Csillagokban írt szerelem

Írtam egy  "5 perces" novellát, amit szeretnék megosztani veletek. A szerelemről, a reményről és a kitartásról szól. A könnyebb út mindig a nehezebb és a nehezebb a könnyebb és ez a két szerelmes történetéből is kiderül.  Azon az úton érdemes elindulni, amelyikről úgy érzed megéri , még akkor is, ha nem látszódik a fény, az alagút végén. 
“Az ember épít egy világot, a novella kiszab belőle egy kicsit, de akkor működik az írás, ha mögötte ott a világ.” /Dragomán György/ 

Valahol a XVIII. század derekán járunk, a gyönyörű toszkán vidéken, Montepulcianoban. Siénától délkeletre, a kialudt vulkán oldalkatlanában fekszik a város. A lankás dombok napsütötte táján, ahol a Vino Nobile vörösbort a szerelmesek gyertyafénynél kortyolják a csillagok alatt, és ciprusok sora szegélyezi a mindent látó történelmi kőépületek falait, csendben őrizvén a rájuk bízott titkokat. 

A Via di Gracciano nel Corso a palotához vezet, ahol Blanca Preziosi épp egy esztendeje élt. Onnan tette meg a meredeken minden nap az utat a Piazza Grandéig. Gesztenyebarna hullámos hajába bele-belekapott a nyári szellő, amit hiába fogott össze egy főkötő, a fürtök minduntalan kibontakoztak a szorításból. Nap perzselte bőrén szinte világított a hófehér csipkeszegélyes blúz és nefelejcskék szoknyája néha rakoncátlanul fellibbent, de csak úgy diszkréten, a bokáját láttatva. Nevelőnőnek szegődött a megözvegyült uraság gyermeke mellé, és a nyolc év korabeli szőkefürtös, angyalarcú ördögfiókát próbálta kellő komolysággal a szépre, jóra, tudományokra okítani, már, amikor nem csavarta az ujja köré, azzal a csibész mosolyával. Séta közben lopva megérintette a Piazza Savonarólán az oszlopot, amin egy oroszlán látható és Firenze uralmát jelképezi. Ilyenkor minden alkalommal arra gondolt, bárcsak teljesülne a titkolt kívánsága… Út közben a Palazzo Bucelli sem maradhatott ki, aminek kövei mágikus erővel hatottak rá.  

A Contucci palota…igen, ez a hely fontos szerepet töltött be az életében. Ott élt Ő, Alessandro Frescobaldi, a ház urának és parancsolójának fia, akinek a számára atyja már kiválasztotta a leendő hitvest, ami ellen hiábavalónak tűnt mindennemű tiltakozás. A tüzes, szinte már fekete szemű, fekete hajú férfiú sármjának híre még a szomszédos városokba is eljutott. Blanca, aki ebben a palotában is vállalt tanítást, közel sem olyan volt, mint a többi lány. Még ha meg is dobbant a szíve Alessandro láttán, őszintén kimondta, ott helyben, amikor valami nem tetszett neki, ő volt az a lány, akinek ami a szívén, az a száján. Amikor tekintetük először találkozott azon a bizonyos mindent megváltoztató forró nyári napon, tudta, ők ketten fogták már egymás kezét valahol, talán egy másik világban, és úgy érezte ismeri, akár saját magát és félszavakból kitalálta a gondolatát. Volt köztük valami megmagyarázhatatlan és különös összhang. Amikor a csillagokat nézve, a híres toszkán vörösbort kortyolva a göncölszekeret keresték az égen, az ő világuk egy volt, nem létezett rajtuk kívül más. Ha épp hullócsillagot láttak, a fiú megszorította a lány kezét, és még önmaga előtt is titkolta kívánságát. Túl sok volt a NEM az életükben. Rangjuk, hovatartozásuk még akkor sem tehette volna lehetővé, hogy ők jegyben járjanak, ha épp a fiúnak nem kellett volna elvennie a rangos, nemesi családból származó lányt, akit csak egyetlen festményről ismert. 

Alessandro, ha egyedül akart lenni gondolataival, a Madonna di San Biagio templomba ment, és a díszes márványoltárra nézve kulcsolta imára két kezét. Szeretett volna valahol máshol élni, ahol nem kell a korlátoknak, az elvárásoknak, a felállított szabályoknak megfelelni, ahol szabad és végre önmaga lehet. Úgy érezte legbelül ketté szakad, egyrészt nem akart csalódást okozni a családjának, akiket mindenek ellenére nagyon szeretett, másrészt szíve szerint elszökött volna Blancával, szabadulva az őt kötő szoros társadalmi béklyóktól. 

Ha volna két élete…, de nem volt, és az járt a fejében, „El kell őt engednem, hisz közös jövőnk nem lehet, és ha az életem része marad, boldogtalanná teszem. Nem köthetem magamhoz önző módon. Biztos lesz valaki, aki megadja neki mindazt, amit én nem tudok, mert nem tehetem… „…Minden tiltakozása ellenére, attól a perctől, hogy viszont látta a lányt, nem tudta tagadni, amit érez. A szeme nem hazudhatott, a közelsége megbabonázta, az ölelése és a csókja íze örökre beleivódott és megpecsételte sorsát. Blanca Preziosi, bár nem volt boszorkány, mágikus erővel vonzotta és úgy érezte, ha a közelében van, a bűvkörébe zárja őt. 
A kötelező esküvő napja közeledett, a szakítás önmegtagadás is volt egyben, úgy lökte el magától a szavaival, hogy közben mindennél jobban vágyott rá. 
Lopták az időt, késleltették a rohanó másodperceket…” Oh, én Uram, segíts most nekem!” - suttogta Alessandro…, mintha itt bárki tudott volna segíteni. Mindeközben olyan hévvel ölelte a lányt, mintha örökre magával szeretné vinni ennek az estének minden pillanatát. Az ész végül győzedelmeskedett a szívvel szembeni harcban, és megálljt parancsolt a szenvedélynek. A fiú eltávolodott a lánytól, aki tudta, itt ő már tehetetlen, vége, nincs tovább. „- Blanca, ezt nekünk nem lehet, nem szabad. Mi ketten nem szerethetjük egymást. Akkor sem, ha a hullócsillagot látva mindennél jobban vágytam az Ön csókjára, a szerelmére.” - mondta a lánynak elfojtott, keserédes hangon. Blanca ruhátlanul, maga elé nézve, könnyeit visszafojtva ült, térdeit szorosan átkulcsolva, a palota híres borospincéjének kövén a fahordók tövében, a titkos találkahelyen. Érezte a boroshordók cserzett illatát, képtelen volt megszólalni, belülről a sírás fojtogatta. Azt kívánta, bárcsak megnyílna most alatta a pince jeges padlója. Alessandro tőle kicsit távolabb állt, és hang nélkül nézte a lányt szinte tehetetlenül. Mennie kellett, éjfelet ütött az óra és baj lett volna, ha nem tud besurranni a szobájába az éjjeli őrségváltás előtt. 

Apja haragja nem ismert határokat, és az esküvője előtt állt pár nappal, a szoknyák után futkosás és legfőképp egy szerelem mással, rangon alulival, főbenjáró bűn volt, tudta jól. Zakatoltak a fejében a gondolatok, de nem tudta otthagyni a lányt szavak nélkül: „-Blanca, kérem mondjon valamit, kérem, mondjon valamit nekem! Kérem! Kérem, ne így legyen vége…” – suttogta érzelmekkel teli hangon. Ekkor valami olyasmi történt, amire nem gondolt, erre a válaszra nem számított. „Szeretem.” - mondta Blanca halkan, maga elé nézve. Alessandro ekkor felugrott, igaz nem felhőtlen örömében, mert tudta, ő ezt a boldogságot nem élheti meg… és ezt felelte, bár inkább félig visszafojtva felkiáltott: „- Én is Önt!!!”  Nem tudott más lenni, mint ami, nem tudott játszani, ahogy a lány sem, aki ennél kiszolgáltatottabb, csupaszabb már nem lehetett, nem ezen az egyetlen, őszinte és egymásnak tett vallomáson múlott a sorsuk. Ezen már nem múlott ugyan semmi. Azon az estén hangzott el először a legszebb szó, amikor búcsúzniuk kellett örökre. Tudta, hogy Allessandrot elveszíti, ezt el kell fogadnia, nem lehet az övé, bár sosem akarta leláncolni, fogságban tartani. Semmi mást nem akart, csak szeretni… megélni, amit „odafentről” valaki, nekik ajándékozott. 

Nem tehettek mást, el kellett engedniük egymás kezét végérvényesen. Blanca ekkor már hangosan zokogott, a fiú visszatartotta a könnyeit, mert nem lehet, egy férfi nem sírhat, az apja mit szólna, ha látná. A pinceajtóhoz ment, a lány utána…Külön kellett elindulniuk két irányba, hogy ne lássa meg őket senki. Blanca megbotlott a lépcsőn, így ismét Alessandro karjaiban találta magát, de eltávolodott tőle. „Keresni fogom Önt!” - mondta fú érzelmektől túlfűtött hangon, de valójában ezt önmaga sem hitte. „Nem fog keresni, tudom!” - válaszolta a lány lemondóan, mert jól tudta, ez így lesz. Ezt többször elismételték egymás után. Erre Alessandro kétségbeesetten belekiáltotta a holdfényes éjszakába, nem foglalkozva azzal, hogy bárki meghallhatja… „- Nekünk nem ezt írták meg a csillagokban!”  … szinte önkívületi állapotban, vissza sem fordulva indult el, hátrahagyva maga mögött azt a világot, ahol önmaga lehetett, ahol megtalálta a szenvedélyt, a szerelmet. Arra gondolt, ezt a csodát nem érdemli meg, és nem volt ereje tovább küzdeni, hiszen tudta, örökre száműzték volna a családjától, az otthonából. Ereje elhagyta, úgy érezte, hogy a belső háborút, az értelem és az érzelem harcát az utóbbi nem nyerheti meg. Blanca csak állt egyhelyben, szinte kővé dermedve, de nem a félelemtől és üveges tekintettel nézte a távolodó alakot, aki egy idő után eltünt a szeme elől… Maga sem érzékelte, hogy mennyi idő telhetett el így, de belátta nem maradhat ott, így elindult a palota keleti szárnya felé, ahol a nevelőnőnek szánt kis szoba várta. A hét minden második napján itt tartózkodott, felváltva járt-kelt a két palota között, így egyeztek meg az uraságok egymás közt. Itt a kis Lucianak kellett gondját viselnie, aki késői gyermek volt a Frescobaldi családban. Szófogadó, de csendes kislány volt, aki nagyon kedvelte Blanca vidám természetét. Lucia az ötödik életévében járt akkortájt. Hasonlított a bátyjára, a mosolyuk és a tekintetük megegyezett.

Blanca nem tudta, de Alessandro a palotába visszatérve nem a lakosztályába ment, hanem a féltestvéréhez, Giovannához, aki édesanyja első házasságából született és jegyben járt egy főúri nemessel, akibe beleszeretett. Alessandro édes testvéreként szerette, megbíztak egymásban, megosztották egymással legbensőbb titkaikat, így ő tudott Blancahoz fűződő szerelméről, de Blanca sem rejtette előtte, mit érez a tesvérbátyja iránt, mert szívbéli jó barátnők voltak ők ketten. Giovanna volt a titkok őrzője. Az aranyszőke hajú, smaragdzöld szemű lány szépsége megigézte a férfinemet, de legfőképp a jelleme volt az, ami a legnagyobb vonzereje volt. Egyenes, segítőkész, a szolgálókkal is mindig kedves, figyelmes teremtés volt. Alessandro tudta, hozzá bekopoghat éjnek évadján is, ha nagy a baj és most úgy érezte, önmagát háttérbe szorítva, hogy szerelmesének szüksége van arra, ne maradjon egyedül, magányosan a fájdalmával. „Kérlek, menj Blancahoz, én nem lehetek mellette, nekem már mindegy, a lelkem rég eladtam az ördögnek, de neki segíts abban, hogy nem hagyod magára ezekben a nehéz órákban.” - szólt megtört hangon. Giovanna átölelte és kérdések sora nélkül el is indult barátnője hálóhelye felé. 
Blanca képtelen volt álomra hajtani a fejét, már sírni sem tudott, Alessandro arcát látta maga előtt, abban a pillanatban, amikor kimondta, amire már oly régóta várt. Ekkor kopogásra lett figyelmes. Nem tudta ki lehet, így hajnaltájhoz közeledve. Amikor meglátta Giovannát, és ő elmondta miért jött, ismét a sírás fojtogatta. Eddig is szerette a fiút, de talán most még annál is jobban. Hajnalig beszélgetett a két leány, felidézték az emlékezetes vásárokat, kirándulásokat, a legszebb emlékeket és közben arra eszméltek, hogy rájuk virradt. Egy pacsirta kocogtatta meg az ablaküveget. Giovanna búcsúzóul ezt mondta: „Most mennem kell, atyánkkal Firenzében töltjük a mai napot, nem késhetek, de tudnod kell, én itt leszek, és mindig számíthatsz rám. Alessandrot még sohasem láttam így szeretni, de köti az esküje és engedelmeskednie kell a család akaratának, különben száműzik örökre. Ezt ő tudja jól.” Blanca erre ezt mondta. „Tudom, hogy így van, el kell engednem, hisz az élet megy tovább. Köszönöm, hogy itt voltál ma velem, sokat jelent a barátságod.”
Alessandro pár napon belül oltár elé vezette atyja választottját, fejet hajtott az akarata előtt, és hamarosan ikerfiai születtek, akikre nagyon büszke volt, de szinte észre se vette és felnőttek. A testvérek Rómában kezdtek új életet, mert a nagyváros zajosabb életére vágytak és édesanyjuk követte őket, beleszeretett egy római textilkereskedő nemes uraságba. Végül a Vatikántól kérelmezték a házasság felbontását. 

Blanca ez idő alatt férjhez ment, egy nála jóval idősebb, módosabb férfihez. Úgy érezte, hogy jóravaló párt választott, aki nagyon szerette a családját, de megözvegyült fiatalon, egy súlyos tüdőgyulladás miatt elvesztette férjét, és egyedül nevelte fel a már lassan eladósorba kerülő lányát. Az idő enyhítette a fájdalmakat. Alessandroval kerülték a találkozás legkisebb lehetőségét is, inkább más útvonalat választottak, nem akarták felszakítani a sebeket. Viszont többször is előfordult, hogy kis híján találkoztak. Egy nap Blanca a lányával a vásárba tartott. Bianca bár édesapja lángvörös haját örökölte és tengerkék szemét, belső tulajdonságaiban édesanyjára hasonlított. Ugyanolyan nyílt, őszinte, szókimondó volt, aki gyorsan megtalálta a hangot a piaci kofákkal is, akik már ismerősként üdvözölték. A tér túloldalán pont ez idő tájt Alessandro a kovácshoz igyekezett, Szélvészt, az egyik legkedvesebb lovát vitte patkolni, a lovászfiú helyett, aki aznap beteg édesanyjához utazott haza. A vásár zaját hallva fura, megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába. Blanca tekintetét látta maga előtt és mintha hallani vélte volna a hangját is, de elhessegette a gondolatot, képzelgésnek hitte. Blanca megbotlott, ha lánya nem karol bele, talán még a bokája bánta volna, de úgy hallotta, hogy valaki azt kiáltja „Alessandro, Alessandro!”  … „Biztos egy kisfiút keres az édesanyja, aki elveszett a vásári forgatagban.” -gondolta. 
Hirtelen felidéződött a múlt, előtörtek az emlékek, amit a szívében egy kis fiókban őrzött kulcsra zárva. Bianca csilingelő, cserfes hangja hozta vissza a jelenbe. Az ő idejük azonban még nem jött el, sok tapasztalás várt még rájuk.

Egy tavaszi napon a folyónál a lány gyógyfüveket gyűjtögetett a kosarába. Kitanulta az évek alatt, hogy melyik növény, milyen betegségre alkalmas és ezzel sokat segített a helyieken. Érett nő lett, néhol őszülő hajszálakkal, de legbelül mélyen ugyanaz a lány maradt, aki volt. A fiú, akinek a sármja a férfivá válás után sem kopott meg, talán csak még erősebb lett, egy csónakban ült és a part felé evezett. A folyó a barátja volt, ahol szabadnak érezte magát, megnyugtatta a víz sodrása. Napnyugta közeledett már, amikor megpillantotta a lányt, szíve hevesen kezdett verni. Kikerülhette volna a partot, de nem tette. 

Blanca fel sem pillantott, érezte, hogy valakinek a tekintete szinte égeti a bőrét. Amikor Alessandro kikötötte a csónakot, szótlanul nézték egymást, egyikük sem tett lépést előre egy ideig, tudták mindketten, az ő idejük most jött el. Hangtalanul beszélgettek, nem kellettek szavak, nem volt rá szükség. Végül egyszerre indultak el, és csak ölelték egymást szorosan, egyetlen hang nélkül, de abban az ölelésben benne volt egy regénnyi el nem mondott történet, ki nem mondott szó, megannyi titkos vallomás... 

Mi a Mr. Darcy típusú férfiak titka ?

A férfiak mindig is arra vágytak, hogy megfejthessék a nőket, a nők pedig, hogy kitalálhassák a férfiak gondolatait. És ez fordítva is egy örök dilemma. Mit gondol a nő, mit érez a férfi? De mire is vágyik mindkét fél pontosan? Csakis arra, hogy szerethessen és szeretve legyen. Csodálatos férfiak hadát sorakoztatom  fel elétek hölgyeim. Míg eme pompás "dám vadak" a képernyőkön varázsolják el számtalan hölgy szívét, ne felejtsünk el nyitott szemmel járni, hiszen soha nem tudhatjuk, mikor botlunk bele a saját Mr. Darcy-ba. 

Vegyünk sorra pár ismert és kedvelt filmbéli hőst, akik feladják a leckét a női nemnek, mert másnak tűnhetnek első látásra - mint azt gondolnánk - de viszonylag hamar kiderül, mennyire gazdag az érzelemviláguk ha egyszer felszínre kerül, mert betoppan az életükbe egy olyan nő vagy lány - a maga természetességével, őszinteségével - aki előtt igazán önmaguk lehetnek. Akiknek engedik, hogy kinyissák a bezárt kapukat. Olyan tekintetük van, amivel, mint a „mágusok”, szavak nélkül képesek megbabonázni. 

Nem könnyű kiigazodni az ember lányának egy olyan titokzatos férfin, mint amilyen Mr. Marc Darcy. A vártnál sokkal összetettebb karakter, a maga csendességével, mint Bridget Jones (Renée Zellweger) kisasszony másik kiszemeltje, a harsány szívtipró, Daniel Cleaver (Hugh Grant). Nos, ha már Mr. Darcy (Colin Firth), ne hagyjuk ki a Büszkeség és balítélet (Pride and Prejudice) filmváltozatának hősét sem, akit szintén Firth alakít a mini televíziós sorozatban. Talán nem véletlen a névazonosság, bár erre csak Helen Fielding tudna választ adni...

Utóbb mindkét esetben (az Austen regényben is) fény derül arra, hogy ezek a Mr. Darcy uraságok, akik jómódúak, befolyásosak és intelligensek, olykor kissé dölyfösek, valójában nem vétkesek és az őket ért vád hamis. 

Ők úgy tudják önmagárért szeretni a nőt amilyen, ahogy van, ez az egyik nagy vonzerejük. Álmaik asszonya lehet büszke, szókimondó, esetlen, infantilis, lényegében bármilyen, de átlagosnak nem mondható, az biztos.

Többnyire magányos farkas típusok, akik kedvelik a társaságot, de szeretnek egyedül lenni a gondolataikkal. Fát lehetne hasogatni a hátukon, de ne akarjon senki megismerkedni a haragjukkal, ami abban mutatkozik meg, ha úgy látják szavakkal nem megoldható a helyzet, felveszik a páncéljukat, és megvonják maguktól a szeretett nőt, majd elvonulnak a barlangjuk magányába. A csend az ő legnagyobb fegyverük, mert kétélű, miközben ez a csend beszédesebb, mint bármi más. 

Ők azok, akikkel együtt lehet hallgatni feszengés nélkül, nem érzik szükségét a felszínes szavaknak, amolyan lélekbeszélgetés ez, ami semmihez sem fogható. 

Képesek arra, hogy kivonuljanak egy helyzetből büszkén, emelt fővel, anélkül, hogy magyarázkodásba kezdenének. Segítenek mindenhol, ahol tudnak, de maga a tett a fontos, nem a hírverés, emiatt ők a „szürke eminenciások”. Nem vágynak népszerűségre, mégis tiszteletnek örvendnek. Sok esetben köztiszteletnek. Az elveikért kiállnak, de nem az a céljuk, hogy elnyomják a másikat.

A regények és ismert filmek bővelkednek Mr. Darcy típusokban. És ha már film, akkor ott van a nagy klasszikus, a sokak által ismert Onedin család hasonló főszereplője, James Onedin (Peter Gilmore) is. A népszerű könyvek szerzői és a forgatókönyvírók nem hiába formázzák meg ezt a típust. A valóéletben is sokszor elsétálhatunk egy - egy Mr. Darcy mellett, akikben nincs semmi feltűnési hajlam, a népszerű macsókkal ellentétben. De vadászok ők is ugyanúgy, de mégis másképp… különös, bűvös vadászat ez. 

Ne feledkezzünk meg a Poldark - családból, Mr. Ross Poldarkról (Aidan Turner), aki szintén meghatározó lett ebben a sorban. Ő is egy olyan nőt választott végül társának, aki rangban nem hozzávaló, de felvállalta, mit sem törődve azzal, mit szólnak ehhez mások. Önmagáért szerette. Felemelte nem elnyomta, fontos volt neki a lány véleménye, elvarázsolta a személyisége és nem a külsőség dominált. Feleségül vette a cselédjét, aki eleinte feszengett ebben a helyzetben, de Demelza (Eleanor Tomlinson) idővel megbarátkozott a gondolattal, hogy ő lett a ház asszonya és emellett sok esetben a családi bánya irányítója is, ha a helyzet úgy hozta. 

Ki jöhet még szóba, akit vétek lenne kihagyni? Az idegen (Outlander) című filmsorozat főhőse a skót felföldi büszke, nemesifjú, Jamie Fraser (Sam Heughan), akit elbűvöl Claire (Caitriona Balfe) a „fehér boszorkány” a maga természetességével, akinek csodálja éles eszét és talpraesettségét. 

Hosszan sorolhatnám még a listát, de a lényeg ugyanaz. A titok egyik kulcsa, ha Mr. Darcy kerül az utadba és nem mész át a másik oldalra, érdemes figyelni arra, hogy legyél önmagad! Ne akarj mást mutatni, mint ami vagy, mert a hatodik érzékük jól működik és átlátnak rajtad. 

Különös képesség birtokában vannak, hisz a csendben nem terelődik el a figyelmük, és az ego kevésbé erős, így minden idegszálukkal a nőre tudnak koncentrálni, bármilyen területen. Nem is a nőre, sokkal inkább az emberre. 

Természetesen ők is férfiak és megakad a tekintetük egy dekoltázson, de ha hozzád beszél a szemedbe néz, és teljes lényében ott van veled. Nyíltak, előzékenyek, egyenlő partnerként kezelik a nőt, nem lenyomják, hanem felemelik. Ők a „jófiúk”, akik persze tudnak „rosszfiúk” is lenni, ha kell, csak nem mindegy, hogy hol és hogyan. Bridget akkor szembesült ezzel, amikor Marc először megcsókolta… „Egy pillanat, a jófiúk nem így csókolnak.” - mondta meglepetten. Igen, érdekes amikor egy nő valakiről azt gondolja, hogy ebben a pasiban talán nincs is semmi különös vagy izgalmas, és közben azzal szembesül, hogy igenis van, de még mennyire, hogy van. Ez megkavarja, felkelti az érdeklődését és meg akarja ismerni, napról - napra többet akar belőle. 

Vonzóak, ez vitathatatlan és meg kell őket szelídíteni, mint a „kis herceg rókáját”. 

Az idő elteltével közelebb kerülni hozzá, hogy kiderüljön milyen színes és összetett személyiséget rejt a „szürke köpeny”, marcona arc, vagy épp egy ajándékba kapott „rénszarvasos pulcsi”, ami Mr. Marc Darcy védjegy lett.

Mit tegyen a nő, ha szembesül azzal a ténnyel, hogy a „jófiú” egészen más, mint amit gondolt? Ha nem érzi magában az erőt ahhoz, hogy önmagát tudja adni, minden púder és cicoma nélkül, csupán a természetességével. Ha a külsőségekkel szeretné magára terelni a figyelmét és nem a belső értékeivel, akkor nem Mr. Darcy az ő embere, ez bizonyos. Mert itt kérem mese nincs, a vizsgán csak az megy át, akivel megtalálja az összhangot, akivel szavak nélkül is értik egymást, de akivel beszélgetni is lehet és nem csak felszínes dolgokról. 
Érdekli a NŐ, de sokkal inkább a lelke, mint a teste. Később a szarkalábak, őszhajszálak mögött is a szépséget látják, mert ők jól tudják, nem a szem, hanem a lélek szeret. 
Olyan nőre vágynak, aki nem bólogat gondolkodás nélkül mindenre, aki ki meri mondani mire vágyik, aki megállja a helyét a világban. Bár szeretnek megmentők is lenni, hősök, mert valahol ott lakozik bennük a régi korok „lovagja”.

Mi a titkuk? Ők maguk a TITOK, mint a Kékszakállú herceg az ő csendjével és a bezárt ajtóival a várában. A nő másra sem vágyik, hajtja a kíváncsiság, hogy mit fog még felfedezni, ha megszerzi a kulcsot. Ők azok, akik a legjobb apák lesznek, ha arra kerül a sor. Bennük a nő már ezt akkor meglátja, amikor még esze ágában sincs gyermeket vállalni, mert ez a típus különös módon ért a gyermekek nyelvén. Megtalálja hozzájuk az utat. A gyereklélek őszintesége őt is őszinteségre készteti. 

Mi a legfőbb erényük? A nőt önmaga elé helyezi, legyen bármilyen helyzet, az ő érdekeit tartja szem előtt, magát háttérbe szorítva. Szeret adni, jobban, mint kapni. Nem csapongó, mert aki egyszer hozzá közel került, ahhoz erősen kötődik.

Mi a hátrányuk? Talán túl sokat vívódik, emiatt nehezen hoz döntést, de ha dönt, kitart a végsőkig mellette. Náluk az igen, az igen, a nem az nem. Nincs talán, lehet, de és ha. Ha bezárja a kapukat valami miatt, nő legyen a talpán, aki azt újra kinyitja.
Mire vágynak? Arra, mint bárki más, hogy szeressék és szerethessen. Hisz az ember erre teremtetett. 

Útmutatóim, verseim

Útmutatók az életről, a szerelemről, a csodáról és még sok másról...Tőlem-Nektek



Ha valaki nem tudja mit vagy kit akar ...akkor... küldjük el...

ha valaki szenvedést okozott ...még ha nehéz is... felejtsük el...

ha valaki csak szavakkal hiteget ...játszadozik... kerüljük el...

ha valaki tettekkel bizonyít ...azon már gondolkodjunk el...

ha valaki kezét nyújtja felénk ...és őszinte...fogadjuk el...

és ha valaki a szívét s lelkét adja nekünk...és boldogság vele minden perc...igen 

Őt úgy ahogy van szeretni kell.  

/Tóth Anita /



A SORS feléd nyújthat egy segítő kezet és ez általában be is következik, de a Te döntésed, hogy észreveszed és elfogadod vagy elutasítod. Első lépésként ki kell bontanod a "masnit" ahhoz, hogy kiderüljön mit kaptál ajándékba. Ezután lépésről-lépésre haladj, ne kapkodj, ne siess, add meg a módját! Ki kell venned a részed Neked is a munkából, mert különben nem lenne olyan értékes számodra. Nem teheti meg más helyetted, ez egyedül a Te feladatod! Hallgass a belső hangra és ha azt súgja fogadd el, ne tétovázz, láss hozzá! "

/Tóth Anita /


Amikor úgy érzed nincs tovább, amikor azt gondolod ennél rosszabb már nem jöhet...egyedül csak arra vágysz, hogy átaludhasd ezt az időszakot...akkor kerülsz leginkább közel önmagadhoz, felismered az erőt ami benned van, rájössz, hogy nem adhatod fel, nem eshetsz össze, egy darabig sajnálhatod önmagad, sírhatsz könnyekkel vagy könnyek nélkül... de reggel felébredsz, belenézel a tükörbe, kiigazítod a sötét karikákat a szemed alatt és arra gondolsz, ki kell lépni az ajtón, nem zárkózhatsz a négy fal közé, az élet megy tovább. A közhely jut eszedbe..."az idő minden sebet begyógyít"...amiben valahogy nem hiszel, túl friss, túl mély még a fájdalom és úgy érzed ez most nem fog szűnni idő ide vagy oda...elengedni, elengedni, könnyű ezt mondani, de amikor benne vagy jó lenne ha tudnád hogyan kell nekikezdeni...Jó lenne ha lenne egy lista, egy útmutató, vagy valaki aki megmondaná mit lehet tenni, hogy könnyebb legyen... egy "isteni sugallat", de ebben nem segíthet senki, ez a Te feladatod, neked kell megküzdened önmagaddal, ez a Te "házi feladatod" nem írhatja meg helyetted más. Lehet, hogy nem tudod merre indulj, csak teszed, amit kell, de szinte ott sem vagy, igyekszel túljutni egy-egy napon és nem tudod, kibírod-e, de nem adod fel... Ahogy telnek a napok, hetek, hónapok, új élmények érnek, valahogy egy kicsit már másképp látod, ami történt...átértékeled, levonod a tanulság leckét, észreveszed az apró "csodákat" és rájössz, hogy hozhat számodra ajándékokat a holnap...ami iszonyatosan fájt, már egy kis "fiókba" került a lelkedbe...néha még kinyitod, de már más érzésekkel... Egy szép reggelen majd arra ébredsz, hogy süt a nap, hallod a madarak hangját, érzed a virágok illatát, szívből és őszintén mosolyogsz...ez az a pillanat, amikor úgy érzed, a nehezén már túl vagy és elmondanád mindenkinek "Igen, újra élek!".

/Tóth Anita /



Fogd a vándorbotod és a saját utadat járd, Neked kell megtapasztalni hogyan kerülhetőek ki az előtted álló csapdák, Neked kell észrevenned a bogáncsot a kövek között, Neked kell tovább lépkedned akkor is ha elestél és nagyon fáj... Neked kell hallanod a madarak énekét, Neked kell érezned az arcodon az esőcseppeket, Neked kell látnod a cseresznyefa virágzást, ...nem foghatja valaki mindig a kezed, hogy vigyázzon rád és védelmező burokkal vegyen körül...Mindenki más és más ösvényen jut el a napfényes tisztásig, még akkor is, ha ugyanabban az erdőben bolyongunk és néha találkozunk egy-egy kereszteződésnél…Megoszthatod a tapasztalatod, véleményt cserélhettek, de nem veheted fel valaki más cipőjét ha a tied kicsit megkopott...Hallgass a belső hangra, őrizd meg a hited és meglátod eljön az a perc, amikor választ kapsz a miértekre, amikor úgy érzed majd, hogy megérkeztél és végül biztos lehetsz benne, hogy az apró mozaikdarabkák a helyükre kerülnek és már nem lesz kérdés számodra mi miért történt...Egyet ne felejts el, ne kérdőjelezd meg, hogy megérdemled-e a "csodát"..., hisz nem kaptad volna, ha "ott fent" nem tartanának erre érdemesnek.

/Tóth Anita /


Ha elindultál az utadon, ne add fel az első függőhídnál és ne fordulj vissza csak azért, mert úgy érzed nehéz átjutni a túlpartra. Előtted már átsétáltak rajta páran, de mindenkinek máshol kezdett a szakadékba nézve remegni a térde. Ha hiszel önmagadban legyőzöd a belső démonjaidat! Képes vagy rá!

/Tóth Anita /


Az élet útja csodálatos, reményekkel teli kaland. Nem könnyű, néha göröngyös, de ennek is oka van, meg kell ismernünk és fel kell fedeznünk az erdő sötétjét ahhoz, hogy örömmel és győzelem boldogságával fogadjuk majd a fák sűrű lombjai mögött felbukkanó fényt.

/Tóth Anita /

A reggelekben mindig benne rejlik a lehetőség, hogy megváltoztassam az életem és pozitív reményekkel induljak el azon az úton, amin álmomban már végigsétáltam.

/Tóth Anita /


Ha van hited és tudod hogyan kell úgy kérni, hogy valóban megkapd amire vágysz, de közben megtanulsz adni is, gazdagabb leszel bárkinél, hisz ez kulcs mindenhez, a szeretethez, az egészséghez, a sikerhez... elérhetőbb lesz az elérhetetlen, mint gondolnád, csak közben arra figyelj, hogy ne add fel félúton. Felejtsd el a kétkedést, mélyen a szívedből szóljon az Univerzum felé felküldött üzenet és ami a legfontosabb...ne felejtsd el, hogy honnan indultál, ki voltál...az utad során ne veszítsd el segítő angyalodat...becsüld meg és tudd értékelni a "csodát"...mert amit ajándékba kaptál, nagyon könnyen vissza is vehetik és visszairányítanak a céltól a kezdetekhez egészen a startvonalig.

/Tóth Anita /


Az élet útja számtalan csodát rejt, senki sem áltat azzal, hogy ha reggel felkelsz és elindulsz nem érnek majd csalódások, nem esel majd el és nem horzsolod le a térded, de hidd el, annál értékesebb egy-egy ajándék, minél jobban vágysz rá és teszel is érte, hogy a tied legyen. Amit könnyen megkapsz és szinte a kezedet sem kell érte kinyújtanod, nem lesz olyan értékes számodra. Győzd le a belső kétségeket és tanulj, tapasztalj, ne csukd be a szemed, ne felejtsd el út közben értékelni természet szépségeit, vedd észre magad körül az apró kincseket is, ne felejts el mosolyogni...talán a kétkedők furán néznek rád, ne törődj velük...lényeg, hogy Te tudod merre tartasz és a hited előrevisz...erőssé tesz és napról-napra érezni fogod már csak pár lépés a cél.

/Tóth Anita /


Őrizd meg a gyermekkor szellemét, ne oltsd el a benned élő lángot! Alkotni és varázsolni csak úgy tudsz, ha a szívedben lakozó gyermeknek is teret adsz, hisz övé a képzelet birodalma. Mindegy, mennyi idős vagy, nem számít...megőrizheted a fiatalságod. Vállald fel önmagad és ne hagyd, hogy a "felnőttek" komor világa bekebelezzen és a maga képére változtasson, míg végül elfelejted, hogy ki voltál az utad elején." 

/Tóth Anita /



Az őszinte és szívből jövő mosolynak, egy-egy kedves szónak, gesztusnak, mágikus ereje van, ami képes arra, hogy megváltoztassa az életedet, szebbé tegye a napjaidat még a nehézségek idején is. Barátságok születhetnek, szerelmek szövődhetnek, pozitív élmények érhetnek, ha nem sajnálod a mosolyod másoktól. Nem kerül semmibe, de mégis többet ér néha mindennél. A nevetés és a jókedv különös és varázslatos hatással bír, falak dőlnek le előtted, bezártnak hitt kapukat nyithatsz ki, hisz a kulcs a kezedben van...de a választás lehetősége is.

/Tóth Anita /


Az élet olyan, mint egy folytatásos könyvsorozat, amibe benne van a kaland, a dráma, a szerelem, a helyzetkomikum, a remény, a küzdelem, a tanulság...azzal a különbséggel, hogy ez a saját történeted. Itt most a főszereplő a "hős" vagy a "hősnő" Te vagy és egyben a sorok írója is...rajtad múlik, hogy miként alakul a cselekmény és mi lesz a címe a következő regényednek. Az utunk végén majd leporolunk egy-egy számunkra kedves olvasmányt, kinyitjuk és visszaidézve az emlékeket belelapozunk abba a fejezetbe, ami a szívünk számára legkedvesebb volt."

/Tóth Anita /


Utad során számtalan kaput nyitnak ki előtted, de egyedül a Te döntésed, hogy elsétálsz mellette vagy belépsz a kertbe, ahol nem csak szépséges rózsák várnak, hanem bogáncsok is...és csak rajtad múlik, hogy körbenézel és kisétálsz a könnyebbik utat választva vagy időt és energiát nem sajnálva elkezded a gyomlálást, mert úgy érzed, hogy most jött el az a pillanat...amiért érdemes küzdeni.

/Tóth Anita /


Minden nap csodákat rejt, minden reggeledben ott bujkál a lehetőség. Egyedül rajtad múlik, hogy észreveszed vagy elsétálsz mellette szemlesütve és legyintve. Sohasem tudhatod biztosan melyik lépésed lesz az, ami megváltoztatja az életed. Félsz a kudarctól és hajlamos vagy nem hinni a csodában...ami létezik még akkor is ha számodra valószerűtlen, mert úgy érzed ami mással megtörténhet veled biztos nem...de te is lehetsz "kiválasztott". Meglátod, melléd szegődik az utadon, ha a barátja vagy és nem az ellensége. Hidd el, a "lehetetlen" lehet, hogy egy karnyújtásnyira van, de ha már masnival átkötve küldték, ne kételkedj abban, hogy az ajándék, amit kaptál...a tied...fogadd el és óvd a kincsed.

/Tóth Anita /

Dönteni sosem egyszerű, de ha már elkötelezted magad valami mellett, akkor azon az úton kell végig menned, azokon a "sárga téglákon" kell meglátnod a csodákat és nem nézhetsz menet közben mindig hátra, mert akkor előbb-utóbb orra buksz. Bízz magadban és lépkedj előre bátran, ne torpanj meg és ne hallgass a kétkedőkre, akik azon igyekeznek, hogy eltérítsenek és összezavarjanak!

/Tóth Anita /


Az életed szinte folyamatos száguldás, versenyfutás, a külvilág diktálja az ütemet, de mindig legyen időd arra, hogy megpihenj. Nem lehet állandóan maximális sebességgel haladni az úton, néha egy-egy kanyarnál le kell lassítani és van, amikor be kell húzni a féket, mert a szakadékban landolhatunk. Engedj teret a gondolataidnak, az érzéseidnek, add át magad a pillanat örömének. Töltődj fel energiával és ne sajnáld az időt önmagadtól és azoktól akiket szeretsz, akik fontosak Neked, ne hagyd, hogy késő legyen...fontos a jövő, de a jelenben élj és ne a holnapokban!

/Tóth Anita /


A sok buktató, amit életed során tanulandó leckeként kapsz, felkészít valamire, több leszel általa, amiből a megszerzett tapasztalatot útitársként magaddal viheted. Lehet, hogy akkor abban a percben úgy érzed nincs tovább...de ha megmarad a hited, nem adod fel, nem esel össze és kiállod a próbát, a viharfelhők mögött egy szép reggelen a távolban meglátod majd a szivárványt. Ott, abban a pillanatban minden, ami a múltban történt értelmet nyer és rájössz, hogy ezt a csodát a SORSTÓL jutalmul kaptad, mert sikeresen átmentél a vizsgán.

/Tóth Anita /



Volt már olyan pillanat az életedben, amikor azt kívántad bárcsak így maradhatnál örökre? Valahol ÉG és FÖLD között, talán a felhők fölött, abban a megmagyarázhatatlan euforikus állapotban...Amikor azt suttogtad magadban, ilyen nincs…ilyen nincs és mégis van...Bármerre is visz az utunk, a sok kereszteződés és tanulság lecke közt mindig ott rejtőzik ez a mágikus pillanat, ami ránk talál...amiért érdemes minden reggel felkelni, mosolyogni és soha fel nem adni!

/Tóth Anita /




Ha egy képet nézel, ahol még Ő is veled volt...nem kell, hogy visszamosolyogjon rád...te akkor is látod őt...mert benned él...és újraéled azt a varázslatos pillanatot, amit sohasem felejtesz el...a szívedben marad örökre...

/Tóth Anita /



Olyan vagy nekem, mint egy értékes gyöngy a kagylóban, amit a tenger mélyéről halásztam ki véletlen. Nagyon örülök, hogy az én hálómba keveredtél és a legértékesebb kincsem lettél. Talán sokszor nem látszik, de több vagy nekem bárminél és egyetlen mosolyod minden értékes tárgynál többet ér."

/Tóth Anita /



Ahhoz, hogy vörös rózsát kapj nem alkalom kell, hanem szerelem! ♥

/Tóth Anita /



Amikor még nem tudod, nem is sejted mi fog veled történni, csak valami azt súgja, hogy IGEN ez a Te utad...Amikor megkérdezik tőled, honnan meríted az erőt és mi az ami előre visz, nem sőt egyáltalán nem biztos, hogy ott és akkor tudsz erre felelni, mert ezt nem lehet szavakba foglalni...ezt érezni kell..mélyen... legbelül. Valójában csak akkor tudod elmondani, leírni... amikor már megélted, elérted amire vágytál, de lehet, hogy még akkor sem...és azt gondolod "Csípjen meg valaki!", mert olyan álomszerű, hogy amikor a megtörténik, az első pillanatban szinte magad sem tudod mihez is kezdj a "csodával". Ha a belső hangra figyelsz hallod ahogy megszólít, beszél hozzád, ebben a különös euforikus állapotban...először suttog és végül egyre hangosabb lesz …" Igen, elérted amire vágytál! Fogd, hisz nem kölcsönbe kaptad, most már a Tied, értékeld, becsüld és vigyázz rá! 

/Tóth Anita /



Amikor úgy érzed, hogy talán sosem jön el a tavasz...amikor arra gondolsz, hogy hiába borulnak majd virágba a fák, a szívedben mégis ott marad a fagyos tél...és már-már kezded feladni a hited..., mert úgy érzed megtettél mindent... miközben reménykedve vártál valami csodára... égi jelre bármire, ami kimozdít az állóvízből miközben valami legbelül mégis azt súgja, hogy tarts ki és ne add fel...akkor figyelj a legjobban és nyisd ki a szemed, mert onnan ahonnan nem is várnád rád mosolyog a remény fénysugara és valóra váltják az álmod...amit TE teremtettél meg a borús, esős, havas keserédes szomorkás reggelek és éjjelek napjain...mert a lelked mélyén tudtad... megérdemled a boldogságot!

/Tóth Anita /

Amikor már régóta vágysz valamire és ennek ellenére valahogy mégsem úgy történnek az események ahogy szeretnéd... akkor gyújts egy gyertyát, zárd ki a külvilág zaját és hívd segítő angyalaidat. Ha elcsendesedsz, meghallod a hangjukat. Választ adnak a kérdésedre és megmutatják az utat. Valószínű, hogy a háttérben jelenleg azon dolgoznak, hogy összeálljon a kirakós, ők már látják azt a pillanatot amikor minden kis darab a helyére kerül és ami neked ránézésre még csak rendezetlen zűrzavar nekik az isteni rend fontos része. Számukra a boldogságod a fontos és ha együttműködsz velük, akkor hamarabb megvalósítják amire vágytál, de az is lehet, hogy esetleg nagyobb csodában lesz részed, mint amit álmodban már magad előtt láttál. 

/Tóth Anita /



Ahhoz, hogy eljuss álmaid szigetére, hinned kell abban, hogy létezik...először lehet, hogy a távolból csak a körvonalait látod és nem biztos, hogy mindezt más is észreveszi rajtad kívül, talán azt gondolják majd magukban...azzal a jól ismert különös furcsa mosollyal az arcukon, hogy mindez csak a képzeleted szüleménye, nevetséges, szóra sem érdemes illúzió. A lényeg az, hogy nem számít mit mondanak vagy inkább nem mondanak, az ellenszélből is lehet hasznos hátszél csak célozd be pontosan a legközelebbi koordinátát...ne törődj velük, húzd fel a vitorlákat te vagy a kormányos és ha biztos vagy abban, hogy helyes az irány és nem adod fel...eljön az a nap amikor nem csak a parton horgonyzod majd le a csónakod...hanem házat építesz a szigeteden és majd meghívod mindazokat vendégségbe, akik kétségbe vonták, hogy képes vagy valósággá varázsolni a számukra oly hihetetlennek tűnő csodát. 

/Tóth Anita /



Ajándékot adni Valakinek, valami olyat, amiről tudod, hogy örülne neki, amit őszinte mosollyal fogad és féltve őriz majd, aminek nem az értéke számít, hanem az, hogy biztos vagy benne, Neki tetszik majd és nem csak sietve leemeled az üzletben a polcról a neked tetsző első tárgyat...igen ez az egyik legnehezebb és a legkönnyebb " feladat" ...mert ajándékozni csak az tud igazán, aki szívből ad, aki figyel a másikra, fél mondatokból kitalálja mi az ami később nem félretolva porosodna a szoba sarkában...ami lehet bármi, az sem biztos, hogy egy tárgy...valami ami Neki a legfontosabb...az, hogy amit adsz, ne számodra legyen különleges, hanem Neki legyen kincs, mert az ő álmát váltod valóra, amiben kicsit benne vagy te is...igen, ezek az igazi lélekajándékok.

/Tóth Anita /


Felejts el minden okot, félelmet amiért úgy érzed nem sikerülhet és kezdj el hinni valamiben... abban, ami számodra a legfontosabb... amiért bármi is történjen érdemes, hogy megvalósítsd! Képes vagy rá!

/Tóth Anita /



Köszönöm


Köszönöm, hogy szeretsz és vigyázol rám,

köszönöm, hogy mellettem vagy minden éjszakán,

köszönöm, hogy átölelsz, ha félek,

köszönöm, hogy Veled ilyen szép az élet.

Köszönöm, hogy szemedben látom a fényes csillagot,

köszönöm, hogy minden pillanatban nekem ragyog,

köszönöm, hogy rám nézel és tudod mit gondolok,

köszönöm, hogy a SORS ajándékként nekem adott.

/Tóth Anita /


Neked


Szemedbe nézek és látom magam,

Karodba bújok és eláll a szavam,

Érintésed feltüzeli testem,

Hangod megérinti lelkem.

Mosolyodban elveszek, 

A világ végére is követlek.

A nap minden percében látlak,

Melletted elkerül a bánat.

A szerelmed kincs nekem,

Szemed kékje az életem,

Szívem a Tied örökre,

Én ennél nem vágyom többre.

/Tóth Anita /



Barátnőmnek, Csillámnak...aki már odafentről néz le ránk <3 :( 


Emlékül


Lelked most angyalok közt jár,

Nem nevetsz rám, nem mosolyogsz többé már,

Azt mondtad nem számít a távolság,

Nem fontos barátságban az országhatár,

A szívedben élek és a napjaidban járok,

Azt mondtad ezért vannak a jó barátok.

Szeretetet adtál nem kértél cserébe semmit,

Egy őszinte mosolyt pusztán csak ennyit.

Kínzón mar belül a jeges fájdalom,

Mond miért hagytál el bennünket egy hajnalon?

Választ hiába várok, a mennyország hangtalan,

Boldog mosolyod most már a fellegekben van...

/Tóth Anita /




Egy kedves olvasónak...aki szeretné még megélni az ünnepeket...<3 :(


Tinának...


Érzed, erőd elhagy, de erősebb vagy, mint bárki más,

A lelked tiszta fényű csillagként ragyogja be az út porát.

Tudom, hogy lesz még holnap, ami mosolyt csal szemedbe,

Angyalként vigyázol féltőn, minden szerettedre.

Falevelek hullnak, lassan fehérbe öltözik a táj,

Karácsony éji dala zengi be a kis szobát.

Látnod kell ahogy kigyúlnak a fán a fények,

Gyertyaláng lobog és az asztalon ünnepi étek.

Hallanod kell még, ahogy felcsendül az ének,

Miközben száz csengő csilingeli, mi mindannyian szeretünk Téged. ♥

/Tóth Anita /



Születésnapodra


Drága Anyácskám, világra hoztál,

szerettél, becéztél és óvtál, 

Lánykád mosolya ma neked ragyog,

igaz tőled nagyon távol vagyok.

Nevess és legyél nagyon vidám,

de minimum még a 100. szülinapig ám,

ígérd meg, hogy mindig fogod a kezem,

biztató szavad elkísér és itt leszel velem.

Lelkednek, ha kell vigaszt nyújtok, 

arcodra könnyek helyett mosolyt csalok, 

Kívánom, hogy legyél nagyon boldog ezen a napon,

és tudd, hogy a te "kislányod" szeret nagyon!  

/Tóth Anita /

A lélektársi kapcsolatok három útja

A lélektársi kapcsolatokról egy összefoglalót hoztam ma, amit Tarr Bence Dániel írt.

A tökéletes párkapcsolat minden ember elemi vágya és szüksége. Ha hisszük, ha nem, minden emberi törekvésünk hátterében az a késztetés áll, hogy megtaláljuk életünk „párját”, azt az embert, aki szeretettel és bölcsességgel aranyozza be mindennapjainkat, akivel és aki által megélhetjük saját teljességünket. A párkeresés kényszere és kiapadhatatlan hajtóereje mögött a teljesség ígérete lángol. Az a sziklaszilárd emlékezet, hogy van boldog egység, hogy a részekre bomló emberi világ mögött vagy felett van egész-ség és kiegészülés.


A tökéletes társ spirituális emlékezete


Minden ember hordozza ezt az emlékezetet és ennek ígéretét. Ez hajt bennünket a párválasztás időtlen labirintusában egyre csak egyre előre, keresve-kutatva a megannyi ember között azt az ideális felet, akinek másik feleként mi magunk újra egészek lehetünk. Van akinek ez a keresés egyetlen mindent beragyogó időfeletti pillanat - egy egyszeri és megismételhetetlen „meglátni és megszeretni” mozzanat. Van akinek egy életidőn át tartó, megannyi személyen átívelő sodródó folyam, amelyben megannyi arc és érintés fonódik össze egyetlen bizonyossággá, hogy van szerelem és van az embernek lelki társa valahol a világban az út legvégén. Nem az út hossza számít és nem is a szereplők számossága. Csak a megérkezés és a megtalálás számít. Annak a felismerése, hogy minden embernek vannak lelki társai, akik segítik és támogatják lelki fejlődését és kiteljesedését, és van lélektársa, aki megtisztulva minden önösség sárarany burkától tökéletes duálpárja lehet, ha engedik megtörténni ezt a csodát.

A hagyományok megőrizték ennek az utazásnak és keresésnek az úti-leírását. A megtalálás térképét, amely a lelkek szerelmes szentélyeinek termeibe vezet. S bár minden ember születése jogán megkapja ezt a leírást, sokan eltemetik magukban és el is felejtik teljesen, hogy merre és hogyan kellene haladniuk, hogy megtalálják a milliárd ember tengernyi sodrásában csodálatos lélektársukat. Ezért vált szinte ezoterikus tudássá ennek bölcselete. Mert a legtöbb ember miután nem tudja az igaz szerelemhez vezető utat, már nem is hisz annak csodájában és létezésében. Csak kevesen őrzik magukban ennek a biztos tudását, s ők az őrzők, akik tudják a létezés legnagyobb csodája a lelkek egyé válása, egymásban feloldódása.

Ahhoz, hogy ezt megértsük, útnak kell indulnunk magunknak is. Kalandoznunk kell a filozófia, vallás, misztika peremvidékén, hogy ráismerjünk létezésünk spirituális aspektusára: tudniillik, hogy nem véletlen, hanem nagyon is tudott és választott döntéseink sorozata vezet lelki társunk megtalálásához. Ehhez persze el kell fogadnunk a spirituális létszemlélet néhány nagyon egyszerű alapgondolatát.



A spirituális létszemlélet alapja

A spirituális létszemlélet nem vallás vagy filozófia, hanem egyetemes diszciplína. Éppen ezért nem is rejtezik kizárólagos vallási, filozófiai, vagy ezoterikus formák arca mögé, sokkal inkább ezek az arcok tükrözik lényegét. És a spiritualitás lényegi alapállása, hogy feltételezi a világ nem pusztán mechanisztikus gépezet, amelyben a véletlen próbáztatás előnyös tulajdonságai révén választódnak ki a sikeres fajok és egyedek, hanem olyan organikus és egységes rendszer, olyan világegyetem, ahol minden egyednek és fajnak fontos szerepe, rendeltetése, önmaga puszta létezésén túlmutató értelme van. Az ember nem állati szaporodó-gép, aki előnyös genetikai tulajdonságai továbbörökítése céljából keres magának társat, hanem szellemi entitás, aki társas kapcsolataiban és lelki életében képes magasabb létállapotok megtapasztalására. Egyszerűbben szólva, az ember nem azért keres magának társat, hogy egy öntörvényű biológiai kényszertől hajtva szétszórja örökítő anyagát, hanem azért mert a társas lét tükrözi az emberi létforma magasabb rendű lényegét. Az, hogy az emberek más szinten is képesek egymáshoz kapcsolódni, mint puszta biológiai szinten, bizonyítja, hogy ez ember több mint puszta test, egyszerű organizmus, önfenntartó sejtközösség. Az, hogy az ember képes vágyakozni, szeretni, és törődni, hogy képes az önátadásra és önmeghaladásra bizonyítja, hogy a lelki élet színtere által az ember képes többé válni puszta biorobotnál.

A lélekfejlődés 3 stádiuma

A lélektársunk megtalálása szorosan összefügg saját lelki fejlettségünkkel. S ha bár mindnyájan öntudatlanul is a lelki fejlődés útját járjuk, az útleírás szerint három fokozatot kell megélnünk, megtapasztalnunk, kitanulnunk, ahhoz, hogy tökéletes boldogságra leljünk lélektársunk mellett. A különböző hagyományok különböző szavakkal illetik a boldogság ezen stádiumait, mégis közös vonásuk a hármas tagozódás:

1) A testi gyönyör kapuja

Sokan félreértik az emberi test szerepét és rendeltetését. Elfelejtik és eltemetik magukban azt a tudást, hogy a test valóban a lélek temploma, és csak ép testben születhet ép lélek. Míg a görög-római kultúra szépségideálja világosan hirdette a testi szépség és szerelem kultuszát, ma sokan pironkodnak a puszta gondolattól, hogy a kéjvágy, és a testi gyönyörök iránti sóvárgás a lélek hangja. Pedig a világ egyetemes. Legkisebb részlete a legnagyobb egész tükre. Ahogy Platón tanítja a testek iránti vágyakozás mögött a kiegészülés, a teljesség vágya húzódik. Mikor valaki egy szép testhez vonzódik, annak birtokbavételére vágyik, nem a test, hanem a szépség birtoklásának vágya tüzeli. Csak ennek birtokbavételére nincs más eszköze és módja, mert lelki értelemben még fejletlen, mert a testek szeretetén kívül és azon túl még nem lépett mélyebbre.

Nagyon sok ember él ma a lelki társi kapcsolatoknak ezen a szintjén. Igényes és odaadó önmaga és mások testével, élvezi annak szépségét örömét. Sok ember éli meg a boldogság egy bizonyos mértékét a testiségen keresztül, és sok ember segíti egymás kiteljesedését az által, hogy testét kiműveli és megfelelően ápolja, hogy az a lelki vágyódás sajátos oltára lehessen. Nagyot téved az, aki ezt lenézi és lebecsüli! Hiszen a lelki fejlődés első stádiuma ez. Ezért hallgassunk testünk szavára, és halljuk meg kihez és hogyan vonzódik. Tanuljuk meg szeretni, becsülni és élvezni testünket, így nem gátja hanem eszköze és kapuja lehet a mélyebb lelki tartalmaknak.

2) A lelki öröm kapuja

Aki megtapasztalta a testi gyönyörök mámorát, szinte magától nyílik meg a másik fél számára, és tárja fel lelkét és lelki világát. Hány és hány uralkodó adta ki legféltettebb titkát szeretőjének, mert a lélek, a test erejével szemben gyenge és ártatlan. Ez nem rossz értelemben vett gyengeség! Ellágyulás, jótékony elernyedés, a bizalmi viszony szülte áldásos béke és boldogság. Csak amikor a lelkek megnyílnak egymásra, egymás karjaiba rejtve, akkor tapasztalják meg az egymásra találás örömét. Ha a lelki dimenziók feltárulnak, és megnyilatkozás valóban őszinte és teljes, a testi érintkezés képletessé, és akár szükségtelenné is válik. Mint ahogy az idő előre haladtával a lélektársak közötti  testi érintkezés el is halványul, másodlagossá válik, vagy akár meg is szűnik egészen.

Az összetartozás és egylényegűség érzését már nem a testi érintkezés adja, hanem az a bizalom és érzelmi rezonancia, ami két ember belső világa között feszül. Az egymásra hangolódott lelki társak megérzik és átveszik egymás örömét, fájdalmát, lélekben egyé válnak, valóban egy test-egy lélekké olvadnak össze. Ezzel teljesítve be a lelki fejlődés második stádiumát. Idős házaspároknál látni ezt a tökéletes összhangot, akik megannyi évtized törődő egymásra figyelése által csiszolódnak ily tökéletesre. A lelki társak ezen csoportja a mai korban ritka kincs, miután az egyre gyorsuló társadalom már nem hagy időt sok ember számára, hogy kivárja ennek az összhangnak a megszületését.

3) A szellemi belátás kapuja

Míg a lelki örömökön osztozó lélektársak harmonikus lelki kapcsolatban élnek, nagyon erősen függnek egymástól, és többnyire csak együtt képesek a boldogság megélésére. Ha lelki fejlődésük útján ráeszmélnek arra, hogy kapcsolatuk és boldogságuk alapja nem a másik fél, akkor lépik át a szellemi boldogság kapuját. Ehhez azt kell felismerni, hogy nem az a boldog akit szeretnek, hanem aki szeret és szerethet. A lelki társi kapcsolatok szellemi szintjén az ember ráébred, boldogságát az táplálja, hogy ő képes a szeretetre, a szeretet adására és megosztására. És ez nem szükségszerűen korlátozódik egyetlen személyre, alakra, megtestesülésre. Lélektársa megannyi formában újra és újra születhet, alakot válthat, ő képes mindenben és mindenkiben felismerni a szeretetre méltót.

Így az egyetlen alak és személy szeretetét felváltja a mindenség szeretete, amiből semmilyen értelemben nem következik a másik fél elhagyása. Sokan gondolhatják, hogy ez hűtlen gondolat. Már nem csak azt az egyet szeretni, hanem mindent és mindenkit. Mégis a lélektársi kapcsolatoknak ezen a legmagasabb szintjén a lelki társak már nem kapni, hanem adni akarnak, megosztani szeretetüket társukkal és a világgal. Az ilyen duálpárok, már nem társfüggők. Mert tudják, hogy életük párja idő, tér és forma feletti tiszta szellem, akitől semmi nem választhatja el őket. Még a halál illúziója sem. Az ilyen lelki társak tökéletes szeretetben segítik, támogatják és szolgálják egymás kiteljesedését és önmegvalósítását, anélkül, hogy önmaguknak bármiről is le kellene mondaniuk, vagy hogy bármiben is hiányt szenvednének.

Kevesen érnek el az út végére egyetlen életidő alatt. De minden ember érzi és tudja, hogy sorsa és rendeltetése ez: feloldódni minden ember szeretetében, ahol lelki társakká válunk egymás számára mindannyian.

Forrás: www.tarrdaniel.com