A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerekek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerekek. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 31., szombat

A kapcsolat 7 apró titka




Ha neked eszedbe jutott, társadban is felmerülhetett ugyanez. A párkapcsolatért folyamatosan meg kell dolgozni – hatványozottan igaz ez, ha gyermekeink sorsa is leköti figyelmünket.


Első és legfontosabb megjegyzés: bár minden társkapcsolatban kicsit "anyuja-apuja" is vagyunk egymásnak, nagyon fontos, hogy elsősorban gyermekeitek számára legyetek szülők. Egymás szemében egész életen át igyekezzetek változásaitokkal együtt is az a csábító nő, az a vonzó férfi maradni, akit annak idején a másik megismert és megszeretett, akibe beleszeretett.

Gondolj vissza, te kibe-mibe szerettél bele és ő kinek látott: és akarj az, olyan lenni.


Legyen mindkettőtök számára egyformán fontos, hogy a gyermekek mellett egymásra is folyamatosan odafigyeljetek. Tény, nagy kihívás ez, a munka gondjai, a háztartás, a gyerekek, a sok intéznivaló, a család és a barátok mellett egymásra is odafigyelni. De ne feledjétek el soha: közös boldogságotok alapja az összetartozásotok.



1. Ahhoz, hogy egymásra, magatokra oda tudjatok figyelni, alapvető, hogy a háztartás feladatait ne kizárólag az egyik fél (általában a nő) végezze. Ugye te is sajnáltad már a magát családjáért szétgürcölő kolléganődet, akinek a férje mindezt természetesnek vette, miközben a mutatósabb hölgyek után fordult meg az utcán? Ha feleség vagy, ne akarj mártírrá lenni a család oltárán. Kérj segítséget. Ha férj vagy, segíts feleségednek, hogy vonzó és szép maradhasson. Segítsetek egymásnak a háztartásban – ez a legelső tanácsunk.



2. Másodikként máris feltennénk a kérdést: mindent tudsz már a másikról?


Még ha száz évig éltek együtt sem ismerheted minden gondolatát. Az ember elsődleges erogén zónája a feje - nem csak kívülről értve. A vágy „fejben indul”. Beszélgessetek! Beszélgessetek el arról, hogy szeretnétek kicsit azt látni a másikban, akivel összekötöttétek az életeteket, beszélgessetek a vágyaitokról. Beszélgessetek az életetekről, a gondolataitokról, azaz magatokról. Beszéljetek és hallgassátok meg egymást. Engedjetek újat felfedezni egymásban és a dolgokat új szemszögből látni. Engedjetek betekintést álmaitokba, vágyaitokba. Talán van valami visszatérő erotikus álmod, fantáziád, amit szívesen megvalósítanál a társaddal? Miért nem osztod meg vele. Elképzelhetetlen, hogy megvalósuljon és épp vele? Legyél bátor, és ha társad megnyílik, ne törd le, figyelj oda, mit csinálhatnátok meg együtt.



3. Ahhoz, hogy érdekes tudj maradni, és lenni, nélkülözhetetlen az önfejlesztés, hiszen aki unatkozik, az untat. Tudjuk, oly sok a dolog, a tennivaló, a kötelesség, a munkahely, a megélhetés, a gyerekek, a család annyi gondot ró ránk. De mégis, mióta is álmodsz arról, hogy megtanulsz franciául, vagy hogy elmenj japán filmklubba, vagy hajlékonyságodért elsajátíts pár gyakorlatot, hiszen már olyan régóta érdekel a jóga. Esetleg éppen már hónapok óta lakberendezős folyóiratokat bújsz és most elkaptál egy tanfolyamról szóló hirdetést... Ne várj tovább, mert az élet sem vár! Annyi új impulzus, érdekesség vár, amiről mesélhetsz.



4. És ezzel máris továbbhaladtunk: Ne lógjatok mindig egymáson. Hagyjatok egymásnak elég teret, legyen a szabadidőtöknek olyan része, amit külön töltötök el. Ez, ha akár heti egy-két óra is, felbecsülhetetlen érték. Ehhez persze ismét kell az, hogy ne mindig csak az egyik dolga legyen a gyerekekért menni az iskolába, a bevásárlás vagy az idősödő szülők gondozása.



5. A külön töltött idő tehát úgy kell, mint egy falat kenyér. De éppoly nélkülözhetetlen, hogy együtt – csak ketten – is együtt legyetek. Legyen olyan mozi, színház, séta program, ahová csak ketten mentek és más nem jön. Sem a gyerekek, sem barátok. Éppúgy, ahogy a gyerekeknek egész felnövekedésük során sugallni kell az önállóságra törekvést, nektek is maradjon meg a „csak ketten, együtt egysége”. Egymás társaságát élvezve. Óriási dolog, ha a nagyszülők kéznél vannak, hogy a gyerekekre vigyázzanak és el is tudtok pár napra utazni kettesben.






6. Randizzatok! Ne csak otthon. A helyszín legyen külső, új vagy visszatérő, kedves helyszín. Tegyetek egymás kedvére a találkozást megelőző várakozással: a betoppanás, megérkezés, találkozás izgalmával, a „külső világnak” és egymásnak szóló ruházattal, eleganciával. Hiszen az ember idegenek között, a város forgatagában mindig más, mindig kicsit újabb, mint odahaza. Ha az idegeneknek elegánsan felöltöztök, hogy tetsszetek, megfeleljetek, akkor Neki, aki a legfontosabb, miért nem? Sosem lehet természetes és megszokott, hogy Ő van, sose gondold, hogy örökre visszavonhatatlanul birtoklod a figyelmét – akarj tetszeni, akarj bókokat kapni és adni.



7. Adj magadra tehát – sok év után is legyél friss és ápolt, nőként és férfiként is legyél „jó barátságban” a fésűvel, borotválkozással, krémekkel, fogkefével - frissességgel, a finom illatokkal, a jól ápoltsággal, testedzéssel (legyen az akár csak napi 15 perc). Akard, hogy a te illatod legyen a legfinomabb annak számára, akivel a mindennapjaidat éled. Akarjál tetszeni! Legyen új és ápolt a hajad, csinos ruhád. Ne félj, ha van is az a pici fölösleg rajtad, az újdonság nem azt fogja kiemelni. Bátran merj szexis és vonzó lenni, hiszen az vagy! A kisugárzáson múlik minden. És ha társad is tetszeni akar, ne maradj adós a finom és őszinte bókokkal. Sosem elég azokból, akárhány év akármekkora megszokás után sem változnak bizonyos dolgok az emberi lélekben. Sose engedd öreges ruhákba bújni magad, amelyekben slamposnak, elnyűttnek érzed magad, mert a ruhát nem csak hordja, hanem viseli is az ember. Merj olykor változtatni, újítani. Észrevetted, hogy életed párjának tetszik a rövid szoknya és a csillogó harisnya? Nosza, lepd meg! Jó kis móka lesz.



Fontos, hogy közös élményekkel gazdagodjatok, de külön álló személyek is legyetek, ne csak szülők. Pár apró változtatás és újra azok a fiatalok lesztek, akik régen, azokkal az érzésekkel!



Forrás: www.okosanyu.hu