért, mert úgy érzed nehéz átjutni a túlpartra. Előtted már átsétáltak rajta páran, de mindenkinek máshol kezdett a szakadékba nézve remegni a térde. Ha hiszel önmagadban legyőzöd a belső démonjaidat! Képes vagy rá!

/Tóth Anita /


Az élet útja csodálatos, reményekkel teli kaland. Nem könnyű, néha göröngyös, de ennek is oka van, meg kell ismernünk és fel kell fedeznünk az erdő sötétjét ahhoz, hogy örömmel és győzelem boldogságával fogadjuk majd a fák sűrű lombjai mögött felbukkanó fényt.

/Tóth Anita /




A reggelekben mindig benne rejlik a lehetőség, hogy megváltoztassam az életem és pozitív reményekkel induljak el azon az úton, amin álmomban már végigsétáltam.

/Tóth Anita /


Ha van hited és tudod hogyan kell úgy kérni, hogy valóban megkapd amire vágysz, de közben megtanulsz adni is, gazdagabb leszel bárkinél, hisz ez kulcs mindenhez, a szeretethez, az egészséghez, a sikerhez... elérhetőbb lesz az elérhetetlen, mint gondolnád, csak közben arra figyelj, hogy ne add fel félúton. Felejtsd el a kétkedést, mélyen a szívedből szóljon az Univerzum felé felküldött üzenet és ami a legfontosabb...ne felejtsd el, hogy honnan indultál, ki voltál...az utad során ne veszítsd el segítő angyalodat...becsüld meg és tudd értékelni a "csodát"...mert amit ajándékba kaptál, nagyon könnyen vissza is vehetik és visszairányítanak a céltól a kezdetekhez egészen a startvonalig.

/Tóth Anita /


Az élet útja számtalan csodát rejt, senki sem áltat azzal, hogy ha reggel felkelsz és elindulsz nem érnek majd csalódások, nem esel majd el és nem horzsolod le a térded, de hidd el, annál értékesebb egy-egy ajándék, minél jobban vágysz rá és teszel is érte, hogy a tied legyen. Amit könnyen megkapsz és szinte a kezedet sem kell érte kinyújtanod, nem lesz olyan értékes számodra. Győzd le a belső kétségeket és tanulj, tapasztalj, ne csukd be a szemed, ne felejtsd el út közben értékelni természet szépségeit, vedd észre magad körül az apró kincseket is, ne felejts el mosolyogni...talán a kétkedők furán néznek rád, ne törődj velük...lényeg, hogy Te tudod merre tartasz és a hited előrevisz...erőssé tesz és napról-napra érezni fogod már csak pár lépés a cél.

/Tóth Anita /


Őrizd meg a gyermekkor szellemét, ne oltsd el a benned élő lángot! Alkotni és varázsolni csak úgy tudsz, ha a szívedben lakozó gyermeknek is teret adsz, hisz övé a képzelet birodalma. Mindegy, mennyi idős vagy, nem számít...megőrizheted a fiatalságod. Vállald fel önmagad és ne hagyd, hogy a "felnőttek" komor világa bekebelezzen és a maga képére változtasson, míg végül elfelejted, hogy ki voltál az utad elején." 

/Tóth Anita /



Az őszinte és szívből jövő mosolynak, egy-egy kedves szónak, gesztusnak, mágikus ereje van, ami képes arra, hogy megváltoztassa az életedet, szebbé tegye a napjaidat még a nehézségek idején is. Barátságok születhetnek, szerelmek szövődhetnek, pozitív élmények érhetnek, ha nem sajnálod a mosolyod másoktól. Nem kerül semmibe, de mégis többet ér néha mindennél. A nevetés és a jókedv különös és varázslatos hatással bír, falak dőlnek le előtted, bezártnak hitt kapukat nyithatsz ki, hisz a kulcs a kezedben van...de a választás lehetősége is.

/Tóth Anita /


Az élet olyan, mint egy folytatásos könyvsorozat, amibe benne van a kaland, a dráma, a szerelem, a helyzetkomikum, a remény, a küzdelem, a tanulság...azzal a különbséggel, hogy ez a saját történeted. Itt most a főszereplő a "hős" vagy a "hősnő" Te vagy és egyben a sorok írója is...rajtad múlik, hogy miként alakul a cselekmény és mi lesz a címe a következő regényednek. Az utunk végén majd leporolunk egy-egy számunkra kedves olvasmányt, kinyitjuk és visszaidézve az emlékeket belelapozunk abba a fejezetbe, ami a szívünk számára legkedvesebb volt."

/Tóth Anita /


Utad során számtalan kaput nyitnak ki előtted, de egyedül a Te döntésed, hogy elsétálsz mellette vagy belépsz a kertbe, ahol nem csak szépséges rózsák várnak, hanem bogáncsok is...és csak rajtad múlik, hogy körbenézel és kisétálsz a könnyebbik utat választva vagy időt és energiát nem sajnálva elkezded a gyomlálást, mert úgy érzed, hogy most jött el az a pillanat...amiért érdemes küzdeni.

/Tóth Anita /


Minden nap csodákat rejt, minden reggeledben ott bujkál a lehetőség. Egyedül rajtad múlik, hogy észreveszed vagy elsétálsz mellette szemlesütve és legyintve. Sohasem tudhatod biztosan melyik lépésed lesz az, ami megváltoztatja az életed. Félsz a kudarctól és hajlamos vagy nem hinni a csodában...ami létezik még akkor is ha számodra valószerűtlen, mert úgy érzed ami mással megtörténhet veled biztos nem...de te is lehetsz "kiválasztott". Meglátod, melléd szegődik az utadon, ha a barátja vagy és nem az ellensége. Hidd el, a "lehetetlen" lehet, hogy egy karnyújtásnyira van, de ha már masnival átkötve küldték, ne kételkedj abban, hogy az ajándék, amit kaptál...a tied...fogadd el és óvd a kincsed.

/Tóth Anita /






Dönteni sosem egyszerű, de ha már elkötelezted magad valami mellett, akkor azon az úton kell végig menned, azokon a "sárga téglákon" kell meglátnod a csodákat és nem nézhetsz menet közben mindig hátra, mert akkor előbb-utóbb orra buksz. Bízz magadban és lépkedj előre bátran, ne torpanj meg és ne hallgass a kétkedőkre, akik azon igyekeznek, hogy eltérítsenek és összezavarjanak!

/Tóth Anita /


Az életed szinte folyamatos száguldás, versenyfutás, a külvilág diktálja az ütemet, de mindig legyen időd arra, hogy megpihenj. Nem lehet állandóan maximális sebességgel haladni az úton, néha egy-egy kanyarnál le kell lassítani és van, amikor be kell húzni a féket, mert a szakadékban landolhatunk. Engedj teret a gondolataidnak, az érzéseidnek, add át magad a pillanat örömének. Töltődj fel energiával és ne sajnáld az időt önmagadtól és azoktól akiket szeretsz, akik fontosak Neked, ne hagyd, hogy késő legyen...fontos a jövő, de a jelenben élj és ne a holnapokban!

/Tóth Anita /


A sok buktató, amit életed során tanulandó leckeként kapsz, felkészít valamire, több leszel általa, amiből a megszerzett tapasztalatot útitársként magaddal viheted. Lehet, hogy akkor abban a percben úgy érzed nincs tovább...de ha megmarad a hited, nem adod fel, nem esel össze és kiállod a próbát, a viharfelhők mögött egy szép reggelen a távolban meglátod majd a szivárványt. Ott, abban a pillanatban minden, ami a múltban történt értelmet nyer és rájössz, hogy ezt a csodát a SORSTÓL jutalmul kaptad, mert sikeresen átmentél a vizsgán.

/Tóth Anita /



Volt már olyan pillanat az életedben, amikor azt kívántad bárcsak így maradhatnál örökre? Valahol ÉG és FÖLD között, talán a felhők fölött, abban a megmagyarázhatatlan euforikus állapotban...Amikor azt suttogtad magadban, ilyen nincs…ilyen nincs és mégis van...Bármerre is visz az utunk, a sok kereszteződés és tanulság lecke közt mindig ott rejtőzik ez a mágikus pillanat, ami ránk talál...amiért érdemes minden reggel felkelni, mosolyogni és soha fel nem adni!

/Tóth Anita /




Ha egy képet nézel, ahol még Ő is veled volt...nem kell, hogy visszamosolyogjon rád...te akkor is látod őt...mert benned él...és újraéled azt a varázslatos pillanatot, amit sohasem felejtesz el...a szívedben marad örökre...

/Tóth Anita /



Olyan vagy nekem, mint egy értékes gyöngy a kagylóban, amit a tenger mélyéről halásztam ki véletlen. Nagyon örülök, hogy az én hálómba keveredtél és a legértékesebb kincsem lettél. Talán sokszor nem látszik, de több vagy nekem bárminél és egyetlen mosolyod minden értékes tárgynál többet ér."

/Tóth Anita /



Ahhoz, hogy vörös rózsát kapj nem alkalom kell, hanem szerelem! ♥

/Tóth Anita /



Amikor még nem tudod, nem is sejted mi fog veled történni, csak valami azt súgja, hogy IGEN ez a Te utad...Amikor megkérdezik tőled, honnan meríted az erőt és mi az ami előre visz, nem sőt egyáltalán nem biztos, hogy ott és akkor tudsz erre felelni, mert ezt nem lehet szavakba foglalni...ezt érezni kell..mélyen... legbelül. Valójában csak akkor tudod elmondani, leírni... amikor már megélted, elérted amire vágytál, de lehet, hogy még akkor sem...és azt gondolod "Csípjen meg valaki!", mert olyan álomszerű, hogy amikor a megtörténik, az első pillanatban szinte magad sem tudod mihez is kezdj a "csodával". Ha a belső hangra figyelsz hallod ahogy megszólít, beszél hozzád, ebben a különös euforikus állapotban...először suttog és végül egyre hangosabb lesz …" Igen, elérted amire vágytál! Fogd, hisz nem kölcsönbe kaptad, most már a Tied, értékeld, becsüld és vigyázz rá! 

/Tóth Anita /



Amikor úgy érzed, hogy talán sosem jön el a tavasz...amikor arra gondolsz, hogy hiába borulnak majd virágba a fák, a szívedben mégis ott marad a fagyos tél...és már-már kezded feladni a hited..., mert úgy érzed megtettél mindent... miközben reménykedve vártál valami csodára... égi jelre bármire, ami kimozdít az állóvízből miközben valami legbelül mégis azt súgja, hogy tarts ki és ne add fel...akkor figyelj a legjobban és nyisd ki a szemed, mert onnan ahonnan nem is várnád rád mosolyog a remény fénysugara és valóra váltják az álmod...amit TE teremtettél meg a borús, esős, havas keserédes szomorkás reggelek és éjjelek napjain...mert a lelked mélyén tudtad... megérdemled a boldogságot!

/Tóth Anita /






Amikor már régóta vágysz valamire és ennek ellenére valahogy mégsem úgy történnek az események ahogy szeretnéd... akkor gyújts egy gyertyát, zárd ki a külvilág zaját és hívd segítő angyalaidat. Ha elcsendesedsz, meghallod a hangjukat. Választ adnak a kérdésedre és megmutatják az utat. Valószínű, hogy a háttérben jelenleg azon dolgoznak, hogy összeálljon a kirakós, ők már látják azt a pillanatot amikor minden kis darab a helyére kerül és ami neked ránézésre még csak rendezetlen zűrzavar nekik az isteni rend fontos része. Számukra a boldogságod a fontos és ha együttműködsz velük, akkor hamarabb megvalósítják amire vágytál, de az is lehet, hogy esetleg nagyobb csodában lesz részed, mint amit álmodban már magad előtt láttál. 

/Tóth Anita /



Ahhoz, hogy eljuss álmaid szigetére, hinned kell abban, hogy létezik...először lehet, hogy a távolból csak a körvonalait látod és nem biztos, hogy mindezt más is észreveszi rajtad kívül, talán azt gondolják majd magukban...azzal a jól ismert különös furcsa mosollyal az arcukon, hogy mindez csak a képzeleted szüleménye, nevetséges, szóra sem érdemes illúzió. A lényeg az, hogy nem számít mit mondanak vagy inkább nem mondanak, az ellenszélből is lehet hasznos hátszél csak célozd be pontosan a legközelebbi koordinátát...ne törődj velük, húzd fel a vitorlákat te vagy a kormányos és ha biztos vagy abban, hogy helyes az irány és nem adod fel...eljön az a nap amikor nem csak a parton horgonyzod majd le a csónakod...hanem házat építesz a szigeteden és majd meghívod mindazokat vendégségbe, akik kétségbe vonták, hogy képes vagy valósággá varázsolni a számukra oly hihetetlennek tűnő csodát. 

/Tóth Anita /



Ajándékot adni Valakinek, valami olyat, amiről tudod, hogy örülne neki, amit őszinte mosollyal fogad és féltve őriz majd, aminek nem az értéke számít, hanem az, hogy biztos vagy benne, Neki tetszik majd és nem csak sietve leemeled az üzletben a polcról a neked tetsző első tárgyat...igen ez az egyik legnehezebb és a legkönnyebb " feladat" ...mert ajándékozni csak az tud igazán, aki szívből ad, aki figyel a másikra, fél mondatokból kitalálja mi az ami később nem félretolva porosodna a szoba sarkában...ami lehet bármi, az sem biztos, hogy egy tárgy...valami ami Neki a legfontosabb...az, hogy amit adsz, ne számodra legyen különleges, hanem Neki legyen kincs, mert az ő álmát váltod valóra, amiben kicsit benne vagy te is...igen, ezek az igazi lélekajándékok.

/Tóth Anita /


Felejts el minden okot, félelmet amiért úgy érzed nem sikerülhet és kezdj el hinni valamiben... abban, ami számodra a legfontosabb... amiért bármi is történjen érdemes, hogy megvalósítsd! Képes vagy rá!

/Tóth Anita /



Köszönöm


Köszönöm, hogy szeretsz és vigyázol rám,

köszönöm, hogy mellettem vagy minden éjszakán,

köszönöm, hogy átölelsz, ha félek,

köszönöm, hogy Veled ilyen szép az élet.

Köszönöm, hogy szemedben látom a fényes csillagot,

köszönöm, hogy minden pillanatban nekem ragyog,

köszönöm, hogy rám nézel és tudod mit gondolok,

köszönöm, hogy a SORS ajándékként nekem adott.

/Tóth Anita /


Neked


Szemedbe nézek és látom magam,

Karodba bújok és eláll a szavam,

Érintésed feltüzeli testem,

Hangod megérinti lelkem.

Mosolyodban elveszek, 

A világ végére is követlek.

A nap minden percében látlak,

Melletted elkerül a bánat.

A szerelmed kincs nekem,

Szemed kékje az életem,

Szívem a Tied örökre,

Én ennél nem vágyom többre.

/Tóth Anita /



Barátnőmnek, Csillámnak...aki már odafentről néz le ránk <3 :( 


Emlékül


Lelked most angyalok közt jár,

Nem nevetsz rám, nem mosolyogsz többé már,

Azt mondtad nem számít a távolság,

Nem fontos barátságban az országhatár,

A szívedben élek és a napjaidban járok,

Azt mondtad ezért vannak a jó barátok.

Szeretetet adtál nem kértél cserébe semmit,

Egy őszinte mosolyt pusztán csak ennyit.

Kínzón mar belül a jeges fájdalom,

Mond miért hagytál el bennünket egy hajnalon?

Választ hiába várok, a mennyország hangtalan,

Boldog mosolyod most már a fellegekben van...

/Tóth Anita /




Egy kedves olvasónak...aki szeretné még megélni az ünnepeket...<3 :(


Tinának...


Érzed, erőd elhagy, de erősebb vagy, mint bárki más,

A lelked tiszta fényű csillagként ragyogja be az út porát.

Tudom, hogy lesz még holnap, ami mosolyt csal szemedbe,

Angyalként vigyázol féltőn, minden szerettedre.

Falevelek hullnak, lassan fehérbe öltözik a táj,

Karácsony éji dala zengi be a kis szobát.

Látnod kell ahogy kigyúlnak a fán a fények,

Gyertyaláng lobog és az asztalon ünnepi étek.

Hallanod kell még, ahogy felcsendül az ének,

Miközben száz csengő csilingeli, mi mindannyian szeretünk Téged. ♥

/Tóth Anita /



Születésnapodra


Drága Anyácskám, világra hoztál,

szerettél, becéztél és óvtál, 

Lánykád mosolya ma neked ragyog,

igaz tőled nagyon távol vagyok.

Nevess és legyél nagyon vidám,

de minimum még a 100. szülinapig ám,

ígérd meg, hogy mindig fogod a kezem,

biztató szavad elkísér és itt leszel velem.

Lelkednek, ha kell vigaszt nyújtok, 

arcodra könnyek helyett mosolyt csalok, 

Kívánom, hogy legyél nagyon boldog ezen a napon,

és tudd, hogy a te "kislányod" szeret nagyon!  

/Tóth Anita /