A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ADD. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ADD. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 23., szombat

Lehet, hogy Te is egy, a Földre született angyal vagy


A különböző rendekbe tartozó angyalok közül sokan járnak ma a földön emberi alakban. Lehet, hogy Te is egy vagy közülük?
Sokan úgy gondolják, hogy az „Angyalok” Isten legtisztább részei, és nem inkarnálódnak emberi testbe.

Bár azt mondják, változnak az idők, és ki az, aki pontos válaszokat adhatna erre. Ha valóban egy forrásból származunk, és Isten rajtunk keresztül is tapasztal, miért ne küldhetne ilyen különleges időben, mint a mostani is, több speciális feladattal megbízott „Angyalt” a földre, hisz egy bizonyos nézőpontból Jézus is az volt.

Hogyan lehet a Mester-rezgést elérni? Mégis csak inkarnálódhatnak az Angyalok?
Minden energia egy bizonyos frekvencián rezeg. Ez az alapelv legtöbb nép számára még ismeretlen, de amint elsajátítják, egy egészen „új világ” mutatkozik meg.

Ebben az új világban rejlik annak az oka is, amiért épp most megjelentünk a ezen bolygón. A felemelkedés e kulcsfontosságú szakaszában jelen vannak az úgynevezett „Rezgés Mesterei” is, hogy megtanítsák, hogyan kell ezen elvek alapján megemelni a saját rezgésünket.


Kik azok a Rezgésmesterek?


Ahhoz, hogy megtanuljuk, hogyan kell elsajátítani a mesterrezgést, bölcs dolog megismerni a Mestert is. A rezgés mestere ismeri és tapasztalta a rezgéseket az összes dimenzióba, beleértve a világegyetem legsűrűbb helyét, a Földbolygó is.

Ezek közül a mesterek közül néhány éteri alakban van, de a legtapasztaltabb testi alakot öltött. Ezek a mesterek igen nagy földi tapasztalatokkal rendelkeznek, mert nagyon gyakran inkarnálódtak a földre.

Többnyire akkor öltenek testet, ha valamilyen nagyobb energia változás, például korszakváltás történik, vagy ha lehetőség nyílik az Arany kor eljövetelére.

Ezeket az inkarnációkat úgy és azért tervezték, hogy a jelenlegi Vízöntő korszakváltáshoz szükséges tapasztalatokat birtokolva születhessenek meg.
Ezek a mesterek a teremtő forrás aspektusai, fő céljuk, hogy a teremtő számára megtapasztalják az energia vibrációit és felfedezéseiket visszajuttatják a teremtőhöz, hogy az megismerhesse önmagát.

Ők angyal, vagy hírnök alakjában végzik a munkájukat, s mi után a munka kész, megkezdik a hosszú visszautat és tapasztalataikkal a kezükben összeolvadnak a teremtővel.


Rezgés angyalai éteri formában

Legtöbb rezgés angyal nem fizikai formában létezik s közülük sokan a bolygó rezgésein dolgoznak, hogy egyensúlyozzák a „szülési fájdalmait”, míg az elmozdul egy magasabb rezgési frekvenciára. Megtartják a teret, ami az a tér, ahol a teremtés történik.

Kiegyenlítenek, összeolvasztanak, és befolyásolnak minden energiarezgést. Segítenek a szökőárak, földrengések, megfékezésében és a pólusváltásban is. Amikor meghallották a Föld anya kiáltását, ők voltak az elsők, akik küldtek egy aspektust önmagukból, hogy segítsenek neki.

Egyes angyalok futárként elszállítják az emlékezet csarnokába az energia rezgéssekkel kapcsolatos tapasztalatokat.
Más angyalok asszimilálják és beiktatják az információkat az akasha krónikába, amikor azok az emlékezet csarnokába érkeznek. Akasha az ősanyag. Egyes misztikusok „Az élet könyvének”, vagy a „Beszélő fény krónikájának” is nevezik”.

Benne felhalmozódnak és örökre konzerválódnak az emberi életek, egykori civilizációk, fajok, történelmi és prehisztorikus események emlékképei. De nemcsak a Kozmosz néhány tízezer éves ismeretanyagát tartalmazza, hanem a Biosz, a filogenetikus fejlődés időszakait, a fajok és élőlények eredetét, az ásványi, galaktikai létezés elsődleges ismereteit is.

Vannak olyan angyalok, akik az akashát őrzik, és tudják, kik férhetnek hozzá és kik nem.
Vannak olyan angyalok, akik az akashát őrzik, és tudják, kik férhetnek hozzá és kik nem.
A bibliában is gyakran megemlítik, például a jelenések könyvében: ”20:12 És lá tám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatnak meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.”

Vannak olyan angyalok, akik az akashát őrzik, és tudják, kik férhetnek hozzá és kik nem.
Ezen kívül még nagyon sokféle terület van, ahol az angyalok szolgálatot végeznek, s ha alkalmanként némelyik megunja, dönthet úgy, hogy megtestesül.


Rezgés angyalok fizikai formában

Egyesek szerint az angyalok nem inkarnálódnak, de ez nem igaz. Hogyan lehetne a rezgések mestere, ha nem tapasztalná meg a rezgéseket minden szinten. A tapasztalatok megszerzéséhez hozzátartozik a fizikai formában való létezés is, és az is, hogy egy életet a sötétség szerepének eljátszására szenteljen.

Ennek érdekében lélekszerződéseket kötnek, és elküldik energiájuk egy részét az anyaméhbe, pontosan úgy, mint bármelyik lény, aki földi tapasztalatszerzés céljából inkarnálódik.

Egy rezgésmester megjelenése azonos a bolygó lakók megjelenésével.
Nekik ugyanolyan fontos szerepet játszik a döntéshozatal, lehetnek karmáik, melyeket át kell alakítaniuk, mint azoknak, akinek sok életük volt már. (Állítólag minden testnek van karmája, így, aki a földi formát választja, a test karmáját magára kell vennie) Az inkarnáció „nagy kihívás” számukra, és legtöbbjük nem tervezi, hogy visszatérjen a Föld jelenlegi rezgésállapotába.

Ezért sokan sikeresen ráébrednek, hogy valójában kik is ők, miért jöttek, és mint tanár, filozófus vagy spirituális tanító tevékenykednek.

Az angyalok különböző aspektusai járnak ma a földön emberi alakban.
Egy rezgésmester megjelenése azonos a bolygó lakók megjelenésével.

A Föld most az a hely jelenleg; ahol „Valami nagy” történnek az univerzumban! Nos, a szolgálat izgalmában, lehet, az agyalok elfelejtették elolvasni a lélekszerződés apró betűs részét, mikor tervezték az inkarnációt, mert még nekik is szükségük van a láthatatlan testvérangyalok iránymutatására, mert mind elfelejtjük a küldetést, mikor leszületünk.


Mi jellemzi a rezgés Mestereket?

Annak az angyalnak, aki úgy dönt, minden szinten megtapasztalja a rezgéseket, rendelkeznie kell a fluid változás (halmazállapot) tulajdonságával, mint egyfajta kaméleon. A teremtő szolgálatában állnak és munkájuknak szentelik életüket.

Mások szolgálatában nagyon önzetlenek és nagylelkűek és gyakran helyeznek másokat önmaguk elé. Mindemellett elkötelezettek és szenvedélyesek szerepeikben.

Továbbá nagy bátrak, mert az kellett ahhoz, hogy fizikai testet öltsenek, főleg a Földön, vállalva annak kockázatát, hogy elfelejtik kik ők valójában.

A rezgés mesterek többnyire kékeszöld, vagy kék-arany és zöld-arannyal/fehérrel keveredve színekben pompáznak.
Ezek az angyalok tele vannak olyan együttérzéssel, és szeretettel, amelyek a mi rezgés élményeink közül a legmagasabbak. Gyakran vibrálnak rózsaszínben is, ami a feltétel nélküli szeretethez kapcsolódik. Azonban a legmagasabb szintű angyaloknak, akik már elég tapasztalatot gyűjtöttek a rezgések területén, képesek meglovagolni minden fény-hullámot (spektrumok), ami megjelenésüknek egy csillogó fehér színt kölcsönöz.

Sok rezgés mester található a tehetséges zenészek között is, mert a zene egy kiváló lehetőség bizonyos rezgések megtapasztalásához.
Ezek nagyon érzékeny emberek, és némelyiküknek nagyon megterhelő alkalmazkodni a bolygó sűrűségéhez.

Miben, hogyan segítenek jelenleg az emberiségnek a Rezgések Mesterei?

Egyrészt azzal, hogy segítenek kiegyenlíteni az ember közötti személyes rezgésszint különbségeket. Ez azt jelenti, hogy megemelik vagy csökkentik a rezgéseket, hogy megfeleljen a többieknek, így, mikor találkoznak, több szinten tudnak egymáshoz kapcsolódni.

Ha például valakinek, akivel kapcsolatban vannak alacsony a rezgése, akkor felemelik ennek a személynek a rezgéseit a sajátjukhoz. E jellemvonásuk miatt az ember ösztönösen elmondanak nekik az életükből olyan részleteket, titkokat amiket egyébként nem mondanak el senki másnak.

Ez felér azzal az élménnyel, amit gyógyításnál érzékelünk, mintha levennék rólunk a súlyokat.
Hasonló okból kifolyólag ezek a mesterek gyakran szolgálnak tanácsadóként, edzőként, terapeuták, orvosként, és ők azok, akik mindig meghallgatnak másokat. Ám az emberiségnek tett szolgálattal egyéb kockázat is jár, például eltévedhetnek az anyag sűrűjébe. Néha egy jelentős sorsfordító eseményre van szükség, vagy akár egy halálközeli élményre, hogy visszataláljanak a helyes útra.

Természetesen ezt tapasztalatként látható, az angyali birodalmakban, mely azt mutatja, hogy az emberi angyal nagyon sok fizikai áldozatot hoz azért, hogy legyen mit a csapat elé vinnie.

A rezgés angyalait nagyon érzékenyek érintenek mások érzelmei és érzései, ezért hajlamosak magukra venni ezeket az energiákat, hacsak tudatosan meg nem védik magukat ezzel szemben.
Azzal is segítenek, hogy átveszik ezeket az energiákat, és átalakítják azt mások számára, tehát ebben a formában is minket szolgálnak. Amíg egy rezgés Mester emlékszik arra, ki ő és miért van itt, az érzékenységük, és rezgéstartományuk miatt, van, hogy az anyag hullámvölgyeibe sodródnak.

A depresszió és az ADD, vagy ADHD gyakori diagnózis, s a kezelések az angyalokat hátrányos helyzetbe hozza, mert letompítja az ösztöneiket. Nekik egy egészségesen működő testre van szükségük ahhoz, hogy érzékelni tudják, hol van rájuk szükség.

Azért sokan tudatában voltak annak, mielőtt inkarnálódtak, hogy az ébredés igen durva lesz, ezért volt, aki úgy döntött, hogy csak egy idősebb életkorban ébred fel, hogy addig is megtapasztalhasson minden szélsőséget, míg az nem vezet halálhoz. Megint mások úgy döntöttek korán ébrednek, mert volt egy speciális munkájuk. Páran lekésik, elszalasztják a „végszót” és későn ébrednek a sűrű rezgések miatt, de képesek lesznek felzárkózni, ha felemelkedünk.


Szolgálat alvás alatt

A Vibráció Mestereinek nincs idejük pihenésre. Csatlakoznak az angyalbarátaikhoz éteri alakban, amikor a testük aludni tér és igen változatos szerepük van, miközben átutazzák a világot. Vannak, akik a Föld és a Ley-vonalak változó energiáinak kiegyenlítésén dolgoznak, és vannak, akik szellemi útmutatóként szolgálnak másokat.

Azoknak az embereknek, aki, épp meghalni készülnek, vagy elhagyni a fizikai testüket, azzal segítenek, hogy megjelennek számukra egy olyan angyali külsővel, mely az egyén képzeletében él egy angyal külsejét illetően.

Szintén segítenek azoknak is, akik hirtelen hagyják a testüket, össze vannak zavarodva és nem tudják, mi történt velük.
Aztán ott vannak azok az angyalok, akik éteri formában jelennek meg a lélek előtt a sötétség angyalának szerepét eljátszva azoknak, akikkel ebben születés előtt megegyeztek. Csak a Mesterek képesek eljátszani ezt a szerepet anélkül, hogy az negatívan befolyásolná őket.

Egy rezgés mesternek nem lenne szokatlan éteri formában találkoznia különböző űrhajók, anyahajók, vagy más bolygó fényküldötteivel sem. Általában nagyon diplomatikusak, segítenek a problémák közvetítésében, és igen gyakran kapcsolattartóként szolgálnak.

Gyógyítás

A jelenleg megtestesült rezgés mesterek többsége gyógyító munkát végez. Mindannyian különböző szintű gyógyítói és különböző szintű képességeket birtokolnak. Ahogy már említettük, vannak olyan angyalok is, akik mellett meggyógyulnak az emberek csak azzal, hogy az energiamezőjükben tartózkodnak.

Azok az angyalok, akik ráébrednek eredeti identitására, és felismerik hatalmukat, csodálatos gyógyításokra képesek. De előfordul olyan is, hogy egy angyal blokkjai leküzdésének szakaszában ébred rá gyógyító hatalmára, de hatásköre korlátozva van a gyógyulás alatt.



Hogyan lehet Mester Rezgést elsajátítani?

A Mester rezgés elsajátítása tudatosságot, gyakorlást és emlékezést igényel. A tudatossághoz hozzátartozik annak ismerete, hogy minden energia egy adott frekvencián rezeg, és ez az energia soha nem hal meg. Át tud alakulni, lehet újrahasznosítani, vagy lehet rekonstruálni a különböző vibrációkat.

Aki ennek tudatában van, az meg tudja tanulni a dolgokat különböző perspektívából látni. Ha minden energia, akkor annak folyékonynak és változékonynak kell lennie. Embereknek megvan a hatalmuk ahhoz, hogy megváltoztassanak energiákat, amit bizonyítanak is az érzelmeikkel (mozgásban lévő energia).

Ezért mint ember, mindenki képes a Mester Rezgést elsajátítani.
Az emberi testet is fel lehet használni a rezgések megváltoztatásához, mint egy jeladót. Ha mint egy tudatosan megtanuljuk, hogyan kell felemelni a rezgést, az hatással lehet a körülöttünk lévő fluid rezgésekre is. (fluid=légnemű és cseppfolyós állapot)

Mindannyian egyetértünk abban, hogy a cél nem az, hogy csökkentsük a rezgéseket, hisz nem akartunk volna mi megtestesülni egy olyan nagyon sűrű közegbe, mint egy szikla.

Ha célod összekapcsolod azzal a szívből jövő őszinte kívánsággal, hogy felemeld a rezgésed, hatással lesz a környezetedre, és azokon keresztül az egész világra. További tiszta szándékkal ezt a magas rezgést vég nélkül továbbítani, közvetíteni lehet szerte a Galaxisba. Ezzel a fő céllal inkarnálódott az a sok-sok lélek, akik jelenleg a Bolygón tartózkodnak.

Ha sikerült beazonosítanod egy Rezgés Mestert, akkor talán módodban áll tanulmányozni őt. A mesterek példamutatásukkal tűnnek fel, és onnan tudod, hogy egy igazi mesterrel állsz szembe, hogy megpróbál neked segíteni abban, hogy megtaláld a mestert önmagadon belül. Hallgasd és tanuld meg, amit mondanak, de mindig minden információt vizsgálj meg a szívedben, mert ez az alapja a tisztánlátásnak. Használd a tested, az intuíciód, és nézd meg jobb e neked, ha követsz valakit. A Mesterek nem akarnak követőket, csak segíteni akarnak, hogy felfedezd saját erőidet. Ez a hatalom, a teremtés és a rezgés ereje, ami a teremtő egy részéből származik.

Az emberi test a Mester rezgés elérését szolgáló eszköz?

A földi emberi test, a bolygó alapvető első és második dimenzióbeli elemeiből készül, tehát már magában hordozza az alacsonyabb dimenziók tapasztalatait, habár a tudatosság a harmadikban található, mint a legalacsonyabb bázis.

A tudatosság harmadik és negyedik dimenzió -melyek összefonódtak- fölé emelésének nehézség abban rejlik, hogy az ötödik dimenzióban a polaritás csak a szeretetben létezik, mely egy fényrezgés. Amint az alap szint felemelkedett, az megváltoztathatja a jövőben a Földre inkarnálódó emberek tapasztalásait.

Meg lesz a lehetőségük a fizikai tapasztalásra és polaritásra egy magasabb rezgésben, ahol már nem kell a sötétebb tapasztalatokat átélni. Ez egy közelgő lehetőség, mert megegyezik a rezgésszám a Vízöntő korszakkal.

A szívcsakra, ahol a Mesterek laknak

A Rezgés Mesterek itt vannak, hogy segítsék az emberség tudatát és a Föld bolygót egy magasabb regés-szintre emelni. Minden egyén, aki inkarnálódott egy emberi testbe, rendelkezik azokkal a szükséges eszközökkel, melyekkel hozzájárulhat az emberiség jövőjéhez.

Akár a Rezgésnek, vagy valami másnak a Mestere vagy, neked, mint Mesternek azért kell itt lenned, hogy felvállald a részed. Eljött az ideje, hogy megtedd azt, amiért ide jöttél. Ha nem tudod, hogy mi az, a szívedben megtalálod erre a választ.

A Rezgés Mester legfontosabb eszköze a szív. A szívben az ember megtalálja a magasabb világokba vezető ajtót. Egy mester, ehhez megtalálja a helyes kulcsot is, és képes lesz arra használni az testét, hogy felemelkedjen az ötödik vagy akár magasabb dimenziókba.

Az összes válasz, mely az inkarnáció során a fátyol mögé rejtőzött, megtalálható a szív rezgéseiben. A kincskeresés néhány Rezgés Mester számára, már majdnem véget ért ezen a bolygón.

Forrás: aureion.hu