“Többet megtanulsz egy útról, ha végigjárod, mint a világ összes térképéből.”
Gibraltár híres Sziklája.....ahogy közeledtünk a félsziget felé az jutott eszembe róla, hogy olyan, mint egy nagy fehér jegesmedve fura manósapkában. :)
A mészkőhegy fölött egy nagy, hosszúra nyúlt felhő árnyékolta be kitartóan a brit felségterületet.
Igaz, Spanyol földön száz ágra sütött a nap, de Gibraltár felett az ég aznap Angliát idézte, a néha borongós "ködös Albiont".
A határátkelőhelyen nagy volt a forgalom, akkor még nem sejtettük, hogy a kijutás nehezebb lesz.....az ide betévedő látogató jó ha tudja, hogy a repülőtér kifutópályájánál sorompóba ütközik, ami naponta több alkalommal megállásra int, és ilyenkor 20 percig tartó várakozás következik, csak épp nem egy vonat suhan el előttünk, hanem egy utasszállító gép.
Feltűnő a sok fekete szatyros, szorgosan igyekvő járókelő is, érezhetően nem a Szoros nevezetességeire kíváncsi látogató. Bevallom hirtelen fura deja vu érzés fogott el...mintha már láttam volna hasonlót...igen, igen, a sokak által jól ismert "híres" pesti piac jutott eszembe és itt most nem a Fővám térire gondolok...az arckifejezés ugyanaz a "Zsákmány megvan, irány haza!". Ahogy közeledtünk kíváncsivá tett, hogy hol van az a hely, ahol valamit nagyon kedvező áron kínálhatnak. Kiderült a válasz, egyszerűbb, mint azt gondoltam volna. Nem, nem, nem az ami nekünk nőknek elsőre bevillan pl. ruha, táska vagy cipő... erre ugye az ember lányának felcsillan a szeme. A válasz és a bűvös szó ahogy ott írják cigarette-cigarillo, minden cent számít ezért a "dohány turizmus" népszerű errefelé, a trafik előtt nagy volt a sorban állás. Sokan gyalogszerrel sétálnak át La Línea de la Concepcion városkából pár karton cigarettáért. Az ok nem kérdés, természetesen a jóval kedvezőbb ár.
Érdemes a visszautat a szorosról a helyi munkaidő vége előtt tervezni, mert különben több órás helyi dugó elé néz a kedves odalátogató a határátkelő hely előtt. Mindez a spanyol vendégmunkások serege miatt van, akiknek nagy része a robogóval való közlekedésre szavaz. Első látásra olyan, mint egy nagy motoros felvonulás, több száz látszólag nyugodt és jókedélyű sofőrrel. Többen ismerősként üdvözölték egymást ahol így az időt beszélgetéssel ütötték el. Mi ezzel nem számolva, éppen belefutottunk a kígyózó sorba, ahol mit volt mit tenni, hosszú órákig tartó várakozásba kezdtünk.
Na, de ne szaladjunk ennyire előre...vissza a látnivalókhoz! Érdekes és különös világ, mini Anglia, jellegzetes a piros emeletes busz "double-decker", tradicionális postaládák az elmaradhatatlan bobby-k és még valami, ami nagyon hazai az angolok számára....az általuk jól ismert és kedvelt Morrisons.... , ahol a grillcsirke forró és ebédre-vacsorára kiváló és az árukínálat tökéletesen megegyezik a szigetországban található választékkal. Jellemzőek a tipikus pub-ok. A főutcán modern házakat láthatunk, de a spanyol Andalúz hatás is érvényesül kovácsoltvas erkélyeivel és elmaradhatatlan színes csempéivel. A fő vallás itt nem az anglikán, hanem a katolicizmus, így központi helyen a Szent Mária katedrális található. A Szentháromság katedrális némiképp szerényebb, de betérhetünk egy zsinagógába, mecsetbe vagy egy hindu templomba is. A világ különféle vallásai ezen a helyen békében megférnek egymással (római katolikus 77%, anglikán7%, mohamedán 7%, zsidó 2%, egyéb 7%) . Lingvisztikai különlegesség, hogy a gibraltáriak egyszerre használják az angol-spanyol-portugál-máltai-liguriai és a héber keverékét. A hivatalos társalgási nyelv az angol és a spanyol.
A városban jellemzőek a szűk kis utcák, sikátorok. Autóval nem egyszerű a közlekedés, talán emiatt esik a választás inkább a robogóra, a parkolás is könnyebb és egyszerűbb kétkerekűvel.
A híres Európa Pont kilátóhelye felé tartva látható, hogy minden talpalatnyi helyet kihasználnak építészeti szempontból, a hegyoldal is lakóházak sokaságával teli, láthatóan a helytakarékosságra törekednek . A népsűrűség igen nagy: 4290 fo/km² ." Europa Point " ez a felirat állt egy igen nagy táblán, az első ami mindenki figyelmét megragadta köztük az enyémet is. A parkoló mellett közvetlen kialakított családbarát játszótér volt, ahol kreatív, korszerű foglalkoztató elemeken vezethették le a gyerekek a fölös energiát. A kicsiket szinte ki sem lehetett varázsolni a pókháló hintából, de a felnőttek is előszeretettel váltak újra gyermekké. Nem tagadom én is köztük voltam...csak engem könnyebb volt indulásra késztetni.
Ha továbbsétálunk, akkor megtekinthető a világítótorony, ami hozzátartozik a helyhez és már sok történelmi viszontagságot megélt. Innen továbbjutva meseszép látvány fogadott bennünket, távolban egy fehér vitorla helyett Afrika partjainak egy szeglete látható. Ha szerencsénk van és nem borul éppen ködbe a túlpart , a kilátás magáért beszél. Marokkó -Ceuta az útirány, ha átkelünk a tenger hullámain, ami Spanyolország autonóm tartományát képviseli. A két földrész itt madártávlatból majdnem összeér.
A Szikla belsejében védelmi alagútrendszer van, amit a II. világháború idején fejlesztettek tovább. Az erőd legjelentősebb része a 14. században épült Hódolat Tornya, itt 2010-ig börtön is működött.
A csúcstól nem messze lefelé haladva találjuk a St. Michael cseppkőbarlangot, ami a leszivárgó esővíz hagyatéka. Elterjedt egy legenda, miszerint a barlang a Gibraltári- szoros alatt Marokkóig átnyúlik és a nagy fehér Szikla majom kolóniája ezen az útvesztőn keresztül jutott át a félszigetre.
Aki nem tart a majmok rohamától és a kis farktalan makákók kéregetésétől, felmehet a Szikla a hófehér mészkőszirt csúcsára, ami 425m magas és 1250m szélességben terül el. Itt közös fotót is készíthet bárki a kis "koldusokkal".
A monda szerint Herkules oszlopainak egyike. Az apáról fiúra szállt szóbeszéd azt tartja, ha Gibraltár majmai elhagyják a félszigetet, akkor velük együtt távoznak a britek is.
A kikötőből delfinlesre is indulhatunk . Szinte kikerülhetetlen a csodaszép emlősökkel való találkozás és barátkozás. Csapatokba verődnek és a hajó közelében a tenger felszínén csoportosulnak a játékos kis mókamesterek.
A hosszú nap után a megéhezett turista sok éttermet talál, jellemző a fish&chips lelőhely is. Tapas bár nem nagyon van, de a nemzeti konyhák sokszínű világa képviselteti magát, a választás nem könnyű.
Mi egy romantikus tengerparti piknik mellett döntöttünk a nagy Szikla közelében, ahol a menü grillcsirke és friss bagett (baguette) volt. A sirályok és a hullámok társaságában az estebédünk elfogyasztása után kéz a kézben hallgattuk a nagy kékség jellegzetes moraját, ahol a távolban a szahara- oázisok, szavannák- dzsungelek földjén Simba a király és csökönyös szamarak helyett a tevék szállítják a rakományt! :)
Végül, de nem utolsósorban egy kis történeti érdekesség: Az ókorban görögül a világítótoronynak Kalpe volt a neve. 711-ben egy arab hadvezér, Tárik ibn-Zijád foglalta el, arab nevét (Dzsabal Tárik) is innen nyerte. 1462-ben került spanyol uralom alá. A spanyol örökösödési háború idején, 1704-ben szerezték meg az angolok. 1830 óta brit koronagyarmat.
A második világháború alatt fontos támaszpont volt a Németország elleni harcban. Habár szomszédságában, Spanyolországban a fasiszta jellegű Franco-diktatúra már előzőleg fenyegette a területet - hisz Franco elvei szerint ezt az eredetileg is spanyol régiót vissza kell szerezni az angoloktól. Az angolok tartottak attól, hogy a spanyol polgárháború kiterjedhetett Gibraltárra is.
A háború után Hitler úgy tervezte, ha Spanyolországot is sikerült a tengelyhatalmakhoz állítani, akkor az ún. Felix hadművelet keretében a spanyol-német haderők elűzik a briteket, illetve a spanyol hadsereget a francia és angol gyarmatok ellen vetnék be Afrikában. Franco azonban nem bízott Hitlerben és a németek későbbi vereségei még inkább indokoltnak látták a spanyol semlegességet, mert máskülönben éppúgy az amerikai és angol haderők célpontja lehet. Ezért Franco elnézte azt, hogy Gibraltár továbbra is brit felségterület marad.
1967-ben népszavazást tartottak. Mindez fenntartotta továbbra is a Nagy-Britanniához tartozást. Hovatartozása máig is vitatéma Nagy -Britannia és Spanyolország között.
2006-ban Nagy-Britannia, Spanyolország és Gibraltár képviselői Córdobában tartott tárgyalásokon rendezték a mindennapi életet érintő, korábban megoldatlan vitás kérdéseket.
"Minden álmunk valóra válhat, ha van bátorságunk a nyomukba eredni."
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Gibralt%C3%A1r