Árnyék és lélektárs

Árnyék és Lélektárs

(Tarr Bence László)

- The Shadow and the Soul-mate -

„Similis simili gaudet - A hasonló a hasonlónak örül” – latin mondás


Ha a Lélektárs fogalmat halljuk, sokunknak egyből romantikus képek jutnak eszünkbe. Tengerparti séták, meghitt vacsorák, szavak nélküli rokon gondolatok, egymásba feledkező szerelmespárok. És valóban sok lélektárs valóban lehet egyben „duálpár” is, de az ilyen lélektárs ritka, mint a fehér holló.

Lelkünk és társbérlőink

Nem hiszem, hogy ismernék olyan embert, aki életében csak egyetlen ember iránt érzett vonzalmat, áhított szeretetet, szerelmet. Gyerekkori szerelmeink, tinédzser ideáljaink, felnőtt párkapcsolataink jellege és tárgya egészen más és más. Az óvodás első csók izgalma és fontossága, az adott fejlődési szakaszban ugyan olyan jelentőséggel bír, mint esküvőnk napján az oltár előtt.  Ahogy személyiségünk változik, fejlődik, úgy változnak persze preferenciáink is, de az alapérzés nem változik: minden ember társra vágyik. Szinte születése pillanatától keresi-kutatja, ki lehet, mi lehet az ő lélek-társa, és ha nem éri menet közben túl sok csalódás, szíve ajtaját bátran és örömmel nyitja meg újra és újra a betérő szíves vendégek előtt.


Hogy kik lesznek azok akik társainkká lesznek, vagy ideig-óráig, vagy akár egy egész életen át, az minden esetben rólunk árulkodik. Lélek-társunk saját személyiségünk tükre, amelyben jó, ha megnézzük magunkat! Hány és hány embert ismerek, aki sokszor panaszkodik élettársára, annak viselkedésére, és szokásaira – pedig minden esetben csak és kizárólag ők azok, akik úgy döntöttek és döntenek folyamatosan, hogy ezzel a társsal élik életüket.


Sokszor nehéz és fájdalmas szembenézni azzal, hogy életünk párja, lelkünk társbérlője már nem tükröz bennünket. Ehhez fontos felismerni, hogy minden ember folyamatosan változik, és a lelki fejlődés különböző szakaszaiban tart. Az emberi lélek, noha időtlen jelleggel bír, a spirituális ébredés fokozatainak megfelelően, más-más felismerési stádiumban lehet. Mikor társat választunk magunknak, leggyakrabban olyan társat választunk, aki velünk „egy szinten áll”, aki hozzánk hasonló – hisz a hasonló a hasonlót szereti. Ez csak természetes, hisz az ember mindig a személyes preferenciák mellett választ. Tiniként a diszkósok, a diszkósokkal, a rockerek a rockerekkel barátkoznak; és ez legtöbbször így is marad „felnőtt” korban is.