A következő címkéjű bejegyzések mutatása: teáskanna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: teáskanna. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 3., vasárnap

Hogyan jósoljunk tealevelekből?



Kínában évszázadok óta tealevélből, a Közel-Keleten és Dél-Amerikában kávézaccból kutatják, mit hoz az új év. Európában az ólomöntés jött ismét divatba. Valójában a három jóslási forma azonos elven alapul: a formálódó képekből próbálnak következtetni a várható eseményekre. A kapott ábrák magyarázata pedig mindegyiknél hasonló.

Hogyan jósoljunk tealevelekből?

Teajóslás: két kanál tealevelet tegyünk előmelegített cserép teáskannába, öntsünk rá lobos forró vizet és amikor a levelek jól megpuhultak, öntsük egy fehér belsejű csészébe, vagy tálba. Csorgassuk le a fölösleges vizet, hogy a levelek könnyen szétterülhessenek majd a csésze oldalán. Háromszor kavarjuk meg a teaüledéket és hirtelen mozdulattal fordítsuk a csészét egy kistányérra. Pár perc múlva fordítsuk vissza a csészét, és az oldalára tapadt levelek formájából értelmezhetjük a jövendőt.

A csésze alján és oldalán különböző ábrákat találsz. Az óra járásával ellenkező irányban haladva kezdd el megfejteni az ábrákat. Lehet, hogy csak pöttyöket, vonalakat találsz, de használd az intuíciódat! Amit látsz, azt próbáld meg összekötni a feltett kérdéssel, s biztos, hogy a válasz ott nyugszik a csészében!

Fontos! A teajóslás csak nagyon rövid időre mutat előre, így ne kérdezzünk, illetve ne keressünk olyat benne, aminek megtörténtére csak évek múlva van esély!

A figurákat eleinte nehéz meglátni, de hagyatkozz fantáziádra, hagyd a gondolataidat kalandozni. A „meglátott” jeleket jegyezd fel egy papírra, hogy el ne felejtsd. Ha elsőre nem sikerül az „olvasás”, próbálkozz vele többször, hiszen gyakorlat teszi a mestert. Az ábrákat, tehát a jeleket, összességükben kell értelmezned, ugyanúgy, mint a tarot kártyánál. A megfejtéshez az ábrák, képek magyarázatát összegyűjtöttük, segítségükkel egyszerű lesz a jóslás!

 Az ábrák jelentése

Számok: annyi nap vagy hét múlva következik be a mellette lévő szimbólum által jövendölt történések.
Betűk: általában az ismerősök neve. Ha szerelemre utaló szimbólum mellett áll, a leendő partner neve.

Háromszög: ha a csúcsa lefelé áll, csalódást jelez, illetve feltűnik a szerelemben az a bizonyos harmadik.
Kör: nagyon jó jel, sok pénzre, a tervek tökéletes megvalósulására utal.
Négyzet: sok munka árán, de biztos a siker.
Ötszög: intellektuális kiegyensúlyozottság, lelki béke.
Kérdőjel: nincsenek határozott célok.

Elsőre talán nehéz lehet belelátni a tealevelekbe egy-egy ábrát, de fel ne add, hiszen a jövőt olvashatod ki belőle. Gondolj csak arra, amikor a felhőkben látsz meg különböző alakzatokat!

A
Alma
Javuló anyagi helyzet, egészség.

Angyal
Jó híreket kap váratlanul, közeledik az örömünnep.

Autó
Az autó a szerencse felé száguld. Használja ki a lehetőséget: most kezdjen tervei, vágyai megvalósításához. Sikerre számíthat.

Ágy
Betegség, tehetetlenség.

Ápolónő
Betegség.

Asztal
Kedvező tárgyalások, jól végződő peres ügyek.

B
Bab, babok
Pénzügyi nehézségek, szegénység.

Béka
Kedvezőtlenre forduló hivatalos ügyek.

Bagoly
Botrány, pletykás szomszédok, rosszakarók.

Bálna
Üzleti siker.

Bogár
Nehéz vállalkozás, apró akadályok, sokasodó ellenség.

Bokor
Új lehetőségek.

Borotva
Ádáz ellenség a láthatáron.

Boríték
Jó hírek.

Bumeráng
Ugye ismeri a bumeráng-effektust? Vigyázzon, ne legyen Önben rosszindulat, irigység mások iránt, mert visszaszállhat Önre.

C
Cipő
Rövidebb utazás, kedvező változás.

Csésze
Gazdagodás, kellemes társaság.

Cseresznye
Boldog szerelem.

Csillag
Hirtelen kedvezőre forduló események.

Csizma
A veszélyes helyzetben is gyorsan megoldást hoz.

Csomag
Egy új barátságra, szakmai kapcsolatra vagy szerelemre számíthat. Más esetben jelezheti a biztonság hiányát, illetve a gyors kapcsolatváltásokat.

Csónak
Váratlan utazás, vagy a tervek hirtelen átalakítása.

Csont
Legyen éber és figyelmes! Sosem tudhatja, nem leselkedik-e önre valamilyen váratlan esemény, találkozás!

D, E, F
Delfin
Élményekben gazdag utazást, anyagi termékenységet és bőséget jelez.

Disznó
Az ígéretek szépek, de nem realizálódnak.

Egér, Patkány
Veszteség, váratlan kiadás.

Esernyő
Nyitott: valaki megóv egy ballépéstől; Csukott: hidegzuhanyként ér egy kellemetlen hír.

Fa
Biztonság, jó egészség, nyugodt élet. Az álmok és vágyak megvalósulását sugallja ez a jel.

Falevél
Ez a jel azt mutatja, hogy jó úton jár. Félre a kétségekkel, mert tervei most megvalósulhatnak, ha a kezébe veszi az irányítást.

Fecske
Határozott, mindenre elszánt lélekre utal ez a jel. Pontosan tudja, hogy mit akar, és mindent meg is tesz annak érdekében, hogy célhoz érjen. A fecske olykor váratlan utazást is jelent.

Fejsze
Próbatételt jelez a fejsze, de ne aggódjon, mert könnyen megfelel majd. Össze kell szednie magát egy kicsit, így minden nehézség nélkül célba ér. Ne veszítse el türelmét, őrizze meg hidegvérét! Most ez a legfontosabb!

Félhold
Növekvő lehetőségek, segítőkész barátok.

Fenyő
Egészség, siker a munkában, tartós anyagi biztonság. Adjon magának több lehetőséget, hogy kreativitása kibontakozhasson!

Fül
Szerencsés, érdekes híreket kap, ami később kamatoztatható.




G, GY
Galamb
Kedvező hírek (esetleg külföldről), kedvező fordulat.

Gitár
Boldog szerelem.

Gomba
Vita, veszekedés a közvetlen rokonokkal.

Gondola
Romantikus utazás.

Gyertya
Kezdődő szerelem, külső segítséget várhat, de jelenthet még tanulást is.

Gyík
Ne lustálkodjon, ne teketóriázzon! Tettekre fel!

Gyűrű
Ha a teljes: házasság, tartós kapcsolat, hű barát. Ha törött vagy hiányos: párkapcsolati probléma vagy szakítás.

H
Hajó
Új lehetőségek, kievickélés a bajból.

Hal
Nagyon pozitív jel, jelentős bevétel, esetleg olyan pénz, amiért nem kell megdolgozni. Mélyet lélegezhet: az egészsége is tökéletes lesz.

Hangya
Szorgalom, kitartás és a végén siker.

Harang
Nagyszerű hírek.

Háromszög
Váratlan dolog - vagy dolgok - történnek majd, amelyekre egyáltalán nem is számít. Ha a háromszög hegye felfelé mutat, pozitív változásra számíthat, ha lefelé, sajnos az ellenkezőjére.

Hattyú
Titkos vágyak teljesülése.

Ház
Békés, meleg otthont jelent, boldog családot, de utalhat bosszúságra is a ház körül. Vizsgálja meg pontosan a ház alakját, felépítését, és ennek értelmében magyarázza a jelentését.

Hegy
Akadályok, nehezen legyőzhető ellenségek.

Hegedű
Önzés, befelé fordulás.

Híd
Alakulóban a siker! Új feladatok, kihívások várnak Önre. Használja ki!

Hold
Telihold: szerelem; félhold: hit.

Homokóra
Az idő szimbóluma azt mutatja, hogy hamarosan döntenie kell. Ideje szembenézni a feladatokkal, kihívásokkal, mérlegeljen és döntsön. Meg fog könnyebbülni, hiszen a döntés súlya nem nyomja többé a vállát.

Hordó
Ünnepség várható, fogadás vagy vacsora, ahol kellemes találkozásokban lesz része. Sőt, ezeknek az új ismeretségeknek fontos és szerencsés következményei is lehetnek.

K
Kacsa
Pletyka, amit sikerül kivédeni; váratlan pénz.

Kagyló
Távolról érkező kedvező hírek.

Kalap
Sikerül befejezni egy régóta húzódó ügyet, vagy változást jelez munkánkban, szakmai érdeklődésünkben.

Kalapács
Nagyon kemény munka, sok kihívás, megerőltető feladatok.

Kanál
Bőség, gazdagság.

Kapa
Kemény, erőpróbáló munka, de a végén elismerés.

Kapu
Lehetőség nyílik egy új terület megismerésére, továbblépési lehetőség karrierben, magánéletben egyaránt.

Kard
Ez a fegyver felkészíti Önt egy bizonyos küzdelemre. Figyeljen arra, hogy ne fordítson hátat ellenségeinek. Gyorsan, megfontoltan kell cselekednie, és sosem szabad tétováznia a cselekvésben.

Karom
Titkos ellenség.

Kasza
Veszély, baleset, viszály.

Kerék
Szerencsés változás.

Kés
Ellenséges cselszövés, legyen óvatos.

Kéz
Barátság és család.

Kígyó
Titkos ellenségek, alattomos kollégák.

Koporsó
Sikertelenség, a tervek zátonyra futása.

Korona
Siker, elismerés, kitüntetés.

Kosár
Gyarapodás, gazdagodás, kedvező ingatlanügyek.

Koszorú
Boldogság.

Könyv
Becsukva: véget ér egy kapcsolat, vagy nehezen sikerül a vizsga; Kinyitva: a fáradozás elnyeri méltó jutalmát.

Kulcs
Új ajtók nyílnak tervei, ötletei előtt.

Kör
Nagyon pozitív jel, sikert és beteljesülést jósol minden területen.

Körte
Anyagi biztonságot, váratlan pénzjutalmat mutat a jel. Munkája gyümölcse most érik be!

Kulcs
Ajtók nyílnak meg előtted.

Kutya
Jó és megbízható barát, hűséges barátok révén sikerül megoldani a legnehezebb problémákat is.




L
Lakat
Jó lenne, ha most nem keveredne bele mások ügyeibe, és ha egy kicsit visszafogná kíváncsiságát. Ne szóljon bele mindenbe, később megbánhatja.

Láb
Hallgasson a megérzéseire! Adjon időt magának, mérlegelje az érveket, mielőtt dönt, legyen szó érzelmi vagy szakmai problémáról.

Lábas
Családi viták, viszályok.

Lámpa
Kellemes társasági élet.

Lánc
Önként vállalt „rabság”, esküvő. A hosszú, összefüggő lánc boldog egységet, biztos barátságot, virágzó párkapcsolatot jelez. Ám ha a lánc megszakad, gyanakodásra, megbízhatatlanságra számíthatunk.

Legyező
A báj és a hódítás jele, sokszor azonban titkot és csalfaságot is sejtet. Ezt a kétirányú jelet a csészében lévő más jelek összefüggésében kell tehát értelmeznünk.

Levél
Jó híreket kap pénzügyekkel kapcsolatban.

Légy
Otthoni gondok, viták, bosszúságok.

Létra
Társadalmi felemelkedést mutat, előléptetést, szakmai megfelelést jelent.


Erő és függetlenség, hűséges társ, megbízható barát.

M, N, O
Macska
A törvényes útról való lelépés, csalárdság. Egy veszekedés felkavarja a lelkivilágát, de csak rövid időre.

Madár
Jó hír, javuló életkörülmények.

Makk
Jó egészség, siker, tartós eredmények a munkában.

Mancs
Ellenség.

Medve
A járt utat a járatlanért elhagyni veszélyes. Óvatosan hozzon most döntéseket! Gondoljon át minden üzleti lépést! A medve, ha jobbra néz, hosszú utazást is jelezhet.

Mentőöv
Megmenekült! Ne veszítse el a bátorságát, ne adja fel, és meglátja: váratlan segítséget kap majd.

Méh
Peres ügyek kedvező alakulása, sok hivatali munka. Új barátokra teszel szert.

Mérleg
Peres ügy a láthatáron.

Mérleg
Egy jogi ügy lezárul, az igazság kiderül. Értékes és fontos fejleményre számíthat egy érzelmi kapcsolatban.

Mókus
Kitartó munkád végre elismerésben részesül.

Nap
Vitathatatlanul pozitív jel! Minden kellemetlen vagy rossz értelmű ábrát semmissé tesz, amelyeket most a teáscsészében lát. Szerencséje van, a siker Önre mosolyog. Azért maradjon szerény!

Négyzet
Ennek a jelnek két magyarázata is lehet, amelyeket a csészében látható más tealevél formák viszonyában kell értelmeznünk. Jelenthet biztos hátteret és alapot a tervek megvalósításához, de utalhat olyan gátakra is, amelyek megfékezik lendületünket.

Nyíl
Figyelmeztető jel: óvakodjon! Ragadja meg a bikát a szarvánál… Terveiben nehézségek adódhatnak, amelyeket meg kell oldania. A lényeg: cselekedjen!

Nyúl
Önbizalomhiányt mutat ez a jel. Össze kell szednie magát! Vágjon bele, bármi legyen az!

Olló
Viták, válás, szakítás. Szóváltás, nézeteltérés az otthonban.

Óra
Fontos döntés, amit nem szabad sokáig halogatni.

Oroszlán
Az erő, a bátorság és a tisztánlátás jele. Vigyázat! Ne legyen gőgös vagy túlságosan büszke!

Ördög és/vagy szarvak
Az ösztönök kerekednek felül. Óvakodjon a befolyásos emberektől.

P, R
Patkó
Szerencsehozó jel. Termékeny, szerencsés, energiákban gazdag időszak következik.

Pálmafa
Egészség, boldogság, szerencsés vállalkozások. Kétszeres sikerre számíthat: szerelemben és anyagilag egyaránt. Boldog és felhőtlen időszak ígérkezik, a gondok elszálltak.

Papagáj
Pletyka, botrány, kalamajka.

Pillangó
Titkos kapcsolat. Ön szeretnivaló, ezért sokan keresik társaságát, barátságát, sőt… Vigyázzon azonban, mielőtt elkötelezi magát. A pillangó ugyanis némi bizonytalanságot is sugall.

Pipa
Sikeres vizsga, nagyszerű ötletek.

Piramis
Tartós sikert jelez ez az ábra, hiszen minden problémát megoldott, ügyesen felülkerekedett az akadályokon.

Pisztoly
Viszály, veszekedés, balesetveszély.

Pók
Váratlan ajándék, esetleg örökség, nem várt pénz áll a házhoz.

Polip
Nehezen megoldható feladatok, váratlan akadályok.

Rák
Ellenségek vesznek körül, légy óvatos.

Róka
Hamis barátok, álnok kollégák vannak a környezetedben.




S, Sz
Sarló
Kemény munka, vagy idő előtt kiderülő titkok.

Sas
Nagy előrelépés karrierben, nagyra törő tervek, szerencsés megoldások.

Seprű
Új lehetőségek a munkában. A gondok végét mutatja, újrakezdést jósol, esetleg házasságot.

Skorpió
Bosszú, kegyetlen megtorlás, rosszindulatú emberek feltűnése.

Szárnyak
Kedves hírek, vidám beszélgetések. Fontos változást jelez, amely pozitív irányban befolyásolja az elkövetkezendő időszakot.

Szarvak
Váratlan szerencse, nyeremény vagy ajándék.

Szék
Váratlan látogató.

Szélmalom
Megvalósíthatatlan tervek, illúziók, a siker egyre elérhetetlenebbnek tűnik

Szem
Fegyelmezettség, kitartás, új lehetőségek. Mások szeméről van szó ebben az esetben. Ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget mások véleményének. Maradjon hű önmagához. Elvégre kit érdekel, hogy ki mit mond?

Szemüveg
A színfalak mögötti eseményekre is fény derül.

Szív
Szerelem, boldogság, eljegyzés vagy esküvő, becsület, bizalom.

Szőlő
Előbbre jutás a ranglétrán, kedvezőbb beosztás.

T, U
Teáskanna
Új otthon, vagy békés családi élet.

Teknős
Gazdagság, anyagi jólét, biztonság, ami felkelti mások irigységét.

Telefon
Fontos hírek, váratlan események.

Templom
Hivatalos tárgyalások, megbeszélések, előkelő társaság .

Teve
Lassú de biztos haladás a cél felé .

Tojás
Gyarapodás, szaporodás, illetve a tervek realizálódása, anyagi és erkölcsi siker.

Tőr
Balesetveszély, álnok barátok, féltékenység.


Kemény munka nyomán rangos elismerés.

Tyúk
Túlzásba vitt spórolás.

Útjelző
Válaszút elé kerülsz (az a megoldás, amelyik szimbólumra a nyíl mutat).

Üstökös
Váratlan szerencse, kedvező változás.

V, Z, Zs
Vasmacska
Az egyensúly és a biztonság jelképe.

Vasvilla
Viszály, veszekedés.

Váza
Ez az ábra segítségkérést jelez. A barátai átsegítk egy nehéz helyzeten, vagy egy közeli barátja erkölcsi – és talán anyagi – segítséget kér Öntől. Ha módjában áll, ne csukja be előtte az ajtót, hanem segítsen neki.

Világító torony
Rátalálsz a helyes megoldásra, kijutsz a bajból.

Villa
Valaki megpróbál az Ön közelébe férkőzni – merő érdekből. Ne bízzon meg bárkiben, először ismerje meg!

Virág
Ünnepi esemény, vagy gyermekáldás. Nyitottságot, fejlődést mutat ez a jel. Szemléletbeli változásokra számíthat. Hallgasson megérzéseire, így könnyen megvalósíthatja vágyait!

Virágcsokor
Örömöt és boldogságot jelez, elsősorban érzelmileg fontos kapcsolataiban, szerelemben, barátságban, a családban.

Vonalak
Egyenes: zökkenőmentes folyamat.
Görbe: nehézkes folyamat.
Dőlt, ferde: bukás.

Vulkán
Hirtelen fellobbanó szerelem, titkos kapcsolat. Kissé túlteng Önben a lendület. Gondolkodás nélkül cselekszik, és néha bizony indulatokban tör ki. Jó lenne, ha egy kicsit gondolkozna, mielőtt a tettek mezejére lép.

Vonat
Gyors változások, megváltozó tervek.

Zászló
Harcias ellenfelek, vitás helyzetek, közeledő veszély.

Zongora
Békés, boldog családi élet.

Zsiráf
Akaratodon kívül kikotyogod mások titkait, s ezzel kínos helyzetbe kerülsz.

A kávézacc-jóslásról itt olvashattok  >>> https://www.boszikam.com/2020/05/kavezacc-joslas.html


Forrás: josda.hu