2020. május 2., szombat

Álomfejtés A-Z-ig 2. rész



Többen kérdeztétek már tőlem, hogy értek-e az álomfejtéshez. A válaszom az, hogy nem, de Rosta Erzsébet igen és én most tőle hoztam nektek egy bővebb összefoglalót.

„Az álmok nem szándékos és önkényes kitalálások, hanem természetes jelenségek, és semmi mások, mint amit éppen ábrázolnak. Nem csalnak, nem hazudnak, nem csűrnek-csavarnak és nem kendőznek el semmit, hanem naiv módon azt adják tudtul, ami, és amit gondolnak. Csakis azért bosszantók és megtévesztők, mert nem értjük őket. Nem alkalmaznak semmiféle bűvészkedést, hogy elrejtsenek valamit, hanem kimondják, ami a lényegi tartalmuk, a maguk módján a lehető legvilágosabban. Azt is képesek vagyunk felismerni, miért olyan sajátosak és bonyolultak: a tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy olyasmit iparkodnak kifejezni, amit az én nem tud és nem ért meg.” 
( Carl Gustav Jung )

H

Haj

Hajról álmodni azt jelenti, hogy az illető nem jár el kellő gondossággal személyes ügyeiben, és nem fog előrejutni, mert nem használja az eszét. Barna haj álomban szerencsés szerelem. Másnak haját levágni, nyereséget jelent.

Hal

Hallal álmodni egy jó ismerős teherbeesését jelenti. Halat fogni: az erő jele, tengeri halat látni álomban: rémület; a halikra: sok pénz; halat megölni: nagy bevétel; ajándékba halat kapni: gazdagság.

Halál

Álomban meghalni nyomorúság. Halálra vágyakozni, egészséget jelent. Meghalni majd újraéledni, azt jelzi, hogy nagy tisztesség éri az álmodót. A pandzsábiak szerint, ha valaki halállal álmodik, az a hosszú élet jele.

Halott

Az álomfejtők szerint, ha az álomban látott halott mond valamit, jól oda kell figyelni, mert ez nagyon fontos lehet az álmodó számára. Halott személlyel álmodni, egy figyelmeztető álom, azt jelzi, hogy a jelenlegi körülmények nem sok jóval kecsegtetnek, ezért nem szabad semmiféle egyezségbe belemenni, és semmilyen szerződést aláírni.

Hamu

Álomban: hamun járkálni, bénulást okozhat.

Háromszög

Háromszöggel álmodni szerelmi légyottot ígér, de azt is jelentheti, hogy titkos találkozóra megy az álmodó.

Házasságkötés

Házasságkötésről álmodni egy családtag halálát jelenti. Ha a házasságot idegenek kötik, akkor a halott egy távoli ismerős vagy barát lesz. Házassági ajánlat álomban, bizonyos körülmények rosszabbra fordulását jelzi. Ha álmában az előző párjával készül házasságot kötni az ember, azt jelzi, hogy elfogadta a kapcsolatából adódó kötelezettségeket, és tanult a múltbéli hibáiból. A pandzsábiak szerint házasságról álmodni szerencsétlenséget jelent.

Holdfogyatkozás

A holdfogyatkozás álma azt jelzi, hogy az illető valamilyen eddig elrejtett tulajdonságára, titkolt hibájára hamarosan fény derül.

I, Í

Iga

Nőtlennek: házasság; nősnek: nyugodalom.

Indiai jó álmok és rossz álmok

Az indiaiak nagyon hisznek az álmok erejében, melyeket isteni figyelmeztetésnek tekintenek. Szerintük istenekről, démonokról, szerencsésnek tartott állatokról vagy szerencsésnek tekintett dolgokról álmodni jó jel. Viszont aranyról, vasról, hulló csillagról vagy földrengésről álmodni rosszat jelent. A pandzsábiak szerint a hajnali álmok általában valóra válnak. Nem jó tűzzel álmodni, vizet látni viszont szerencsét hoz. Váratlan szerencsét jelent, ha az ember álmában valamelyik ősétől ajándékot kap, ha viszont a felmenője elvisz valamit tőle, az a közelgő halál jele.

Ing

Ha fehér: nyereség; ha koszos: betegség.

Írás

Ismeretlen kézírást látni: valami hasznosat üzen az álmodónak; olyan írás, amit nem tudunk elolvasni: titkot jelent, amelyet megtudhatunk.

Ivás

Pohárból: jó társaság, amely hasznodra van.

J

Jajgatás

Álomban jajgatni, nagy bajra utal, jelenthet rossz évet, szárazságot, halálesetet.

Jég

Jéggel álmodni gond és betegség. Ha beszakad alattunk a jég, feleslegesen fogunk félni valamitől. Jégen elcsúszni szerelmi csalódás, vagy reményvesztettség. Jégen ülni, kedvezőtlen esemény bekövetkeztét jelzi. Olvadó jégen járni, füstbe ment törekvések. Jégkrémet enni, készíteni, eladni vagy felszolgálni, azt jelenti, hogy az illető elégedett az életkörülményeivel.

Jérce

Jércét látni álomban, nemsokára szerencse éri az illetőt.

Juh

Akolba zárt juhok, hosszú télre figyelmeztetnek. Juhot nyírni, veszedelmes időszak következik. Juhnyáj: az álmodó elégedett az életével. Juhokat őrizni, nyereség áll a házhoz. Juhászt látni álomban esőzéssel kapcsolatos kárt jelöl.




K

Kakas

Kakassal álmodni tűzvészre figyelmeztet, de jelenthet örömet szerző hírt, nőknél szerencsét. Kakas a tyúk hátán: szerencse a szerelemben. Kakas látványa egy torony tetején ünnepnapot jelent.

Katona

Katonával álmodni: bátorságot, olykor dühöt és gyűlöletet is jelent. A legtöbbször azonban rossz változásra van kilátás. Öreg katona látványa: hazudni fognak az álmodónak.

Kenguru

Kengurut látni, váratlan és izgalmas utazás ígéretét jelenti.

Kereszt

A keresztről és a keresztre feszítésről szóló álom szerencsét jósol az álmodónak: aki saját magát látja keresztre feszítve, nyugodt, eseménytelen házasságot remélhet; a tengerészek számára jó hajózást jelent. A politikusnak a keresztre feszítés a hivatali ranglétrán való emelkedését ígéri.

Kert

Kertet látni álomban többnyire gyerekáldást jelent. Virágos kerttel álmodni békét, kényelmet, igaz szerelmet és boldog otthont ígér. Gondozatlan, gazos kertet látni álomban, azt jelenti, hogy az illető elhanyagolta lelki szükségleteit. Az álombéli zöldséges kert, szorgalommal és gondossággal elért jólétet jelent, stabilitásra és belső erőre utal. Kert magas kerítéssel körülvéve azt jelzi, hogy adósságunkat kiegyenlítjük. Kert ősszel: gyász jele; kert télen: halott gondolatok.

Kesztyű

A kesztyű álomban, meghívásra lehet számítani. A kesztyűről álmodó embernek többnyire peres ügyei vagy üzleti gondjai lesznek, azonban megfelelő módon képes velük megbirkózni. Fekete kesztyű a gyász jele. Páratlan kesztyű: elválás olyantól, akit szeretünk.

Kígyó

Az álomfejtők szerint álomban magányos kígyót látni, és fenyegetést érezni, azt jelenti, az illetőnek egy olyan gonosz ellensége van, aki nemcsak ármánykodik ellene, hanem a testi épségére is tör. Sok kígyót látni egy gödörben balszerencse sorozatát jelzi előre a szerelemben és az üzleti életben. Ha sikerül az illetőnek legyőzni és meggyilkolni az álmában fenyegető kígyókat, azt jelzi, hogy felülkerekedik a nehézségein és diadalmaskodni fog. Kínában szerencsés előjel, ha álmunkban kígyó üldöz. Álomban fekete kígyót látni, leánygyermek születésének előjele, a szürkésfehér kígyó viszont fiúgyermek születését jövendöli. Az üzbégek szerint, aki fehér kígyóról álmodik, az meggazdagodik.

Koporsó

Az álomban látott koporsó az anyaméhet szimbolizálja. Ha üres, az álmodónak néhány területen kibékíthetetlen véleményeltérése van környezetével. A koporsóban látható holttest, depressziós időszakot jelez előre, melyet valószínűleg a személyi szabadság korlátozása okoz. Értelmetlen vagy rosszabbodó viszonyra, ügyre figyelmeztet. Itt az ideje a helyzet megszüntetésének vagy a kapcsolat felszámolásának.

Korsó

Az álomban látott korsó mindenféle rossznak a jele, kivéve, ha kútba vagy patakba esik, és darabokra törik, mert így a benne lévő bajok szétszéledhetnek. Teli korsóval álmodni, egészséget jelent; ha üres a korsó, az a szegénység jele.

Kulcs

Kulcsokat látni álomban, nem várt változást jelent, de utalhat valamilyen titokra, különösen akkor, ha a kulcs rozsdás. Kulcsot elveszíteni, haragot jelez a legjobb baráttal. Kulcsot találni: kiszabadulás szorongatott helyzetből. Kulcscsomó a kézben azt jelzi, hogy kezedben tartod a szerencsédet.

Kutya

Kutyával álmodni: az embernek alattomos ellensége van. Egy másik változatban, kutyáról álmodni nagy sikert, gyönyörűséget és állhatatos barátokat jelez. Ugató kutya felől álmodni, rosszabbodó életkörülmények várhatók, nagy valószínűséggel nehézségek fognak következni. Fogaival vicsorgó kutya látványa álomban gyűlölködést jelez előre.



L

Léggömb

Léggömböket látni álomban, szertefoszlanak a vágyak, különösen az üzleti életben és a szerelemben, de jelenthet veszteségeket is, és visszaesést, jövedelemcsökkenést a vállalkozásban, sőt válást is.

Levél

Az angol álomfejtők szerint annak a nőnek, aki szeretné megtudni, hogy szeretője őszinte-e hozzá, ki kell választania a szerelme levelei közül egyet, lehetőleg azt, amelyik a legszenvedélyesebb szövegű. Ezután a levelet az asztalra téve, össze kell hajtani kilencrétűre. Az így összehajtott levelet egy tűvel át kell szúrni, és a párna alá tenni. Ha éjjel a szerelmes nő ezüstről, drágakövekről, üvegről, kastélyról vagy tiszta vízről álmodik, biztos lehet benne, hogy szeretője őszinte, ígéretei becsületesek; ha azonban lepedőről, pókról, tűzről, fáról, virágokról vagy arról álmodik, hogy köszönti őt, akkor érzései hazugok, és el fogja hagyni. Ugyancsak álommal kapcsolatos hiedelem, ha valaki arról álmodik, hogy levele érkezett egy barátjától, annak az a jelentése, hogy a barátja hamarosan megérkezik, vagy nemsokára újabb hírt fog adni magáról.

Liba

Libát látni álomban hír jöttét jelzi, de jelenthet pletykálkodást. Ha gúnár támadja meg az álmodót, az csalárdságot jelent. Repülő liba messzi utazást prognosztizál; a libatoll pedig kigúnyolást.



Bármely lóval kapcsolatos álom nagyon szerencsés; még a halottas kocsit húzó tolldíszes lovakról való álmodás is jó jel, ugyanis esküvőt jelez előre. Az álomban látott tarka ló ugyancsak nagy szerencsét jövendöl. Hasonlóképpen vélekednek az arabok is. Aki lovakkal, öszvérekkel vagy szamarakkal álmodik, jót remélhet, mert a Próféta azt mondta: "A férfiak szerencséje a lovaik üstökéhez van kötve az utolsó ítélet napjáig." A Koránban pedig meg van írva, hogy Allah akarta úgy, hogy "meglovagolják őket és pompázzanak velük."A török álomfejtők szerint, aki fehér lóról álmodik, annak teljesülni fognak kívánságai.

M

Macska

Macskával álmodni általában kedvezőtlen előjel, jelezhet hűtlenséget, árulást vagy valamilyen szerencsétlenséget. Az álomban látott fehér macska jót jelent az angolszászoknál; a cirmos macska úgyszintén, mert szerencsés szerelmet jelez. Az álomban látott vörösessárga macska pénzt és sikeres üzletet ígér; a fekete-fehér macska az álomlátó gyerekeinek a szerencséjét jövendöli; a foltos macska, annak a jele, hogy a barátjaival lesz szerencsés az illető. Az álomban támadó macskák, ellenséget jeleznek; de ha eredményesen megküzd velük az ember, akkor nagy nehézségeken sikerül keresztülvergődnie, és hírnévre tehet szert. Ha valakit álmában csúnyán összekarmol egy macska, az betegséget és bajt jelez előre az álmodónak.

Madár

Az álomfejtők szerint madárral álmodni férjhez menést, álomban repülő madarakat látni, sikeres életet jelent. Madarat fogni: szerencse idegen vendéggel kapcsolatban. Madarat fészkén ülve látni álomban, házasságra van kilátás.

Mágia

Az álomfejtők szerint, az álomban átélt, vagy látott mágia bármilyen formája váratlan változásokat jelez. Ha azt álmodja valaki, hogy becsapta, vagy megtévesztette egy mágus, az annak a jele, hogy ismét találkozik egy rég nem látott, elveszettnek hitt barátjával, vagy felújít egy kihűlt szerelmi kapcsolatot.

Majom

Majommal álmodni azt jelenti, hogy az ember barátai álnokok, akik csak hízelegnek neki, miközben csak a saját érdeküket nézik. Táncoló majom látványa álomban közeli szórakozásra kilátás; fára mászó majom: ellenségeskedés; ordító majom: ha leány álmodja, akkor egy teszetosza fiú fog neki udvarolni.

Makk

Az álomfejtők azt mondják, makkal álmodni jó dolgokat jelez előre, jelentős vagyongyarapodást ígér. Asszonynak makkevésről álmodni azt jelenti, hogy jómódú lesz, és örömteli pozícióba emelkedik. Aki arról álmodik, hogy lerázta a makkot a fáról, annak vágyai hamarosan teljesülni fognak az üzleti életben vagy a szerelemben.

Mandula

Mandulával álmodni, átmeneti bánatot jelez. Élvezettel evett manduláról álmodni szerencsét jelent, ha keserű az íze, az eltervezett változtatásokat el kell halasztani, de utalhat betegségre is.

Medve

Az álomfejtők szerint egy medve megöléséről álmodni azt jelenti, hogy szorult helyzetből sikerül kiszabadulnia az álmodónak. A kínaiaknál az álomban látott medve fiúgyermek születésére utal.

Méh

Méhekkel álmodni sikeres üzletet jelez. A méhraj tűzvészre figyelmeztet. Álomban a méhszúrás szerencsétlenségre utal.

Méz

Álomban mézet enni szomorúság éri az embert.

Mosómedve

Mosómedvéről álmodni arra figyelmeztet, hogy fel kell készülni az önvédelemre. Egy másik változat szerint álomban mosómedvét látni, azt jelenti, hogy az emberek hamis arcukat mutatják az életben. Ha az álomban egy mosómedve kergeti az embert, annak az álmodó számára az a jelentése, hogy, akit eddig barátjának vélt, ellensége lesz, és a háta mögött a bukásán mesterkedik.




N

Nád

Álomban nádba fújni jó kilátás jele. Nádasban ülni, az álmodó a fájdalmát kívánja feledni, de jelenthet szerencsét is. Téli nádas látványa, hosszú télre lehet számítani.

Napfogyatkozás

Az álomfejtők szerint, napfogyatkozásról álmodni, az élvezetek túlzásba vitelére figyelmeztet. A túl sok esti összejövetel, az ivászat egészségi problémákhoz vezethet. Az álmodó átmeneti sikertelenségre számíthat a vállalkozásában.

Narancs

Keserű naranccsal álmodni azt jelzi, hogy rágalmak érik az embert, mégpedig arról a helyről, ahol a narancsokat látta.

Nátha

Náthásnak lenni, azt jelenti, hogy jó egészségnek örvend az álmodó.

Név

Ha valaki álmában a nevét hallja, arra utal, hogy jó üzenetet kap az álmodó.

NY

Nyak

Ha egy nyakról szól az álom, az a közelgő pénz jöttét jelzi, kivéve, ha egy törött nyakkal kapcsolatos, ebben az esetben arra figyelmeztet, hogy a vállalkozását, üzleti ügyeit rosszul menedzseli az álmodó. A vastag nyak kedvező jel.

Nyaklánc

A nyaklánc elvesztéséről álmodni, szenvedést jelent a szeretett lény elvesztése miatt. Ha az álmodó a szerelme vagy önmaga nyaka köré tesz egy nyakláncot, az házasságot és boldog családi életet jelez. Nyaklánc asszonyon: ajándékot fog kapni az álmodó.

Nyúl

Nyúllal álmodni szerencsétlenséget, rendszerint félelmet is jelent. Országúton ülő nyúl: titkos helyre való hívogatás. Nyúlganéj: kisebb szerencse éri az embert.

O, Ó

Olajbogyó

Olajbogyó álomban kereskedőnek szerencse, másnak pedig fájdalom.

Olajfa

Olajfát látni hegyen, szenvedésre számíthat az álmodó.

Olajos hal

Álomban olajos halat látni utazást jelez.

Olló

Az olló álomban is gyakran a veszekedés és harag jele. Ollót ajándékba kapni, kis szerencse. A nagy olló kövér asszonyra utal, a szabóolló pedig hideg időjárásra.

Orgyilkos

Álomban orgyilkost látni, gonosz gond fog hatalmába keríteni.

Orsó

Orsót látni álomban eljegyzést jelez a családban, nagy ünnepléssel.

Ö, Ő

Öblítés

Gonosz indulatok lecsengését, segítség érkezését vetíti előre.

Ölelés

Valakit ölelni álomban a csalfaság jele. Öregasszonyt ölelni, megszorítás, ifjú lányt ölelni, aggodalomra lesz ok.

Ölyv

Álomban ölyvet látni nagy veszedelem.

Öreg emberek

Öregurakkal álmodni jó egészség jele. Öregasszonyt látni álomban haragot jelent. Mezon kószáló öregember látványa, meglopják az álmodót. Táncoló öregember hosszú téli utazás, bánat várható.

P

Papagáj

Papagájjal álmodni azt jelenti, hogy valamilyen tréfás dolog történik az illetővel. Ha a papagáj megcsípi az álmodót, az barátnője irigységéről árulkodik. Az álomban látott és hallott beszélő papagáj azt jelenti, hogy gonosz gúnyt űznek az álmodóval.

Patkány

Álomban egy kamrában látott patkányok ínséges idők eljövetelét jelentik. A patkány látványa ellenségre hívja fel a figyelmet. Ha a patkány megharapja az álmodót, szerelmi féltékenység jele.

Páva

Álomban, ha a páva: kiált, szerencsétlenséget jelent; repül, kis öröm, amelyért nagy árat kell fizetni; alszik, a csábítás jele; a napon sütkérezik, egy asszony hiúsága miatti veszedelemre utal; döglött, öregasszony szerelmére figyelmeztet. Az álomfejtők szerint: álomban páván lovagolni, megszégyenülés jelent egy szerelemben; pávát enni böjtölés idején, gonosz áll a házhoz. Pávatollal álmodni, börtönt, pávatollal játszani, ingerlékenységet jelent.

Pénisz

Ha egy asszony péniszről álmodik, egy rokona fog meghalni, mondják a törökök.

Pénz

Pénz elvesztéséről álmodni, átmeneti zavarokat, boldogtalanságot jelent a családi életben, és visszaesést a vállalkozásban. Gyengének, sérülékenynek és talajt vesztettnek érezheti magát az álomlátó. Emellett a becsvágy, energia és a kellő önbecsülés is hiányzik belőle. Pénz ajándékozása álomban, a szeretet adásával azonos módon értékelendő. Az álmodó keresi a szeretetet. Ha mások ajándékoznak pénzt, elhanyagoltnak, mellőzöttnek érzi magát. Valószínűleg nem tanúsítanak kellő figyelmet a problémáira, és nem mutatnak együttérzést az illető iránt. Pénzt lopni, veszélyre figyelmeztet, és óvatosságra int. Pozitív értelmezésében viszont arra utal, hogy az illető – erőfeszítéseinek köszönhetően – végül képes lesz szert tenni az általa értékesnek tartott tulajdonságokra. Az indiai szikh álomfejtők szerint az alvó személy családjában betegség várható, ha az illető álmában valakitől pénzt vesz el.

Pénztelenség

Pénz hiányáról álmodni a társadalmi státusz elvesztésétől való félelmet jelzi. Az álmodó híján van azon képességeknek, melyek céljai eléréséhez szükségesek. Azt is jelezheti, hogy túlságosan sokat foglalkoznak vele, vagy ellenkezőleg, teljesen elhanyagolják az illetőt.

Pillangó

Az álomfejtők szerint körös-körül röpködő pillangókat látni álomban azt jelzi, hogy távoli barátunk felől kapunk hírt, levélben, vagy valakitől, aki találkozott vele. Pillangóról álmodni általában, a megnyugvás iránti vágyat jelzi. Emellett a pillangók kreativitást, romantikát, élvezetet és szellemiséget is kifejezhetnek. Az is lehet, hogy az álmodó gondolkodásmódja átalakulás előtt áll. Ha az alvó személy egy gyönyörű, színes pillangót lát álmában, az illetőt pozitívan értékelik egy közeli társasági összejövetelen.

Pók

A magyaroknál álomban a tarantella pók kivételével az összes pók látványa, jó szerencsét jelent. Minél nagyobb pókot lát az ember, annál nagyobb szerencséje lesz. Ha falon mászó pókot látunk álmunkban, a legkedvesebb kívánságunk fog teljesülni. Hálóját szövő pókot látni álomban, kemény munka révén növekedő vagyont jelképez.



R

Rémisztő álmok

Szerencsét jeleznek, például tűzben megégni mindenki számára szerencsét jelent, mert ha beteg álmodja, meggyógyul; ha fiatal álmodja, szerelmi szenvedély keríti hatalmába.

Repce

Repcével álmodni intő jel, civakodásra vagy egy esetleges megerőszakolásra figyelmeztet, amelynek elkerülésére fel kell készülni érzelmileg és fizikailag.

Repülőtér

Forgalmas repülőtérről álmodni az illető szabadság utáni, vagy utazási vágyát jelzi. Ha az álomban a repülőtér üres, vagy elhagyott, az útiterv megváltozik, vagy az utazás elhalasztódik.

Rossz álmok jó jelentése

Halállal álmodni, születést jelent, születésről álmodni halált. Álomban betegeskedni, jó egészség; bánkódni, jó hír felől hallani. Álomban a baleset, a sors jobbrafordulását jelenti; a büntetés, jutalmazást jelöl; a büszkeség, megszégyenítésre utal. Ha egy szegény férfi álmodja azt, hogy nővé fog változni, jó ómen, mert valaki gondoskodni fog róla, ha gazdag ember álmodja ugyanezt, akkor ez rossz ómennek minősül, mert arra utal, hogy hatalmának vége szakad.

Rózsa

Az álomban kapott virágzó rózsa a szerelmeseknek jót jelent; másnak kellemes találkozást. Fehér rózsával álmodni ártatlan lány szerelmét jelzi; a hervadt rózsa jelentése, hogy elfelejtik az illetőt. Az arabok hiedelem világában a friss rózsa a szívet megremegtető örömök eljöveteléről ad hírt, míg a hervadt rózsa csalóka híreket jelent. Rózsatövis felől álmodni, azt jelenti, hogy olyannak okozunk fájdalmat, akit szeretünk. Rózsát kötni, vigasztalódást jelez. Rózsafán jönni a világra, gazdag asszonyt jelent. Ha valaki álmában: rózsát kap és azt a hajába tűzi, akkor becsapja valaki, akiről azt hitte, hogy jó barát; tavasszal egy csokor rózsát kap, igaz szerelemre talál; ha viszont télen kapja a csokrot, a keresés hiábavalónak bizonyul. Álomban egy teljes díszben pompázó, virágba borult rózsabokrot látni, esküvőt jelez a családban. Ha valakit álmában rózsavízzel locsolnak meg, azt jelenti, hogy a kedvese másra gondol.




S

Sáfrány

Sáfrányos ételt enni álomban betegség jele.

Sánta

Sánta férfival álmodni félelmetes érzés; sánta asszonnyal: pletykáznak az illetőről; sánta gyerek: eltitkolt szerelem; sánta kutya: rossz hír.

Sebesülés

Ha egy öregember azt álmodja, hogy megsebesült a mellkasán, rossz hírt fog hallani, ha egy lány ugyanerről álmodik, akkor szerelmes szeretőre fog lelni.

Seprés

Asszonynak boldog házasság, férfinak nehéz munka.

Sóhaj

Sóhajtást hallani álomban szerencsés hír.

Sorompó

Sorompót látni álomban szép idő várható.



Sóról álmodni, új ízek és ragyogó élmények megjelenését jelzi. Az álmodó egyéni értékeinek jobb elismerését, hangulatának javulását, életerejének növekedését mutatja. Az erőfeszítések eredményre vezetnek. Hús sózásáról álmodni, az adósság felhalmozódását jelzi, melynek eredményeként folyamatosan zaklatják a pénzbeszedők.

Sör

Álomban sört látni vagy inni, boldogságot, homályt vagy ihletet jelez, de arra is utalhat, hogy az álmodó erős társadalmi életet él.

Strucc

Struccokkal álmodni rossz előjel, mert halálhírt, vagyis pusztulást jelent.

SZ

Szakáll

Szakállas emberrel álmodni, szeszélyes asszony miatti bizonytalanság. Földig érő szakáll. gazdagságot reprezentál. Lány állán növő szakáll, az álmodó elveszíti a szeretőjét.

Szamár

Aki álmában szamara hátán üget célja felé és azt el is éri, szerencsés és boldog lesz minden dolgában, de aki útközben leesik róla, azt szerencsétlenség és bánat éri.

Szamóca

Szamócát enni asszonynak titkolt szerelem, férfinak betegség, a szamóca látványa, jó házasság.

Színek

Álomban a színek közül a fehér: becsületességet jelent; a fekete: gyászt; a kék: kiegyensúlyozottságot; a vörös: elválást; a piros: erőszakot.

Szomjúság

Álomban megszomjazni, nyugtalanságot jelent, de vonatkozhat szomorúságra vagy fáradtságra is.

Születésnap

Álomban születésnapot ünnepelni, hosszú életkort jelent.

T

Takarítás

Álomban szobát takarítani irigység jele; istállót takarítani hideg idő várható.

Tanítás

Tanításról álmodni öregedés, tanítványra lelni boldogság.

Tea

Ha valaki azt álmodja, hogy teára szomjazik, akkor hívatlan vendégek fogják meglepni.

Tenger

Álomban tengerparton állni, és figyelni a hullámokat, ahogyan a habjai a fövenyen összetörnek, azt jelzi, hogy az illetőnek kis híján baleseti sérülése lesz.

Teve

Ha az ember tevével álmodik, nagyobb óvatosságra van szüksége, mert feltehetően túl sok terhet cipel a vállain. Az ilyen személy – ahelyett, hogy szabadjára engedné, hajlamos magába fojtani az érzelmeit. Meg kell tanulnia felejteni és megbocsátani. Ugyanez az álom más értelmezésben nagy problémák megoldására, akadályok leküzdésére való képességet jelez. Aki fehér tevéről álmodik, gazdaggá válik, mondják az üzbégek.

Tojás

Tojást enni álomban harag; tojáshéj: gyász; sok tojás: nyeremény; záptojás: betegség. A törököknél tojásokról álmodni hírbe hozást, pletykát jelent.

Tömjén

Tömjénnel álmodni lánynak fejfájás; másnak megkönnyebbülés; asszonynak lelkiismeret furdalás.



Az álomfejtők szerint, aki álmában tűt talál, olyan barátokra számíthat, akik nagyra értékelik őt. Tűt keresni álomban, fölösleges aggodalmakat jelez. Tűvel álmodni, egy barátság végét jelzi.

Tükör

Az álomban látott tükör az egészséges ember számára örömet jelent, ha viszont beteg az illető, egészségromlásra utal. A fényes tükör ájulást, a törött tükör pedig árulást jelez.

Tűzhely

Nőtlennek házasságot, másnak betegséget vagy helyváltoztatást jelent.

TY

Tyúk

Új taggal bővül a család.

U, Ú

Újszülött

Csecsemővel álmodni ártatlanságot, tisztalelkűséget, melegséget, új szerelem vagy új barátság kezdetét jelzi. Viszont szoptató asszonyt látni álomban, rosszat jelent, az fogja becsapni az illetőt, akiben a legjobban megbízott.

Utazás

Utazásról álmodni, az életcélok elérésére irányuló törekvést, általánosságban az életutat jelzi, melyet az álmodó örömtelinek és sikeresnek talál. Ha az álmodó ismeretlen területen utazik keresztül, az a versenytársak részéről reá leselkedő veszélyre utal. Aki álmában emberekkel teli autóban utazik, új és érdekes barátok, izgalmas kalandok elé néz. Ha viszont egyedül van az autóban, nehéz idők várnak rá.

Ü, Ű

Ürülék

Aki emberi ürüléket lát álmában, az pénzhez jut, vélik a törökök.

Üstökös

Üstökösről álmodni, azt „üzeni” az álomlátónak, hogy sürgősen meg kell szabadulnia a fizikai és lelki akadályoktól, és tovább kell haladnia a céljai felé.

V

Varjú

Az álomfejtők úgy vélik, hogy varjúval álmodni, csalódást jelent mindenben, bánatra, balszerencsére figyelmeztet, sot halált is jelezhet.

Vér

Álomban vért inni, az álmodó kirobbanó életerejéről és energiájáról árulkodik.

Vipera

Viperáról álmodni balszerencsét jelent. Megölni egy viperát, általában jó ómen. Egy élő vipera a küszöbön, halálesetet jelez a házban.

Víz

Vízzel kapcsolatos álmok jelentése: a vízesés váratlan, kellemes dolog; a folyó, ha tiszta, akkor nyugodt sikeres életet; ha zavaros, fenyegető veszélyt jelent;

az óceán: az illető békéjét; a kút belső nyugalmát jelzi; a mocsár pedig valamilyen veszélyre figyelmeztet. A magyar álomfejtők szerint: tiszta vízzel álmodni jószerencse, vagyonosodás jele; zavaros víz szomorúságot jelez, vagy az álmodó sajnálkozását egy általa jól ismert személy betegsége vagy halála miatt. Álomban a koszos víz látványa, egy gátlástalan személyre figyelmeztet, aki tönkre akarja tenni az álmodót.

Z

Zafír

Zafírral álmodni kellemetlen látogatóra utal.

Zászló

Zászlóval álmodni, ha az álmodó viszi, tekintélyt jelez; ha messziről látszódik, zavaros időt jelent.

Zuhanás

Zuhanásról álmodni a lelki egyensúly, az önkontroll elvesztését jelenti. Reprezentálhatja a veszélyeztetettség érzését, az önbizalom hiányát, a kudarctól való félelmet vagy képtelenséget a helyzettel való megbirkózásra. Ha valaki magasról zuhan ki álmában, és megsérül, készüljön fel arra, hogy nehéz napok várnak rá; ha a zuhanás nyomán nem sérül meg, a probléma kisebb és átmeneti jellegű lesz.

ZS

Zsiráf

Az összképre kell figyelnünk, átfogóbb szemléletmódra van szükségünk.

Az első rész itt >>> https://www.boszikam.com/2020/05/alomfejtes-z-ig-1-resz.html

Forrás: www.erzsebetrosta.hu



Álomfejtés A-Z-ig 1. rész


Többen kérdeztétek már tőlem, hogy értek-e az álomfejtéshez. A válaszom az, hogy nem, de Rosta Erzsébet igen és én most tőle hoztam nektek egy bővebb összefoglalót.

„Az álmok nem szándékos és önkényes kitalálások, hanem természetes jelenségek, és semmi mások, mint amit éppen ábrázolnak. Nem csalnak, nem hazudnak, nem csűrnek-csavarnak és nem kendőznek el semmit, hanem naiv módon azt adják tudtul, ami, és amit gondolnak. Csakis azért bosszantók és megtévesztők, mert nem értjük őket. Nem alkalmaznak semmiféle bűvészkedést, hogy elrejtsenek valamit, hanem kimondják, ami a lényegi tartalmuk, a maguk módján a lehető legvilágosabban. Azt is képesek vagyunk felismerni, miért olyan sajátosak és bonyolultak: a tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy olyasmit iparkodnak kifejezni, amit az én nem tud és nem ért meg.” 
( Carl Gustav Jung )

A, Á

Ablak


Az ablakkal álmodót - ha büntető eljárás alatt áll - felmentik a vád alól. Ha az álmot látónak az ablakzár látványa marad meg az álmából, pletykázása miatt alapos megdorgálásra számíthat. Az észak-afrikai arabok szerint, ha az ember álmában egy ablakon át távozik, az ügyeinek szerencsés fordulatát jelzi; ám ha az ablak szűk, és nehéz kijutni rajta, ez arra inti, hogy nagy nehézségekkel kell megbirkóznia. Muhammad An-Nefzawi 15. században írt művében, a középkori arab világ szerelmi kultúráját bemutató Illatos kertben az ablak átvitt értelemben a nőre emlékeztet, ezért aki álmában magát új, jó állapotban lévő ablakon látja bepillantani, biztos lehet benne, hogy fiatalasszonyt, vagy szüzet kerít hatalmába. Ha viszont az ablak lestrapált, kopott, az asszony öreg lesz.

Adó 

Ha álmában valaki adót fizet, csinos nyereségre számíthat, ha viszont adót vetnek ki rá, nehéz munka előtt áll.

Agglegény

Agglegénnyel álmodni szerény szerencsét jelent.

Aggodalom

Aki álmában aggodalmaskodik, ha beteg, javul az állapota, ha egészséges, örömben lesz része.

Angyal

Angyallal álmodni kiváló jel, sikert, boldogságot, hasznos barátságot, szerencsés szerelmet prognosztizál. Angyallal beszélni, utálatos és gonosz dolgok történnek az álmodóval. Azt álmodni, hogy angyallal együtt lebegünk, boldog öregséget jelez.

Antilop

Az álomképként megjelenő antilop ambiciózus célokról árulkodik, melyet nagy erőfeszítések árán ér el az álomlátó. Emellett az anyagi helyzete gyors javulását is jelzi. Ha viszont az antilop elpusztul, önhibájából a szerelmi kapcsolata hamarosan megszakad.

Apáca

Apácával álmodni szerénységet, türelmet jelez, de jelenthet titkos bánatot is. Apácává válni, hűtlenség a szerelemben. Apácafőnöknőt látni, nagyravágyásra utal.

Asztal

Asztalt látni öröm; teríteni jólét; leszedni, elkerüli az álmodót a szerencse. Asztalhoz ülni, családi boldogság; asztalon ülni, váratlan öröm.

Autó

Az álomfejtők szerint autót vezetni álomban, arra figyelmezteti az embert, hogy óvatosan bánjon a pénzével, a következő két hétben ne kockáztasson, és fogadásokat se kössön. Ha álmában valaki régóta vezet kocsit, azt jelenti, hogy pénz áll a házhoz.



B

Babér

Álomban babért látni összeveszést jelez előre. A babérlevél a férfi számára azt üzeni, hogy hamarosan egy csinos nővel ismerkedik meg. A babérkoszorú ünnepélyre utal.

Babonaság

Ha az álom valamilyen babonás hiedelemről szól, udvariatlan, neveletlen emberekkel lesz dolga az álmodónak.

Bagoly

Bagollyal álmodni, gyógyíthatatlan betegséget vagy halált jelent. De utalhat haragra is. Bagolyhuhogást hallani álomban dögvészt jelez.

Bambusz

Bambusszal álmodni a veszedelem jele.

Banda

Aki arról álmodik, hogy megtámadja, vagy megfenyegeti egy banda, életkörülményei rosszabbodására kap figyelmeztetést.

Banya

Álomban banyát látni bosszúságot jelez.

Bárány

A törökök szerint fehér báránnyal álmodni, a téli hideggel, hóval kapcsolatos eseményre utal. A magyaroknál a fehér bárány boldogságot jelent a házasságban.
Bárányt leölni, kegyetlenségre és ijedtségre utal.

Bicikli

Álomban biciklivel felfelé pedálozni a hegyre, jó kilátásokat jelent, ha viszont az álmodó lefelé gurul a lejtőn, az arra figyelmezteti, hogy balszerencséje közeleg.

Bicska

Bicskával álmodni, pletykát jelent.

Bohóc

Bohóccal álmodni: könnyeket és bánatot prognosztizál.

Bors

Borsos étel rossz fogadtatásban lesz része az álmodónak. Borstartó, elővigyázatra hívja fel a figyelmet. A bors szerencsét jelent a szerelemben.

Börtön

Börtönnel álmodni az egészségi állapotban hanyatlást jelez, de jelenthet szerencsét is. Börtönben ülni és bánkódni: a szomorúságnak vége lesz. Ha álmában az ember kedvesét börtönbe zárják, azt jelenti, hogy a szerelme megbízhatatlan; ha önmagát látja börtönben, az az érzelmei korlátozását, elfojtását jelzi.

Bukfenc

Álomban bukfencezni, jó aratásra van kilátás.




C

Cápa

Cápával álmodni utazást jelent.

Cékla

Arról álmodni, hogy társaságban céklát eszünk, ájulást, majd lázas betegséget jelez.

Cinke

Cinkét látni álomban öregembernek őszi halált, fiatalnak víg farsangot jelent.

Comb

Ha asszony combjáról álmodik valaki szerencsés lesz a szerelemben, a sovány comb látványa házasságtörés jele.

CS

Csákány

Csákányozni álomban öröm; csákánnyal ajtót kifeszíteni meglepetés; csákánnyal falat bontani, jó időjárás várható.

Csat

Csatot látni álomban olyan ismeretséget jelez előre, amely az egész életre szól.

Csecsemő

Aki csecsemővel álmodik: ha szegény ember, gondoskodnak róla; ha iparos, a vállalkozása tönkremegy; ha gazdag ember, kicsúszik kezéből a hatalom; ha utazni akar, inkább mondjon le róla, maradjon otthon, mert a csecsemő sem tud megbirkózni az akadályokkal. Álomban csecsemősírást hallani, örömet jelent.

Csepegés

Álomban ereszről csepegést hallani: betegnek jó hír, egészségesnek váratlanul jó hír. Ha vízcsap csepeg: pénzkiadás jelent.

Csoda

Álomban, ha valakit csoda ér, bátorságra utal, de jelentése lehet záporeső, és anyagi kár is.

Csukló

Csuklóról álmodni kellemetlenség éri az illetőt, asszonycsuklón karperecet látni, börtön vár az álmodóra.

D

Dada

Dadával álmodni változás jele, de utalhat kisebb betegségre és kiadásra is.

Datolya

Datolyát enni álomban férfinak sikert jelent a nők körében. Datolyapálmával álmodni – a kínaiak értelmezése szerint - a korai halál jele.

Délibáb

Álomban délibábot látni, hamisságot mutat.

Disznó

Disznóval álmodni hazugságot, betegséget jelent. Disznót lelőni, szerencse a játékban. Disznóhúst enni, vagy disznózsírt kenni, gondtalan életre utal.

Doboz

Dobozzal álmodni, titkot jelent, de jelezhet titkolódzást; ha viszont eltörik a doboz, csúf veszekedést.

Dunyha

Álomban a dunyha látványa a szenvedés jele; dunyhát ajándékba kapni, rossz sors;

Dűlőút

Dűlőúton járni álomban andalgásra, új feleségre és új életre utal.






E, É

Egér

Az álomfejtők szerint egérről álmodni családi gondokat jelez, vagy azt, hogy az anyagi ügyek kedvezőtlen fordulatot vesznek. Ha egy olyan egérről szól az álom, amelyik valakire ráugrik, vagy a ruháján mászik, akkor egy barátjával botrányba keveredik az álmodó. Egér ágyban váratlan szerelembe esés jele. Egeret lenyelni, nehéz nyereményhez jutni. Egereket, vagy patkányokat látni kamrában szűk esztendő következik.

Ékszer

Az álomfejtők szerint, álomban ékszert venni, boldogság, eladni nagy kár. Ékszert látni álmunkban, szívfájdalom, piros köves ékszert látni, betegség jele.

Elveszett tárgy

Álomban egy elveszett, vagy elfelejtett értékes tárgyat szerencsésen megtalálni, sikert jelez.

Erdő

Az álomfejtők szerint, aki álmában erdőn vág keresztül, vagy fák között sétál, átmeneti időszakot él meg. Lehet, hogy az ösztöneinek engedelmeskedik. Ha viszont az álmodó eltéved az erdőben, az annak a jele, hogy tudata alatt önmaga jobb megértésére törekszik, de jelentheti azt is, hogy egy új időszak kezdődik az életében. A sűrű, zöld erdő megcsalás jele, erdőt messziről látni, félelmet jelent.

Ernyő

Álomban lyukas esernyőt látni veszekedést jelent; esőben csukott esernyőt hordani: balszerencse az üzleti életben; nyitott esernyőt vinni esőben: nagy szerencse vár az álmodóra, minden erőfeszítése sikeres lesz. Álomban a napernyő látványa, azt jelenti, hogy mások veszik fel az illető fizetését.

Eső

Álomban megázni, megszabadulást jelez a problémáktól és nehézségektől, de termékenységet és megújulást is szimbolizálhat. Látni, amint esik az eső, és közben hallani az esőcseppek koppanását, megbocsátást és jóindulatot jelent. Ablakon át nézni az esőt, a spirituális gondolatok és megérzések tudatosulását mutatja, olykor szerencsét és szerelmet is jelképez.

Étel

Ételről álmodni, fizikai és érzelmi táplálékot és energiát jelez. A különböző ételek a gondolatok széles körét szimbolizálhatják. A gyümölcs általában az érzékiséget jelképezi, a fagyasztott ételek az álmodó hideg érzelmeiről, kimért modoráról árulkodik. Bizonyos ételek fogyasztása olyan a tulajdonságokra utalhat, amelyek hiányoznak az emberből. Aki álmában élelmet halmoz fel, valószínűleg fél az ínségtől, a nélkülözéstől. Azt is jelentheti, hogy meg van elégedve azzal, amit elért. Álomban lekvárt enni, az álmodó pénzzavarba kerül, melyet egy asszony okoz; mézet enni, vagyonhoz és szeretethez jut az álmodó; sonkát enni, az illető elveszti azt, ami sokat jelentett az életében.

Étkezés, evés

Álomban enni, egészséget jelent; azt látni, hogy valaki eszik, látogató érkezik, vagy jó jövedelemhez jut az illető. Ha az evést követően az álmodó éhes marad, az a kielégítetlen szellemi szükségleteiről, és vágyairól árulkodik. Az élelem szeretetre, barátságra, ambícióra, szexre vagy élvezetre utalhat. Aki azt álmodja, hogy elveszik előle az ételt, mielőtt befejezte volna az evést, vitákra számíthat a beosztottjaival, illetve azokkal, akik tőle függenek.

F

Fa

Kidőlő fának a látványa az álmodót arra figyelmezteti, hogy elvesztette a lába alól a talajt, és rossz irányba halad.

Fagyöngy

Fagyönggyel álmodni örömteli eseményeket és sok boldogságot jelez, de arra is utalhat, hogy az álmodót valaki a környezetében vonzónak találja.

Farkas

Farkassal álmodni némaságot okoz. Farkasfog, gyermeknek jót jelent, asszonynak gyermekáldást, öregembernek rossz ómen. Álomban farkasüvöltést hallani, nagy veszedelem.

Fém

Fémről álmodni erőt és szilárd jellemet jelez, de szimbolizálhatja a társadalom embertelen oldalát is.

Fésű

Az álomfejtők szerint bosszúság fogja érni azt, aki álmában fésűt lát, ugyanezt jelenti az is, ha leesik a fésű.

Fodrász

Ha egy asszony azt álmodja, hogy fodrászhoz ment, az annak a jele, hogy hamarosan egy családtagjának erkölcsét sértő családi botrányba keveredik. Be kell festetni a haját, hogy nagy nehezen megússza a börtönbüntetést. Ha egy férfi álmodik fodrászról, az sok pletykát jelent, vagy azt, hogy uralkodni szeretne egy gyönyörű nő fölött.

Fokhagyma

Álomban a fokhagyma látványa, ha szegény az álmodó, akkor jó jelentésű, ha gazdag, akkor valakitől gonoszságra számíthat. A fokhagymaszag levertséget jelez.

Fonál

Az álomfejtők szerint: ha egy facér nő fonállal álmodik, hamarosan egy jómódú férfi felesége lesz.




Főzés

Főzésről álmodni, az jelenti, hogy az álmodó alárendeltjévé kívánja tenni, és maga képére szeretné formázni a környezetét. Másik jelentésében viszont az ember gondoskodó oldalát jelképezi, s az illető szeretetvágyára utal. Egy másféle magyarázat szerint, az álmodó életbevágóan fontos ünnep előtt áll.

Futás

Álomban a futás nagy változásra hívja fel a figyelmet. Futni bizonyos cél felé, öröm; futás közben elfáradni, egészséges embernek jót jelent. Futás közben megállni bánatot jelez.

Füstölő

Füstölő égetésének álma az álomlátó spirituális fejlődését jelzi. Nagymértékű tudatosságot, elkötelezettséget reprezentál.

G

Gólya

Álomban gólyát látni gyermekáldást jelent, de jelenthet jó barátot is. Ha gólya kelepel az álmodó házán az illetőt szégyen éri; ha fészket rak a kéményén, akkor szerencséje lesz. Több gólya látványa boldog házasságot prognosztizál.

Gránátalma

Álomban gránátalmákat látni, termékenységet, jó egészséget és hosszú életkort prognosztizál, de szexre való csábítást, felhívást is jelezhet. Alternatív módon a vért reprezentálja.

GY

Gyapot

Gyapotföldről álmodni különös vágyat ébreszt a gyapotszedésre.

Gyémánt

Az álomfejtők szerint gyémántok birtoklásáról álmodni nagyon ígéretes álom, ugyanis magas körökből származó tiszteletet és elismerést jelent. Az viszont, ha a Szűz Mária koronájából való gyémántot lát, és visel álmában, közeli halálesetet jelez.

Gyerek

Aki kisfiút lát álmában, örömteli híreket kap, aki viszont leánygyermekről álmodik, rossz híreket hall, a török álomfejtők szerint. Általában gyermekkel álmodni, minden esetben valamilyen szerencsét jelent. Ugyanakkor a gyerekcipő: rossz hír; a gyerekruha: betegség; gyereket örökbe fogadni: viszályra figyelmeztet.

Gyertya

Az álomfejtők azt mondják, hogy a család jól megalapozott szerencséjét jelenti, ha az álomban látott gyertya tiszta, nem imbolygó lánggal ég.

Gyík

Gyíkkal álmodni egy ismeretlen ellenségre utal, vagy üzleti vállalkozásra.

Gyöngy

Gyönggyel álmodni, megfontoltságot jelez az új vállalkozásokban, tervekben. Az emberi lelket is jelképezi. Egy másik felfogás szerint a gyöngy álomban mindig könnyeket jelent.

A második rész itt >>> https://www.boszikam.com/2020/05/alomfejtes-z-ig-2-resz.html


https://erzsebetrosta.hu/

2020. május 1., péntek

Az Angyalkártyák használata


Angyalkártyák – az égi útmutatás közvetítői. „Az angyal jóskártyák és az angyal tarot-kártyák segíthetnek rátalálni azokra a válaszokra, melyek által életünk teljesebbé válhat. Segíthetnek megtalálni a módját, hogy elérjük céljainkat, vágyainkat, álmainkat.”
Doreen Virtue tisztánlátó és angyalterapeuta, 50 könyv és 30 kártyacsomag megalkotója, valamint Radleigh Valetine angyalterapeuta és tarot-szakértő tanácsai:
Nem kell különleges képesség, hogy segítséget kapjunk égi segítőinktől. Sőt még vallásosnak vagy tökéletesnek sem kell lennünk. Az angyalok ott állnak mindenki mellett és csak arra várnak, hogy segíthessenek! Csupán nyitottságra van szükség, és arra, hogy kifejezzük szándékunkat a velük való együttműködésre.

Az angyali segítség útmutatásként érkezik hozzánk. Hogy milyen formában, az nagyban függ a mi személyes fogékonyságunktól, mert az angyalok ezt is figyelembe veszik. Az égi üzenet érkezhet álmainkon keresztül, meditáció során, vagy számok útján, egy elénk kerülő újságcikk, egy polcról leeső könyv, egy elcsípett beszélgetésfoszlány formájában és még nagyon sokféle módon. Minél békésebbek és kiegyensúlyozottabbak vagyunk, annál könnyebb az égi útmutatásokat felismerni.

Mai rohanó világunkban elég sok olyan tényező van, ami miatt kihívást jelent megőrizni a belső békénket és kiegyensúlyozottnak maradnunk. Az angyalkártyák nagy segítségünkre lehetnek ilyen esetekben is, mivel nagyon egyszerűen használhatók. Pontos üzeneteket képesek adni a minket foglalkoztató kérdésekkel kapcsolatban. Gyönyörű képekkel és szeretetteljes szavakkal adják tudtunkra a számunkra éppen szükséges tudnivalókat. Doreen Virtue több évtizedes tisztánlátói és médiumi képességeinek gyümölcseként tárja elénk az angyalok szerető útmutatásait.

Miben különböznek az angyalkártyák más jóskártyáktól?

Az angyal jóskártyák csak szeretetteljes és szelíd megfogalmazású útmutatást tartalmaznak, mindezt csodálatos, inspiráló képekkel tarkítva. Ezek a kártyacsomagok nagyon pontos iránytűként használhatók életünk fontos kérdései kapcsán. Doreen intuitív képességeit mindig is felhasználta tanácsadásai során, még pszichológusként is. Tanulmányozta a különböző útmutatásra használható eszközöket, mint a számmisztika, az asztrológia és a tarot. A tarot-kártyákkal sosem tudott igazán megbékélni, mert úgy vélte, hogy nagyon sok ijesztő és negatív energiájú lap van benne. Erős indíttatást érzett egy olyan égi útmutatásra alkalmas kártyacsomag megalkotására, amely pontos, ugyanakkor szeretetteljes és pozitív szemléletű üzeneteket tartalmaz, nagyon szép és szelíd képi világgal. Az égiek segítségével, médiumi képességeit felhasználva születtek meg sorban az angyal jóskártyacsomagok.




Míg az angyal jóskártyák különböző, az élet történéseivel kapcsolatos útmutatást tartalmaznak és általában 44 laposak, addig a tarot egy több évszázadostörténelemmel rendelkező üzenetrendszer, amely 78 lapból áll. Lapjai két nagy csoportra oszthatók. Az egyik csoport az úgynevezett Nagy Arkánum (arkánum: titok, rejtély), mely 22 lapból áll és az élet fontos eseményeit, fordulópontjait jelzik. A másik csoport a Kis Arkánum, mely további 4 alcsoportból áll és az élet különböző aspektusait jelölik.

Az angyal jóskártyák népszerűségének hatására Doreen elhatározta, hogy megalkotja a tarot szelídített változatát is, mivel nagyon jól kitalált és pontosan működő üzenetrendszernek tartja. A negatív, ijesztő képeket és szövegeket szeretetteljes, pozitív megfogalmazással helyettesítették és képi világát is lágyabbra változtatták. Ebben a munkában volt segítőtársa Radleigh Valentine tarot-szakértő és angyalterapeuta, akiben szintén évek óta munkálkodott a tarot megszelídítésének igénye.

Doreen és Radleigh tippjei a kártyák használatához:

A kártyacsomag energetikai tisztítása: Miután kibontottuk az új angyalkártya csomagunkat, legelőször is vegyük a nem domináns kezünkbe az összes lapot és a domináns (az író) kezünkkel határozottan koppintsunk a csomag tetejére.  Képzeljük el, hogy az esetleges negatív energiák a csomag alján távoztak, és a lapok immáron semlegesek. A tisztításhoz segítségül hívhatjuk kedvenc kristályunkat, ha van ilyen, vagy csak egyszerűen képzeljük el, hogy a pakli teljesen megtisztult energetikailag. Kérhetjük az angyalok segítségét is:

„Isten és angyalok, kérlek, tisztítsátok meg ezeket a kártyákat az alacsony rezgésű energiáktól” – és már kész is.

Töltsük fel a lapokat energialenyomatunkkal: A tisztítás után végignézzük az összes lapot és megérintjük a kártyákat, hogy átjárja őket a saját energiánk. Megcsodáljuk a képeket, megismerkedünk a rajtuk található szimbólumokkal az útmutató alapján vagy a saját benyomásainkra hagyatkozva, és elolvassuk a lapok üzeneteit. Majd legyezőszerűen szétterítjük a lapokat a kezünkben, és a képekkel magunk felé fordítva a szívünk elé helyezzük őket. Lélegezzünk mélyeket, amíg a szívünk feltölti a lapokat a felsőbbrendű énünk szerető esszenciájával. Ezalatt fohászkodjunk az arkangyalokhoz, hogy helyesen és alaposan értelmezhessük a lapokat, úgy hogy az mindenki számára üdvös legyen. Például így:

„Kérem, hogy az összes útmutatásom, mely ezekkel a kártyákkal történik, legyen pontos és határozott, és minden résztvevő számára hozzon áldást. Kérlek, segítsetek a felsőbb énemre koncentrálni, hogy ez által tisztábban halljak, lássak, érezzek, és hogy felismerjem az isteni üzeneteket, melyek ezeken a kártyákon keresztül kívánnak megnyilvánulni.”

Az útmutatás során kérjünk önbizalmat, tisztánlátást, könyörületet és így tovább. A kártyák most már a személyes rezgéseinket és szándékainkat hordozzák.



Egylapos húzás: Nagyon jó módszer, hogy megismerkedjünk a kártyáinkkal és magabiztosságot szerezzünk a használatukkal, ha naponta húzunk magunknak egy lapot. 

Például így:

„Kedves Arkangyalok, kérlek, a kártyák segítségével üzenjétek meg nekem, mit kell tudnom, mivel tehetem jobbá a mai napot és hogyan tudok a világ hasznára válni. Köszönöm Nektek!”

Ez a szokásunk lehet a mindennapi lelki, spirituális útravalónk, amellyel feltöltekezhetünk a rohanó hétköznapokban. Ezentúl ezek az üzenetek segítenek megerősíteni a hitünket, az önértékelésünket és abban is segítségünkre lehetnek, hogy pozitív életszemléletet alakíthassunk ki napról napra.

Az egylapos húzással a minket foglalkoztató kérdésekre is választ kaphatunk. 

Koncentráljunk a kérdésünkre, mondjuk ki hangosan vagy gondolatban, és kérjük az arkangyalok segítségét, hogy a kártyáinkon keresztül segítsenek választ találnunk. Keverjük meg a lapokat és figyeljük őket, mert amelyik feltűnően kiemelkedik, vagy leesik, az hordozza az üzenetünket. A kártyák kiválasztására egyéni módszert is kidolgozhatunk.

Nyitottsággal és bizalommal tanulmányozzuk a képet és az üzenetet. Mi ragadja meg először a tekintetünket? Egy szimbólum, egy részlet vagy egy szó? Bízzunk bátran a megérzéseinkben!

Nem lehet tévedni az angyalkártyákkal, sem az angyal-tarot-val. Az angyalok szeretnek bennünket, szeretnének segíteni és tudják, hogy melyik a számukra legmegfelelőbb lap, illetve üzenet. Segítenek, hogy a legmegfelelőbbet válasszuk ki. A vonzás törvénye miatt a legmegfelelőbb lapot mágnesként vonzzuk magunkhoz.




Háromlapos húzás: Ha részletesebb választ szeretnénk kapni egy minket foglalkoztató kérdésre, akkor érdemes 3 lapot kiválasztani az előzőekben ismertetett módon, és figyeljük a kártyák keverése közben, hogy melyik emelkedik ki a többi közül.

Az 1. lap: megmutatja a közvetlen múltat, figyelembe véve a helyzetet, amely foglalkoztat bennünket.

A 2. lap: utal a jelenlegi helyzetre, hogy mit kell éppen tudnunk és min kell dolgoznunk.

A 3. lap: azt mutatja meg, hogy milyen lesz a közvetlen jövőnk, ha tovább haladunk a jelenlegi utunkon, és követjük a 2. lapon szereplő útmutatást. Bármikor jobbá tehetjük a jövőnket azáltal, hogy pozitívan gondolkodunk, és hallgatunk a saját belső vezetőnkre.

Minden lapot figyelmesen vizsgáljunk meg, mi hívja fel elsőnek a figyelmünket, mit jelentenek számunkra a szimbólumok, a színek, az üzenetek. Figyeljük meg azt is, hogy vannak-e közös motívumok, színek a három lapon, vagy van-e esetleg összefüggés az üzenetek tartalmában. Az útmutatóban szereplő leírásokat is olvassuk át, és hagyjuk, hogy összeálljon bennünk a részletekből az égi üzenet mondanivalója.

Minél többet gyakorolunk, annál magabiztosabbak leszünk a kártyák használatában és egyre inkább tudunk bízni bennük, mert megtapasztalhatjuk, hogy mennyire pontosan tudnak illeszkedni életünkhöz. Megéri tehát a ráfordított idő, hiszen csodálatos élmény az angyalokkal való együttműködés. 

Az angyalokkal történő bensőséges munka és a gyakorlás által csodálatos égi útmutatásban lesz részünk, és segítségükkel elérhetjük azt az életet, amire igazán vágyunk!

Forrás: www.edesvizkiado.hu

Csillagokban írt szerelem





Írtam egy  "5 perces" novellát, amit szeretnék megosztani veletek. A szerelemről, a reményről és a kitartásról szól. A könnyebb út mindig a nehezebb és a nehezebb a könnyebb és ez a két szerelmes történetéből is kiderül.  Azon az úton érdemes elindulni, amelyikről úgy érzed megéri , még akkor is, ha nem látszódik a fény, az alagút végén. 
“Az ember épít egy világot, a novella kiszab belőle egy kicsit, de akkor működik az írás, ha mögötte ott a világ.” /Dragomán György/ 

Valahol a XVIII. század derekán járunk, a gyönyörű toszkán vidéken, Montepulcianoban. Siénától délkeletre, a kialudt vulkán oldalkatlanában fekszik a város. A lankás dombok napsütötte táján, ahol a Vino Nobile vörösbort a szerelmesek gyertyafénynél kortyolják a csillagok alatt, és ciprusok sora szegélyezi a mindent látó történelmi kőépületek falait, csendben őrizvén a rájuk bízott titkokat. 

A Via di Gracciano nel Corso a palotához vezet, ahol Blanca Preziosi épp egy esztendeje élt. Onnan tette meg a meredeken minden nap az utat a Piazza Grandéig. Gesztenyebarna hullámos hajába bele-belekapott a nyári szellő, amit hiába fogott össze egy főkötő, a fürtök minduntalan kibontakoztak a szorításból. Nap perzselte bőrén szinte világított a hófehér csipkeszegélyes blúz és nefelejcskék szoknyája néha rakoncátlanul fellibbent, de csak úgy diszkréten, a bokáját láttatva. Nevelőnőnek szegődött a megözvegyült uraság gyermeke mellé, és a nyolc év korabeli szőkefürtös, angyalarcú ördögfiókát próbálta kellő komolysággal a szépre, jóra, tudományokra okítani, már, amikor nem csavarta az ujja köré, azzal a csibész mosolyával. Séta közben lopva megérintette a Piazza Savonarólán az oszlopot, amin egy oroszlán látható és Firenze uralmát jelképezi. Ilyenkor minden alkalommal arra gondolt, bárcsak teljesülne a titkolt kívánsága… Út közben a Palazzo Bucelli sem maradhatott ki, aminek kövei mágikus erővel hatottak rá.  


A Contucci palota…igen, ez a hely fontos szerepet töltött be az életében. Ott élt Ő, Alessandro Frescobaldi, a ház urának és parancsolójának fia, akinek a számára atyja már kiválasztotta a leendő hitvest, ami ellen hiábavalónak tűnt mindennemű tiltakozás. A tüzes, szinte már fekete szemű, fekete hajú férfiú sármjának híre még a szomszédos városokba is eljutott. Blanca, aki ebben a palotában is vállalt tanítást, közel sem olyan volt, mint a többi lány. Még ha meg is dobbant a szíve Alessandro láttán, őszintén kimondta, ott helyben, amikor valami nem tetszett neki, ő volt az a lány, akinek ami a szívén, az a száján. Amikor tekintetük először találkozott azon a bizonyos mindent megváltoztató forró nyári napon, tudta, ők ketten fogták már egymás kezét valahol, talán egy másik világban, és úgy érezte ismeri, akár saját magát és félszavakból kitalálta a gondolatát. Volt köztük valami megmagyarázhatatlan és különös összhang. Amikor a csillagokat nézve, a híres toszkán vörösbort kortyolva a göncölszekeret keresték az égen, az ő világuk egy volt, nem létezett rajtuk kívül más. Ha épp hullócsillagot láttak, a fiú megszorította a lány kezét, és még önmaga előtt is titkolta kívánságát. Túl sok volt a NEM az életükben. Rangjuk, hovatartozásuk még akkor sem tehette volna lehetővé, hogy ők jegyben járjanak, ha épp a fiúnak nem kellett volna elvennie a rangos, nemesi családból származó lányt, akit csak egyetlen festményről ismert. 

Alessandro, ha egyedül akart lenni gondolataival, a Madonna di San Biagio templomba ment, és a díszes márványoltárra nézve kulcsolta imára két kezét. Szeretett volna valahol máshol élni, ahol nem kell a korlátoknak, az elvárásoknak, a felállított szabályoknak megfelelni, ahol szabad és végre önmaga lehet. Úgy érezte legbelül ketté szakad, egyrészt nem akart csalódást okozni a családjának, akiket mindenek ellenére nagyon szeretett, másrészt szíve szerint elszökött volna Blancával, szabadulva az őt kötő szoros társadalmi béklyóktól. 

Ha volna két élete…, de nem volt, és az járt a fejében, „El kell őt engednem, hisz közös jövőnk nem lehet, és ha az életem része marad, boldogtalanná teszem. Nem köthetem magamhoz önző módon. Biztos lesz valaki, aki megadja neki mindazt, amit én nem tudok, mert nem tehetem… „…Minden tiltakozása ellenére, attól a perctől, hogy viszont látta a lányt, nem tudta tagadni, amit érez. A szeme nem hazudhatott, a közelsége megbabonázta, az ölelése és a csókja íze örökre beleivódott és megpecsételte sorsát. Blanca Preziosi, bár nem volt boszorkány, mágikus erővel vonzotta és úgy érezte, ha a közelében van, a bűvkörébe zárja őt. 
A kötelező esküvő napja közeledett, a szakítás önmegtagadás is volt egyben, úgy lökte el magától a szavaival, hogy közben mindennél jobban vágyott rá. 
Lopták az időt, késleltették a rohanó másodperceket…” Oh, én Uram, segíts most nekem!” - suttogta Alessandro…, mintha itt bárki tudott volna segíteni. Mindeközben olyan hévvel ölelte a lányt, mintha örökre magával szeretné vinni ennek az estének minden pillanatát. Az ész végül győzedelmeskedett a szívvel szembeni harcban, és megálljt parancsolt a szenvedélynek. A fiú eltávolodott a lánytól, aki tudta, itt ő már tehetetlen, vége, nincs tovább. „- Blanca, ezt nekünk nem lehet, nem szabad. Mi ketten nem szerethetjük egymást. Akkor sem, ha a hullócsillagot látva mindennél jobban vágytam az Ön csókjára, a szerelmére.” - mondta a lánynak elfojtott, keserédes hangon. Blanca ruhátlanul, maga elé nézve, könnyeit visszafojtva ült, térdeit szorosan átkulcsolva, a palota híres borospincéjének kövén a fahordók tövében, a titkos találkahelyen. Érezte a boroshordók cserzett illatát, képtelen volt megszólalni, belülről a sírás fojtogatta. Azt kívánta, bárcsak megnyílna most alatta a pince jeges padlója. Alessandro tőle kicsit távolabb állt, és hang nélkül nézte a lányt szinte tehetetlenül. Mennie kellett, éjfelet ütött az óra és baj lett volna, ha nem tud besurranni a szobájába az éjjeli őrségváltás előtt. 

Apja haragja nem ismert határokat, és az esküvője előtt állt pár nappal, a szoknyák után futkosás és legfőképp egy szerelem mással, rangon alulival, főbenjáró bűn volt, tudta jól. Zakatoltak a fejében a gondolatok, de nem tudta otthagyni a lányt szavak nélkül: „-Blanca, kérem mondjon valamit, kérem, mondjon valamit nekem! Kérem! Kérem, ne így legyen vége…” – suttogta érzelmekkel teli hangon. Ekkor valami olyasmi történt, amire nem gondolt, erre a válaszra nem számított. „Szeretem.” - mondta Blanca halkan, maga elé nézve. Alessandro ekkor felugrott, igaz nem felhőtlen örömében, mert tudta, ő ezt a boldogságot nem élheti meg… és ezt felelte, bár inkább félig visszafojtva felkiáltott: „- Én is Önt!!!”  Nem tudott más lenni, mint ami, nem tudott játszani, ahogy a lány sem, aki ennél kiszolgáltatottabb, csupaszabb már nem lehetett, nem ezen az egyetlen, őszinte és egymásnak tett vallomáson múlott a sorsuk. Ezen már nem múlott ugyan semmi. Azon az estén hangzott el először a legszebb szó, amikor búcsúzniuk kellett örökre. Tudta, hogy Allessandrot elveszíti, ezt el kell fogadnia, nem lehet az övé, bár sosem akarta leláncolni, fogságban tartani. Semmi mást nem akart, csak szeretni… megélni, amit „odafentről” valaki, nekik ajándékozott. 

Nem tehettek mást, el kellett engedniük egymás kezét végérvényesen. Blanca ekkor már hangosan zokogott, a fiú visszatartotta a könnyeit, mert nem lehet, egy férfi nem sírhat, az apja mit szólna, ha látná. A pinceajtóhoz ment, a lány utána…Külön kellett elindulniuk két irányba, hogy ne lássa meg őket senki. Blanca megbotlott a lépcsőn, így ismét Alessandro karjaiban találta magát, de eltávolodott tőle. „Keresni fogom Önt!” - mondta fú érzelmektől túlfűtött hangon, de valójában ezt önmaga sem hitte. „Nem fog keresni, tudom!” - válaszolta a lány lemondóan, mert jól tudta, ez így lesz. Ezt többször elismételték egymás után. Erre Alessandro kétségbeesetten belekiáltotta a holdfényes éjszakába, nem foglalkozva azzal, hogy bárki meghallhatja… „- Nekünk nem ezt írták meg a csillagokban!”  … szinte önkívületi állapotban, vissza sem fordulva indult el, hátrahagyva maga mögött azt a világot, ahol önmaga lehetett, ahol megtalálta a szenvedélyt, a szerelmet. Arra gondolt, ezt a csodát nem érdemli meg, és nem volt ereje tovább küzdeni, hiszen tudta, örökre száműzték volna a családjától, az otthonából. Ereje elhagyta, úgy érezte, hogy a belső háborút, az értelem és az érzelem harcát az utóbbi nem nyerheti meg. Blanca csak állt egyhelyben, szinte kővé dermedve, de nem a félelemtől és üveges tekintettel nézte a távolodó alakot, aki egy idő után eltünt a szeme elől… Maga sem érzékelte, hogy mennyi idő telhetett el így, de belátta nem maradhat ott, így elindult a palota keleti szárnya felé, ahol a nevelőnőnek szánt kis szoba várta. A hét minden második napján itt tartózkodott, felváltva járt-kelt a két palota között, így egyeztek meg az uraságok egymás közt. Itt a kis Lucianak kellett gondját viselnie, aki késői gyermek volt a Frescobaldi családban. Szófogadó, de csendes kislány volt, aki nagyon kedvelte Blanca vidám természetét. Lucia az ötödik életévében járt akkortájt. Hasonlított a bátyjára, a mosolyuk és a tekintetük megegyezett.



Blanca nem tudta, de Alessandro a palotába visszatérve nem a lakosztályába ment, hanem a féltestvéréhez, Giovannához, aki édesanyja első házasságából született és jegyben járt egy főúri nemessel, akibe beleszeretett. Alessandro édes testvéreként szerette, megbíztak egymásban, megosztották egymással legbensőbb titkaikat, így ő tudott Blancahoz fűződő szerelméről, de Blanca sem rejtette előtte, mit érez a tesvérbátyja iránt, mert szívbéli jó barátnők voltak ők ketten. Giovanna volt a titkok őrzője. Az aranyszőke hajú, smaragdzöld szemű lány szépsége megigézte a férfinemet, de legfőképp a jelleme volt az, ami a legnagyobb vonzereje volt. Egyenes, segítőkész, a szolgálókkal is mindig kedves, figyelmes teremtés volt. Alessandro tudta, hozzá bekopoghat éjnek évadján is, ha nagy a baj és most úgy érezte, önmagát háttérbe szorítva, hogy szerelmesének szüksége van arra, ne maradjon egyedül, magányosan a fájdalmával. „Kérlek, menj Blancahoz, én nem lehetek mellette, nekem már mindegy, a lelkem rég eladtam az ördögnek, de neki segíts abban, hogy nem hagyod magára ezekben a nehéz órákban.” - szólt megtört hangon. Giovanna átölelte és kérdések sora nélkül el is indult barátnője hálóhelye felé. 
Blanca képtelen volt álomra hajtani a fejét, már sírni sem tudott, Alessandro arcát látta maga előtt, abban a pillanatban, amikor kimondta, amire már oly régóta várt. Ekkor kopogásra lett figyelmes. Nem tudta ki lehet, így hajnaltájhoz közeledve. Amikor meglátta Giovannát, és ő elmondta miért jött, ismét a sírás fojtogatta. Eddig is szerette a fiút, de talán most még annál is jobban. Hajnalig beszélgetett a két leány, felidézték az emlékezetes vásárokat, kirándulásokat, a legszebb emlékeket és közben arra eszméltek, hogy rájuk virradt. Egy pacsirta kocogtatta meg az ablaküveget. Giovanna búcsúzóul ezt mondta: „Most mennem kell, atyánkkal Firenzében töltjük a mai napot, nem késhetek, de tudnod kell, én itt leszek, és mindig számíthatsz rám. Alessandrot még sohasem láttam így szeretni, de köti az esküje és engedelmeskednie kell a család akaratának, különben száműzik örökre. Ezt ő tudja jól.” Blanca erre ezt mondta. „Tudom, hogy így van, el kell engednem, hisz az élet megy tovább. Köszönöm, hogy itt voltál ma velem, sokat jelent a barátságod.”
Alessandro pár napon belül oltár elé vezette atyja választottját, fejet hajtott az akarata előtt, és hamarosan ikerfiai születtek, akikre nagyon büszke volt, de szinte észre se vette és felnőttek. A testvérek Rómában kezdtek új életet, mert a nagyváros zajosabb életére vágytak és édesanyjuk követte őket, beleszeretett egy római textilkereskedő nemes uraságba. Végül a Vatikántól kérelmezték a házasság felbontását. 

Blanca ez idő alatt férjhez ment, egy nála jóval idősebb, módosabb férfihez. Úgy érezte, hogy jóravaló párt választott, aki nagyon szerette a családját, de megözvegyült fiatalon, egy súlyos tüdőgyulladás miatt elvesztette férjét, és egyedül nevelte fel a már lassan eladósorba kerülő lányát. Az idő enyhítette a fájdalmakat. Alessandroval kerülték a találkozás legkisebb lehetőségét is, inkább más útvonalat választottak, nem akarták felszakítani a sebeket. Viszont többször is előfordult, hogy kis híján találkoztak. Egy nap Blanca a lányával a vásárba tartott. Bianca bár édesapja lángvörös haját örökölte és tengerkék szemét, belső tulajdonságaiban édesanyjára hasonlított. Ugyanolyan nyílt, őszinte, szókimondó volt, aki gyorsan megtalálta a hangot a piaci kofákkal is, akik már ismerősként üdvözölték. A tér túloldalán pont ez idő tájt Alessandro a kovácshoz igyekezett, Szélvészt, az egyik legkedvesebb lovát vitte patkolni, a lovászfiú helyett, aki aznap beteg édesanyjához utazott haza. A vásár zaját hallva fura, megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába. Blanca tekintetét látta maga előtt és mintha hallani vélte volna a hangját is, de elhessegette a gondolatot, képzelgésnek hitte. Blanca megbotlott, ha lánya nem karol bele, talán még a bokája bánta volna, de úgy hallotta, hogy valaki azt kiáltja „Alessandro, Alessandro!”  … „Biztos egy kisfiút keres az édesanyja, aki elveszett a vásári forgatagban.” -gondolta. 
Hirtelen felidéződött a múlt, előtörtek az emlékek, amit a szívében egy kis fiókban őrzött kulcsra zárva. Bianca csilingelő, cserfes hangja hozta vissza a jelenbe. Az ő idejük azonban még nem jött el, sok tapasztalás várt még rájuk.

Egy tavaszi napon a folyónál a lány gyógyfüveket gyűjtögetett a kosarába. Kitanulta az évek alatt, hogy melyik növény, milyen betegségre alkalmas és ezzel sokat segített a helyieken. Érett nő lett, néhol őszülő hajszálakkal, de legbelül mélyen ugyanaz a lány maradt, aki volt. A fiú, akinek a sármja a férfivá válás után sem kopott meg, talán csak még erősebb lett, egy csónakban ült és a part felé evezett. A folyó a barátja volt, ahol szabadnak érezte magát, megnyugtatta a víz sodrása. Napnyugta közeledett már, amikor megpillantotta a lányt, szíve hevesen kezdett verni. Kikerülhette volna a partot, de nem tette. 

Blanca fel sem pillantott, érezte, hogy valakinek a tekintete szinte égeti a bőrét. Amikor Alessandro kikötötte a csónakot, szótlanul nézték egymást, egyikük sem tett lépést előre egy ideig, tudták mindketten, az ő idejük most jött el. Hangtalanul beszélgettek, nem kellettek szavak, nem volt rá szükség. Végül egyszerre indultak el, és csak ölelték egymást szorosan, egyetlen hang nélkül, de abban az ölelésben benne volt egy regénnyi el nem mondott történet, ki nem mondott szó, megannyi titkos vallomás...