Párkapcsolatok...bonyolultak és szövevényesek. Ezt mindannyian tudjuk, de hogy találhatunk rá az IGAZIRA? Ő talál ránk, vagy éppen mi rá, vagy ez valahol meg van írva és keresnünk sem kell, mert úgyis összehoz a SORS a VÉGZET, ha egymásnak vagyunk rendelve? Van kiút a magányból, ezt tudva tudom és pont akkor találja meg a szívünket a szerelem, amikor nem is várjuk, amikor jól érezzük magunkat egyedül és nem ragaszkodunk görcsösen ahhoz, hogy szerethessünk valakit.
Nem találod a IGAZIT?
Úgy érzed, mindig rosszul választasz? Én is jártam hasonló cipőben, átéltem a "poklot" a "nem kellek érzést", ezt mindenkinek meg kell tapasztalnia ahhoz, hogy később értékelni tudja a "kincset". Végig kell járni az utat, az élet már csak ilyen, mert másképp nem tudnánk milyen hihetetlen nagy ajándék, amit küldenek nekünk.
Hiszem, hogy aki végigmegy az úton, végül megleli a boldogságot. Egy ideig egyedül voltam, éltem a "szingli" életemet, barátnők, bulik, gondtalanság és csak magamért voltam felelős, nem tartoztam senkinek elszámolással, kizárólag magamnak. Köszönöm a barátaimnak, hogy mellettem voltak, a nehéz napokon is, mert nélkülük nem tudom mihez kezdtem volna és köszönöm, hogy hittek bennem és biztattak. Ez az időszak felkészített arra, hogy nyitott legyek egy őszinte kapcsolatra, miközben megtanultam egyedül élni önállóan és függetlenül, ami megerősített.
Ezt is meg kellett élnem, a folytonos nyüzsgésben nem vettem észre a magányt, nem volt időm gondolkodni, ami egyfajta védekezés volt. Sokan mondják, hogy jó az ilyen életforma, de legbelül, ha szívükre teszik a kezüket tudják, hogy ez valahol önámítás, hisz még a legfüggetlenebb ember is társra vágyik egy idő után. Társra és nem társas magányra egy kapcsolatban...mert ilyen is van, sajnos egyre több. A külvilág azt látja, hogy a párjukkal élnek látszólag jól és közben mégis olyanok egymás számára az otthon falai közt, mint az idegenek, lakótársak. Ennél a "szingliség" is ezerszer jobb, mert abban ott van a lehetőség, hogy a BOLDOGSÁG megtalál. Elmondhatom, hogy végigjártam az összes ösvényt, ami a beteljesült SZERELEMHEZ vezetett.
Lassan egy éve annak, hogy megtaláltam, mert erre vágytam, felküldtem a gondolatot az UNIVERZUMBA vagy nevezzük bárminek, amikor úgy éreztem felkészültem egy kapcsolatra.
Leírtam mire és kire vágyok és ha hiszitek ha nem, akik ismernek tudják, hogy a nagy "Ő" pár hét múlva rám talált. Nem kerestem, nem kutattam, csak amikor belépett az életembe esélyt adtam neki és magamnak. Nem bántam meg, életem legjobb döntése volt. Persze voltak "huhogók" nem kevesen, akik nem hittek bennünk, de becsuktam a fülem és nem engedtem be a negatív gondolatokat és a kétségeket. Aki az első pillanattól valahogy tudta, hogy ebből több lesz, mint amit valaha álmodtam, aki kétkedés nélkül mellettem állt és akinek sokat köszönhetek, ő az én Anyukám. Féltett, persze, hogy féltett, de úgy érezte, hogy ez most valami nagyon őszinte és nagyon IGAZ. A szívemre hallgattam és a megérzésre, ami azt súgta, ha ezt most nem élem meg és elutasítom az esetleges nehézségek miatt, akkor egy életen át bánni fogom. Láttam magam előtt a képet, ahogy az unokám kezét fogom és azt mondom neki, hogy "Ne hagyd, hogy évtizedekig azon gyötrődj, mi lett volna ha....". Sokszor halljuk, hogy "Érted a világ végére is elmennék!"...nos én pont ezt tettem, egy másik országba költöztem a "ködös Albionba". Egyetlen percig sem bántam, hogy bepakoltam a bőröndjeimbe és nekivágtam a nagy útnak, mert az én nagy "Ő-m" egy személyben a SZERELMEM-BARÁTOM-TÁRSAM-APÁM-FIAM. :) Soha ennyi figyelmet , törődést és szeretetet nem kaptam senkitől, mint Tőle. Ízig-vérig férfi, számomra a "herceg fehér lovon" az én "békakirályfim".
Mindezt azért osztottam meg Veletek, hogy elmondhassam Nektek, nem szabad feladni a reményt! Tudom milyen a "társas magány" és a "szingli szabad élet", zokogtam és kacagtam, szorongtam és féltem, még akkor is ha közben a kártyát néztem. :) Tanácsot adtam a hozzám fordulóknak, bátorítottam a kétségbeesetteket, de én is emberből vagyok és mint mindenki más ugyanúgy én is sírhatok. Amit tudok, hogy nem változtatnám meg a múlt egyetlen pillanatát sem.
Mindenki számára ott van valahol az IGAZI, aki eljön akkor is, ha az ember lánya-fia nem kéri. Ha lenéznek ránk és az égiek ajándékként a beteljesült szerelmet küldik, nincs mit tenni el kell fogadnunk. Az egyik legnehezebb az elfogadás, a kétségek nélküli bizalom a másik irányába, ami nem jön egyik napról a másikra. :)
"Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk."
/Ernest Hemingway/
„Ha valóban Boldog akarsz lenni, el kell szakadnod attól az egoista tévhittől, hogy a boldogsághoz indok kell. Ez egy hatalmas csapda: amíg hiszed, hogy neked valami boldogságot ad, addig hajszolni fogod, hogy megszerezd így a nagy hajszában elfelejtesz boldog lenni. Ha megszerzed a boldogságod vélt tárgyát, akkor meg minden pillanatban attól fogsz félni, hogy elveszted a nagy félelemben megint elfelejtesz boldog lenni. Ám a boldogsághoz nem kell semmi, nem kell hozzá indok. Csak az ego, az elme keresi az indokokat, mert képtelen felfogni az Élet ellentmondásokkal teli teljességét, tökéletességét. Az elmét az ok-okozati összefüggések létrehozása élteti, de mindez csak illúzió: amikor boldog vagy, arra alapvetően nincs indokod. Amikor igazán boldog vagy, amikor fekszel a tengerparton és napozol, amikor fáradtan hazaérsz, és jóleső sóhajjal belezuhansz az ágyba, amikor csak öleled a szerelmedet és nem gondolsz semmire amikor valóban Boldog vagy, akkor eltűnnek az indokok. Sőt, még te is eltűnsz: amikor te magad vagy a Boldogság, akkor az egod, az elméd megszűnik! Ekkor csak vagy, s ez maga a Boldogság. S hogy miért vagy boldog, amikor nincs rá semmi okod, hogy boldog legyél? Mindenért és semmiért.”
/A. J. Christian/
