2020. április 28., kedd

Duálpárok-A Tökéletes illeszkedés törvénye




Duálpárok...Tarr Dániel cikke összefoglalja, amit erről tudni érdemes...


A Tökéletes illeszkedés törvénye
- Dual Pairs – The Law of Perfect Match -



Minden ember a lelke mélyén arról álmodik, hogy megtalálja élete tökéletes párját, akire minden tekintetben rábízhatja életét, sorsát, végzetét. A meseirodalom telis-tele van az ilyen tökéletes tündérpárok történeteivel, akik megannyi próbatétel árán el is nyerik egymás szerelmét. Érdemes ezekből a mesékből tanulni. Látni és felismerni, hogy a szerelmes párok nagyon komoly megpróbáltatások, és komoly belső változás árán válhatnak egymás tökéletes kiegészítőivé. Senki sem kapja készen a tökéletességet, azért küzdeni, harcolni, tenni kell. A szerelemben is.


Minden madár társat választ…

Mindenki tudja, hogy az ember, társas lény. Ha nem éri gyermekkorban valami káros torzító hatás, akkor ösztönösen vonzódik a többi ember társaságához, később pedig az emberek egy bizonyos csoportjához. Ez a természetes vonzódás egyre fokozottabb erővel, és egyre koncentráltabban gyűrűzik be, mígnem egészen fókuszált módon egyetlen emberre vetül. A „párunkra”, arra az egyetlen emberre, akit a Föld hat és fél milliárd embere közül magunknak társnak választunk. Kicsit messzebbről nézve ezt a folyamatot, hihetetlen és szinte irracionális ez a folyamat. Hogyan lehetséges, hogy ennyi, de ennyi ember közül jószerével mindenki megtalálja a lelki társát, akivel megoszthatja életét?

Tudjuk, hogy az Antarktisz jeges, sötét hidegében a Császárpingvinek százezrével bújnak össze, hogy meg ne fagyjanak, a halászatból visszatérő párok mégis megtalálják egymást a hihetetlen hangzavar, nyüzsgés és tömeg ellenére. Az etológusok azt vallják, ez a minden egyedre külön-külön jellemző egyedi hang alapján történik. Valóban így lenne? És ha igen, mi az a teljesen bizonyos jel, ami alapján mi emberek ismerjük fel valódi párunkat ebben a hihetetlen emberi kirakodóvásárban?


Lélektársak és duáljaik

A spirituális irodalom egyik ókori gyöngyszemében, Platón Lakoma című dialógusában olvashatjuk azt a mítoszt, hogy az emberek a teremtés küszöbén még gömbszerűek voltak, két fejjel és négy karral. Erejük hatalmas és osztatlan volt, bölcsességük és lelki harmóniájuk az istenekéhez hasonló. Ettől a hatalomtól félve, Zeusz a főisten egy villámmal kettéhasította az embert, így az két fél-emberre szakadt, akik az eredeti ember fele természetét örökölték. Innentől született meg az emberek új fajában a vágyódás, a keresés belső kényszere: hogy mindenki érzi, lénye nem teljes. A kiegészülés, a teljesség iránti vágy hajt bennünket a párkeresésben. Mert emlékezünk, milyen egyé vált harmóniában élni egy másik felünkkel, aki mi magunk vagyunk. A „duálok” (vagy diádok) azok a lélekpárok, akik valóban egymás tökéletes felei, akik valaha „egy test - egy lélek” voltak, most azonban kettéhasítva két testben járják a világot, egymást keresve.

A mítosz szerint Zeusz megbánta tettét, és hogy segítse a meghasadt ember újraegyesülését, megajándékozta az emberiséget a nemiséggel. Így a meghasadt párok jobban felismerhetik elszakadt részüket, a nemi szervek segítségével pedig újra egyesülhetnek, még ha ez az egyé válás csak ideiglenes és átmeneti lehet. Ezt jó tudni: hogy a nemi vágy, az erotikus vonzalom egy másik nem iránt, ugyanúgy a lelki vágyódás egyik fajtája. Lelki értelemben minden vágy és vonzerő a tökéletesség, a teljesség keresésének egyik formája.



Úttalan utakon

Amikor valaki a párját keresi, valójában tökéletes lelki társát, a duálját szeretné megtalálni. Akivel élete révbe ér. Ha a mesék útmutatóira gondolunk, azt találjuk, hogy ehhez nyakunkba kell venni a világot, útnak kell indulni. Minden embernek át kell kelnie az Óperenciás tengeren, önmaga belső világának hét határán, hogy szívébe zárva az örökéletű tündérországban ráleljen szíve szerelmére. Ez a képes beszéd azt meséli el, hogy a keresés egyszerre kívül és belül, lelkünk dimenzióiban is zajlik. 

A legritkább esetben fordul csak elő, hogy duálpárunk szobánk ajtajának küszöbén üldögél. Vagy legalább is ahhoz, hogy a szomszéd lányban, gyermekkori játszótársunkban felismerhessük őt, nagy utat kell bejárni.

Az emberek ma félnek attól, hogy az első szerelmükkel alapítsanak családot, vagy kezdjenek közös életet. Ott a hamis bizonytalanság, hogy „mi van ha…” Ha van jobb, okosabb, szebb, gazdagabb? Csak kevesen tudják utazásuk előtt, hogy a jóság, okosság, szépség, gazdagság belülről születik, a közös gondoskodás, egymással törődés gyümölcseként. Ma sokan ezt kívülről, készen szeretnék kapni. Megvásárolni szeretnék - ha lehet; szépséggel, okossággal, vagy azzal amijük éppen van. Csakhogy bármit is kapjon vagy szerezzen az ember kívülről, az mindig félkész és tökéletlen lesz. Tökéletlen lesz az első, a második, a harmadik, a huszonharmadik párkapcsolatunk is. Kezdetben. Mert duálpárokat készen kapni nem lehet. Sokan csak akkor ismerik fel ezt, amikor már nagyon sok utat bejártak, amikor nagyon sok párkapcsolatban csalódtak, amikor már nagyon megszenvedték a valódi társ hiányát. Ilyenkor talál vissza oly sok kereső lélek legelső igaz szerelméhez, akiben mindig is minden megvolt ahhoz, hogy egymás tökéletes társai legyenek. Ha dolgoznak a kapcsolatukon, magukon és ezáltal egymáson is.



Duálpár vagy lelki társ?

Honnan tudhatom, hogy „párom”, élettársam, férjem, feleségem, barátom, barátném duálpárom-e? Nem az elnevezés, és mégcsak nem is az együttélési forma határozza ezt meg. Hanem a belső bizonyosság érzése. Hogy tudom. Azt érzem és élem meg vele, hogy nem kell más. Hogy eltűnt a hiány. Nem szenvedek semmilyen külső körülménytől, mert a legfontosabb megvan számomra, ami embernek megadatható: egy másik ember szíve és lelke, élete és kegyelme. Ha azt érzem, hogy mindenemben osztozom és feltétel nélkül  osztozhatom a másik felemmel: örömömben, bánatomban, felismeréseimben, fel-nem ismeréseimben, és csak elfogadást, szeretetet és megértést kapok, mert nincs nézet-eltérés, kioktatás, és leckéztetés, akkor tudom, hogy lelkem a másik tenyerén pihen.

Ez az állapot persze az út vége, a beteljesült emberi kapcsolatok leírása. Az út idáig nagyon sok buktatón és girbegurba útvesztőn át vezet. Amikor két lélek egymásban társra lel, egymást választják, akkor a tökéletesedés vágyát választják. A kiegészülés,és kiteljesedés ígéretét adják egymásnak. 

Azt a fogadalmat, hogy egymást segítve, művelve, alakítva, boldoggá teszik egymást. Ez az ígéret pedig súlyos következményekkel jár. Mert egymást ápolni és terelgetni kell, javítani és jobbá tenni, a közös felismerések útján. 

És ebben a közös munkában kezdetben sok lehet a súrlódás, a fúrás-faragás. Hiszen a kiálló, szúró-bántó, sértő részeket tompítani, csiszolni kell. Mint amikor egy kőfaragó mester a durva sziklatömbből szobrot kezd faragni, az első metszéseket egy ütvefúróval teszi. Csak amikor már a szobor alakjai kibontakoznak akkor tér át finomabb szerszámok használatára, és csak amikor a szobor már szinte kész, akkor jön a csiszolópapír majd a puha bársony a felfényesítéshez.

Csak azt bántjuk igazán, akit szeretünk. Aki fontos nekünk. A legtöbb ember, mégis elmenekül az első fúrások láttán. Mert hite meginog. Hogy nem lehet duálom az, aki velem ily módon bánik. Pedig gyakran így esnek meg a legelső szárnycsapások, ahol a lélek angyalszárnyai végre kibomolhatnak az anyag durva fogságából. Persze a súrlódás mértéke minden pár esetében más és más. Nem szükségszerű, hogy a duálpárok keményen bánjanak egymással, bár általában kezdetben így van ez.






Egy vagy több?

Mindenkit izgat a kérdés, hogy a világon valóban csak egyetlen ember lehet tökéletes párom, duálom? Ha a platóni mítoszhoz fordulunk válaszért, ott azt találjuk, hogy az emberek közötti különbözőség a meghasadt természetből fakad. Azaz a széthasított, tökéletlen emberi állapotból fakad, hogy nem illeszkedik minden ember jól a másikhoz. Eredeti természetünk szerint minden ember tökéletes párja lehet bármelyik másik embernek. 

Ebből az is következik, hogy elvben minden emberpárból válhat tökéletes duálpár is, ha van elegendő idejük és kitartásuk egymás képéhez illeszkedő formára faragni a másikat. 

Egyes ókori népeknél, mint mondjuk a spártaiaknál a férfiak és a nők nem maguk választották egymást, hanem a vének osztották ki őket egymásnak. Ez sok természeti népnél, vagy archaikus társadalomban a mai napig így van. Azaz az így egymást társul kapó lelkeknek pont az a feladatuk, hogy megtanuljanak jó férjei és feleségei lenni egymásnak, hogy megtanulják hogyan tegyék boldoggá kapcsolatukat, másik felüket, hogyan válhatnak egymás duáljaivá.

A mi társadalmunkban, gyakorlatban persze nem véletlenszerűen választunk, és nem is kapjuk magunk mellé készen rendelten azokat a lelki társakat, akikkel a tökéletes lelki harmónia megvalósításán dolgozunk majd. Mi választunk. Belátásunk szerint a lehető legjobban. Ha figyeljük a lelkünk mélyén zajló folyamatokat, felismerhetjük mit jelez szívünk nekünk. Lehet-e Ő? Talán? Ennyi bizonyosság éppen elég.


forrás: www.tarrdaniel.com

Ikerlángok-Ikerlelkek találkozása




Benned él párod sajgó negatívja, várod, hogy a varázsszót kimondja: Én vagyok Te – mellyel örök sebedet begyógyítja. Az ikerlángok szerelmének beteljesedése: a legtökéletesebb összekapcsolódást tudják megvalósítani egymással, mert az ő lelkük nemcsak egymáshoz simul, hanem egymásba is tud olvadni. Szepes Mária szavait idéztem.

Ikerlángok, ikerlelkek közt a találkozás csak akkor jöhet létre, ha mindkét lélek felkészült már erre. Azt mondják, felismerik egymást és ezt én is így gondolom.
Honnan tudod, hogy vele hozott össze a VÉGZET, vagy a SORS kereke?
Volt már olyan, hogy megláttál valakit és úgy érezted ezer éve ismered és amikor beszélgetni kezdtél vele nem azt gondoltad, hogy egy vadidegennek kellene mondani valamit, amitől befeszülsz, hanem önmagadat tudod adni, korlátok nélkül? Mintha egy réges-régi barát lenne, vagy valaki, akivel mintha párkapcsolatban lennél már, aki előtt az lehetsz, aki valójában vagy.  Nem a tested, a lelked vetkőzik előtte meztelenre és magad sem érted, ez hogyan történhetett meg veled. Felszabadultan, önmagadat tudod adni a társaságában.  

Olyan ez, mint valami csoda, pedig nem az. Örömöt érzel, felszabadulsz és mintha megszűnne minden körülöttetek, kizárva a külvilág zaját. A kívülálló annyit lát mindebből, hogy olyanok vagytok, mint egy összeszokott pár, pedig még csak most találkoztatok.Úgy érzed megérkeztél, vele otthon vagy, mint aki hazatalál. Igen, Ő a Te Ikerlelked, megtaláltátok egymást. Lehet, hogy ez számodra furcsa, vagy mindkettőtök számára az. Alig tudod elhinni, hogy ilyen létezik. Valaki, akivel úgy tudsz beszélgetni, mintha önmagaddal beszélgetnél, mintha tükörbe néznél. Igen, olyan, mint egy tükör, amiben magadat látod, csak egy másik testben.

Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz. (Márai Sándor)


Amikor rátalálsz boldogságot érzel és azt kívánod, álljon meg az idő. Előfordulhat, hogy túl korán találkoztok, egészen fiatalon, vagy rossz helyen és rossz időben, hogy minden körülmény ellenetek szól, de olyan szikrák pattognak köztetek, olyan erős ez a vonzás, ami rajtatok kívül álló erő.
Tiltakozhatsz ellene, megvonhatod magadtól, de konkrét fizikai fájdalommal jár, testi tüneteket is produkálhat, mert valamikor egy „energiagömb” voltatok, akiket szétválasztottak és ebben az életben újra egymásra találtatok. Ha egymás szemébe néztek, szavak nélkül tudtok beszélgetni. 


Kémia, igen, ezt szokták mondani a szerelem mozgatórugójára, na de ez nem egy átlagos kémia ebben az esetben, mert te is azt érzed, ez nem olyan, mint az eddigiek, ez valami egészen más…megmagyarázhatatlanul más.
Nincs szükség semmire, mert érted ŐT, tudod mire vágyik, mire gondol. Kicsit félelmetes is ez az érzés és nem találkozol vele addig, amíg nem vagy kész rá. Amikor találkozol az Ikerlángoddal nem tudsz magyarázatot adni arra, hogy mi történik. Távolról is érzed őt, az örömét, a bánatát, anélkül, hogy azt mondaná.

A két lélek EGY volt, emiatt újra az egységet keresik. Ez annyira intenzív, eouforikus, hogy folyamatosan egymás gondolatában vannak, amit nem tudnak irányítani. Előfordulhat, hogy ez annyira megijeszti a másikat, hogy a nagy és mindent elsöprő találkozás után, visszatáncol, mert azt érzi, hogy képtelen józanul gondolkodni. Vagy épp mindketten ezt gondolják.

Mindketten olyan jeleket kaptok, hogy azt kezditek érezni, oka van annak, hogy találkoztatok, annak ellenére, hogy a körülmények ellenetek szólnak.
Egymás tükörképei vagytok, de a hasonlóságok mellett a hibáitok is megmutatkoznak. Tanulhattok egymástól, fejlődhettek, ami gyorsabban bekövetkezik, mint más esetekben, az előző kapcsolataitokban. Beindul az automatikus önfejlesztő mechanizmus. 

Sokszor nehézségek is adódhatnak, amíg megtörténik az összeolvadás. Tudnod kell, ti ketten egymásnak vagytok teremtve és eljön az idő, amikor valóra válik a beteljesedés.

Van, akiknél minden simán megy, a találkozást követően egymáséi lesznek, szinte meseszerűen, de sokaknak várni kell egymásra, a távolság, vagy más tényezők miatt.

Tudnod kell, hogy nincsenek véletlenek, ha két lelket egymásnak rendeltek, előbb vagy utóbb megtalálják a másikat, mert ahogy Paulo Coelho mondja, a legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást.
Olyan kapocs van köztetek, amiben működik a telepátia, ahol nincs szükség fizikai együttlétre ahhoz, hogy érezd a másikat, amolyan „lélekszeretkezés” ez. Az intimitás legmagasabb foka, tantrikusnak is nevezik sokan, mert valami nem evilági érzés, ami képes felülírni mindent, mert ez bizony meg van írva a csillagokban. 




Megismerni csak akkor tudlak, ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nem csak látlak és tudok rólad, de érezlek is - ha "én" minden idegszálammal megtapasztalom milyen "te"-nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről. A megismerés a "jártál bennem" - "jártam benned" kölcsönös élménye. Ismerem a titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdüléseit, érzékenységed, magányodat, vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán. Tudsz-e adni s elfogadni? - most derül ki valójában. Mert amit adsz, most azt magadból adod.

A titkaid adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod - és azt fogadod el tőlem is. (Müller Péter)

Lehet ebben hinni, vagy nem hinni, ha egyszer szembejön veled valaki, aki ezeket az érzéseket idézi elő belőled, az olyan különös és megmagyarázhatatlan pillanat, ami kevés alkalommal adatik meg egy emberöltőben és azt mondod magadban, hogy ilyen nincs, ilyen nincs és mégis van.

2013. szeptember 17., kedd

Müller Péter: Álruhás angyalok







Manapság elterjedt az a hír, hogy nagyon sok angyal vállal embersorsot. Látják, hogy a civilizációnk sodródik a végzete fele, s mivel félő, hogy az ember az egész természetet magával rántja, az angyalok már nem tudnak felülről segíteni.

Megszületnek. Magukra veszik az emberi életet, és megpróbálják ezt a tébolyult emberfajt személyes jelenlétükkel megjavítani. Sok kisgyereknél fedezhetők fel angyali intelligenciák.

Ilyesmi máskor is előfordult, de soha ilyen tömegesen. Nem könnyű ezt a különbséget észrevenni, mert a picik négy - öt éves korukig mindig is hordoztak magukon angyalarcot és lényükben angyaltermészetet. De itt valami másról van szó. Egy magasabb szellemiség jelenlétéről. Nem tudom, így van-e, és azt sem, hogy egy ilyen lélektelen, elgépiesedett pokol-közegben, mint a mienk, nem vesztik-e el később angyal természetüket, s szárnyatlanul nem fulladnak-e bele abba a mocsárba, melynek megtisztítására vállalkoztak szegények.

Nem tudom. Az angyalok egyrészt láthatatlanok, másrészt közöttünk élnek, álruhában. Nem tudod, ki a gyereked, barátod, vagy az idegen, akivel éppen összehozott a sorsod. Lehet, hogy angyal. Sok angyal van közöttünk, aki nem csupán álruhát öltött, de a születése pillanatában odafenn hagyta az angyal-múltjára való emlékezetét is. Ő sem tudja, hogy angyal. Nem emlékszik rá. Csak érzékenyebb. Finomabb. A bármilyen sötét és mélyre süllyedt gengszter világban élünk, Ő úgy érzi, hogy mégsem tehet meg mindent. Neki nem szabad. Mindenki lop, neki nem lehet. Mindenki megbízhatatlan, link, Ő nem lehet az. Mindenki gátlástalanul hazudik, Ő elpirul. Nem engedi hazudni a származása. Össze akarja tartani, ami széthullana. Egyszerű, romlatlan lelkületű emberek ezek, jók, tiszták és becsületesek. Rengetegen vannak. Ezekre mondjuk, hogy rendes emberek. ,,Nem idevalók" Emlékeznek még egy erkölcsre, amit ma már régóta nem tanítanak. Hozzák magukkal, a vérükbe van írva. Ahonnan egy álruhás angyalt tévedhetetlenül fel tudsz ismerni, az nem a jósága, nem a bölcsessége, nem is a csodatévő hatalma. Ilyesmikkel, bár ritka tulajdonságok, egy kezdő angyal, sőt, néha egy ember is rendelkezhet. Az igazi angyalt a kedélyéről lehet megismerni. Lényéből szüntelenül árad valami megmagyarázhatatlan derű. Olyan lelkiállapot, melyet az ember csak akkor él át néhány pillanatig, amikor ráragyog a nap, amikor repülőgépe a sötét viharfelhők fölé emelkedik, oda, ahol mindig fényesség van, kék-ezüst tündöklés. Az életet sokan iskolához hasonlítják, ahol tanulni kell, üzemhez, ahol dolgozni kell, néha börtönhöz, ahol az ember bűnhődik.

Az angyal mindezeken túl van. Túl van a hittanórákon, a filozófiákon; most már látja, hogy az Élet nem egyéb, mint játék. Úgy él, ahogy a madár fürdik a tócsában, vagy a hal fickándozik, önfeledten kiugrik a vízből, nem azért mert éhes, hanem ,,csak úgy". Mint amikor az ember táncra perdül, nem azért, mert valaki felkéri, hanem mert nem bír magával. Kedve van hozzá. Jókedve. Ezért a kedv szóért hívjuk is a csodálatos anyanyelvünkön kedvesemnek azt, akit nagyon szeretünk. És ha valakinek a kedvében jársz, azt jelenti, hogy nagy örömet okozol neki. Kedvesség nélkül nem tudok elképzelni szeretetet. Csak itt, ebben a végső tudatállapotban ébredünk rá arra, hogy minden bajnak, őrületnek mélységes oka van a teremtésben. Ez égetett ki belőlünk mindent, ami nem volt tiszta kedély és zavartalan boldogság. A mennyország ,,zenés - táncos" hely. Ahogy az egész kozmosz is az. Mindig mindenhol zene szól. Sőt, zenéből van szőve az egész Mindenség; rezgésből, hullámból, erők és részecskék szédült táncából - csak ezt eddig nem hallottuk. Nem volt fülünk hozzá. Az angyalok itt már akaratlanul énekelnek. Az ember is ezt teszi amikor vidám. Észrevétlenül fütyül ha olyasmit csinál, amit szeret. A jókedv dalol benne. Tudod, miért fütyülünk, dalolunk? Mert azt érezzük: halhatatlanok vagyunk. Ez nem tudatosul bennük. Nem is gondolunk rá. Csak megérint bennünket az öröklét mámora. Az, hogy fenemód jó lenni! - hogy a világ nem keserves melóból, hanem örömteli játékból állt elő. Az istenélmény nem egyéb, mint a szüntelen ,,jó lenni" állapota. Átsuhant már benned ez az élmény? Ez a ,,de jó lenni"? Biztos vagyok benne. Ebből értheted meg milyen egy angyalnak. 



(Müller Péter: Boldog lelkek tánca)