A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karmikus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karmikus. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. október 4., vasárnap

Karmikus szerelem

"Megismerkedünk valakivel. Nem tudjuk miért, de mágnesként vonzódunk hozzá. A szemébe nézünk és elbizonytalanodunk. Nem tudjuk hova tenni az ismeretlen ismerőst, mégis érezzük, valami összeköt minket.

„Nem találkoztunk már valahol?” – ezt a kérdést valószínűleg százszor és ezerszer hallottad életed folyamán, és nem biztos, hogy csak egy férfi szájából hangzott el, mert jó „csajozós” dumának tűnik. Biztosan veled is előfordult már, hogy egyes emberek „olyan ismerősnek tűntek”, és egyszerűen nem tudtad hova tenni őket. Gondolkoztál már azon, mi lehet az oka annak, hogy egyesekkel rögtön azonos hullámhosszon vagy, mások viszont az idegeidre mennek, bármit is tesznek? Igen, vannak olyan emberek, akik lehozhatják a csillagokat az égről, akkor is érdektelenek, illetve, akkor sem tudjuk megkedvelni őket, míg vannak olyanok, akikkel első pillanatban már megtaláljuk a közös hangot. A léleklátók szerint előző életeid szereplői ők, akik most hatással vannak mindennapjaidra.

Ezek az emberek valamilyen hatással voltak ránk előző életünk valamelyikében, de lehet, hogy a kapcsolat nem úgy alakult, nem annyi ideig tartott, mint azt vártuk. Ilyenkor megmarad a vágy, és átmegy egy következő életbe, ahol, ha lehetőség van rá, a két lélek megpróbálja öntudatlanul megélni a régmúlt vágyakat. Ez a karmikus kapcsolatok alapja. Az előző életekben megélt közös emlékek és élmények hatására sok a közös vonás, ezért a felek már az első találkozáskor úgy érezhetik, hogy nagyon jól ismerik egymást. Azonban ezek a kapcsolatok gyakran működésképtelenek. Ennek oka, hogy a vágy kialakulásának idején, előző életükben más személyiségekként vonzódtak egymáshoz, és nem biztos, hogy feltámad ugyanaz az érzés ebben az életünkben is. A belső kötőerők miatt azonban a kapcsolatnak létre kell jönnie. Ha akarjuk, ha nem.

Sajnos, az igazi megtalálása azért nem olyan egyszerű, mert nem tudatosul bennünk, hogy pontosan mit is keresünk. Általában mindenki a saját kultúrájában kialakult sémák, gyerekkori élmények vagy későbbi beteljesült vagy beteljesületlen szerelmek alapján keresi a tökéletest. Létrehozunk egy ideált, és minél több elemből gyúrjuk össze, annál borzasztóbban sikerülnek kapcsolataink, és egyáltalán nem biztos, hogy jól érezzük magunkat az illetővel. Az elején persze minden tökéletesnek látszik, de csak addig, amíg el nem múlik a szerelem. Idővel azonban lehull a fátyol, a rózsaszín köd eloszlik a szemünk elől, és rájövünk, hogy nem ő az, akit kerestünk. Rosszabb esetben a kötődés miatt inkább vele maradunk, pedig sokkal, de sokkal jobban járnánk, ha tovább keresnénk, és nem adnánk fel.

Ha a sorsod szerint hagyod alakulni az életedet, és nem sürgetsz semmit, az élet szinte át fog préselni egyik kapcsolatból a másikba, míg a tökéletes el nem jön. Igaz, a sors néha tréfát űzhet veled, mert talán éppen akkor akad az utadba az igazi, amikor csapzottan, fáradtan, agyonhajszolva tartasz hazafelé a munkahelyedről. De ez mind lényegtelen…

Felmerülhet a kérdés, mikor ismered meg? Ez általában mindenkinél változó, de valószínű, hogy akkor, amikor egyáltalán nem is számítasz rá. Tehát a lényeg: ne keresd, legalábbis a külvilágban ne!

Magadban kell megtalálnod, belül kell vágynod rá. Ha szerencsés vagy, nem kell 50 éves korodig várni, de ne feledd, ilyen szerelem az életben csak egyszer van!

A karmát nem szabad összekeverni a sorssal. A karma cselekedetet jelent, de magában hordozza a tetteinkben, gondolatainkban, beszédünkben jelen lévő erőt és annak következményeit. „Ma az vagy, ami voltál, és az leszel, amit most teszel.” Hogy jobban megértsd: a dolgok nem véletlenül esnek meg velünk, és ha valami jó dolog történik, az egyáltalán nem biztos, hogy csupán a jó szerencse műve volt.

A lélekpárok nagy találkozása

Amikor közelebbi kapcsolatba kerültök egymással, nagyon különös, szinte megmagyarázhatatlan érzések fognak el, még akkor is, ha a fiú / lány egyáltalán nem az eseted. Ellenállhatatlan vonzalmat érzel, olyan, mintha elveszítenéd az önkontrollodat. Ez megtörténhet már rögtön az első alkalommal, de jellemzőbb, hogy csak több találkozás után fogod érezni. Egyértelmű, hogy szerelmet még nem érzel, hacsak nem vagy az a megrögzött „szerelmes típus”. A lábad azonban elgyengül, a szíved dobogása felgyorsul, és bizsergető érzés járja át az egész testedet. Olyan mélyen érint meg, hogy rögtön az összes féltett titkodat meg szeretnéd osztani vele, és mellette maradni örökre.

Szóval, már az első pillanat is különös. Tudjuk, hogy ismeretlen emberrel állunk szemben, mégis érezzük, hogy ő egészen más, mint a többi. Hiába van másoknak vonzóbb külseje, lehengerlőbb humora, szárnyalóbb intellektusa, nem menekülhetünk, szívünk nem ereszti őt. Az esetek többségében nem ismerjük fel találkozásaink karmikus jelentőségét, de ha jobban megismerjük egymás személyiségét, érzéseit, múltját sok-sok emlék felderenghet. Deja vu... Ki ne ismerné azt a pillanatot, amikor tudja, érzi: "ez már megtörtént egyszer". Senki sem tudja a magyarázatot. Egyes feltételezések szerint a deja vu-k nem mások, mint közös múltunkból feltörő emlékképeink, amelyek sötétben világító lámpásokként szolgálnak minket életünk bonyolult labirintusában.

Ettől kezdve az életed gyökeresen megváltozik. Biztonságban érzed magad, és előző kapcsolataiddal ellentétben itt nem játszol szerepet, nem lesz több hazugság. Félszavakból is érted a másik megnyilvánulásait, és bár még csak rövid ideje vagytok együtt, mégis olyan, mintha már ezer éve ismernétek egymást. A kapcsolat tehát a lehető legharmonikusabban alakul. Az egyesülés iránti vágy irányít, és ezt meg is kapod a lélekpárodtól. Felszínre tör az ösztön-én, szabadon, korlátok nélkül tudod megélni vele azokat a dolgokat, amelyek ösztönösek – ilyen a szórakozás, evés-ivás, szexualitás.

A szerelmesek nem felejtik el egymást. Akik egykoron sokat jelentettek egymásnak újra találkoznak majd. Egy későbbi életükben. Talán sikerül majd megoldaniuk azokat a problémákat, amelyeket korábban lezáratlanul hagytak. Talán jóvátehetik, hogy bántották egymást. Nem, nem fognak egymásra emlékezni. De érezni fogják, hogy ők ketten összetartoznak, s láthatatlan köldökzsinórjaik erősebbek mindennél. Túlságosan könnyű feladat lenne emlékezni arra, hogy kétszáz évvel ezelőtt megbántottuk a másikat. Könnyű lenne azt mondani: sajnálom. A megoldás egyetlen útja, hogy a jelenben átéljük a másoknak okozott bánatot minden fájdalmával együtt. Ezáltal felismerjük tettünk következményeit és - jó esetben - soha többé nem teszünk már ilyet. Ez a karma törvénye, amely elől bármennyire is rúgkapálunk, nem térhetünk ki.

Honnan tudhatjuk, hogy karmikus kapcsolatunk van valakivel?

Elsősorban a vonzódás erejéből. Amennyiben a múltban szépen éltünk együtt, számíthatunk arra, hogy a jelenben is kiegyensúlyozott kapcsolatot alakíthatunk ki társunkkal. Ha viharos szerelmi életünk volt, hasonló nehézségekre számíthatunk azért, hogy megoldjuk azokat a problémákat, amelyeket korábban nem tettünk meg. Minél nagyobb nézeteltérések voltak közöttünk a múltban, a jelenben annál nagyobb lesz a vonzódás.

Tehát, tanulnunk kell, tetszik vagy sem. Ha nem oldjuk meg korábban vétett hibáinkat újra és újra szembe kell néznünk velük. Ha bántottunk valakit, ugyanazt a fájdalmat kell elviselnünk később. Nem büntetésként, sokkal inkább egyfajta lehetőségként, leckeként kell felfognunk az eseményeket. Életeken át egymást tanítjuk, és karmikus adósságaink koloncként csüngenek nyakunkon, amíg nem látjuk tisztán az ok és okozati összefüggéseket. A folyamat lényege a tanulás, amely egyre jobban és jobban elmélyíti a két ember közötti kapcsolatot, mígnem tökéletessé válik.

"A szeretet, amely véget ér, csak a szeretet árnyéka. Az igazi szeretet kezdet és vég nélküli."

(Hazrat Inayat Khan)

Forrás:  https://thesecret.hu/karmikus_szerelem_diamyne

2020. szeptember 26., szombat

A karma hatalma, hogyan vonzzuk be a boldogságot az életünkbe

A karma szó a szanszkrit nyelvből ered és cselekvést jelent. Az életünkben minden helyzet karmikus jelentőséggel bír. Minden okkal történik, független attól, hogy az ok azonnal tudatosul, vagy csak sokkal később tér vissza hozzánk. A metafizikában a karma törvénye kimondja, hogy minden gondolatunk és fizikai cselekedetünk, bármilyen jelentéktelen, előbb vagy utóbb, de visszatér hozzánk. A karma alapfogalom, olyan vallásokban mint a hinduizmus, buddhizmus, taoizmus. Azt kapjuk amit adunk. Megkapjuk amit érdemlünk, minden jó cselekedetet megjutalmaz és a gonosz cselekedeteink sem maradnak büntetlenül. Az életünkben minden tettünknek jó vagy rossz következményei lesznek. 

A karma 5 módja hogyan vonzzuk be a boldogságot az életünkbe

1. Segítsünk másokon

Ha másoknak segítünk, magunknak is jót teszünk a karma által. Minden segítségünk a karma körforgásával visszajön hozzánk, és olyankor amikor a legkevésbé számítunk rá. Mindenkinek vannak céljai és a segítségnyújtás amit másoknak adunk, az visz közelebb a saját álmunkhoz is. Ha adunk, az mindig örömmel és önbizalommal tölt el minket, hiszen egy bajba jutott emberen segíteni, felemelő érzés. Ha segítünk másokon az a legideálisabb lehetőség, hogy a jó karma működjön felénk. A segítő emberek sokszor arról számolnak be, hogy melegséget éreznek  a szívükben, de sokszor az egész testükben is. Ez már a karma azonnali jutalma közé tartozik. Ha csak ennyit kapunk vissza, már ezért megérte, de a karma ennél sokkal nagylelkűbb…

2. Legyünk hálásak

A hála a világegyetem legmagasabb rezgései közé tartozik. A hálával képesek leszünk azonnal megemelni ezt a rezgési vibrációt. Bármi történik az életünkben mindig találunk valami olyat, amiért hálásak lehetünk. Még ha rossz dolgok is, történnek velünk, akkor is próbáljuk megkeresni azt amiért hálásak lehetünk abban a helyzetben. Az is sokat segít, ha minden reggel vagy este leírunk 10 dolgot, amiért köszönetet mondhatunk. A legegyszerűbb dolgokra gondoljunk…

Hálás vagyok, mert egészséges vagyok.

Köszönöm, hogy szerető család vesz körül.

Hálás vagyok az őszinte barátaimért.

Ahogy leírjuk ezeket a sorokat, aktiválunk olyan jótékony frekvenciákat, amelyek pozitív energiákat generálnak. Ezáltal pedig még több áldást hoz magával, így működik a jó karma.

3. Legyünk empatikusak

Ha egy közeli személy megnyílik nekünk és bizalmas információt ad át, akkor azt azért teszi, mert megbízhatónak tart minket. Adjunk neki tanácsot, támogatást, de ne ítélkezzünk felette. Mindig gondoljunk arra, hogy fordított esetben nekünk is jól esne a támogatás. Amikor meghallgatunk embereket, akkor is kialakul tolerancia és tanulunk abból, hogy látjuk mindenki másképp gondolkozik és cselekszik. Ha mindenki egyformán gondolkozna, nem lenne ilyen színes a világ. A sokszínűség segít nekünk megnyitni az utakat az energiákhoz, a kreativitáshoz és a kihívásokhoz. Ezeknek a különbségeknek az elfogadása abban is segít nekünk, hogy kiterjesszük látókörünket, új dolgokat tanuljunk és fejlődjünk. Az elveinket nem kell föladni, hiszen nem ítélkezünk, ezzel is a jó karmát és a boldogságot vonzzuk be az életünkbe.


4. Bocsássunk meg

Megbocsájtással meggyógyítjuk a lelkünk sebeit, elfogadjuk a múlt problémáit. Bocsássunk meg önmagunknak, szabaduljunk meg a fájdalomtól, szomorúságtól, haragtól. Majd kezdjük el élni az életünket, amiben bármilyen új életút kialakulhat. Ha nem bocsájtunk meg és áldozatot játszunk, vagy a bosszú lehetőségét keressük, akkor a negatív karma lesz úrrá rajtunk. Így soha nem tudunk megszabadulni a gyűlölet és a harag érzésétől. Ezért a megbocsájtás elengedhetetlen, hogy megtisztuljunk és a jó karma által, boldog életet éljünk.

5. Ne hazudjunk

Minden alkalommal amikor hazugságot mondunk, még a legkisebb füllentésnél is elfedjük az igazságot. Akár magunkat csapjuk be, akár másokat, elindulunk egy rossz irányba és a hazugsággal újabb füllentésekbe kényszerítjük magunkat. Ha nem mondunk igazat, elveszítjük mások bizalmát és a becsületes emberek elkerülnek minket. Ha jó karmát szeretnénk létrehozni, mindig a valóságot mondjuk, így az őszinte, szeretetre érdemes embereket vonzzuk be az életünkbe. Ez pedig egy pozitív társadalmi spirált generál, pozitív kapcsolatokkal és barátságokkal. Az őszinte barátság által, pedig nő az optimizmus és az egészségünkre is kedvező hatással lesz.

+1. Meditáljunk

Szakítsunk arra mindig időt, hogy néha egyedül lehessünk, a saját gondolatainkkal. Bánjunk óvatosan a belső világunkkal és figyeljünk arra, hogy mindig pozitív gondolatok legyenek benne, mert csak így tudunk pozitív energiát vonzani az életünkben. Ha dühösek vagyunk, vagy fáradtak, hamar úrrá lesz rajtunk a negatív energia, de ne hagyjuk, hogy győzzön felettünk. Már napi 20-30 perces meditációval is komoly eredményeket érhetünk el, az agy optimális működése érdekében. Nő a figyelem, a gondolkodás, erősödik az önkontroll és az érzelmek területén is pozitív változás áll be. Megnyitja a lelkünket és egyre empatikusabbá válunk, sőt a depressziót és a szorongást is hatékonyan kezeli. A meditáció által bölcsebbé válunk, segít megismerni az életet és az életünk értelmét.

Legyünk szinkronban a lelkünk szükségleteivel és fel fogjuk ismerni, az akadályokat és a jótékony elemeket a fejlődéséhez. Így létrejön a jó karma, amely bevonzza a boldogság energiáit a mindennapjainkba. Amikor pedig megtaláljuk az igazi célunkat az életünkbe, és összhangban állunk vele, akkor a tetteink spontán helyesek lesznek és soha nem fogunk létrehozni rossz karmát.

A karmikus börtönből való kilábalás után, amit magunknak teremtünk meg, majd szabadon élvezhetjük a határtalan szabadságot.

Forras:rozsaszinszemuveg.hu