A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szerelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szerelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 28., kedd

Ikerlángok-Ikerlelkek találkozása




Benned él párod sajgó negatívja, várod, hogy a varázsszót kimondja: Én vagyok Te – mellyel örök sebedet begyógyítja. Az ikerlángok szerelmének beteljesedése: a legtökéletesebb összekapcsolódást tudják megvalósítani egymással, mert az ő lelkük nemcsak egymáshoz simul, hanem egymásba is tud olvadni. Szepes Mária szavait idéztem.

Ikerlángok, ikerlelkek közt a találkozás csak akkor jöhet létre, ha mindkét lélek felkészült már erre. Azt mondják, felismerik egymást és ezt én is így gondolom.
Honnan tudod, hogy vele hozott össze a VÉGZET, vagy a SORS kereke?
Volt már olyan, hogy megláttál valakit és úgy érezted ezer éve ismered és amikor beszélgetni kezdtél vele nem azt gondoltad, hogy egy vadidegennek kellene mondani valamit, amitől befeszülsz, hanem önmagadat tudod adni, korlátok nélkül? Mintha egy réges-régi barát lenne, vagy valaki, akivel mintha párkapcsolatban lennél már, aki előtt az lehetsz, aki valójában vagy.  Nem a tested, a lelked vetkőzik előtte meztelenre és magad sem érted, ez hogyan történhetett meg veled. Felszabadultan, önmagadat tudod adni a társaságában.  

Olyan ez, mint valami csoda, pedig nem az. Örömöt érzel, felszabadulsz és mintha megszűnne minden körülöttetek, kizárva a külvilág zaját. A kívülálló annyit lát mindebből, hogy olyanok vagytok, mint egy összeszokott pár, pedig még csak most találkoztatok.Úgy érzed megérkeztél, vele otthon vagy, mint aki hazatalál. Igen, Ő a Te Ikerlelked, megtaláltátok egymást. Lehet, hogy ez számodra furcsa, vagy mindkettőtök számára az. Alig tudod elhinni, hogy ilyen létezik. Valaki, akivel úgy tudsz beszélgetni, mintha önmagaddal beszélgetnél, mintha tükörbe néznél. Igen, olyan, mint egy tükör, amiben magadat látod, csak egy másik testben.

Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz. (Márai Sándor)


Amikor rátalálsz boldogságot érzel és azt kívánod, álljon meg az idő. Előfordulhat, hogy túl korán találkoztok, egészen fiatalon, vagy rossz helyen és rossz időben, hogy minden körülmény ellenetek szól, de olyan szikrák pattognak köztetek, olyan erős ez a vonzás, ami rajtatok kívül álló erő.
Tiltakozhatsz ellene, megvonhatod magadtól, de konkrét fizikai fájdalommal jár, testi tüneteket is produkálhat, mert valamikor egy „energiagömb” voltatok, akiket szétválasztottak és ebben az életben újra egymásra találtatok. Ha egymás szemébe néztek, szavak nélkül tudtok beszélgetni. 


Kémia, igen, ezt szokták mondani a szerelem mozgatórugójára, na de ez nem egy átlagos kémia ebben az esetben, mert te is azt érzed, ez nem olyan, mint az eddigiek, ez valami egészen más…megmagyarázhatatlanul más.
Nincs szükség semmire, mert érted ŐT, tudod mire vágyik, mire gondol. Kicsit félelmetes is ez az érzés és nem találkozol vele addig, amíg nem vagy kész rá. Amikor találkozol az Ikerlángoddal nem tudsz magyarázatot adni arra, hogy mi történik. Távolról is érzed őt, az örömét, a bánatát, anélkül, hogy azt mondaná.

A két lélek EGY volt, emiatt újra az egységet keresik. Ez annyira intenzív, eouforikus, hogy folyamatosan egymás gondolatában vannak, amit nem tudnak irányítani. Előfordulhat, hogy ez annyira megijeszti a másikat, hogy a nagy és mindent elsöprő találkozás után, visszatáncol, mert azt érzi, hogy képtelen józanul gondolkodni. Vagy épp mindketten ezt gondolják.

Mindketten olyan jeleket kaptok, hogy azt kezditek érezni, oka van annak, hogy találkoztatok, annak ellenére, hogy a körülmények ellenetek szólnak.
Egymás tükörképei vagytok, de a hasonlóságok mellett a hibáitok is megmutatkoznak. Tanulhattok egymástól, fejlődhettek, ami gyorsabban bekövetkezik, mint más esetekben, az előző kapcsolataitokban. Beindul az automatikus önfejlesztő mechanizmus. 

Sokszor nehézségek is adódhatnak, amíg megtörténik az összeolvadás. Tudnod kell, ti ketten egymásnak vagytok teremtve és eljön az idő, amikor valóra válik a beteljesedés.

Van, akiknél minden simán megy, a találkozást követően egymáséi lesznek, szinte meseszerűen, de sokaknak várni kell egymásra, a távolság, vagy más tényezők miatt.

Tudnod kell, hogy nincsenek véletlenek, ha két lelket egymásnak rendeltek, előbb vagy utóbb megtalálják a másikat, mert ahogy Paulo Coelho mondja, a legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást.
Olyan kapocs van köztetek, amiben működik a telepátia, ahol nincs szükség fizikai együttlétre ahhoz, hogy érezd a másikat, amolyan „lélekszeretkezés” ez. Az intimitás legmagasabb foka, tantrikusnak is nevezik sokan, mert valami nem evilági érzés, ami képes felülírni mindent, mert ez bizony meg van írva a csillagokban. 




Megismerni csak akkor tudlak, ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nem csak látlak és tudok rólad, de érezlek is - ha "én" minden idegszálammal megtapasztalom milyen "te"-nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről. A megismerés a "jártál bennem" - "jártam benned" kölcsönös élménye. Ismerem a titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdüléseit, érzékenységed, magányodat, vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán. Tudsz-e adni s elfogadni? - most derül ki valójában. Mert amit adsz, most azt magadból adod.

A titkaid adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod - és azt fogadod el tőlem is. (Müller Péter)

Lehet ebben hinni, vagy nem hinni, ha egyszer szembejön veled valaki, aki ezeket az érzéseket idézi elő belőled, az olyan különös és megmagyarázhatatlan pillanat, ami kevés alkalommal adatik meg egy emberöltőben és azt mondod magadban, hogy ilyen nincs, ilyen nincs és mégis van.

2013. augusztus 25., vasárnap

Útmutató az élethez



Ha úgy érzitek, kicsit megkopott a szerelem és már nem a régi a szenvedély, ne menjetek el szó nélkül a felismerés mellett.
Ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk,amit kapunk, előtte ki kell járnunk a csalódások " iskoláját". Érdemes figyelni, tanulni, tapasztalni, okulni és tovább vinni a következő kapcsolatba a megszerzett bölcsességet. A múltbeli szerelemből megőrizhetjük azokat az értékes pillanatokat, ami a szívünk számára a legszebb volt, de ami fájdalmat okozott érdemes elengedni.Mindennek oka van és az élet  bizony-bizony ha akarjuk ha nem,mindig megy tovább és abba az irányba navigál, amerre a legnagyobb boldogságunkat sejti.A végén ha visszagondolunk, rájövünk majd,hogy az a Valaki aki miatt úgy éreztük nincs tovább, elvezetett ahhoz a Valakihez aki Bridget Jones szavaival élve " Úgy szeret ahogy vagyok!".


Amikor úgy érzed nincs tovább, amikor azt gondolod ennél rosszabb már nem jöhet...egyedül csak arra vágysz, hogy átaludhasd ezt az időszakot...akkor kerülsz leginkább közel önmagadhoz, felismered az erőt ami benned van, rájössz, hogy nem adhatod fel, nem eshetsz össze, egy darabig sajnálhatod önmagad, sírhatsz könnyekkel vagy könnyek nélkül... de reggel felébredsz, belenézel a tükörbe, kiigazítod a sötét karikákat a szemed alatt és arra gondolsz, ki kell lépni az ajtón, nem zárkózhatsz a négy fal közé, az élet megy tovább. A közhely jut eszedbe..."az idő minden sebet begyógyít"...amiben valahogy nem hiszel, túl friss, túl mély még a fájdalom és úgy érzed ez most nem fog szűnni idő ide vagy oda...elengedni, elengedni, könnyű ezt mondani, de amikor benne vagy jó lenne ha tudnád hogyan kell nekikezdeni...Jó lenne ha lenne egy lista, egy útmutató, vagy valaki aki megmondaná mit lehet tenni, hogy könnyebb legyen... egy "isteni sugallat", de ebben nem segíthet senki, ez a Te feladatod, neked kell megküzdened önmagaddal, ez a Te "házifeladatod" nem írhatja meg helyetted más. Lehet, hogy nem tudod merre indulj, csak teszed amit kell, de szinte ott sem vagy, igyekszel túljutni egy-egy napon és nem tudod, kibírod-e, de nem adod fel... Ahogy telnek a napok, hetek, hónapok, új élmények érnek, valahogy egy kicsit már másképp látod ami történt...átértékeled, levonod a tanulság leckét, észreveszed az apró "csodákat" és rájössz, hogy hozhat számodra ajándékokat a holnap...ami iszonyatosan fájt, már egy kis "fiókba" került a lelkedbe...néha még kinyitod, de már más érzésekkel... Egy szép reggelen majd arra ébredsz, hogy süt a nap, hallod a madarak hangját, érzed a virágok illatát, szívből és őszintén mosolyogsz...ez az a pillanat, amikor úgy érzed, a nehezén már túl vagy és elmondanád mindenkinek "Igen, újra élek!". 


( Tóth Anita )


youtube: https://www.youtube.com/watch?v=TKJL4zbriiw&list=PLAC9871BEA1C272FC

2013. augusztus 23., péntek

Milyen is a mágikus nő?



Határozott, tudja, mit akar. Mégis gyöngéd, mert már nincs szüksége arra, hogy versengjen, harcoljon, és mindenáron bizonyítson.

Felismerte a benne rejlő szépséget, tehetséget és bölcsességet. Tudja, hogy értékes, és hogy méltó a boldogságra és a beteljesülésre. Mivel felismerte önmagában a női értékeket, nincs szüksége arra, hogy leárnyékolja magát, mer látszódni és ragyogni. Ismeri a természetet, és persze mindenekelőtt mélységesen tiszteli.


Tudja, hogy az állatok, a növények, a gyermekek védelme minden valamire érdemes élet alapja ezen a világon. Éppen ezért nem elégszik meg felszínes ismeretekkel önmagáról, minden alkalmat megragad, hogy utánajárjon a női lét misztériumának. Nem dől be a divatnak, és trendeknek, tudja, hogy a Nő minden életkorában szépséges virága az univerzumnak. Valóban elfogadja és szereti a testét. A menstruációját nem szükséges rossznak, hanem a női generációkat időtlenül összekötő vérszövetségnek tekinti, a női tudás csodás tárházának, amely összeköt az örök változásban rejlő erővel, a ciklusokkal. Ennek a női tudásnak köszönhetően folytonosan megéli az elengedést és az újjászületést.

A mágikus nő tudja, hogy bármikor kész a teljes átalakulásra, mert az élete folytonos erőfeszítés nélküli változás. Nem ragaszkodik, nem akar birtokolni, mert a szabadság az otthona, és a szeretteit is megajándékozza ezzel a tágassággal.

A mágikus nő nem fél szeretni, nem fél szerelembe emelkedni. Bármit hozott is magával erre az életre, bármilyen is volt a gyermekkora, a szülei, ő talpra áll és valóra váltja az álmait. Nem vár a társára, nem hibáztat, hanem szembenéz a legnagyobb félelmeivel, és afelé veszi az irányt. 


A mágikus nő varázslónő, aki képes a láthatatlan világból a fizikai valóságba hívni az álmaimat, képes teremteni. A mágikus nő soha nem mondja azt, hogy vele nem történik semmi, mert a mágikus nővel mindig történik valami. Mert folyamatosan figyel, érez, kapcsolódik és teremt. Nem túlélésre játszik – szerelmes az életbe!



Ahhoz, hogy valóban sugárzó, teremtő, kreatív és vonzó nővé váljak, egyszer az életemben meg kell kérdeznem magamtól, hogy hogyan is vagyok én a nőiségemmel? Elfogadom-e vérem lüktetését, vágyaimat, merek-e látszódni, kiállok-e magamért, tudom-e, hogy mi jó nekem, valóban hiszem-e, hogy a szexualitás, a szerelem szentség? Hiszem-e rendületlenül azt, ami csak az én szememmel látható, megengedem-e magamnak a gyönyör hullámain való áramlást? Tudom-e, hogy érzéseim szépek, szívem vad és nemes, mely a káoszból rendet és harmóniát teremt, hogy méltó vagyok a beteljesült szerelemre és boldogságra?


Forrás: www.angyalitarsasag.hu

2013. augusztus 20., kedd

Árnyék és lélektárs






Árnyék és Lélektárs

(Tarr Bence László)

- The Shadow and the Soul-mate -

„Similis simili gaudet - A hasonló a hasonlónak örül” – latin mondás


Ha a Lélektárs fogalmat halljuk, sokunknak egyből romantikus képek jutnak eszünkbe. Tengerparti séták, meghitt vacsorák, szavak nélküli rokon gondolatok, egymásba feledkező szerelmespárok. És valóban sok lélektárs valóban lehet egyben „duálpár” is, de az ilyen lélektárs ritka, mint a fehér holló.

Lelkünk és társbérlőink

Nem hiszem, hogy ismernék olyan embert, aki életében csak egyetlen ember iránt érzett vonzalmat, áhított szeretetet, szerelmet. Gyerekkori szerelmeink, tinédzser ideáljaink, felnőtt párkapcsolataink jellege és tárgya egészen más és más. Az óvodás első csók izgalma és fontossága, az adott fejlődési szakaszban ugyan olyan jelentőséggel bír, mint esküvőnk napján az oltár előtt.  Ahogy személyiségünk változik, fejlődik, úgy változnak persze preferenciáink is, de az alapérzés nem változik: minden ember társra vágyik. Szinte születése pillanatától keresi-kutatja, ki lehet, mi lehet az ő lélek-társa, és ha nem éri menet közben túl sok csalódás, szíve ajtaját bátran és örömmel nyitja meg újra és újra a betérő szíves vendégek előtt.


Hogy kik lesznek azok akik társainkká lesznek, vagy ideig-óráig, vagy akár egy egész életen át, az minden esetben rólunk árulkodik. Lélek-társunk saját személyiségünk tükre, amelyben jó, ha megnézzük magunkat! Hány és hány embert ismerek, aki sokszor panaszkodik élettársára, annak viselkedésére, és szokásaira – pedig minden esetben csak és kizárólag ők azok, akik úgy döntöttek és döntenek folyamatosan, hogy ezzel a társsal élik életüket.


Sokszor nehéz és fájdalmas szembenézni azzal, hogy életünk párja, lelkünk társbérlője már nem tükröz bennünket. Ehhez fontos felismerni, hogy minden ember folyamatosan változik, és a lelki fejlődés különböző szakaszaiban tart. Az emberi lélek, noha időtlen jelleggel bír, a spirituális ébredés fokozatainak megfelelően, más-más felismerési stádiumban lehet. Mikor társat választunk magunknak, leggyakrabban olyan társat választunk, aki velünk „egy szinten áll”, aki hozzánk hasonló – hisz a hasonló a hasonlót szereti. Ez csak természetes, hisz az ember mindig a személyes preferenciák mellett választ. Tiniként a diszkósok, a diszkósokkal, a rockerek a rockerekkel barátkoznak; és ez legtöbbször így is marad „felnőtt” korban is.

2012. május 2., szerda

Boszis uti tippek--"Gibraltár híres Sziklája "






“Többet megtanulsz egy útról, ha végigjárod, mint a világ összes térképéből.”  


Gibraltár híres Sziklája.....ahogy közeledtünk a félsziget felé  az jutott eszembe róla, hogy olyan, mint egy nagy fehér jegesmedve fura manósapkában. :) 
A mészkőhegy fölött egy nagy, hosszúra nyúlt felhő árnyékolta be kitartóan a brit felségterületet.
Igaz,  Spanyol földön  száz ágra sütött  a nap, de Gibraltár felett az ég  aznap  Angliát idézte, a néha borongós  "ködös Albiont".

A határátkelőhelyen nagy volt a forgalom, akkor még nem sejtettük, hogy a kijutás nehezebb lesz.....az ide betévedő  látogató jó ha tudja, hogy a repülőtér kifutópályájánál sorompóba ütközik, ami naponta több alkalommal megállásra int, és ilyenkor  20 percig tartó várakozás következik, csak épp nem egy vonat suhan el előttünk,  hanem egy utasszállító gép.



Feltűnő a sok fekete szatyros, szorgosan igyekvő járókelő is, érezhetően nem a Szoros nevezetességeire kíváncsi látogató. Bevallom hirtelen fura deja vu érzés fogott el...mintha már láttam volna hasonlót...igen, igen, a sokak által jól ismert "híres" pesti piac jutott eszembe és itt most  nem a Fővám térire gondolok...az arckifejezés ugyanaz a "Zsákmány megvan, irány haza!". Ahogy közeledtünk kíváncsivá tett, hogy hol van az a hely, ahol valamit nagyon kedvező áron kínálhatnak. Kiderült a válasz, egyszerűbb, mint azt  gondoltam volna. Nem, nem, nem az ami nekünk  nőknek elsőre bevillan  pl.  ruha, táska vagy  cipő... erre ugye az ember lányának felcsillan a szeme. A válasz és a bűvös szó ahogy ott írják  cigarette-cigarillo, minden cent számít ezért a  "dohány turizmus"  népszerű errefelé, a trafik előtt nagy volt a sorban állás. Sokan gyalogszerrel sétálnak át  La Línea de la Concepcion  városkából pár karton cigarettáért. Az ok nem kérdés, természetesen a jóval kedvezőbb  ár.


Érdemes a visszautat a szorosról  a helyi munkaidő vége előtt tervezni, mert különben több órás helyi dugó elé néz a kedves odalátogató a határátkelő hely előtt. Mindez a spanyol vendégmunkások serege miatt van, akiknek nagy része a robogóval való közlekedésre szavaz. Első látásra olyan, mint egy nagy motoros felvonulás, több száz látszólag nyugodt és jókedélyű sofőrrel. Többen ismerősként üdvözölték  egymást ahol így az  időt beszélgetéssel ütötték el. Mi ezzel nem számolva, éppen belefutottunk  a kígyózó sorba, ahol mit volt mit tenni, hosszú órákig tartó várakozásba kezdtünk.


 Na, de ne szaladjunk ennyire előre...vissza a látnivalókhoz! Érdekes és különös világ, mini Anglia, jellegzetes a  piros emeletes busz  "double-decker",  tradicionális postaládák  az elmaradhatatlan bobby-k és még valami, ami nagyon hazai az angolok számára....az általuk jól ismert és kedvelt Morrisons.... , ahol a grillcsirke forró és ebédre-vacsorára kiváló és  az árukínálat tökéletesen megegyezik a szigetországban található választékkal. Jellemzőek a tipikus pub-ok. A főutcán  modern házakat láthatunk,  de a spanyol Andalúz hatás is érvényesül  kovácsoltvas erkélyeivel és elmaradhatatlan színes csempéivel. A fő vallás itt nem az anglikán, hanem a katolicizmus, így központi helyen a Szent Mária katedrális található. A  Szentháromság katedrális némiképp szerényebb, de betérhetünk egy  zsinagógába, mecsetbe vagy egy  hindu templomba is. A világ  különféle  vallásai ezen a helyen békében megférnek egymással (római katolikus 77%, anglikán7%, mohamedán 7%, zsidó 2%, egyéb 7%) . Lingvisztikai különlegesség, hogy  a gibraltáriak egyszerre használják az angol-spanyol-portugál-máltai-liguriai és a héber keverékét. A hivatalos társalgási nyelv az angol és a spanyol.

A városban jellemzőek a szűk kis utcák, sikátorok.  Autóval nem egyszerű a közlekedés, talán emiatt esik a választás inkább a robogóra, a parkolás is könnyebb és egyszerűbb kétkerekűvel.



 A híres Európa Pont kilátóhelye felé tartva látható, hogy minden talpalatnyi helyet kihasználnak építészeti szempontból, a hegyoldal is lakóházak sokaságával teli, láthatóan a helytakarékosságra törekednek . A népsűrűség igen nagy: 4290 fo/km² ." Europa Point " ez a felirat állt  egy igen nagy táblán, az első ami mindenki figyelmét megragadta köztük az enyémet is. A  parkoló mellett közvetlen kialakított családbarát játszótér volt, ahol kreatív, korszerű foglalkoztató elemeken vezethették le a gyerekek a fölös energiát. A kicsiket szinte ki sem lehetett varázsolni a pókháló hintából, de a felnőttek is előszeretettel váltak újra gyermekké. Nem tagadom én is köztük voltam...csak engem könnyebb volt indulásra késztetni.


Ha továbbsétálunk, akkor megtekinthető a világítótorony, ami hozzátartozik a helyhez és már sok történelmi viszontagságot megélt. Innen továbbjutva meseszép látvány fogadott bennünket, távolban egy fehér vitorla  helyett Afrika partjainak egy szeglete látható. Ha szerencsénk van és  nem borul éppen ködbe a túlpart , a kilátás magáért beszél. Marokkó -Ceuta az útirány, ha átkelünk a tenger hullámain,  ami Spanyolország autonóm  tartományát képviseli. A két földrész itt madártávlatból majdnem összeér.



A Szikla belsejében védelmi alagútrendszer van, amit a II. világháború idején fejlesztettek tovább. Az erőd legjelentősebb része a 14. században épült Hódolat Tornya,  itt 2010-ig börtön is működött.

A csúcstól nem messze lefelé haladva találjuk a St. Michael cseppkőbarlangot, ami a leszivárgó esővíz hagyatéka. Elterjedt egy legenda, miszerint a barlang a Gibraltári- szoros alatt Marokkóig átnyúlik és a nagy fehér  Szikla majom kolóniája ezen az útvesztőn keresztül jutott át a félszigetre.

 Aki nem tart a majmok rohamától és a kis farktalan makákók kéregetésétől, felmehet a  Szikla a hófehér mészkőszirt  csúcsára, ami 425m magas és 1250m szélességben terül el. Itt közös fotót is készíthet bárki a kis "koldusokkal".

 A monda szerint Herkules oszlopainak egyike.  Az apáról fiúra szállt szóbeszéd azt tartja, ha Gibraltár majmai elhagyják a félszigetet, akkor velük együtt távoznak a britek is.

A kikötőből delfinlesre  is indulhatunk . Szinte kikerülhetetlen a csodaszép emlősökkel való találkozás és barátkozás.  Csapatokba verődnek és a hajó közelében a tenger felszínén csoportosulnak a  játékos kis mókamesterek.

A hosszú nap után a megéhezett  turista sok éttermet talál, jellemző a fish&chips lelőhely is. Tapas bár nem nagyon van, de a nemzeti konyhák sokszínű világa képviselteti magát, a választás nem könnyű.


Mi egy romantikus tengerparti piknik mellett döntöttünk a nagy Szikla közelében,  ahol  a menü grillcsirke és friss bagett (baguette) volt. A sirályok és a hullámok társaságában  az estebédünk elfogyasztása után kéz a kézben hallgattuk a nagy kékség jellegzetes moraját,  ahol a távolban a szahara- oázisok, szavannák- dzsungelek földjén Simba a király és csökönyös szamarak helyett a tevék szállítják a rakományt! :)


Végül, de nem utolsósorban egy kis történeti érdekesség: Az ókorban görögül a  világítótoronynak  Kalpe volt a neve. 711-ben egy arab hadvezér, Tárik ibn-Zijád foglalta el, arab nevét (Dzsabal Tárik) is innen nyerte. 1462-ben került spanyol uralom alá. A spanyol örökösödési háború idején, 1704-ben szerezték meg az angolok. 1830 óta brit koronagyarmat.

A második világháború alatt fontos támaszpont volt a Németország elleni harcban. Habár szomszédságában, Spanyolországban a fasiszta jellegű Franco-diktatúra már előzőleg fenyegette a területet - hisz Franco elvei szerint ezt az eredetileg is spanyol régiót vissza kell szerezni az angoloktól. Az angolok tartottak attól, hogy a spanyol polgárháború kiterjedhetett Gibraltárra is.


 A háború után Hitler úgy tervezte, ha Spanyolországot is sikerült a tengelyhatalmakhoz állítani, akkor az ún. Felix hadművelet keretében a spanyol-német haderők elűzik a briteket, illetve a spanyol hadsereget a francia és angol gyarmatok ellen vetnék be Afrikában. Franco azonban nem bízott Hitlerben és a németek későbbi vereségei még inkább indokoltnak látták a spanyol semlegességet, mert máskülönben éppúgy az amerikai és angol haderők célpontja lehet. Ezért Franco elnézte azt, hogy Gibraltár továbbra is brit felségterület marad.

1967-ben népszavazást  tartottak. Mindez  fenntartotta továbbra is a Nagy-Britanniához tartozást. Hovatartozása máig is vitatéma Nagy -Britannia és Spanyolország között.

2006-ban Nagy-Britannia, Spanyolország és Gibraltár képviselői Córdobában tartott tárgyalásokon rendezték a mindennapi életet érintő, korábban megoldatlan vitás kérdéseket.


"Minden álmunk valóra válhat, ha van bátorságunk a nyomukba eredni."




Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Gibralt%C3%A1r







2011. december 17., szombat

Afrodiziákumok- vágyfokozók :)







Az afrodiziákum szó Aphrodité görög istennő nevéből származik, aki a mitológiában a szerelem, a nemi vágy és a termékenység úrnőjeként ismert. Léptei nyomán növények és virágok sarjadtak, melyek fogyasztása afrodiziákumként hat az emberi szervezetre.


Számos növény vagy állat fogyasztásához kötődnek vágykeltő hiedelmek: ánizs, andragóra, avokádó, babér, barátcserje, bazsalikom, beléndek, csokoládé, fahéj, gyömbér, jácint, kardamon, narancsvirág, szegfűszeg, szerecsendió, vanília, rózsaolaj...

A vágyfokozók hatása lehet direkt, ez estben az agy érzelmekért vagy örömérzésért, szexuális izgalomért felelős területeire hatnak. Egy hétköznapi példa szerint a csokoládé fokozza az agyban a szerotoninszintet, amit más néven  boldogsághormonnak is neveznek. Az indirekt hatások valamilyen szexuális töltettel bíró jelenség kiváltói lehetnek,  például a chili (vagy más csípős fűszer) az ajkakkal érintkezve a hajszálerek tágításán keresztül fokozza a vérbőséget, ezáltal  az ajkak pirosabbá válnak, és vastagabbnak tűnnek. A kozmetikumok is hasonló vágyfokozóként ismertek, mint pl. a vörös rúzs ami a vérbő ajkakat szimbolizál. :)

Végül bár, de nem utolsósorban ne feledkezzünk el  a pszichés afrodiziákumokról, melyek valamilyen korábbi emlékhez kötődnek. Pszichológiai kísérletekkel bizonyították,  hogy egy korábbi szerelemhez vagy szexuális töltetű élményhez fűződő emlék újbóli átélése képes új szerelmet vagy nemi vágyat generálni, a tudattalan működéseknek köszönhetően.

Példaként, egy romantikus koncertet követően az akkor kiváltott  érzelmek szintjén  az elhangzott zenék újbóli meghallgatása képes a szerelem érzését felidézni. Hasonlóan  afrodiziákumként működhet bármilyen más emlékkép, amely előzőleg valamilyen  intim-boldog  pillanathoz kapcsolódott. Ez  lehet egy illat is, de akár egy pozitív élményt felidéző helyszín is. :)



Az ételek közül a leghatékonyabb afrodiziákumok a gyógynövények és a fűszerek, mint a chili, szerecsendió, szegfűszeg, petrezselyem, bors, zeller, fahéj, kaviár, torma, mustár, bazsalikom, gyömbér, de a fokhagyma is afrodiziákum. 

Nekünk nőknek  nagyon fontos  pl. az A-vitamin, az E-vitamin, a folsav és a termékenységhez a B12-vitamin. Viszont  mindkét nem esetében fontos  az E-vitamin, a C-vitamin a kalcium és a magnézium.

A leghatásosabb afrodiziákumok

chili: eufóriát okozó hatásáról ismert fűszer.
szerecsendió: az i.sz. XVI. század óta ismert volt Európában. Nemcsak különleges íze, hanem serkentő és bódító hatása miatt is. Tejbe és borba is tették, azt tartották róla, hogy  Illóolaja szerelmet vált ki.
petrezselyem: a növény gyökere körülbelül 0,2%, míg a levelek 2-6% illóolajat tartalmaznak. Ez ingerli a húgyúti szerveket és a méhet, és szexuális vágyat ébreszt, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag.
bors: ez az erős fűszer fájdalomcsillapító, fertőtlenítő, görcsoldó hatású és stabilizálja a keringést. Az örömöt fokozó hatását annak köszönheti, hogy illóolajok forrása,  amelyek erősségük miatt izgatják a nemi szervek nyálkahártyáját.
zeller: a  zeller hormonszerű anyagokat tartalmaz, ennek köszönheti vágyfokozó hatását..




A tökéletes chilis-gyömbéres forró csokoládé



Hozzávalók 2 személyre:

-10 dkg magas kakaótartalmú csokoládé (most 70%-os Callebaut pasztilla)

-0,5 dl forró víz

-2 dl forró tej,  esetleg fele tejszín

-negyed kávéskanálnyi chilipor

-ugyanennyi frissen reszelt vagy porított gyömbér


Elkészítés: a  csokit vízgőz fölött, vagy akár mikró fölött  folyékonyra kell olvasztani, viszont a mikróval vigyázni kell, mert a csoki könnyen odaég.  Amikor már folyékony, hozzákeverhetjük  a fűszereket.  Jó alaposan el kell dolgozni nehogy csomós legyen.  Amikor a fűszerek szépen összeforrnak a csokival, apránként, folyamatosan kevergetve hozzáöntjük a vizet és a a meleg tejet. Hideg folyadékot semmiképp nem szabad a folyékony csokira önteni, mert azonnal megkeményedik.



A  meleg tejjel vagy tejszínnel elkeverjük a csokit. A 70%-os étcsokihoz lehet keverni barna cukrot, az édes ízek kedvelőinek így jobban ízlik. A chili és a gyömbér külön-külön is tüzes,  így együtt, a keserű csokival különösen élénk ízvilágot ismerhetünk meg.  Különösen erőteljes vágyfokozó hírében áll...:)



Nostradamus oldat

Afrodiziákumként már az i.sz.  XVI. században  ismert volt,  az abban szereplő egyik növényt a kolostorokban és a rendházakban tilos volt termeszteni. Forrásban lévő vízzel öntsünk le 10 g zsályát, 8 g csombort és 5 g mentát. Az oldatot egy kanál mézzel lehet édesíteni.  ;)



Sáfrányszirup

Áztassunk 25 g sáfrányt 8 napon keresztül 1 liter vörös- vagy rosé borban, majd ezt követően vegyük ki a sáfrányt, szűrjük le az oldatot és adjunk hozzá 1 kg barna cukrot.  Végül 24 órával később felezzük meg az anyagot és tegyük lassú tűzön főzzük nehogy odakozmáljon. ;)



Tojáslikőr

Keverjük el egy friss tojás sárgáját egy pohár tejben, majd adjunk hozzá egy kis pohár rumot, de a rumaroma is helyettesítheti. Keverjünk hozzá két kanál barna cukrot és 10 csepp vaníliakivonatot. ;)



Szerelembor

Áztassunk 15 napon keresztül 1 liter vörösborban 30 g fahéjat, 30 g ginzenget és 30 g vaníliát. Az oldatot naponta keverjük meg, majd szűrjük le. A vágyfokozók királynője a nedű! ;)



"Tökéletes szerelem"

Áztassunk 15 napon keresztül 1 liter pálinkában 10g fahéjat, 20g citromhéjat, 15g kakukkfüvet, 5 g koriandert és 5 g vaníliát. Az oldatot érdemes naponta egyszer megkeverni. Közben  készítsünk szirupot 1 kg barna cukorból és 0,5 liter vízből. Vigyázat, egy kis pohárral elegendő elfogyasztani, mert igen hatásos és erős afrodiziákum! ;)



"Tökéletes szerelem 2."

Hozzávalók: 1 dkg fahéj, 2 dkg citromhéj lereszelve, 2 dkg kakukkfű, 0,5-0,5 dkg koriander, vanília, szerecsendió. Az összetevőket két hétig kell áztassuk  pálinkában úgy, hogy naponta egyszer összerázzuk. Ezt követően le kell szórni, ezt követően  fél liter vízből és 1 kg cukorból szirupot főznünk és összekeverjük az alaplével a pálinkával. ;)


Forralt bor

Hozzávalók: szegfűszeg, fahéj, citrom, valamint a cukor vagy a méz – ezeket a borral együtt főzzük.

Alaprecept: 1 liter borhoz 8 deka cukor, 1 rúd fahéj, 5 szegfűszeg és fél citrom leve.

Fontos, hogy az ízesített bort csak forrald fel és ne főzd, az alkoholt ne párologtasd el belőle főzéssel!  Tehát a lényeg, hogy még a  forrás előtt vedd le a tűzhelyről. Ezután már csak az egyéni  ízlésen és a fantázián múlik,  mit és milyen mennyiségben használhatsz fel. Lehet pl. aszalt gyümölcsökkel vagy gyümölcslevekkel, gyömbérrel, vaníliával, kevés borssal, az ínyencek chili paprikával fűszerezik,  van aki vízzel hígítja, de lehet  rummal vagy pálinkával fokozni a főzet hatását.  Különlegessé teheted, ha  a forralt boros edényre egy szűrőt teszel, amelyre süvegcukrot és rumot öntesz, és ezután meggyújtod. Látványos mutatvány és egyben igen ízletes borköltemény ez, de a rumos cukor karamellizálódva, esetleg narancshéjjal együtt is nagyon pikáns és különleges. :)



Az afrodiziákumok fizikai vagy akár  pszichés vágykeltőként ismertek. A hatásuk eltérő lehet, érdemes velük kísérletezni a boszorkánykonyhában. Többféle régmúlt korokra visszanyúló étel és ital recept látott napvilágot,  melyek szerelmi bájitalként használhatók. Hiszen közismert mondás, hogy a férfiakhoz  a hasukon keresztül vezet a legrövidebb út! ;)