A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Müller Péter. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Müller Péter. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 28., kedd

Ikerlángok-Ikerlelkek találkozása




Benned él párod sajgó negatívja, várod, hogy a varázsszót kimondja: Én vagyok Te – mellyel örök sebedet begyógyítja. Az ikerlángok szerelmének beteljesedése: a legtökéletesebb összekapcsolódást tudják megvalósítani egymással, mert az ő lelkük nemcsak egymáshoz simul, hanem egymásba is tud olvadni. Szepes Mária szavait idéztem.

Ikerlángok, ikerlelkek közt a találkozás csak akkor jöhet létre, ha mindkét lélek felkészült már erre. Azt mondják, felismerik egymást és ezt én is így gondolom.
Honnan tudod, hogy vele hozott össze a VÉGZET, vagy a SORS kereke?
Volt már olyan, hogy megláttál valakit és úgy érezted ezer éve ismered és amikor beszélgetni kezdtél vele nem azt gondoltad, hogy egy vadidegennek kellene mondani valamit, amitől befeszülsz, hanem önmagadat tudod adni, korlátok nélkül? Mintha egy réges-régi barát lenne, vagy valaki, akivel mintha párkapcsolatban lennél már, aki előtt az lehetsz, aki valójában vagy.  Nem a tested, a lelked vetkőzik előtte meztelenre és magad sem érted, ez hogyan történhetett meg veled. Felszabadultan, önmagadat tudod adni a társaságában.  

Olyan ez, mint valami csoda, pedig nem az. Örömöt érzel, felszabadulsz és mintha megszűnne minden körülöttetek, kizárva a külvilág zaját. A kívülálló annyit lát mindebből, hogy olyanok vagytok, mint egy összeszokott pár, pedig még csak most találkoztatok.Úgy érzed megérkeztél, vele otthon vagy, mint aki hazatalál. Igen, Ő a Te Ikerlelked, megtaláltátok egymást. Lehet, hogy ez számodra furcsa, vagy mindkettőtök számára az. Alig tudod elhinni, hogy ilyen létezik. Valaki, akivel úgy tudsz beszélgetni, mintha önmagaddal beszélgetnél, mintha tükörbe néznél. Igen, olyan, mint egy tükör, amiben magadat látod, csak egy másik testben.

Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz. (Márai Sándor)


Amikor rátalálsz boldogságot érzel és azt kívánod, álljon meg az idő. Előfordulhat, hogy túl korán találkoztok, egészen fiatalon, vagy rossz helyen és rossz időben, hogy minden körülmény ellenetek szól, de olyan szikrák pattognak köztetek, olyan erős ez a vonzás, ami rajtatok kívül álló erő.
Tiltakozhatsz ellene, megvonhatod magadtól, de konkrét fizikai fájdalommal jár, testi tüneteket is produkálhat, mert valamikor egy „energiagömb” voltatok, akiket szétválasztottak és ebben az életben újra egymásra találtatok. Ha egymás szemébe néztek, szavak nélkül tudtok beszélgetni. 


Kémia, igen, ezt szokták mondani a szerelem mozgatórugójára, na de ez nem egy átlagos kémia ebben az esetben, mert te is azt érzed, ez nem olyan, mint az eddigiek, ez valami egészen más…megmagyarázhatatlanul más.
Nincs szükség semmire, mert érted ŐT, tudod mire vágyik, mire gondol. Kicsit félelmetes is ez az érzés és nem találkozol vele addig, amíg nem vagy kész rá. Amikor találkozol az Ikerlángoddal nem tudsz magyarázatot adni arra, hogy mi történik. Távolról is érzed őt, az örömét, a bánatát, anélkül, hogy azt mondaná.

A két lélek EGY volt, emiatt újra az egységet keresik. Ez annyira intenzív, eouforikus, hogy folyamatosan egymás gondolatában vannak, amit nem tudnak irányítani. Előfordulhat, hogy ez annyira megijeszti a másikat, hogy a nagy és mindent elsöprő találkozás után, visszatáncol, mert azt érzi, hogy képtelen józanul gondolkodni. Vagy épp mindketten ezt gondolják.

Mindketten olyan jeleket kaptok, hogy azt kezditek érezni, oka van annak, hogy találkoztatok, annak ellenére, hogy a körülmények ellenetek szólnak.
Egymás tükörképei vagytok, de a hasonlóságok mellett a hibáitok is megmutatkoznak. Tanulhattok egymástól, fejlődhettek, ami gyorsabban bekövetkezik, mint más esetekben, az előző kapcsolataitokban. Beindul az automatikus önfejlesztő mechanizmus. 

Sokszor nehézségek is adódhatnak, amíg megtörténik az összeolvadás. Tudnod kell, ti ketten egymásnak vagytok teremtve és eljön az idő, amikor valóra válik a beteljesedés.

Van, akiknél minden simán megy, a találkozást követően egymáséi lesznek, szinte meseszerűen, de sokaknak várni kell egymásra, a távolság, vagy más tényezők miatt.

Tudnod kell, hogy nincsenek véletlenek, ha két lelket egymásnak rendeltek, előbb vagy utóbb megtalálják a másikat, mert ahogy Paulo Coelho mondja, a legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást.
Olyan kapocs van köztetek, amiben működik a telepátia, ahol nincs szükség fizikai együttlétre ahhoz, hogy érezd a másikat, amolyan „lélekszeretkezés” ez. Az intimitás legmagasabb foka, tantrikusnak is nevezik sokan, mert valami nem evilági érzés, ami képes felülírni mindent, mert ez bizony meg van írva a csillagokban. 




Megismerni csak akkor tudlak, ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nem csak látlak és tudok rólad, de érezlek is - ha "én" minden idegszálammal megtapasztalom milyen "te"-nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről. A megismerés a "jártál bennem" - "jártam benned" kölcsönös élménye. Ismerem a titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdüléseit, érzékenységed, magányodat, vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán. Tudsz-e adni s elfogadni? - most derül ki valójában. Mert amit adsz, most azt magadból adod.

A titkaid adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod - és azt fogadod el tőlem is. (Müller Péter)

Lehet ebben hinni, vagy nem hinni, ha egyszer szembejön veled valaki, aki ezeket az érzéseket idézi elő belőled, az olyan különös és megmagyarázhatatlan pillanat, ami kevés alkalommal adatik meg egy emberöltőben és azt mondod magadban, hogy ilyen nincs, ilyen nincs és mégis van.

2013. szeptember 17., kedd

Müller Péter: Álruhás angyalok







Manapság elterjedt az a hír, hogy nagyon sok angyal vállal embersorsot. Látják, hogy a civilizációnk sodródik a végzete fele, s mivel félő, hogy az ember az egész természetet magával rántja, az angyalok már nem tudnak felülről segíteni.

Megszületnek. Magukra veszik az emberi életet, és megpróbálják ezt a tébolyult emberfajt személyes jelenlétükkel megjavítani. Sok kisgyereknél fedezhetők fel angyali intelligenciák.

Ilyesmi máskor is előfordult, de soha ilyen tömegesen. Nem könnyű ezt a különbséget észrevenni, mert a picik négy - öt éves korukig mindig is hordoztak magukon angyalarcot és lényükben angyaltermészetet. De itt valami másról van szó. Egy magasabb szellemiség jelenlétéről. Nem tudom, így van-e, és azt sem, hogy egy ilyen lélektelen, elgépiesedett pokol-közegben, mint a mienk, nem vesztik-e el később angyal természetüket, s szárnyatlanul nem fulladnak-e bele abba a mocsárba, melynek megtisztítására vállalkoztak szegények.

Nem tudom. Az angyalok egyrészt láthatatlanok, másrészt közöttünk élnek, álruhában. Nem tudod, ki a gyereked, barátod, vagy az idegen, akivel éppen összehozott a sorsod. Lehet, hogy angyal. Sok angyal van közöttünk, aki nem csupán álruhát öltött, de a születése pillanatában odafenn hagyta az angyal-múltjára való emlékezetét is. Ő sem tudja, hogy angyal. Nem emlékszik rá. Csak érzékenyebb. Finomabb. A bármilyen sötét és mélyre süllyedt gengszter világban élünk, Ő úgy érzi, hogy mégsem tehet meg mindent. Neki nem szabad. Mindenki lop, neki nem lehet. Mindenki megbízhatatlan, link, Ő nem lehet az. Mindenki gátlástalanul hazudik, Ő elpirul. Nem engedi hazudni a származása. Össze akarja tartani, ami széthullana. Egyszerű, romlatlan lelkületű emberek ezek, jók, tiszták és becsületesek. Rengetegen vannak. Ezekre mondjuk, hogy rendes emberek. ,,Nem idevalók" Emlékeznek még egy erkölcsre, amit ma már régóta nem tanítanak. Hozzák magukkal, a vérükbe van írva. Ahonnan egy álruhás angyalt tévedhetetlenül fel tudsz ismerni, az nem a jósága, nem a bölcsessége, nem is a csodatévő hatalma. Ilyesmikkel, bár ritka tulajdonságok, egy kezdő angyal, sőt, néha egy ember is rendelkezhet. Az igazi angyalt a kedélyéről lehet megismerni. Lényéből szüntelenül árad valami megmagyarázhatatlan derű. Olyan lelkiállapot, melyet az ember csak akkor él át néhány pillanatig, amikor ráragyog a nap, amikor repülőgépe a sötét viharfelhők fölé emelkedik, oda, ahol mindig fényesség van, kék-ezüst tündöklés. Az életet sokan iskolához hasonlítják, ahol tanulni kell, üzemhez, ahol dolgozni kell, néha börtönhöz, ahol az ember bűnhődik.

Az angyal mindezeken túl van. Túl van a hittanórákon, a filozófiákon; most már látja, hogy az Élet nem egyéb, mint játék. Úgy él, ahogy a madár fürdik a tócsában, vagy a hal fickándozik, önfeledten kiugrik a vízből, nem azért mert éhes, hanem ,,csak úgy". Mint amikor az ember táncra perdül, nem azért, mert valaki felkéri, hanem mert nem bír magával. Kedve van hozzá. Jókedve. Ezért a kedv szóért hívjuk is a csodálatos anyanyelvünkön kedvesemnek azt, akit nagyon szeretünk. És ha valakinek a kedvében jársz, azt jelenti, hogy nagy örömet okozol neki. Kedvesség nélkül nem tudok elképzelni szeretetet. Csak itt, ebben a végső tudatállapotban ébredünk rá arra, hogy minden bajnak, őrületnek mélységes oka van a teremtésben. Ez égetett ki belőlünk mindent, ami nem volt tiszta kedély és zavartalan boldogság. A mennyország ,,zenés - táncos" hely. Ahogy az egész kozmosz is az. Mindig mindenhol zene szól. Sőt, zenéből van szőve az egész Mindenség; rezgésből, hullámból, erők és részecskék szédült táncából - csak ezt eddig nem hallottuk. Nem volt fülünk hozzá. Az angyalok itt már akaratlanul énekelnek. Az ember is ezt teszi amikor vidám. Észrevétlenül fütyül ha olyasmit csinál, amit szeret. A jókedv dalol benne. Tudod, miért fütyülünk, dalolunk? Mert azt érezzük: halhatatlanok vagyunk. Ez nem tudatosul bennük. Nem is gondolunk rá. Csak megérint bennünket az öröklét mámora. Az, hogy fenemód jó lenni! - hogy a világ nem keserves melóból, hanem örömteli játékból állt elő. Az istenélmény nem egyéb, mint a szüntelen ,,jó lenni" állapota. Átsuhant már benned ez az élmény? Ez a ,,de jó lenni"? Biztos vagyok benne. Ebből értheted meg milyen egy angyalnak. 



(Müller Péter: Boldog lelkek tánca)

2013. augusztus 27., kedd

Amit az angyalokról érdemes tudni





A vendégeim gyakran kérdezik tőlem a jóslás során is, hogy van-e őrzőangyaluk, én látom-e őket, tudok-e velük beszélni vagy tőlük bármilyen üzenetet közvetíteni. Nem vagyok látó, őket sem látom, de az életem során több  olyan pillanat volt, amikor minden arra igazolt, hogy léteznek vagy azt éreztem valaki odafentről vigyáz rám és segíti az utamat.Egy kis gyűjteményt hoztam ma nektek az angyalok világáról.


Az Angyal kifejezés egy összefoglaló név, amellyel azokat a lényeket illetjük, akik közvetlen kapcsolatban vannak Istennel, közvetítik annak erejét, szeretetét, bölcsességét. Az angyali energia tulajdonképpen egy univerzális, intelligens isteni energia, Egy Istennel, vagy inkább annak egy része, mégis önállóan cselekszik. Angel - A névben az "el" végződés utal arra, kevés kivételtől eltekintve, hogy angyalról beszélünk. Michael, Gabriel, Rafael, Uriel, stb.

Legegyszerűbben úgy lehet elképzelni és felfogni az angyali világot, hogy ha az Isten a Nap, akkor az angyalok az ő fénysugarai, amelyek közvetítik a fényét, szeretetét és erejét.

Az Angyalok intelligens lények, létezésük szellemi, és nagyon finom rezgéstartományban vannak. Isten legfensőbb akaratát közvetítik, fenntartják az univerzum egyensúlyát. Ők a fény és szeretet megnyilvánulásai, akik a létezés minden síkját benépesítik. Az Isteni fény forrás magában foglalja az Isteni (férfi) és Istennői (női) aspektust is, ennek megfelelően az Angyalok nemtelenek, más néven androgün lények.

Emberek esetében az androgün azt jelenti, hogy ugyanannyira használja férfi mint női energiáit, vagyis egyensúlyban van az illetőben e két erő.


Amikor valaki kapcsolatba lép egy angyallal, számtalan formában érzékelheti jelenlétét. Nincs konkrét alakjuk, csak fényük, és mindig olyan alakban jelennek meg, főleg álomban, vagy meditációban, ritka esetben látomás formájában, ahogy az illető ember el tudja őket fogadni. Ezért van az, hogy valaki nőnek, valaki férfinek lát egy-egy angyalt. Számomra pl. Gabriel arkangyal női  minőségben jelenik meg, de van, aki férfiként látja. Néha illatok, vagy lágy szellő, meleg érintés formájában jelzik jelenlétüket, de akár gondolatban is üzenhetnek.

Meggyőződésem, hogy amikor egy zenésznek, szobrásznak, festőnek ihlete van, akkor sok esetben az angyalok üzeneteit fogja, azt önti látható, fizikailag is érzékelhető formába, hogy másokhoz is eljuthasson az üzenet. Sokszor a művészek maguk sincsenek ennek tudatában, azt hiszik, hogy saját érzéseiket, gondolataikat elevenítették meg. Természetesen van olyan is, amikor valóban saját érzésvilágukat öntik bele alkotásaikba, de végső soron mi is Isten részei vagyunk, mint ahogy az Angyalok is, így mi is Isten megnyilvánulásai vagyunk. Éppen ezért hálával tartozunk minden egyes művésznek, legyen zenész, szobrász, festőművész, hisz formába önti számunkra más szférák üzeneteit.

Így hát bármit is írnak, mondanak az Angyalokról mindenkinek magának kell megtapasztalnia a velük való kapcsolatot, hisz a kapcsolat megnyilvánulása is egyedi.

Az Angyalokról

Az Angyalok a mindennapjainkban is velünk vannak.

Most ebben a különösen nehéz időszakban még közelebb húzódtak a Földhöz, hogy bátorítsanak, egyengessék a felemelkedés felé vezető utunkat. Minden időben körbe vettek minket az Angyalok, de most többen vannak mint valaha.

Isteni elrendelés által érkeztek hozzánk, hogy segítsenek a felemelkedés hullámaiban.

Magasabb rezgésállapotuk miatt, a legtöbb ember nem láthatja Őket. Éppen ezért kell megemelni a rezgésünket, hogy könnyedén kapcsolatba léphessünk velük. Ahhoz, hogy megpillanthassuk Őket, egy magasabb tudatállapotra van szükségünk.

Az Angyal szó jelentése:- Üzenetvivő, Hírvivő, Küldött.

Isten teremtményei, akik hódolnak a színe előtt és minden tettükkel Őt szolgálják. Az Angyalok folyamatosan üzeneteket hoznak a Teremtőtől.



Legelőször életünkben a Születés Angyalával találkozunk. Hiszen születésünkkor Fényfolyóson megyünk keresztül, ott a Születés Angyala vár reánk, aki életcélunkért felel.

Minden leszülető lelket Ő lát el tanácsokkal. Kellő pillanatban Ő veti el a MAGot anyánk méhében. Az Ő szerető arca, akit születésünk előtt látunk.

,,Azt mondják, hogy születésünk előtt, az Anyaméh Angyala szájunkra teszi az ujját és azt mondja,- Pszt! Ne áruld el, amit tudsz!"- ezért van a bemélyedés a felső ajkunkon, és nem emlékszünk arra, hogy honnan jöttünk. De az érzés életünkben megmarad, lelki képekben megőrizzük.

Még a születés előtt, ahogy a Fényfolyóson tovább megyünk, találkozunk a Védő Angyalunkkal ,

Ők azok az Angyalok, akik a születésünktől-életünk végéig velünk vannak, és életünk sorsfordító feladataira ügyelnek.

Akárcsak a Szellemi Vezetőink, Ők is csak annyira kerülhetnek közel hozzánk, amennyire ezt lehetővé tesszük számukra. Kérni kell a segítségüket, a támogatásukat.


Az Angyaloknak csak egy kisebb csoportja foglalkozik az emberiség és bolygónk sorsával. Ezek között a legközelebbi társaink az Őrangyalaink, ők azok az Angyalok akiknek feladata az, hogy segítsenek és vigyázzanak ránk. Mindenkinek több Őrangyala van, de általában egyként érzékeljük, mintha csak egy Őrangyalunk lenne.


Kérlek, állj meg egy pillanatra és hangolódj rá az Őrangyalodra, aki most is melletted áll, és figyel téged. Ő nagyon jól ismer téged, jobban bárkinél, és ha még nem köszönted meg soha áldásos munkáját, akkor most tedd meg, és gondolj rá szeretettel. Kérd meg, hogy borítson be védő szárnyaival, öleljen át, és hagyd, hogy angyali lénye áthasson téged a szeretetével, és csak figyelj befelé, és érezd szárnyainak óvó melegét.

Az Angyali világ sokkal összetettebb, mint gondolnánk, teljes hierarchiával bír, és minden angyalnak megvan a maga feladata, hatásköre, miközben sokszor együtt dolgoznak valamilyen adott cél elérése érdekében.


Ők Isten szavának hírnökei, közvetítői, és szívesen segítenek bárkinek, aki kéri a segítségüket, de cselekedeteik, javaslataik, tanácsaik mindig összhangban vannak az Univerzum törvényeivel, és Isten akaratával. Erejükben visszatükröződik Isten mindenhatósága, az isteni minőség minden megnyilvánulása.


Az Angyalok hierarchiája

Az angyalok rangsorozása nem éppen könnyű feladat, főleg azért mert az emberi elme lineárisan gondolkodik, kicsi-nagy magasrangú-alacsonyrendű, jó-rossz. A valóságan viszont nincs ilyen. Az isteni erőnek rengeteg megnyilvánulási formája van, és mindegyik egy egész szerves része, csupán a feladataik és erejük különbözteti meg őket egymástól. Az elementálok és a dévák is az Angyali hierarchia részei. Az Angyalokat különböző rendekbe sorolhatjuk a feladatkörük és erősségük szerint. Egyes Angyaltörténészek szerint három kategorikus szférába sorolhatóak az Angyalok.

Elementálok

A "legalacsonyabb rendű" lények, az emberek szeme előtt megjelenhetnek, ködszerű foltok formájában, felvillanásokban vagy különböző színes alakzatokban. Továbbá közéjük sorolhatóak az elem lények, a törpék, manók (föld lények, föld elementálok), tündérek, szilfek (légi szellemek, levegő elementáljai), szalamandrák (tűzszellemek, tűz elementálok), illetve a sellők (vízi szellemek, víz elementálok) csoportja is. Az elementálok szoros kapcsolatban állnak a természettel és az elemekkel.

Dévák

Fejlettebb elementálok, feladatuk az évszakok felügyelete, a folyók és hatalmas erdők védelme, de megtalálhatóak szent kegyhelyek, szent épületek és különböző szent helyek környékén is.


I. Szféra Angyalai - Szeráfok, Kerubok, Trónusok / Ofanimok



Ők állnak a legközelebb Istenhez, s mennyei tanácsadóként szolgálnak. Ők a Szeráfok, Kerubok és Trónusok.



Szeráfok 


A Szeráfok a legfelső Angyalcsoport, így legközelebb állnak Istenhez. Isten trónját körülvéve különböző hangokkal és a szférák zenéjével dolgoznak. Egyfolytában Istent dicsőítik s így a hangok segítségével egyensúlyban, tartják a bolygók mozgását és a mennyeket. Az Ótestamentumban lángoló teremtményekként írják le őket, mert ők a szeretet Angyalai, és lángolnak a szeretettől. A szeretet szellemei. Ők hatják át a létezést szeretettel, az isteni szeretet hírnökei. A szeretet által teljes egységet alkotnak, nem különülnek el egymástól. Krisztus sok szentnek Szeráfként jelent meg. Az emberi lények a Szeráfoktól a hit és az isteni szeretet adományát kapják.



Kerubok


A Kerubok a második csoport Angyalai. Isten akaratát közvetítik minden síkon, azaz a mennyek krónikusai. Ők a bölcsesség angyalai, és a mennyek küszöbének őrei is, valamint a Frigyláda őrzőiként is ábrázolták őket. A Kerubok a Napból, a Holdból és a csillagokból sugárzó fény őrzői, nevük pedig imádkozót vagy bölcsességet jelent. Az összhang és harmónia szellemei. Az ő tevékenységük által lett a Káoszból Kozmosz. A Kozmosz jelentése, rend, rendezettség. A Kerubok segítségével hatja át az isteni rendező elv a létezést. Az égi világ rendjében, törvényszerűségeiben az ő tetteik nyilvánulnak meg. Mivel négyes dualitásban élnek, azaz négy-négy Kerub alkot teljes szellemi egységet, ezért sokszor négyarcú lényekként ábrázolják őket. Az emberi lények a Keruboktól a bölcsességet az erőt és a megvilágosodás isteni adományát kapják.



Trónusok


A Trónusok a harmadik helyen állnak a rangsorban, és ők a bolygók őrzői, más néven Ofanimok. Minden bolygónak saját trónusa van - a mi bolygónk Őrangyala a Föld Angyala. Sokszeműként és kerékként is ismertek, mert Isten trónusa körül hajtják kocsijukat, és mert befolyásolják kerekeinket, azaz csakráinkat. De hídként is szolgálnak az ember, az angyalok és Isten között, így összekötve az eget és földet. Azoknak az Angyaloknak akiknek EL-re végződik a nevük szükségük van egy Ofanimra, hogy földi világunkban kifejthessék az erejüket. Az akarat szellemei. Ők hatják át a létezést akarattal, az isteni akarat hírnökei. Duálunióban élnek, két-két Trón alkot teljes szellemi egységet. Ennek megfelelően sok ábrázoláson kétarcú szárnyas lényekként ábrázolják őket. A Szaturnusz bolygó szellemi szférájában találkozhat velük az emberi szellem. Az emberi lények a Trónusoktól a teremtésünk megismerését és az isteni eszmék adományát kapják.



II. Szféra Angyalai - Uraságok, Erősségek, Főhatóságok


Uraságok


Az Uraságok a náluk alacsonyabb rangsorban lévő Angyali csoportoknak a kormányzói és szabályozói. Feladatuk, hogy tanácsokkal lássák el ezeket az Angyalokat. Az ábrázolásokon jobb kezükben arany pálcát tartanak, a bal kezükben Isten Pecsétjét. A bölcsesség szellemi lényei. Ők hatják át az egész létezést bölcsességgel, az isteni mindentudás hírnökei. Az emberiség nagy tanítómesterei tőlük merítették bölcsességüket. A Jupiter bolygó szellemi szférájában találkozhat velük az emberi szellem. A valódi bölcsesség nem kimondható, hanem erő és fény, az Uraságok emanációja! Az emberi lények az Uraságoktól az ellenségeink legyőzéséhez szükséges tudást és az üdvözölés titkának isteni adományát kapják.


Erősségek


Az Erősségek az ötödikek az Angyalok rangsorában. Két angyal közülük jelen volt Jézus Mennybe menetelénél. A csodák és az áldások Angyalainak tartják őket. Az Isteni fényt képesek hatalmas erővel sugározni, ezért gyakran utalnak rájuk ragyogó vagy fényes jelzővel. A mozgás szellemei. Az ő hatásuknak köszönhető, hogy minden mozog, minden rezeg, a legkisebb atomtól a legnagyobb galaxisokig. A emberi mozgás is általuk alakult ki. A szakrális mozgással, a templomi tánccal feléjük próbáltak közeledni. A Mars bolygó szellemi szférájában találhatók. Az emberi lények az akadályok legyőzésének isteni adományát kapják.



Főhatóságok


A Főhatóságok a hatodik helyet kapták az Angyalok között. Ők felügyelik a halált, a születést és az újjászületést. E csoport tagjai vezetik az Akasha krónika feljegyzéseit. Az Akasha krónika a szellemi világban lévő minden tudás kalendáriuma, melyben leírva megtalálható a lélek fejlődése során előforduló összes cselekedet és gondolat. Azonkívül megvédik lelkünket a gonosz lényektől, és bosszút állnak a világban munkálkodó gonoszon. A forma szellemei. Minden forma mögött az ő hatásuk keresendő. Az emberi forma is nekik köszönhető, amit úgy alakítottak ki, hogy az lehetővé tegye az emberi szellem testet öltését. A formák kialakítását a hang segítségével végzik. A formákkal való munka a művészetben nyilvánul meg leginkább. A szellemi alapokon nyugvó művészeti tevékenység közelebb visz a Forma szellemeihez, akiknek a bibliai neve: Elohím. A Nap szellemi szférájában találjuk meg őket.


III. Szféra Angyalai - Fejedelemségek / Hercegségek, Arkangyalok, Angyalok


Fejedelemségek / Hercegségek


Fejedelemségek vagy Hercegségek a hetedikek az angyali rangsorban és a nagyobb szervezetekre, csoportokra vigyáznak. Nemzetek, városok, sőt egyes vezetők felett is őrködnek. A hit szerint ebből a rendből származott az az Angyal is, aki Dávidnak segített legyőzni Góliátot.



Arkangyalok


Az Arkangyalok az Angyalok hierarchiájában a nyolcadik helyen vannak, és általában ők a legismertebbek: Michael, Gabriel, Raffael, Uriel, Metatron, Sandalfon Arkangyalok, jellemzésük után bemutatjuk a többieket is. A"megvilágító Angyalok is", mert vigyázzák, megvilágítják és irányítják az Angyalok csoportjait, és az emberiség minden részletét. Mivel minden Arkangyalnak és Angyalnak az a feladata, hogy segítsenek nekünk Embereknek, így bármikor és bármilyen problémával kapcsolatban hívhatjuk őket, készséggel segítenek. Mások megsegítése céljából is hívhatjuk őket, ezért is jó ha ismerjük nevükhöz tartozó feladatkörüket, mert így célirányos a cselekedet.

A népek szellemei


Minden népnek van egy szellemi vezetője, a nép géniusza. Régen tudtak róla, imádkoztak hozzá, áldozatokat mutattak be neki. Egy adott nép temperamentumában, nyelvében tükröződik hatásuk. Régen a nép királya beavatás révén- élő kapcsolatban állt a nép arkangyalával, így a magasabb isteni szándékok alapján vezette a népet. A népi hagyomány megismerése és ápolása segíti a velük való kapcsolatot. Szellemi hazájuk a Merkúr bolygó szellemi szférájában található.


Angyalok


Legnagyobb csoportjuk az egyes ember lelki-szellemi vezetéséért felelős. Leszületéskor minden ember kap maga mellé egy védőangyalt, aki egészen haláláig segíti, inspirálja, terelgeti védencét. Ők állnak legközelebb az emberhez. Velük lehetséges először az élő kapcsolat kialakítása. Az ember karmájának, előző életeinek, jelenlegi életfeladatának ismeretében a lehető legjobb módon tudják segíteni az embert, ha létrejön velük a kapcsolat. Szellemi hazájuk a Hold-szférában található. Az ősi időkben az ember ösztönös kapcsolatban állt védőangyalával, a későbbiekben azonban ez a kapcsolat megszűnt. A mai kor egyik feladata védőangyalunkkal az élő, tudatos kapcsolatfelvétel.

Archék


A kor szellemei. Egy-egy koron keresztül vezetik az emberiséget az adott kor feladatainak megfelelően. Hatással vannak a Föld és az ember fizikai testére. A jelenlegi korszellemi vezetője: Michael arché. Michael Nap-arcé, az összes többi arché szellemi vezetője. Jelenleg (és még jó ideig) ő a földfejlődés legfőbb segítője. Az archék a Vénusz bolygó szellemi szférájában találhatók.


Az Angyalok mint Isteni segítők

A mai világban egyre közelebb kerülőnk az angyali világhoz. Létük azért teremtetett, hogy megsegítsen minket a haza vezető úton. Az élet minden területén jelen vannak.

Ha egyszerűen próbáljuk meg felfogni létük alapját, ők Isten fénye, minden teremtett dolog tökéletesen isteni szeretetteljes fénye. A hierarchia, vagy rangsorolás emberi találmány, hogy elménk hatalmával felfoghassuk szerepüket a világegyetemben.

Az angyalok nem a képzeletünk játéka, valóban köztünk vannak, most sokkal jobban, mint valaha. Ennek egyik fő oka az, hogy megérett az emberiség és a Föld a felemelkedésre és ebben minden segítség szükséges.

Az angyalok az isteni harmóniát, összhangot hivatottak visszaállítani illetve ebben tudnak közreműködni. "Kérjetek és megadatik, kopogtassatok és az ajtók kinyílnak".

Ahhoz, hogy az angyalok segíthessenek kérnünk kell, szabad akarattal rendelkezünk és ebben a tekintetben minden más bolygótól különbözünk. Az angyalok köztünk vannak, hogy megtanítsák nekünk, Isten szeretete minden kérésre és kihívásra válaszol. Az isteni fényszubsztanciával áthatnak minket és felerősítik a bennünk lévő fényt, összekapcsolnak a forrással. Minél inkább behívjuk életünkbe az Angyalokat, annál inkább visszatükrözi életünk a mennyország ragyogását.

Ahhoz, hogy segíthessenek, néhány lépést meg kell tennünk


1. - Kérés -
A szabad akarat törvénye szerint az Angyalok nem avatkozhatnak életünkbe kifejezett engedélyünk nélkül. Ez alól az egyetlen kivétel létezik, ha életveszélybe kerülünk, mielőtt még lejárt volna az időnk. Minden más esetben kérni kell őket.

2. - A probléma felajánlása -
Teljes mértékben fel kell ajánlanunk az Istennek és az Angyaloknak a problémánkat. El kell engednünk, át kell adnunk nekik, mert ha ragaszkodunk hozzá, akkor azzal megakadályozzuk az Angyalok közbelépését.
3. - Bizalom Istenben -
Bíznunk kell abban, hogy Isten végtelen bölcsessége és kreativitása olyan jó megoldásokat eredményez, amilyenekről mi álmodni sem mertünk volna.

4. - Isteni vezettetés követés -
Az isteni segítség olyan lépések megtételére biztat minket, amelyekkel elérhetjük a kívánt eredményt. Az útmutatások gondolatokban, érzelmekben, álmokban, vízióban jelentkezhetnek. Ha bizonytalanok vagyunk az üzenet forrásában, kérjük Istent hitelesítse az üzenetet számunkra. Isten és az Angyalok soha nem küldenek félelmetes bántó üzeneteket, mindig szeretetteljesek és támogatóak.

Ha szívünkben és tudatunkban ragaszkodunk Istenhez, nem kell aggódnunk úgynevezett bukott Angyaloktól, Isten mennyei szeretete az egyetlen valóságos hatalom.

A félelem és sötétség gondolatformái illúziók, melyek csak akkor árthatnak, ha hatalmat adunk nekik. Ez azt jelenti, hogy bár találkozhatunk negatív erőkkel, de ha szívünk a helyén van, és a hitünk töretlen, akkor minden segítséget megkapunk az angyaloktól ahhoz, hogy az adott szituációt lekezeljük.

Hiba lenne azt hinni, hogy aki hisz, az egyáltalán nem érzékel negatív erőket. Sőt! A spiritualitás egyik csapdája az a gondolkodásmód, hogy „Én Isten szolgálója vagyok, nincs szükségem negatív erőkre, ezért én nem is érzékelem őket, engem nem találnak meg” De igen, megtalálnak! Mindenkit megtalálnak, és főleg azokat, akik a fény útján már régóta járnak!

A negatív erők, mint démonok, különböző gondolatformák, elementárok, léteznek, de csak akkor tudnak ártani nekünk, ha a rezgésünk azonos az övékével. Miután emberek vagyunk, mindenkinek vannak félelmei, bizonytalanságai, ezek a pontok azok, ahol a negatív erők megkapaszkodhatnak rajtunk. Hiba lenne azt gondolni bárkinek is, hogy „Már annyira fejlett vagyok, olyan magasan rezgek, hogy nekem nem árthatnak”. Ez illúzió! Még Jézust is megkísértették annak idején, így bár törekedni kell egy magas rezgésállapotra, sosem szabad lebecsülni a negatív erők jelentőségét. Ne félj tőlük, hanem fogadd el hogy léteznek, és dolgozz azon, hogy minél kevesebb félelem, illúzió legyen benned. Tekints rájuk úgy, mint gyengeségeid tükrére. Ha kéred, az Angyalok segítenek ebben is, és abban is, hogyha mégis betalálna egy-egy negatív lény, akkor megvédenek, segítenek, miután felismerted, hogy hol kapaszkodhatott meg rajtad az a negatív erő.
Ha megtanulunk élni ezzel a csodálatos isteni adománnyal az életünk minden területét pozitív irányba változtathatjuk.

Őrangyalod érzelmeidhez igazodik, és szeretetteljes odaadással felel rájuk. Mindannyian őrlények figyelmes pillantásától kísérve élünk. Amikor életünk uralkodó motívumává a spirituális növekedés és szolgálat válik, egy speciális őrangyalt rendelnek mellénk. Mint lelked spirituális anyja, birtokában van tökéletességed kidolgozott tervének, tehát tudja, hogyan érhető el a legjobban fejlődésed. Ő törődik a te magasabb tudatodhoz vivő kapcsolat kiépítésének finomabb részleteivel, ő ügyel rá, hogy a különböző csakrák, azaz tested energiaközpontjai egyensúlyban maradjanak. Őrangyalod óv téged, és ihlető üzeneteket közvetít hozzád. Mialatt csata folyik alacsonyabb és magasabb rendű jellemvonásaid között, ő tanácsokat ad, amelyek az akaratlagos változásra ösztönöznek téged.

Nincs módjában akaratodat megváltoztatni, (szabad akarata van minden embernek) de azt megteheti, hogy jó irányban befolyásoljon olyan újfajta érdeklődés felébresztésével, olyan barátokkal, akik segítenek túljutnod aggasztó, vagy ésszerűtlen magatartásodon. Sokkal több időt tölt veled, mint bármely más angyal, arra hivatott, hogy megerősítsen és bátorítson utadon.

Mint spirituális fejlődésed irányítója, számos kihívás elé állít. Ha nehéz idők járnak rád, az azt jelenti, hogy ő fáradságosan dolgozik azon, hogy változni segítsen neked. Ha bizonyos viselkedésminták vagy balhitek gátolják, hogy eljuss fejlődésed új fokára, s te magad nem bírsz tőlük saját erődből szabadulni, ő segít túl az előállt kellemetlen, nem kívánt körülményeken, ő könnyít bajaidon. Te csak higgyél abban, hogy bizonyosan megjön az ő szeretetteljes válasza akkor is, amikor a kételyeid meggátolják, hogy segítségért folyamodjál.

Gondolj őrangyalodra úgy, mint barátodra, útitársadra, s ne úgy, mint holmi magasztos, elképzelhetetlenül hatalmas lényre. Ő nyomon kísér, szeretettel irányít és segít. Olyan jól ismer, hogy ott terem, amikor kell, mielőtt eszedbe jutott volna hívni őt. Az angyalok nem hangszallagjaik rezegtetése útján beszélnek, ellenben ismerik gondolatainkat, és a szívükön, érzelmeinken át szólnak hozzánk. Kapcsolatunk őrangyalunkkal sokkal meghittebb lehet, mint akár legjobb barátainkkal is, mert itt nincs helye titkolódzásnak. Az emberek rendszerint a beszéd útján kommunikálnak egymással. De a szó gyakran nem képes leírni azokat a mély és összetett érzelmeket, amelyeket meg akarunk osztani a másik féllel. Őrangyalod érzelmeidhez igazodik, és szeretetteljes odaadással felel rájuk. Ha megérted azt, hogy igaz érzéseidre épülő, spontán válaszokat akarj adni az élet kihívásaira, fordulj bizalommal őrangyalodhoz!

Kérdezd meg a nevét, hallgass bölcs tanácsaira! Figyeld meg, hogyan adja tudtodra jelenlétét egy illattal, egy érzéssel, egy hanggal vagy egy jellel! Olykor váratlanul emberi alakban jelenik meg, hogy kimentsen egy veszedelmes helyzetből. De többnyire olyan finoman igazít útba, hogy észre sem vesszük. Oszd meg szeretetedet és háládat őrangyaloddal, mialatt ő azon buzgólkodik, hogy nemesebb törekvéseket, bátorságot és türelmet plántáljon szívedbe.

Van egy nagyon egyszerű katolikus Őrangyal ima, amit most figyelmedbe ajánlok, segíthet, hogy közelebb kerülhess Őrangyalodhoz.


"Isten angyala, szent Őrzőangyalom,

Reád bízott engem az égi Irgalom.

Világíts, őrizz, vezérelj

és kormányozz e napon.

Amen"




"Az angyalok beszélnek, de suttognak inkább.

Az angyalok suttognak, de ösztönöznek inkább.

Az angyalok inspirálnak, de sugároznak inkább.

Az angyalok sugároznak, de védelmeznek inkább.

Egy angyal az alvás-világot békével áldja meg.

Egy angyal az álom-világot gyönyörrel áldja meg.

Egy angyal nem egyedül jön a születéshez, vele jön az öröm is.

Egy angyal nem egyedül jön a halálhoz, vele jön a béke is.

Amikor meditálok, egy angyal ősi békéje ringat engem.

Amikor imádkozom, egy angyal modern hangja erőt ad nekem.

Amikor egy angyalra hallgatok,meggyorsítom Istenhez való megérkezésemet.

Egy angyal puszta jelenléte képes megválaszolni és csendben meg is válaszolja valamennyi fáradhatatlan kérdésemet." 

(Sri Chinmoy )




Ima az angyalokhoz



Kedves Angyalok!

Kérlek, vegyetek engem körül gyógyító energiátokkal, 

és segítsetek, hogy elmúljon az egészségtelen ételek 

és italok iránti vágyódásom. 

Kérlek, szűnjön meg a mérgező anyagok iránti vágyam, 

segítsetek abban, hogy egészségesen akarjak élni és étkezni. 

Vezessetek engem vásárláskor, az ételek előkészítésekor 

és az étkezések alatt, és mutassátok meg, 

hogyan élhetek anélkül, hogy szennyezném önmagamat

és környezetemet. 

Hálával és szeretettel köszönöm nektek.

(Doreen Virtue)




Angyali üzenet



Bocsássunk meg magunknak,

Bocsássunk meg egymásnak,

Bocsássunk meg múltunknak,

Teremtett világunknak.



Rázzuk le béklyóinkat,

Dobjuk el gondjainkat,

Hívjuk angyalainkat,

Teremtsük világunkat!



Angyalok segítenek,

Erővel feltöltenek,

Lényükkel átölelnek,

Folyton lelkesítenek.



Ahogy vagy elfogadnak,

Csodákkal támogatnak,

Érzéssel tanítanak,

Mindig bátorítanak.



Nincsenek véletlenek,

Dolgok csak megtörténnek,

S angyalok szeretnek,

Lépten-nyomon vezetnek.



Angyalok most üzennek,

Minden lénynek, embernek:

A célja életednek:

Helyt adj a szeretetnek!



Ez hiányzik Földünknek,

Angyaloknak, Istennek,

Valóságos lényünknek,

S gyönyörű szívünknek.



(a szerző ismeretlen)



Az Angyalok Tisztása 



Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. 

Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: 

akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett. 

Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, 

ahogy a fák között tovaoson. 

Te már tudod, hogy ezt a szellőt 

az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. 



Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: 

surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. 

Sok dolguk van, igyekezniök kell. 

A virágokat is láthatod majd, 

és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád. 

Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek. 

De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. 

Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak. 



De akkor a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, 

csodálatos meséket az erdőről. . . 

Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, 

s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. 

Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat 

nem láthatja a szemed. 



Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. 

És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved 

és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, 

egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. 

A legnagyobb kincseket, amiket 

ember számára megteremtett az Isten. 

A jóságot, a szeretet és a békességet. 



Te minderről semmit sem tudsz akkor. 

Csak annyit hallasz, hogy a madarak 

nagyon szépen énekelnek körülötted, 

és a patak nagyon szépen mesél. 

Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. 

A fák, a virágok, a fű, a moha, 

a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, 

amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék 

pipájából, és jóságosan mosolyog. 



Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé, 

a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, 

és hiába gonoszak hozzád, 

te mégis jóval viszonozod gonoszságukat, 

szeretettel vagy mindenki iránt, 

és az élet legsúlyosabb perceiben is 

derű és békesség van a homlokodon: 

csak akkor látják meg rajtad, 

hogy az Angyalok tisztásán jártál, kedvesem. 



(Wass Albert  )

forrás: www.ezomisztika.hu