2020. május 11., hétfő

Mi a mágia


A mágia szó a széleskörű gyakorlatok leírására szolgál, az egyszerű bűbájtól kezdve, hogy hatással legyünk szerelmeseinkre, egészen a kiteljesedett átokig, a jóslásig, a gyógyításig, az ördögűzésig és még sorolhatnánk. Természetesen néhány olyan dolog, amit a múltban mágiának gondoltak, napjainkban tudománnyá vált, és kétségtelen az a tény, hogy amit napjainkban félreérthetően babonaként ismerünk, a jövőben tudományos alapokra emelkedhet.

A mágia alapvetően a pszichikai energia használatával működik, amit az akaraterő és a képzelet irányít egy bizonyos cél elérése érdekében. A ceremóniák, a transz, a bűbájok, a gyertyák, a gyógynövények, a színek és a parfümök, mind az érzelmek megnövelésére, a képzelet kiterjesztésére és az akaraterő erősítésére szolgál. Ha az érzelem elég erős, akkor ezek egyike sem szükséges a vágyott eredmény eléréséhez. A bűbáj egyfajta gondosan kidolgozott ima és mindig a leginkább átélt ima az, ami a legdrámaibb választ adja. A pszichikai energia sem nem jó és sem nem rossz és nem fekete vagy fehér. Ez mindannyiunk veleszületett tulajdonsága. Olyan, mint az elektromosság, ez az a mód, melyben használata által jót vagy betegséget idézhetünk elő.

A mágia ritusai két részre oszthatók; először: a hasonló hasonlót hoz létre, vagyis a következmény hasonlít az okára; másodszor a dolgok, amelyek egyszer kapcsolatban álltak egymással, továbbra is hatnak egymásra a távolból, még akkor is, ha a fizikai kapcsolat megszűnt közöttük. Az előbbi alapelvet a hasonlóság, az utóbbit a kapcsolat, vagy az átvitel törvényének lehet nevezni.




Hasonlósági mágia

Mágia, Eli Tiunine - Envoutement
A varázsló egy cselekményt utánoz, amelynek segítségével egy bizonyos kívánt hatást szándékszik létrehozni. Ez a fajta mágia nevezhető ezért homeopatikus vagy mímelő mágiának is. A varázsló a szertartásokon keresztül a természet működését igyekszik befolyásolni.

Példák a homeopatikus mágiára: az ellenségét úgy akarja megsemmisíteni valaki, hogy képmását sérti meg vagy pusztítja el, ugyanis, ha a képmás sérül, akkor az ábrázolt személy is sérül vagy meghal. Így például ha egy odzsibvé indián rosszat akar valakinek, fából elkészíti a képmását és tűt szúr a szobor fejébe vagy a szívébe, avval a szándékkal, hogy a tű szúrása fájdalmat okoz az illető személynek. Ha azonban a szándéka az, hogy az illető személyt megölje, akkor mágikus szavak kíséretében eltemeti a fabábut. A perui indiánok is így járnak el: zsírból és földből formálják a csontokat. Malájföldön azt is fontosnak tartják, hogy a bábunak tartalmaznia kell a célszemély testéből származó anyagot, mint pl. a haj, köröm.

A homeopatikus mágiát nem mindig rossz cél érdekében alkalmazták: alkalmazták például a a szülések megkönnyítésére is. A szumátrai batakoknál, ha egy nő meddő volt, akkor egy gyerek képmását faragta ki fából és ölben tartotta, felöltöztette stb. Vagy az is gyakori, hogy egy meddő házaspár hív egy sokgyerekes apát, aki egy gyerek fabábuját tartja a meddő apa fölé és varázsmondókát mormol.

De alkalmazzák még gyógyításra is: a sárgaságot gyógyították úgy, hogy sárga dolgokba űzték a bajt. A homeopatikus mágia, illetve a homeopatikus jellegű gyógyítás ősi formái azonban nem keverendőek össze a modern homeopatikus gyógyítással.

Ezt a fajta mágiát leginkább a táplálék biztosításában szokták alkalmazni.Új-Guineában az a szokás, hogy a kókuszpálmán található rovart beteszik a lándzsájukban található üregbe, ahol a dárdahegy illeszkedik, hogy a dárdahegy is olyan szilárdan beékelődik a nyélbe, mint a rovar a fába.





Átviteli mágia

Átviteli mágia, például az olyan szokások, hogy a újszülött köldökzsinórját elteszik, mert ennek megsemmisülése a az újszülött csecsemő sorsát negatívan befolyásolná (Kína).

Európában a fogak elhajítását övezte tilalom: ugyanis ha ezeket valamilyen állat eszi meg, akkor a gyereknek az állathoz hasonló foga fog nőni.

Plinius azt írta: ha megsebesítettél egy embert, és ezt fájlalod, akkor arra a kezedre kell köpnöd, amely a sebet okozta, és akkor a szenvedő fájdalmai enyhülnek. Melanéziaban ha egy férfi barátai birtokába jutnak annak a nyílnak, ami a férfit megsebezte, akkor gyulladásgátló falevelekbe göngyölik a nyilat, annak érdekében, hogy a sebesült gyulladása enyhüljön.

Európában egyes tájain, úgy tartják, ha valakinek a lábnyomába szöget ütnek, akkor az illető lesántul. De ugyanezt a módszert vadászatnál is felhasználták: a jobb hatás elérése érdekében fontos volt, hogy a szög koporsóból legyen kihúzva.

Szimpatetikus mágia

A mágia két fent említett fajtája összefoglalható a közös szimpatetikus (szimpátián alapuló) mágia elnevezéssel, mivel mindkettő feltételezi, hogy a dolgok a távolból titkos szimpátia útján hatnak egymásra, és hogy az impulzus átvihető az egyikről a másikra.

Szimpatetikus mágia (szimpátián alapuló):

homeopatikus mágia (hasonlóság törvénye),
átviteli mágia (a kapcsolat törvénye)

Forrás: josda.hu

2020. május 9., szombat

Beteljesült jóslatok


Létezik egy titkos csoport a Facebook világában, a Csak Csajok UK, Nagy-Britanniában élő magyar tagokkal. Itt osztották meg a vendégeim a beteljesült történeteiket. Hozzájárultak írásban, hogy a blogomban is megjelenhet a posztjuk, amit rólam és a sorselemzésről írtak, keresztnévvel vagy sok esetben teljes névvel, amit ezúton is köszönök nekik. :) 

Gondoltam megosztom veletek a tapasztalatomat, mert én is eléggé szkeptikus voltam! Alapvetően a kíváncsiság volt bennem, mikor felkerestem Anitát. Tavaly márciusban jósolt nekem, azelőtt költöztünk egy lakásba, ami, hogy őszinte legyek kényszerből történt és mondani sem kell, hogy nem volt álmaink háza! Majd 2 éve költöztünk Angliába a fiammal és tök egyedül egy hajszálnyi reményt sem fűztem ahhoz, hogy itt valaha kapcsolatom lehet, főleg mert időm sem volt randizni és a város, ahol éltünk, hogy is mondjam, inkább Irakra emlékeztetett!


Anitával első perctől azt éreztem, hogy évek óta ismerjük egymást! Elmondta, hogy ez a lakás körüli állapot karácsonyra megszűnik és költözni fogunk... (kissé nagyra nyílt szemmel hallgattam) mert szinte minden pénzem beletettem...majd elmondta, hogy lesz egy fiú, aki mindig körülöttem lesz (bár lát mellette egy nőt) … de minket fog választani!... ezt később kifejtem! Elmondta, hogy ezzel a fiúval lesz az utam, abszolút lelkitársam, 30 körüli lesz és jó pozícióban dolgozik! Akkoriban társkeresőn próbálkoztam és volt is egy fiú, akivel bár néha beszéltünk, nem fogott meg és én sem őt, plusz 3 órára laktunk egymástól! Teltek-múltak a hónapok, majd egy barátnőm unszolására beadtam egy lakásigényt májusban (őszintén szólva semmit nem reméltem) de magam nyugtatására tettem. Közben ezzel a fiúval szinte hetente beszéltünk és megbeszéltünk jó pár randit, mire fizikálisan is összejött! Azt kaptam, amit vártam, nagyon kedves volt, de valami mégsem fogott meg benne és nem is erőltettem, inkább amolyan szórakozásnak tartottuk fent ezt a "kapcsolatot". Júliusban kaptam egy levelet, hogy jogosult vagyok a lakásra és biddelhetek! Azt sem tudtam örömömben mit csináljak, bár tudtam, hogy ez évekig is eltarthat! Szeptemberben 5-ik lettem a biddelesben és el is hívtak, hogy megnézzem ÉS MEGKAPTAM!!!! Október 5-én költöztünk!!!

A fiú segített költözni nekünk és onnantól szinte minden megváltozott, elmondta, hogy ő magával harcolt, mert félt belevágni és plusz a távolság, de hogy ha én is úgy gondolom, adjunk még egy esélyt egymásnak.


Onnantól kezdve minden hétvégén jött hozzánk, a fiam szinte az első perctől elfogadta és nagyon jól kijöttek!


Nagyon megszerettem és ő is minket. Novemberben ismét Anitához fordultam, amikor elmondta ismét költözést lát... (Miii??? Ahh, biztos nem hisz csak most költöztünk ide) plusz olyan dolgokat, hogy csak kapkodtam a fejem...lánykérés, baba… (Miii????? Szilvesztert kettesben töltve, este megkérte a kezem, bár csak verbálisan) és februárban megkérdezte, hogy "összeköltözünk- e???". Visszatérve a nőre, akit látott, most már tudom, hogy az anyukája volt (nem részletezem, de pontosan úgy volt ahogy mondta!).


Azóta ide költöztünk és boldogok vagyunk!


Anitám, köszönöm a sok biztatást! ...még vannak dolog, amik nem következtek be, de mindenképp leírom!


Ui: ez a fiú 33 éves és bár nem diplomás, de nagyon jól fizető állása van.


Tiszta szívvel ajánlom Anitát mindenkinek!”


Update: eltelt majd egy év...


Mint régebbről kiderült, Anita eljegyzést és babát is jósolt. Nos! Jelentem, karácsonykor párom igazból is megkérte a kezem és jelenleg várom a kislányunkat, aki májusban fog születni. Nagy a boldogság, és készülünk nagyon az érkezésére.


Sosem hittem volna, hogy nekem lesz még egy gyermekem, és emlékszem, mikor Anita jósolta idézem: mint egy mesében, jönni fog a baba is... És  gyorsan! (gyorsan? Gondoltam a fiamra is 10 évet vártam, plusz azért már én is a korban vagyok.. Oké!)


Onnantól, hogy a párommal úgy döntöttünk szeretnénk őt, a második hónapban már pozitívat teszteltem.


Köszönöm Anitám még egyszer !!! <3


/Zsidákovits Gabriella,  Anglia /






Szeretném megosztani veletek a történetünket Anitával, mert anno én is másvalaki posztja után fordultam hozzá és a legjobb döntés volt! Hosszú lesz...

Szóval az egész onnan indult, hogy a lányom mellé szerettünk volna kistesót, de másfél év próbálkozás és két vetélés után eléggé elvesztettem a reményt. Minden hónap csalódás volt és ez kezdte rányomni az életünkre is magát. Akkor irt valaki sokadik postot a jóslásról a Csak Csajok Uk csoportba Anitáról és végül hosszú idő után a félelmeimet félretéve vettem a bátorságot írni neki. Kaptam is időpontot és pontban akkor amikor kellett irt is mindjárt hív, ha jól állok. Aztán elkezdtünk beszélgetni...annyira kedves és barátságos, hogy jól elbeszélgettünk az időt majd kifutottunk belőle és még nem is jósoltunk😄. De, aztán a lényegre tértünk és meglepődtem, amikor kérdésem nélkül azzal kezdte, hogy Dia...terveztek tesót?... na innentől potyogtak a könnyeim és elmeséltem neki miért kerestem fel.
Mondta, hogy ne aggódjak a baba úton van és ezúttal meg is fog maradni! Aztán elmondta mit lát a házasságomról, ami szóról-szóra igaz volt. Kitért a férjem új munkalehetőségeire, amiről még a családom sem tudott, nemhogy ő!!!
Megdöbbentem...mellesleg az ezzel kapcsolatos szavai most kezdenek beigazolódni. És hogy miben segített? Hát...miután elmeséltem a férjemnek is ezt, neki is felragyogott az arca es valahogy megnyugodtunk mindketten. Tudtuk, hogy a kicsi eljön, csak ki kell várni. Innentől a napjaim nem arról szóltak, hogy ezen aggódtam, hogy jaj lesz-e, vagy sem, hanem visszatértem a normál jókedvű kerékvágásomba. Nagyon sokat segített ez nekünk. És hogy a szavai mennyire igazak...arra tessék a bizonyíték! Megszületett a második gyermekünk.

Ez az én történetem és én hiszek a jóslásban. Aki nem hisz benne, annak talán fura, ezt is megértem.

 / Diana, Anglia /



Mint az emberek többsége, én is realista/szkeptikus vagyok.

Tavaly megbeszélt időpontban kíváncsiságból indult a hosszas és meglepő skype beszélgetésem Anitával. Elraktároztam az elhangzottakat, majd éltem a mindennapjaimat.
Ám egyszer csak elkezdődött valóra válni, amit Anita látott a kártyákban. 🙂 Szerettem volna munkát váltani, erre az ő olvasata szerint ne kapkodjak, nemsokára új munkahelyem lesz női főnökkel és hogy szeretni fogom. Így is lett. Ami akkor engem hidegrázással ért, már látta a babánkat, aki nagyon szeretne megfoganni… hát hónap végén megyünk az első ultrahangra 🙂
" és még nincs vége Anita meséjének"🙂
Úszok az árral és elszálltak a kételyeim a jóslással kapcsolatban.  Köszönöm Anita, azt a csodás nyári napot, ami minden egyes beigazolódásnál, örömteli mosolyt csal az arcomra és magamban dunnyogom, Anita megmondta.

/ Laura Magda, Anglia /



Szóval a történetem: 
2016- ban egy óriási miomát vettek észre a méhemben, ami, 10 cm-re nőtt. Második gyermeket szerettünk volna, és azt mondtak, lehetetlen teherbe esni, először a műtétre kerüljön sor. El voltam keseredve, mivel hosszú procedúra az egy év várólistára kerülés majd a műtétre várás napja.
Így kerestem fel Anitát, aki jóslatában azt mondta, hogy gyermekszületést lát rövid időn belül és minden rendben lesz a kisbabával. 
Eltelt pár hónap, és úgy döntöttem magánúton elintézem a mioma nagyműtétet Budapesten. Mindent leszervezve, haza utaztam 1,5 hónapra, eljött a műtét előtti vizsgalati nap, ahol kiderítettek mar 15 hetes terhes vagyok.!!!!!!!!
Így a babát természetes úton megszültem, minden rendben volt vele és a miomával is.  Hat hónappal később pedig, műtétre került sor Angliában, ahol élek.

Sosem felejtem el, hogy milyen volt ez az érzés, hogy vannak csodák!

/Melinda, Anglia /





Eléggé magam alatt voltam, nagy döntés előtt álltunk a párommal. Költözés Angliából 7 év után.

Aztán jó néhány olyan kérdés is felmerült, amely kétségeket vetett bennem, bizonytalanná tett, nem voltam épp a "toppon".
A Csak Csajok UK csoportban viszont összehozott a sors egy hölggyel, aki nagyon sokat segített és megerősített a "dolgaimban". Jósolt nekem több ízben is, és azóta tényleg más a hozzáállásom is. Mind az utazás, a párkapcsolat, az egészségügyi kérdésekben is számíthattam rá. Én nagyon hálás vagyok neki, mindenkinek szeretettel ajánlom! Tudja mit csinál! 😊
Köszönöm Anita!!!❤️❤️❤️

/N. Szabina, Svájc /



Szeretném veletek megosztani a tapasztalatimat Anita jóslataival kapcsolatban. Nagyon hosszú story bocsi!

Betöltve a 30-at és teljes pánikba és depresszióba esve úgy voltam vele, hogy szükségem van egy kis tanácsadásra és arra, hogy valaki reményt adjon nekem, hogy hátha lesz jobb is. Nővérem ajánlotta Anitát, mondom egye fene egy próbát megér.
2016 decemberben jósolt nekem Anita. A jóslat a következő volt:
Találkozok majd egy férfival, aki türelmes és kitartó lesz velem, a tenyerén fog hordozni és ez egy olyan valaki lesz, akivel úgy érezzük majd, hogy már ismerjük egymást a múltból. Előző életünkben is szerelem volt köztünk, csak valami nem jött össze akkor, nem teljesedhetett be a kapcsolat. A gyermek kártya is feljött és azt mondta Anita, hogy van fent egy kis lélek, aki már nagyon szeretne leszállni hozzám, de nagyon okos, mert majd csak akkor utazik le, ha megtaláltam a megfelelő partnert és tudja mikor jön el az ő ideje, ahhoz, hogy leszülessen. Azt is mondta, hogy IDŐT NEM TUD MONDANI, de ha minden igaz, már jövő karácsonykor együtt fogok állni ezzel a férfival a fa mellett.
Hú, hát én úgy örültem ezeknek a szavaknak, hogy sírva fakadtam, mert arra gondoltam, hogy mégis van remény és nem csak a macskámmal maradok majd egyedül.
2017 januárban valamilyen oknál fogva elkezdtem beszélni egy óvodástársammal, akivel már kb. 20 éve nem láttuk egymást. Nagyon jól kijöttünk egymással és össze is jöttünk, csak ő otthon élt, én meg itt. Annyira jól megvoltunk, hogy még haza is költöztem volna érte és ugye rögtön az Anita jutott az eszembe, hogy bejött, amit jósolt! Sajna nem így lett, mert a srác kihasznált, ahogy csak tudott és szétrombolta az álmaimat.  Írtam is Anitának, hogy ne haragudjon, de nem hiszek már a szavaiban és elveszett bennem a remény! 2018 januárban elkezdtem dolgozni egy étteremben és az egyik pultos fiú szemet vetett rám, én meg szartam már bele mindenbe, mert úgy sem fog összejönni. Nos, ez a srác 6x hívott el randizni és már a 6. randi hívásra igent mondtam, csak hagyjon már békén!  Sosem gondoltam volna, hogy ő az, akiről az Anita beszélt, de ő lett az, akivel összejöttek a dolgok! Szeptemberre várjuk a kisfiunkat és nagyon szeretjük egymást! Igaz jó kis időbe telt mire bejött a jóslás, de bejött!

/Nikolett Nyírcsák Velsha, Anglia /



Boldogan mesélem el, hogy a párom megkérte a kezem New Yorkban március végén.

Nagyon köszönöm Anitának, hogy decemberben lelket öntött belém! 😘 Hat éve vagyunk együtt, nyilván voltak nehezebb időszakaink, főleg, amikor folyton kaptam az ívet, hogy még mindig nem kérte meg a kezed?
Minek vesztegeted az időd? Sose lesz gyereked, kifutsz az időből, stb. Gondolom ti is megkaptátok már! 😏 A beszélgetésünkkor megjósolta az eljegyzést, utána sokkal nyugodtabb lettem és a kapcsolatunk is jobb lett! Forduljatok hozzá bátran!
Hihetetlenül boldog vagyok, hogy megtaláltam a nagy Ő-m, a másik felem, a legjobb barátom! 😍💕

/S. Gabriella, Anglia/



Úgy gondoltam leírom.😉

Nem gondoltam volna azt amit mondtál, hogy ennyire gyorsan és hirtelen bekövetkezik.
2 hónap telt el mióta visszajöttem Magyarországról, az exem szülinapját 5 hónapig szerveztem, augusztusi meglepetés voltam a szülinapjára, aztán jött a jóslásod, hát mit ne mondjak, őszintén jót mosolyogtam magamban mikor mondtad ( az az idősebbik férfi az életemben egy állomás ) hm és hogy csalódni fogok. Ez így is történt csalódtam, mert úgy volt, hogy jön ki hozzám és mégsem jött, csak húzta előttem a mézesmadzagot. Na erre én kicsit nyitottabb szemmel kezdtem járni. 😉Három hete megismerkedtem egy sráccal , mondhatom , szerintem az ő nevében is, mintha mindketten a másik felünket találtuk volna meg . Tehát nagyon boldog vagyok és remélem ez így is marad. Mondtad, hogy hamarosan találkozni fogok egy sráccal és ez így is történt.

Update:  Long story 🤗
Sokan vagytok szinglik és ez miatt elkeseredettek is, ezért írok nektek. 
Pár nap múlva betöltöm a 35-ik évemet, mondhatni 2016 októberig éltem, de nem élveztem az életet, mivel igazán sosem vallottam be magamnak, hogy hiába vagyok kapcsolatban, ez engem nem tesz boldoggá. Mindig ki voltam szolgáltatva a kapcsolataim alatt, ez már nem is lényeges. 2012 -ben kiköltöztem Londonba, igen megvoltam lőve, mert egy kapcsolat otthon maradt, ami igazán nem is volt kapcsolat, de szerintem sosem láttam volna be, míg nem beszéltem volna-e Kedves, tüneményes Nő személyében Anitával . 2016 augusztusában hosszú tervezések időtöltése után hazarepültem az ex párom szülinapjára meglepetésből. Ami jól is sült el, de igazán ez már nem fontos, én kis naiv bíztam a változásban. Én már nem akartam "akarok" hazaköltözni, így abban bíztam majd ő kijön. Szeptemberben nagy készülődés is volt, hogy kilátogat (De ez nem történt meg ), de én meg mindig bíztam. Itt jön képbe Anita, aki utat mutatott, rávilágított dolgokra. Amire őszintén a -beszélgetés után a reakcióm egy mosoly volt… 
Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez nem vicces. Nem sokkal később megtudtam, hogy hitegetve vagyok.  (Anita megmondta 🙂) és sok mindent, amik szép sorban jöttek be, történtek meg velem. És igen gyorsan be kellett látnom, tenni kell valamit, nem élhetek rózsaszín ködben, hazugságban. A tény, 1 évig regisztrálva voltam a társkeresőn, amit fizettem minden hónapban , amire egy bekattanásomnál regisztráltam fel, aztán be sem léptem, sőt, az applikációt kitörölve éltem a kis életem ( azzal a tudattal, úgysem fogok én itt találni senkit, mert minden pasi csak a szexre megy). Aztán ahogy rádöbbentem, hogy az exem nem jön ki és a többi (szintén Anita megmondta 😊) valahogy eszembe 🙉 jutott, hogy én fizetek már majd egy éve a csajok és a pasik 😋😉 társkereső oldalnak. Letöltöttem az applikációt és.......igen gyorsan rábukkantam két számomra kedves embertől jövő üzenetre.  Elkezdtem velük chatelni, mondván ez eltereli a figyelmem és így is történt.  Míg végül mindkét pasi egy hét után elhívott randira. Eljött a szombat és mindkét pasival le volt beszélve a napi randi. Aztán rájöttem több órás tanakodás és hagy ne mondjam meg még miután, ez nem megy hirtelen, rögtön kettő 😁. Aztán lemondtam az egyikkel, maradt a másik, akinek nagyon örülök mai napig is, hogy így döntöttem, mert akit lemondtam, róla rögtön ki is derült, ő csak szexet akart. Szóval hosszú történetem lényege. 
Csajok ne adjátok fel!!!!!
Mindenkinek eljön az igazi majd! 😊😉
2016 októberétől kapcsolatban vagyok, sok mindent átvészelve, akadályok leküzdése után, stb…. Emellett csodás utazásokat, BOLDOGSÁGBAN eltöltött napokat éltem át, így teltek a hetek, hónapok, évek. És most 2019 februárjában menyasszony lettem, különleges módon.  Közös tetkóval az ujjunkon.  (Anita ezt is megmondta ☺). Anita, örülök, hogy akkor megismertelek!!😘
Minden jót csajok, szép délutánt! 😊😊


/  Magdi, Anglia/



Elég régóta vagyok itthon a gyerekekkel ahhoz, hogy úgy éreztem most azonnal el kell mennem dolgozni, mert megőrülök. Szóval elképzelésem volt, hogy mit szeretnék, csak nem tudtam hogyan fogjak hozzá. Eltelt pár nap a nézegetéssel, sopánkodással és úgy döntöttem jelentkezem. 😊

Közben megbeszéltem egy időpontot kedvenc jósnőmmel Anitával, aki azt mondta, hogy nyugodtan próbáljam meg össze fog jönni a hőn áhított munka😍
Hát lányok és tényleg összejött!  Három gyerek ide vagy oda, ha valaki nagyon akarja összejön. 😍
Ne féljetek belevágni! Hajrá Csajok! Hajrá Anyukák!
Anita, ezúton szeretnék Neked köszönetet mondani a sok biztatásért és jó szóért! Nélküled meg sem próbáltam volna! 😍

/V. Ági, Anglia/



Amiket nekem mondott Anita, azt senki nem tudhatta csak én és a férjem. Még a közeli barátok se. Szkeptikus voltam jóslás téren. Csalásként tekintettem rá mindig. Mivel Anitát olyan sokan ajánlották, ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom és nem bántam meg. Olyan dolgokat mondott anélkül, hogy bármit is kérdezett volna, hogy alig hittem a fülemnek. Csak ajánlani tudom Anitát.  

Köszönöm, hogy másfél éve jósoltál nekem. Sokat segített kitartani és nem feladni. Bíztam azokban, amiket mondtál, hogy igazak lehetnek. 2017 júniusában jósoltál. Babát és ház vásárlást. 2018 januárjában vettünk egy házat, amiről lemondtunk, mert azt mondták, hogy már el van adva és 2018 májusban született meg a babánk. Nem is hiszed el milyen sokat segítettek akkor a szavaid. Még egyszer köszönöm.

/ Kinga Fazakas, Anglia /

Sziasztok:) 
Magam sem hittem, hogy amit jósolnak nekem alig fel év után szóról -szóra bekövetkezik ...
Januárban pont a születésnapom utáni napon jósoltak nekem... 
Anita azt mondta a munkával kapcsolatban, hogy fel fognak ajánlani egy pozíciót az én feltételeimmel... én mondtam, hogy nem hiszem, hiszen engem már a karrier nem érdekel ...inkább a magánélet ... a jósnőm Anita azt mondta higgyem el, hogy így lesz... számomra hihetetlen dolog történt... régóta szeretném a hétvégéimet szabadnak, hiszen a párom is hétfőtől péntekig dolgozik... Sky Gardenben dolgozok Londonban... már hetek óta ostromol a nagyfőnököm miért nem akarok műszakvezető lenni... elmondtam műszakvezetőként nincs esélyem hétvégén szabadnapra... és ha maradok csak kasszás, akkor van esélyem 1-2 hétvégére havonta.... 
Aztán mégsem hagytak békén ... mondtam a főnökömnek álljon ki mellettem és mondja meg a nagyfőnököknek, hogy csak akkor vállalom, ha minden hétvégém szabad lesz... Biztos voltam benne, hogy a válasz nem lesz.... 
Eltelt 2 óra és jött a főnököm, hogy beszélni akarnak velem... azt mondták, ha elfogadom a műszak vezetői állást, akkor garantálják, hogy minden hétvégém szabad lesz... fel sem fogom, hogy egy ilyen helyen London egyik leghíresebb építményében az én feltételeimet elfogadják, megbíznak bennem és elismerik a munkámat.... 
Itt jön az, hogy a jós szóról-szóra mindent megmondott .... hihetetlen számomra ... van olyan jós, aki nem csak a levegőbe beszél , tényleg megmondja ami lesz.... holnap aláírom a szerződést ... a fizetésem sokkal több lesz és minden hétvégém szabad lesz... mind amellett a magánéletemben is amit mondott, minden beteljesült ....

Veletek is történt már ilyen ?

/Kate, Anglia/


Amikor jósolt nekem Anita és közte volt az is, hogy nagyon szeretnék már családot és ő azt látta, hogy idén lesz is. 

Én tavaly vesztettem el az első babám és nem is sokat kellett várnom, már itt is van a kis szerelmem. Nem bántam meg hogy jósoltattam vele, hiszen ő tényleg csak azt mondja, amit lát a kártyákból. Köszönöm Anita! 

/Fekete Gabóca‎, Anglia/




Sziasztok!

Szeretném a történetemet megosztani, ha nem baj. Hat éve nagy elkeseredésemben kerestem meg Anitát.  Négy év sikertelen baba project után tudni szerettem volna, hogy ő mit lát a lapokban. Kicsit szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban. Első beszélgetésünk 5 perce után úgy éreztem, mintha 10 éve barátok lennénk. Soha nem beszélgettünk előtte és nem is láthatta Facebookon sem, hogy mennyi ( rossz) történt velünk, mert soha nem is írtam ki. De szóról-szóra elmondta a múltam. Rátértünk a lényeges kérdésre baba project. Mondta nyugodjak meg, lesz baba és nem is olyan sokára, mert már a kis lélek ott van és látja ( Magyarországon 2 nőgyógyász mondta hogy meddő vagyok.Két hónapra rá meglett az első pozitív terhességi tesztem. :) ). Mondta, hogy nagy változást lát az életünkben és hogy látja a költözést . ( Londonban laktunk, és 5 hónapos terhesen Warringtonba költöztünk, ami az életünk egyik legjobb döntése volt.) Megszületett Zoe, teltek-múltak a hónapok. Anitának mindig volt annyi ideje, hogy megkérdezze minden rendben van-e Zoeval, velünk. Kértem új időpontot :) . 

Beszélgettünk munkáról és felhozta , hogy ha nem szeretnénk babát, akkor nagyon védekezzünk, mert látja a babát. Erre én és a párom is nagyot nevettünk, mert Zoé is négy év próbálkozásba került. Persze nem is foglalkoztunk a dologgal tovább, mert ugye ez velem meg sem történhet ...3 hónap múlva pozitív terhességi tesztet tartottam a kezemben 😍😊😍. Nagyon szépen köszönöm Anita, hogy volt türelmed hozzám és a sok hülye kérdésemre. Bocsánat, hogy hosszúra sikeredett, de szerettem volna megosztani veletek a történetünket.


/Árvai Évi, Anglia/



Nem is tudom hol kezdjem a mondanivalóm, talán a legjobb, ha a legelején.

Szóval:
Több, mint egy éve két munkahelyem van, healthcare assistantként dolgoztam éjszaka egy nursing home-ban es mellette self employedként van egy kis takarítói vállalkozásom, amit magam csinálok/csináltam az éjszakázás mellett. Megmondom őszintén, már nagyon ki voltam bukva, hétvégenként szabályosan úgy éreztem magam, mint egy zombi...
A másik, talán nagyobb problémánk a párommal, hogy nagyon szeretnénk már kisbabát, olyan másfél-ket éve próbálkozunk, eddig eredménytelenül sajnos😕(tudni kell hogy mindkettőnknek ez a második "házassága és 40 felettiek vagyunk, gyerekek nélkül)
Ekkortájt láttam meg néhány posztot itt Facebookon, Anitával kapcsolatban. Gondolom sokan ismeritek őt, hallottatok róla. 

Na szóval, én egy kicsit szkeptikus voltam ilyen dolgokkal kapcsolatban, soha nem volt szerencsém meg "jósnő"-hoz es egy olyan típus vagyok, hogy hiszem, ha látom. De komolyan!

Telt az idő, és egyre jobban kíváncsivá tett ez a dolog és nagyon sok pozitív visszajelzést láttam olvasni Anitával kapcsolatban mások posztjaiban. Egyszóval megérett a gondolat, hogy írjak Anitának.

Rá pár napra, mar skype-on beszéltünk. Mindez március végén, április elején történt. Es tudjatok, nagyon meglepő volt, hogy úgy éreztem ezalatt magam, mintha ezer éve ismernénk egymást.
Anita nagyon, de nagyon látta a dolgokat, semmit nem kérdezett és mintha nyitott könyv lettem volna számára. Elmondta, hogy a közeljövőben munkahely váltásom lesz. És igaza lett! Május közepétől egy munkahelyem van, 8-5 között dolgozom és több fizetésért.
Beszelt arról is, hogy mennyire mély és kölcsönös az egymás iránti szeretetünk es tiszteletünk a párommal. Ez teljesen igy van! Pedig nem is beszeltem neki róla!!! Elmondta, hogy a múltban is mi egy pár voltunk, csak én voltam a férfi az előző életemben és nagyon sok gyerekünk volt, de a párom egyedül maradt a gyerekekkel, mert engem elvittek katonának és soha nem tértem haza.
Biztatott, hogy ne adjuk fel a baba projectet, mert év vége körül látja a családot, ami ugye babát jelent.
Ezzel azoknak szeretnék "segíteni", akik esetleg kicsit szkeptikusak a jóslással kapcsolatban. És ne féljenek! Anita csak irányt mutat, merre és hogyan haladj, hogy elérd, amit szeretnél.
Tömören én nagyon-nagyon hálás vagyok és szívből köszönöm az irányt, amit megmutattál Anita!
Most már csak a gyermekáldásra várunk.

Köszönöm!  

/Szekeres Kata, Anglia/ 







Anita nagyon korrekt volt. A megbeszélt időpontban megkezdtük a videobeszélgetést kártyavetéssel. 
Annyira hihetetlen, hogy amit kiolvasott a kártyából, az mind bejött, de még egyetlen dologra várok, de azt úgy értelmeztük, hogy nyárig megkapom a választ rá. 
Ami a legjobb az egészben, elértem az álmomat! Beszéltünk a vonzás törvényéről is, leírtam szépen mindent.
A legszebb, hogy Anita jóslata azt látta, hogy változás lesz munkahelyileg, nos annyi a változás, hogy megkaptam az éttermet, ami kilátástalan volt, hogy egyszer is lehetne ott feljebb jutni, vezető lettem. Hihetetlen. Visszagondolva, minden bejött. Olyan dolgokat olvasott ki a kártyából, amire azt mondtam, hogy ez hihetetlen, hisz életemben először beszélek vele. 
Köszönöm neked!! 
Bátran ajánlom csajok. 
Majd, ha lesz hely egy második körre is befizetnek. 
Köszönöm még egyszer!

 / Varga Anett, Anglia /

Hogy ne csak panaszkodjak... Anita Tóth ma mar másodjára a neved imába foglalva :D Szóval megkaptam egy állást a Victoria's Secretnel, ami Úristen, nekem most nagyon, de nagyon és uuuuhhh, meg aaahhh. Pénzben meg wowwww... Pedig most már a minimállal is kiegyeztem volna.

/Annamária, Anglia /

Tavaly augusztusban nagyon sok minden összejött, ami nem igazán volt pozitív dolog. Volt egy ismerősöm, aki ajánlotta nekem Anitát, hogy forduljak hozzá bizalommal, meglátjuk mi történik később. Úgy is lett, felhívtam, nagyon korrekt volt, aranyos és segítőkész! Pozitívan csalódtam, ahogy szokták mondani. Mondott nekem egy pár dolgot, amire nagyon vártam már, hogy tényleg megtörténjen! Ahogy Ő mondta, az időt nem tudja megmondani pontosan, hogy mikor fog történni, de vártuk a csodát. Március 14-re kaptam új időpontot hozzá és Ő megmondta, hogy hamarosan úgy lesz, ahogy mondta. És erre rá 1 hónapra, beteljesült az álom. Én olyan boldog vagyok, hogy ilyen csak a mesében létezik. Kívánom mindenkinek, aki eddig nem merte keresni Anitát, hogy élje át azt a sok pozitív energiát, amit tőle kaptam akkor és ami még mindig tart. Keresse bátran, mert megéri. Csodálatos dolog az életben ezeket a dolgokat így átélni, ilyen segítséggel és ezt csak azt tudja, aki már átélte. Drága Anita, köszönöm a segítséget, a rengeteg támogatást és hogy megismerhettelek. Köszi annak, aki időt szánt rám és elolvasta. 

/ Marcsi, Anglia /


Nekem nem jósolt Anita, volt róla szó, de végül kimaradt! Viszont nagyon szerettünk volna kistesót és megkérdeztem esetleg lát-e valamit a jövőmben, vagy érez-e valamit, hogy hamarosan kistesó lesz-e? Azt mondta nem tudja biztosan állítani, de 12 hónapon belül megfogan a baba. 🙂 Következő hónapban pozitívat teszteltem és már 6 hetes a kisöcsi! Nem azt mondom, hogy előre látta, de ha csak annyit adott, hogy megnyugodtam, nem stresszeltem a kistesó érkezése miatt és ezért estem teherbe, máris megérte! És hangsúlyozom én sem fizettem neki ezért, mégis készségesen válaszolt erre az egy kérdésemre! Köszönöm neked!  

/ Irányi Barbi, Anglia /





Sajnos elvesztettem a papírt, amire leírtam a lényeget, de ami biztos, hogy bejött, a munkahelyi előléptetésem.
Eddig bele sem gondoltam, 3 hónappal ezelőtt előléptettek, és ezt majd 1 évvel ezelőtt megjósolta. 

/ M. Tímea, Anglia /


Én is sokat köszönhetek neked Anita. Nagyon mélyponton voltam és olyanokat mondott, hogy Facebookról nem tudhatta ... de azt is mondta, hogy változhat a jövőm, ha nem a megfelelő döntéseket hozom...a párommal mélyponton voltunk és ő mondta, hogy úgy vagyunk és a Facebookról nem tudhatta, hogy gyereket szeretnénk ... 

/Szász Tünde , Anglia/


Nekem jósolt Anita, elég szarban voltam akkor, pénzhiány, a szerelemnek is lőttek, ugyan akkor volt munkám, de nem álmaim munkája, mivel azt elvesztettem AKKOR. MÉG A LEVEGŐBEN SEM VOLT, HOGY KAPOK EGY ÁLLÁSAJÁNLATOT. Anita közölte, hogy lesz egy új munkám, amit nagyon szeretni fogok és hosszú távú lesz, konkrétan majdnem álmaim munkája, de viszont ez a kezdő löket hozzá, tehát jó experiencene is 😀 Igaz azt is megjósolta, hogy fogok találkozni valakivel a munkahelyen és lesz babó, is, nah, az még nem jött össze. Megkaptam a munkát, amit kb. rá egy hétre ajánlottak. Mondhatni elég jó beosztásban vagyok, innen mar csak feljebb szeretnék lépni, sőt azt is megmondta, hogy a műtétem is sikerülni fog, ami sikerült. 

Update: Időközben megszületett a babó is. ;) 

/ Lukács Anita, Anglia /


Anita, nekem bevált és csak ajánlani tudom, nem csodatevő, de sokszor mikor háborog a lelkünk, elég egy szó és megnyugszunk . Nos, nekem segített és egy percig sem bánom, hogy felvettem vele a kapcsolatot .

/Erika Roman, Anglia /


Augusztus végén jósoltattam Anitával. Annyi jót hallottam róla és nagyon kellett az útmutatás, mert borzasztó életszakaszon mentem át. Költözés előtt álltam a 2 éves lányommal, akinek az apja úgy elintézett, hogy 4 öltéssel varrtak össze a szemöldököm. 
Anita a megígért időben hívott és nagyon kedves volt. Sok mindenről beszélgettünk és úgy gondoltam egy pozitív élménnyel lettem gazdagabb. 
Költözést látott 6 hónap / 1 éven belül. 
Bevallom őszintén, hogy kételkedtem, azaz már nem mertem hinni a pozitív változásnak. 
Augusztus 20- 22. felé beszelhettünk (nem emlékszem pontosan) és 2017 február 22-én hívott a council. 
24-én költöztünk az emergency pici lakásból egy bedroom-ba . 
Pontosan 6 hónappal később! 
Először nem akartam elhinni. 
Én még ilyen hálát nem éreztem. Anita utat mutatott és én hittem, vártam és bíztam. 

Köszönöm Anita!  

/ Molnár Csilla, Anglia /


Csak hogy én is erősítsem a pozitív tapasztalatot. Egy éve nagyon, de nagyon össze voltam esve és ilyenkor az ember mindenbe kapaszkodik, ha hiszi, ha nem. Valahogy mindig elém került Anita. Mindig. Aztán rávettem magam, hogy írjak neki. Ő volt az utolsó reményem. Kellemesen elbeszélgettünk. Úgy voltam vele, lesz ami lesz, ha nem más, akkor jó volt egy pozitív beszélgetésnek. Nem keltem fel sosem úgy, hogy na most mi fog történni. Éltem a kis életem a pozitívumokkal a szememben. Sok erőt adott akkor nekem. Olyanokat mondott, amiket ő nem tudhatott. Aztán mondta, hogy jön valaki hirtelen az életembe és lagzi, gyerek, ugyan úgy a kis lelkecske vár rám. Persze nehezen hittem el, hisz kilátásban sem volt akit tényleg akartam volna. Aztán jött a lovag, aki azóta a férjem és a kis lelkecske a pocimban. egyszerűen lehetetlennek hittem ezt, hogy derült égből villámcsapás, de megtörtént. Szóval én nem csalódtam. És még ha nem is történt volna meg, akkor is adott egy olyan pozitívumot, amit nagyon köszönök neki!

/ Éva, Anglia /


Jelentkeztem Anitánál, hogy jósoljon nekem ...már nagyon rég vártam erre a pillanatra.
Tehát eljött a nap és bele kezdett… végül is, amit mondott, minden igaz volt, úgy történt minden, majd jött a párommal kapcsolatban pár mondat jóslat... Mármint, hogy egy férfi szerződést fog neki ajánlani... (már felhozta nekem, hogy elgondolkodott, hogy váltani szeretne...na, ezt honnan tudta Anita?)
Majd ugye én szépen adagoltam a férjemnek a jóslatot, mert hát férfiember... természetesen szkeptikus. 
El tellett pár hét az eset után mikor munkában volt és felhívott... Férjem: ki volt, aki ezeket mondta neked??? Kb 6* (se köszönés semmi csak ezt kérdezgette) én meg, egy csaj… nem tudtam miért kérdezgeti... Majd folytatta: mindegy is, hogy ki, de Ő JÓ!! Kérdezem, miért mi történt? Erre ő: összefutott egy emberkével, aki handymant keres... és szeretné, ha gondolkodna az ajánlatán...
A következő nap egy másik emberke jelentkezett, hogy szeretne beszélni vele ....
Tehát még a szerződés nincs meg, de ajánlat van és most mar az ő döntése, hogy melyiket választja ...
Hihetetlen, de igaz.
Köszönöm még egyszer!

/Csilla, Anglia /




2020. május 4., hétfő

Honnan tudod, hogy meg vagy átkozva



Nehéz kérdés, hiszen lehet, hogy csak azok a bizonyos rossz napok érnek téged, mint bárki mást az életben.

Én nem szeretem azt mondani, hogy valaki meg van átkozva. Ezzel indítják el általában a lavinát, mert ha nincs is megátkozva, amolyan önbeteljesítő jóslattá válik, s mindenfélét csak beképzelnek az emberek, ami ott sincs.

Ha esetleg azokat a tipikus fizetős "boszorkányokat" keresed fel, ahelyett, hogy magad járnál utána és dolgoznál magadért, számolj azzal is, hogy könnyen átverhetnek. A legtöbb csak azért mondja, hogy meg vagy átkozva, hogy az átok levételért is fizess neki. 

Először is tisztázd a következőket magadban:

Vajon csak rossz napod van?

Van olyan rosszakaród, aki valóban ért is az átkokhoz? Ehhez tudnod kell, hogy erősebb átkokat kezdők vagy kóklerek ritkán tudnak összehozni. A gyenge átkokat pedig viszonylag könnyű kivédeni.

Lehetséges, hogy egy szerencsétlenség okozta a többit? Elvesztetted az állásodat, s a rosszkedved minden másra kihatott, amit végeztél.

Gondold át, hogy a szerencsétlenségekben mennyi önrészed volt. Gyakorta van, hogy inkább mást hibáztatunk ahelyett, hogy magunkba néznénk.

Az átoknak több fajtája is van, s van olyan is melyet tárgyak vagy helyek okoznak. Az emberi átkokat már tárgyaltam egy másik cikkben, pontosabban a védekezést ellenük. De a tárgyi és a helyi átkok más dolog.

Ha kaptál vagy vettél valamit mostanság érdemes megvizsgálni, hogy a vásárlás napjától kezdődtek-e a bajok.

Három dolgot tehetsz:
Semmisítsd meg a tárgyat
Elásod vagy folyóba dobod
Ha tapasztaltabb varázsló/boszorkány/stb. vagy, akkor próbáld megtisztítani a tárgyat, ez elég nehéz feladat, s gyakran többféle tisztítást kell kombinálni.

A negatív energiák pont azok, ami miatt az ásványokat és egyéb eszközöket érdemes megtisztítani.

A helyhez kötött átkok, azok, amelyek kutatást is igényelnek. Ha a helyről többféle szóbeszéd is terjed, hogy mennyi rossz dolog történt ott, akkor azokra érdemes odafigyelni. Ha ez a hely a lakhelyed, akkor tisztítsd meg a Mágikus önvédelemben leírtak szerint. Ha csak ott jártál, szintén az ott leírtak szerint tisztítsd meg magad.

Nos, lépjünk is vissza a témára. Hogyan tudjuk, hogy meg vagyunk átkozva?

Jóslással, ingával, rúnákkal, stb. is ellenőrizheted, hogy van-e átok rajtad. Ez a legegyszerűbb módszere. Felteszed a kérdést, majd pl. a rúnák megadják a választ.


Ha a fenti kérdéseket átnézted, a jóslás is ezt a választ adta, s még mindig úgy gondolod, hogy lehetséges az átok. Akkor még mindig vizsgálni kell.

Kusza módszerek helyett, inkább egy háromfázisos vizsgálatot írnék le, amely az átokhatásokra és a tünetekre terjed ki. Természetesen ez nem minden esetben igaz, de ez a legáltalánosabb. Ha másokat vizsgálunk, azért gondolkodjunk el azon is, hogy nem áll-e fent mentális betegség. Ne csak egy-egy mondat alapján jelentsd ki, hogy ez átok. Gyakorta inkább orvosi, pszichológiai betegség áll fent.

A lenti leírást nem úgy kell nézni, hogy pl. az aggodalmaskodás az átok miatt aggódik, hanem egyébként is különös aggódás fogja el.



Első fázis

Pszichológiai: Különös idegesség és aggodalmaskodás. Bizonytalanság és alsóbbrendűségi érzés. Enyhe depresszió. A pszichológiai tünetek hatnak a napi munkára is és nem képes koncentrálni.

Spirituális: Valamiféle energiát vagy lényt érez a környezetében, de enyhe ez az érzés. Nyugtalan alvás. Képtelen visszaemlékezni az álmokra vagy, hogy álmodott-e. (Több pontnak is egyeznie kell, egy mondat alapján ne ítéld úgy, hogy átok áll fent.)

Fizikai: Kisebb sérülések, felszíni sebek, vágások, égések. Eltűnnek tárgyak. Nem tudod fenntartani a normális rendet az életedben.

Második fázis

Pszichológiai: Másoktól kezdesz el függeni. Küzdesz, hogy ellásd a napi teendõidet. Komoly depresszió kezd gyökeret verni. Nem érzed biztonságban magad. Nehezen indulsz el munkába, vagy nehezen végzed a munkádat. Elfelejted az evést, mert nincs kedved enni/nem vagy éhes/túlzottan fáradt vagy hozzá. Addiktív szokásokat veszel fel, dohányozni kezdesz, vagy többet dohányzol, illetve iszol és drogozhatsz is.

Spirituális: Rémálmaid vannak. Negatív entitások/holtak keresnek fel az asztrálsíkon alvás közben. Árnyék alakokat is láthatsz.

Fizikai: Más emberek is felfigyelnek a szokásaid változásaira. Negatív visszajelzést kapsz a munkahelyeden vagy az otthonodban. Pszichoszomatikus betegségek léphetnek fel. Autóbalesetek. Zavar minden. Nagyon keveset alszol. Éjszaka izzadsz. Fájdalom is felléphet a végtagokban, gyomrodnál és a tarkódnál.

Harmadik fázis

Pszichológiai: Erőszakosság. Krónikus depresszió. Nem képes helytállni sehol. Cseppet sem élvezi az életet. Öngyilkossági gondolatok és önpusztító szokásokat vesz fel (túl gyorsan hajt, védekezés nélkül szeretkezik -persze értelmezd az adott helyzetre-, fegyverekkel vagy éles tárgyakkal játszik, megégeti vagy megvágja magát). Paranoiás.

Spirituális: Teljesen leállsz, nem vagy képes a pozitív energiát vagy információt megkapni. Bezárkózol.

Fizikai: Megmagyarázhatatlan betegségek. (Tehát még az orvos is értetlenül áll.) A stressz migrént vagy fejfájást okoz. Fogysz. Légzési nehézségek és a mellkas fájdalom nagyon általános ennél a fázisnál. Gyomorfájdalmak és hasmenés. Úgy érzed, mintha belülről égnél, pedig a hőmérsékleted normális vagy éppen alacsony.

Ha a harmadik fázisig eljutott az átok, akkor érdemes tapasztaltabb emberhez fordulni, aki megbízható! Túl sok a sarlatán és a magad érdekében háromszor nézd meg, hogy kit is kérsz meg. Ha magad végzed a dolgot, akkor csak akkor tedd, ha valóban úgy érzed, hogy elég gyakorlott vagy ehhez.

Mágikus önvédelem >>> https://www.boszikam.com/2020/04/onvedelem-magia-segitsegevel-az-emberek.html

Forrás: www.annwn.hu

Kávézacc-jóslás



A kávézacc-jóslás az egyik legnépszerűbb jövendölési módszer volt hosszú időn át. Nem véletlen: hiszen nem kell más hozzá, mint egy csésze, egy kevés kávé és már lehet is jósolni. A kávézacc jóslás főleg azok számára lehet izgalmas, akik szeretik a kávé illatát és aromáját, ugyanis a jóslat megfejtéséhez fel kell hörpinteni a jósláshoz készített kávét. A kávézacc ugyanis a csésze alján mutatja meg a jóslatot. 

A kávézacc-jóslás a XVI.-XVII. században a tenyérjóslás mellett a legnépszerűbb jövendölési módszer volt. A legrégebbi nyomok arra utalnak, hogy az aztékok őrölt kakaóbabot használtak, ezt leforrázták, és a főpap ebből jósolt. Valószínűleg ennek utóda lehet a kávézaccból való jövendölés, mely főleg a vándorcigányok jóvoltából maradt meg az utókor számára.

A török kávéból való olvasás 16. századi szokás, melynek „hivatalos” neve is van: tasszeográfia. Teafűből vagy borüledkéből is jósolnak máshol, de a törökök zaccból az igazi: miután elfogyasztottuk a nedűt, a csészét megfordítjuk, majd megvárjuk, hogy 10 perc alatt teljesen kihűljön.

A hozzávalók minden háztartásban megtalálhatók, már csak a tudás szükséges hozzá. 

Hogyan jósoljunk kávézaccból?

Előkészítés:

A jósláshoz a következőkre lesz szükséged:

-egy fehér csésze
-egy fehér csészealj
-egy fehér konyharuha vagy fehér papírtörlő
-egy kanál nagyon finomra darált kávé (instant kávé nem jó!)
-egy kanál cukor
-egy csésze víz

A vizet és a cukrot öntsd egy kis lábasba, és lassú tűzön kezd melegíteni. Amikor már forró, szórj bele a finomra darált kávét, és háromszor forrald fel. Ezután néhány percig hagyd pihenni, majd öntsd csészébe. Kész a török kávé: tessék megkóstolni, és fenékig kiinni!

Hogyan jósolj?

A kávéivás előtt és közben koncentrálj arra a kérdésre, amire választ szeretnél kapni! Miután megittad a kávét, borítsd rá a csészealjat a csészére, s egy mozdulattal fordítsd meg - ezt ismételd meg háromszor. Ezután emeld le a csészét, nézz bele, s hozzákezdhetsz az ábrák megfejtéséhez! Ha a fülénél fogod a csészét, akkor óra járásával ellenkező irányba haladj!

Jobb oldal: közelmúlt.

Füllel szemközti rész: jelen.

Bal oldal: közeljövő.

A csésze alján és oldalán különböző ábrákat találsz. Az óra járásával ellenkező irányban haladva kezdd el megfejteni az ábrákat. Lehet, hogy csak pöttyöket, vonalakat találsz, de használd az intuíciódat! Amit látsz, azt próbáld meg összekötni a feltett kérdéssel, s biztos, hogy a válasz ott nyugszik a csészében!

Fontos! A kávézacc-jóslás csak nagyon rövid időre mutat előre, így ne kérdezzünk, illetve ne keressünk olyat benne, aminek megtörténtére csak évek múlva van esély!

Még Puccini Turandot operája is említi az ősi jóslási formákat. A második felvonásban Turandot és rabszolganője Zelima beszélgetnek: „Vannak okos asszonyok úrnőm, kik tea, vagy kávé zaccából jövendölnek neked.”

A figurákat eleinte nehéz meglátni, de hagyatkozz fantáziádra, hagyd a gondolataidat kalandozni. A „meglátott” jeleket jegyezd fel egy papírra, hogy el ne felejtsd. Ha elsőre nem sikerül az „olvasás”, próbálkozz vele többször, hiszen gyakorlat teszi a mestert. Az ábrákat, tehát a jeleket, összességükben kell értelmezned, ugyanúgy, mint a tarot kártyánál. 


A jelek, amiből kiolvashatod a jövőt!

Sok-sok jelből olvassák ki a jövendőt a profi kávézacc-jósok. Elsőre talán nehéz lehet belelátni a kávézaccba egy-egy ábrát, de fel ne add, hiszen a jövőt olvashatod ki belőle. Gondolj csak arra, amikor a felhőkben látsz meg különböző alakzatokat!

Angyal
Jó híreket kap, közeledik a boldogság.

Autó
Az autó a szerencse felé száguld. Használja ki a lehetőséget: most kezdjen tervei, vágyai megvalósításához. Sikerre számíthat.

Ágy
Tehetetlenség.

Ápolónő
Betegség.

Bab, babok
Pénzügyi nehézségek, szegénység.

Bagoly
Botrány.

Bálna
Üzleti siker.

Bogár
Nehéz vállalkozás.

Bumeráng
Ugye ismeri a bumeráng-effektust? Vigyázzon, ne legyen Önben rosszindulat, irigység mások iránt, mert visszaszállhat Önre.

Csillag
Ez a jólét és a beteljesülés csillaga. Az ötágú csillag hosszabb szerencsés periódust jelez.

Csomag
Egy új barátságra, szakmai kapcsolatra vagy szerelemre számíthat. Más esetben jelezheti a biztonság hiányát, illetve a gyors kapcsolatváltásokat.

Csont
Legyen éber és figyelmes! Sosem tudhatja, nem leselkedik-e önre valamilyen váratlan esemény, találkozás!

Delfin
Élményekben gazdag utazást, anyagi termékenységet és bőséget jelez.

Esernyő
Veszély fenyegeti, ezért védekeznie kell! Hívjon segítségül egy közeli barátot vagy rokont, hogy megtalálják az Ön számára legjobb megoldást.

Fa
Az álmok és vágyak megvalósulását sugallja ez a jel. A beteljesülés már közel, a szerencse Önnel van.




Falevél
Ez a jel azt mutatja, hogy jó úton jár. Félre a kétségekkel, mert tervei most megvalósulhatnak, ha a kezébe veszi az irányítást.

Fecske
Határozott, mindenre elszánt lélekre utal ez a jel. Pontosan tudja, hogy mit akar, és mindent meg is tesz annak érdekében, hogy célhoz érjen. A fecske olykor váratlan utazást is jelent.

Fejsze
Próbatételt jelez a fejsze, de ne aggódjon, mert könnyen megfelel majd. Össze kell szednie magát egy kicsit, így minden nehézség nélkül célba ér. Ne veszítse el türelmét, őrizze meg hidegvérét! Most ez a legfontosabb!

Fenyő
Sikerekre számíthat valamilyen művészi területen. Adjon magának több lehetőséget, hogy kreativitása kibontakozhasson!

Fül
Szerencsés híreket kap.

Gyertya
Külső segítséget várhat, de jelenthet még tanulást is.

Gyík
Ne lustálkodjon, ne teketóriázzon! Tettekre fel!

Gyűrű
Ha a teljes érzelemben gazdag kapcsolatot jelez, kiteljesedést és boldogságot egy valódi társsal. Ha törött vagy hiányos: párkapcsolati probléma vagy szakítás.

Hal
Nagyon pozitív jel, dinamizmust, lendületet mutat, fejlődést szakmailag és kapcsolataiban egyaránt. Mélyet lélegezhet: az egészsége is tökéletes lesz.

Háromszög
Váratlan dolog - vagy dolgok - történnek majd, amelyekre egyáltalán nem is számít. Ha a háromszög hegye felfelé mutat, pozitív változásra számíthat, ha lefelé, sajnos az ellenkezőjére.

Ház
Békés, meleg otthont jelent, boldog családot, de utalhat bosszúságra is a ház körül. Vizsgálja meg pontosan a ház alakját, felépítését, és ennek értelmében magyarázza a jelentését.

Híd
Alakulóban a siker! Új feladatok, kihívások várnak Önre. Használja ki!

Hold
Telihold: szerelem; félhold: hit.

Homokóra
Az idő szimbóluma azt mutatja, hogy hamarosan döntenie kell. Ideje szembenézni a feladatokkal, kihívásokkal, mérlegeljen és döntsön. Meg fog könnyebbülni, hiszen a döntés súlya nem nyomja többé a vállát.

Hordó
Ünnepség várható, fogadás vagy vacsora, ahol kellemes találkozásokban lesz része. Sőt, ezeknek az új ismeretségeknek fontos és szerencsés következményei is lehetnek.

Kalap
Változást jelez munkánkban, szakmai érdeklődésünkben.

Kapu
Továbblépési lehetőség karrierben, magánéletben egyaránt.

Kard
Ez a fegyver felkészíti Önt egy bizonyos küzdelemre. Figyeljen arra, hogy ne fordítson hátat ellenségeinek. Gyorsan, megfontoltan kell cselekednie, és sosem szabad tétováznia a cselekvésben.

Kerék
Szerencsés változás.

Kés
Ellenséges cselszövés, legyen óvatos.

Kéz
Barátság és család.

Kör
Nagyon pozitív jel, sikert és beteljesülést jósol minden területen.

Körte
Anyagi biztonságot, váratlan pénzjutalmat mutat a jel. Munkája gyümölcse most érik be!

Kulcs
Ajtók nyílnak meg előtted.

Kutya
Jó és megbízható barát.



Lakat
Jó lenne, ha most nem keveredne bele mások ügyeibe, és ha egy kicsit visszafogná kíváncsiságát. Ne szóljon bele mindenbe, később megbánhatja.

Láb
Hallgasson a megérzéseire! Adjon időt magának, mérlegelje az érveket, mielőtt dönt, legyen szó érzelmi vagy szakmai problémáról.

Lábas
Aggodalmat sejtet, amelynek tulajdonképpen nincs is valóságalapja.

Lánc
A hosszú, összefüggő lánc boldog egységet, biztos barátságot, virágzó párkapcsolatot jelez. Ám ha a lánc megszakad, gyanakodásra, megbízhatatlanságra számíthatunk.

Legyező
A báj és a hódítás jele, sokszor azonban titkot és csalfaságot is sejtet. Ezt a kétirányú jelet a csészében lévő más jelek összefüggésében kell tehát értelmeznünk.

Levél
Jó híreket kap pénzügyekkel kapcsolatban.

Létra
Társadalmi felemelkedést mutat, előléptetést, szakmai megfelelést jelent.


Erő és függetlenség.

Macska
Egy veszekedés felkavarja a lelkivilágát, de csak rövid időre.

Mancs
Ellenség.

Medve
Óvatosan hozzon most döntéseket! Gondoljon át minden üzleti lépést! A medve, ha jobbra néz, hosszú utazást is jelezhet.

Mentőöv
Megmenekült! Ne veszítse el a bátorságát, ne adja fel, és meglátja: váratlan segítséget kap majd.

Méh
Új barátokra teszel szert.

Mérleg
Egy jogi ügy lezárul, az igazság kiderül. Értékes és fontos fejleményre számíthat egy érzelmi kapcsolatban.

Nap
Vitathatatlanul pozitív jel! Minden kellemetlen vagy rossz értelmű ábrát semmissé tesz, amelyeket most a kávéscsészében lát. Szerencséje van, a siker Önre mosolyog. Azért maradjon szerény!

Négyzet
Ennek a jelnek két magyarázata is lehet, amelyeket a csészében látható más kávézacc-formák viszonyában kell értelmeznünk. Jelenthet biztos hátteret és alapot a tervek megvalósításához, de utalhat olyan gátakra is, amelyek megfékezik lendületünket.

Nyíl
Figyelmeztető jel: óvakodjon! Ragadja meg a bikát a szarvánál… Terveiben nehézségek adódhatnak, amelyeket meg kell oldania. A lényeg: cselekedjen!

Nyúl
Önbizalomhiányt mutat ez a jel. Össze kell szednie magát! Vágjon bele, bármi legyen az!

Olló
Szóváltás, nézeteltérés az otthonban.

Oroszlán
Az erő, a bátorság és a tisztánlátás jele. Vigyázat! Ne legyen gőgös vagy túlságosan büszke!

Ördög és/vagy szarvak
Óvakodjon a befolyásos emberektől.

Patkó
Szerencsehozó jel. Termékeny, szerencsés, energiákban gazdag időszak következik.

Pálma
Kétszeres sikerre számíthat: szerelemben és anyagilag egyaránt. Boldog és felhőtlen időszak ígérkezik, a gondok elszálltak.

Pillangó
Ön szeretnivaló, ezért sokan keresik társaságát, barátságát, sőt… Vigyázzon azonban, mielőtt elkötelezi magát. A pillangó ugyanis némi bizonytalanságot is sugall.

Piramis
Tartós sikert jelez ez az ábra, hiszen minden problémát megoldott, ügyesen felülkerekedett az akadályokon.

Pók
Nem várt pénz áll a házhoz.

Sas
Nagy előrelépés karrierben.

Seprű
A gondok végét mutatja, újrakezdést jósol, esetleg házasságot.

Szárnyak
Fontos változást jelez, amely pozitív irányban befolyásolja az elkövetkezendő időszakot.

Szem
Mások szeméről van szó ebben az esetben. Ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget mások véleményének. Maradjon hű önmagához. Elvégre kit érdekel, hogy ki mit mond?

Szív
Szerelem, becsület, bizalom.

Tojás
Anyagi és erkölcsi siker.

Vasmacska
Az egyensúly és a biztonság jelképe.

Váza
Ez az ábra segítségkérést jelez. Egy közeli barátja erkölcsi – és talán anyagi – segítséget kér Öntől. Ha módjában áll, ne csukja be előtte az ajtót, hanem segítsen neki.

Villa
Valaki megpróbál az Ön közelébe férkőzni – merő érdekből. Ne bízzon meg bárkiben, először ismerje meg!

Virág
Nyitottságot, fejlődést mutat ez a jel. Szemléletbeli változásokra számíthat. Hallgasson megérzéseire, így könnyen megvalósíthatja vágyait!

Virágcsokor
Örömöt és boldogságot jelez, elsősorban érzelmileg fontos kapcsolataiban, szerelemben, barátságban, a családban.

Vonalak
Egyenes: zökkenőmentes folyamat.
Görbe: nehézkes folyamat.
Dőlt, ferde: bukás.

Vulkán
Kissé túlteng Önben a lendület. Gondolkodás nélkül cselekszik, és néha bizony indulatokban tör ki. Jó lenne, ha egy kicsit gondolkozna, mielőtt a tettek mezejére lép.

Zászló
Közeledő veszély.

A tealevél-jóslásról itt olvashattok >>> https://www.boszikam.com/2020/05/hogyan-josoljunk-tealevelekbol.html

Forrás: www.josda.hu