2013. szeptember 17., kedd

Hellinger-féle családállítás 4. rész

Bert Hellinger előadásaiból 
Részletek nyilvános szemináriumokon készült jegyzetek alapján

A betegségek

A betegség hasonlatos a kizárt személyhez 
A szellemi mező akkor rendezett, hogyha mindenki benne van, aki odatartozik. Ha valakit kirekesztenek, az rendetlenséget eredményez. Ez a rendetlenség jelentkezhet például egy betegségben. A betegség hasonlatos a kizárt személyhez, a betegségtől is meg akarunk szabadulni, mint ahogy a közösség tagját valamikor kitaszítottuk a helyéről. Így hívja fel a betegség, ugyanannak az attitűdnek a beindításával a figyelmünket a kizárt személyre. 
Megoldást az hozhat, ha a betegséget szeretettel vesszük a szívünkbe, helyet adunk neki és így az általa képviselt kizárt személynek is. 

A betegség, mint vezeklés 

Hellinger szerint vannak olyan betegségek is, amik vezeklések. A megbetegedők azt szeretnék elérni, hogy legalább olyan rossz legyen nekik, mint akikkel szemben bűnösnek érzik magukat. Ez azonban öncélú. Az így megbetegedők nem látják a vezeklés közben az áldozatot, csak saját magukra gondolnak. Ehelyett ezt mondhatják magukban az áldozatnak: „A lelkemben helyet adok neked. Soha nem tudok megszabadulni ettől a bűntől. Ebből a tettemből erőt merítve, a te szenvedésed emlékéül csinálok valami különlegeset.” Így a bűnön keresztül nőhet a szeretet. Az ilyen betegség tehát akkor tud meggyógyulni, ha a bűnös a betegség helyett, amivel magát büntetné, csinál valami különlegeset. 

Lehet betegség oka a megszakított mozgás is, amely valaha az édesanya irányába történt. 
Ilyen megszakított mozgás pl. gyermek koraszületése, császármetszéssel születése, az anya vagy a gyermek kórházba kerülése, stb. Az elszakítottság miatti fájdalom olyan nagy lehet, hogy a gyermek később sem mer odamenni az édesanyjához. Illetve később nem mer más ember közelébe kerülni, mivel a test emlékszik a megszakításra, ilyenkor az odamozgás ismételten megszakad ugyanazon a ponton. A megszakított mozgás a neurózis oka is. Ha múltban megszakított mozgást véghez visszük, az megoldhatja a problémát. Ez nem családfelállítás. Különböző terápiákat dolgoztak ki erre. Például az ölelő, leszorító terápia is ezt szolgálja, megadja a gyermeknek a korábban meg nem kapott biztonságot. 

Hellinger megfigyelése szerint a skizofrénia oka több generációval korábbi gyilkosság, ami a skizofrén családjában történt. A gyilkos és az áldozat is a családhoz tartozik, és mindkettőt kizárták a családból, és a két személy egymással sincs kibékülve. A skizofrén leszármazott egyszerre veszi magára a gyilkos és az áldozat képviseletét. Így abban a generációban a többi családtagot megszabadítja a bűnhődéstől. A skizofrénia minden generációban ismétlődik, és ha valamelyik családtag fél a betegségtől, ott egy gyermek veszi magára. A beteg a gyilkost és az áldozatot is nagyon szereti, egyszerre mindkettőt képviseli. Egyes pszichiáterek családjában is volt gyilkosság. Autizmusnál is sok esetben gyilkosság van a családban. Dadogás oka is lehet ilyen. Ahogy a tény napvilágra kerül, már nincs oka, hogy ezek a leszármazottak képviseljék a gyilkos és az áldozat sorsát. 

Egy gyermek hiperaktivitása szintén egy hiányzó családtag képviselete. A családfelállítás után ezek a gyermekek megkönnyebbülnek. 
A mező tehát úgy kívánja helyreállítani a megzavart rendet, hogy egy következő generációból valakit belekényszerít a kitagadott sorsába mindaddig, amíg a kitagadott vissza nem kapja a helyét.

Bert Hellinger: "Az embernek bele kell egyeznie a valóságba, el kell fogadnia olyannak, amilyen volt. Nem kell sajnálni, hogy úgy alakult. Ezzel a rossz esemény is barátságos erővé válik."

Valahova való tartozás


Egy gyermek legnagyobb félelme, hogy elhagyják. Ez hasonlatos a halálfélelemhez. A legfontosabb mindegyikünk számára, hogy valahova odatartozhassunk, és ebben az odatartozási lehetőségben biztosak lehessünk. Az, hogy szabad valahova odatartoznunk, a legnagyobb boldogság. Ezért egy gyermek, és egy felnőtt is bármit megtesz.

Honnan tudjuk, hogy odatartozunk-e valahova? Abból, hogy "jó a lelkiismeretünk". Ez azt is jelenti, hogy ártatlannak érezzük magunkat. Amikor rossz a lelkiismeretünk, attól félünk, hogy elveszíthetjük az odatartozás jogát. Az egyént tehát a lelkiismeret köti a családjához, mert csak abban a családban tud életben maradni, amelyhez tartozik, azaz a lelkiismeret az életben maradásunkat szolgálja. A lelkiismeret egy érzékszerv. Mint az egyensúly érzékszerv. Azonnal észre vesszük, hogy a viselkedésünk által elveszíthetjük a családhoz való odatartozásunkat, ilyenkor rossz a lelkiismeretünk, bűntudatunk van, ekkor változtatunk. És így már jó lesz a lelkiismeretünk, ártatlannak érezzük magunkat. A családon belül is változtatjuk a viselkedésünket a különböző családtagokkal, illetve csoportról csoportra is, az odatartozás érdekében.

Nagy csoportok konfliktusai 

A népcsoportokban történő dolgok, a népcsoportok közötti konfliktusok, folytatásai azoknak, amik a családokban a személyek között történnek. Az ok mindig a jó lelkiismeret. Minden konfliktus a jó lelkiismeretből meríti az erejét. A résztvevők jó lelkiismerete persze egymáshoz képest különböző. És mindegyikük azt gondolja, hogy a saját jó lelkiismeretük egyenesen Istennel van kapcsolatban.

A lelkiismeretünk működik a partnerkapcsolatokban is. A legfontosabb kérdés mindegyikünk számára, hogy odatartozhatunk-e. A partner szeretete jelentheti-e a számunka, hogy egy életre odatartozhatunk. Ahogy felnövünk, és eljövünk a származási családból, keresünk egy másik helyet, ahova odatartozhatunk, ezért keresünk egy olyan partnert, akinél biztosak lehetünk abban, hogy egymáshoz tartozhatunk. Az egész Isten a férfi és a nő egyszerre. Így, aki egyedül van, az isteni másik felét keresi.

Bert Hellinger: „A legmélyebb boldogság: odatartozni.”

Te másmilyen vagy, mint én 

Amikor a partnerkapcsolat kezdetén egymásba szeretünk, az csak annak a pillanatnak szól, akkor még nem látjuk egymást, csak egy képet szeretünk. Akkor kezdődik a szeretet, ha a szerelmes, gyermeki álomból felébredünk. Azok, akik szerelmesek, meg akarnak halni, nem akarnak élni. A szeretet ott kezdődik, amikor felismerjük: Te másmilyen vagy, mint én, és én ezt a másságot szeretem benned. Ha így szeretjük a párunkat, a másik biztonságban érzi magát, mert én úgy szeretem, ahogy van, azaz velem együtt maradhat. Ha nincs meg ez a biztonságérzet, azaz nem biztosak a partnerek abban, hogy együtt maradnak, akkor a kapcsolat elszakad.

Szeretlek, pontosan olyannak, amilyen vagy 

Egy ideális párkapcsolatban a férfi ki tudja mondani a nőnek, és a nő is ki tudja mondani a férfinak: „Szeretlek, pontosan olyannak, amilyen vagy, és így mondok a kapcsolatunkra igent. Örülök, hogy olyan vagy, amilyen, és örülök, ha olyan is maradsz. És szeretem az édesanyádat, az édesapádat és az egész családodat pontosan olyannak, amilyenek.” Ekkor mindketten, elvárás nélkül tudnak akár jobbak is lenni.

A partner családja 

A férfi is és a nő is a saját családjához kötődik a jó lelkiismeretével. Amikor elismerik, hogy a partnerük családja ugyanolyan jó, mint az övék, bár különbözik attól, akkor rossz lelkiismeretük lesz, mert a saját családjukhoz valamennyire hűtlenek lesznek. Gyermek születésénél harc lesz, hogy melyik család értékrendje a jobb. A tapasztalat az, hogy minden tekintetben jobban megy a családnak, ha a nő követi a férjét a férj országába. Így a gyermekek a férfi vallását, kultúráját és nyelvét tanulják, de szabad nekik az édesanya vallását, kultúráját és nyelvét is követni. Ez egy rangsor, ha úgy tetszik. Amikor el tudják ismerni, hogy a gyermek mindkét család „örökségét” vigye, mindkettejüknek lelkiismeret furdalása lesz a családjukhoz való hűtlenség miatt. A belső növekedés azonban csak rossz lelkiismeret által jöhet létre.

Bert Hellinger: „Aki mindig megőrzi a jó lelkiismeretét, az mindig gyermek marad.”

Forrás: www.hellingerakademia.hu

weboldal:www.boszikam.com

webshop:www.tanita-fashion.com


Müller Péter: Álruhás angyalok


Ha találkozol angyalokkal - sokan élnek közöttünk emberként - onnan lehet felismerni őket, hogy fokozott felelősségtudattal élnek. Bármilyen hivatásuk lehet. Lehet anya, apa, asztalos, szobafestő, muzsikus, de még vízvezeték-szerelő, mérnök, orvos, bőrdíszműves vagy hivatalnok is... szóval az angyal onnan ismerhető meg, hogy felelősséget érez minden tettért. 

Manapság elterjedt az a hír, hogy nagyon sok angyal vállal embersorsot. Látják, hogy a civilizációnk sodródik a végzete fele, s mivel félő, hogy az ember az egész természetet magával rántja, az angyalok mar nem tudnak felülről segíteni.
Megszületnek. Magukra veszik az emberi életet, és megpróbálják ezt a tébolyult emberfajt személyes jelenlétükkel megjavítani. Sok kisgyereknél fedezhetők fel angyali intelligenciák.


Ilyesmi máskor is előfordult, de soha ilyen tömegesen. Nem könnyű ezt a különbséget észrevenni, mert a picik négy - öt éves korukig mindig is hordoztak magukon angyalarcot és lényükben angyaltermészetet. De itt valami másról van szó. Egy magasabb szellemiség jelenlétéről. Nem tudom, így van-e, és azt sem, hogy egy ilyen lélektelen, elgépiesedett pokol-közegben, mint a mienk, nem vesztik-e el később angyal természetüket, s szárnyatlanul nem fulladnak-e bele abba a mocsárba, melynek megtisztítására vállalkoztak szegények.


Nem tudom. Az angyalok egyrészt láthatatlanok, másrészt közöttünk élnek, álruhában. Nem tudod, ki a gyereked, barátod, vagy az idegen, akivel éppen összehozott a sorsod. Lehet, hogy angyal. Sok angyal van közöttünk, aki nem csupán álruhát öltött, de a születése pillanatában odafenn hagyta az angyal-múltjára való emlékezetét is. Ő sem tudja, hogy angyal. Nem emlékszik rá. Csak érzékenyebb. Finomabb. A bármilyen sötét és mélyre süllyedt gengszter világban élünk, Ő úgy érzi, hogy mégsem tehet meg mindent. Neki nem szabad. Mindenki lop, neki nem lehet. Mindenki megbízhatatlan, link, Ő nem lehet az. Mindenki gátlástalanul hazudik, Ő elpirul. Nem engedi hazudni a származása. Össze akarja tartani, ami széthullana. Egyszerű, romlatlan lelkületű emberek ezek, jók, tiszták és becsületesek. Rengetegen vannak. Ezekre mondjuk, hogy rendes emberek. ,,Nem idevalók" Emlékeznek még egy erkölcsre, amit ma már régóta nem tanítanak. Hozzák magukkal, a vérükbe van írva. Ahonnan egy álruhás angyalt tévedhetetlenül fel tudsz ismerni, az nem a jósága, nem a bölcsessége, nem is a csodatévő hatalma. Ilyesmikkel, bár ritka tulajdonságok, egy kezdő angyal, sőt, néha egy ember is rendelkezhet. Az igazi angyalt a kedélyéről lehet megismerni. Lényéből szüntelenül árad valami megmagyarázhatatlan derű. Olyan lelkiállapot, melyet az ember csak akkor él át néhány pillanatig, amikor ráragyog a nap, amikor repülőgépe a sötét viharfelhők fölé emelkedik, oda, ahol mindig fényesség van, kék-ezüst tündöklés. Az életet sokan iskolához hasonlítják, ahol tanulni kell, üzemhez, ahol dolgozni kell, néha börtönhöz, ahol az ember bűnhődik.
Az angyal mindezeken túl van. Túl van a hittanórákon, a filozófiákon; most már látja, hogy az Élet nem egyéb, mint játék. Úgy él, ahogy a madár fürdik a tócsában, vagy a hal fickándozik, önfeledten kiugrik a vízből, nem azért mert éhes, hanem ,,csak úgy". Mint amikor az ember táncra perdül, nem azért, mert valaki felkéri, hanem mert nem bír magával. Kedve van hozzá. Jókedve. Ezért a kedv szóért hívjuk is a csodálatos anyanyelvünkön kedvesemnek azt, akit nagyon szeretünk. És ha valakinek a kedvében jársz, azt jelenti, hogy nagy örömet okozol neki. Kedvesség nélkül nem tudok elképzelni szeretetet. Csak itt, ebben a végső tudatállapotban ébredünk rá arra, hogy minden bajnak, őrületnek mélységes oka van a teremtésben. Ez égetett ki belőlünk mindent, ami nem volt tiszta kedély és zavartalan boldogság. A mennyország ,,zenés - táncos" hely. Ahogy az egész kozmosz is az. Mindig mindenhol zene szól. Sőt, zenéből van szőve az egész Mindenség; rezgésből, hullámból, erők és részecskék szédült táncából - csak ezt eddig nem hallottuk. Nem volt fülünk hozzá. Az angyalok itt már akaratlanul énekelnek. Az ember is ezt teszi amikor vidám. Észrevétlenül fütyül ha olyasmit csinál, amit szeret. A jókedv dalol benne. Tudod, miért fütyülünk, dalolunk? Mert azt érezzük: halhatatlanok vagyunk. Ez nem tudatosul bennük. Nem is gondolunk rá. Csak megérint bennünket az öröklét mámora. Az, hogy fenemód jó lenni! - hogy a világ nem keserves melóból, hanem örömteli játékból állt elő. Az istenélmény nem egyéb, mint a szüntelen ,,jó lenni" állapota. Átsuhant már benned ez az élmény? Ez a ,,de jó lenni"? Biztos vagyok benne. Ebből értheted meg milyen egy angyalnak. 

(Boldog lelkek tánca)

weboldal: www.boszikam.com

webshop: www.tanita-fashion.com

2013. szeptember 10., kedd

Legendás szerelmek-Latinovits Zoltán levele Ruttkai Évához

Ikerlángok, ikerlelkek, lélektársak..a Színészóriás Latinovits Zoltán és a Színészkirálynő  Ruttkai Éva legendás szerelme ma is  megérinti a szíveket. Ha létezik a mennyországban találkozás, biztos vagyok benne, hogy most odafent egymás kezét fogják. Ők ketten megtalálták egymásban a "Másik Felüket" és a szerelmük örökre szólt...

"A Másik Felünket föl lehet ismerni a szeme csillogásából - az emberek az idők kezdete óta így ismerik föl az igaz szerelmüket." ( Paulo Coelho: Brida )

"Nincs nyugalom. Én is várok. Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Elvégeztetett. Ne hajtson hallgatásom és szomorúságom zajos helyekre, ne hajtson el gyötrődésem, várakozásom, töprengésem. Minden értünk fog történni, mert akarom. Mert Isten is így akarhatja.
Kilazult karom a derekad körül, de a kezedet fogom. Ne siess, ne kapkodj, ne térj ki. Újraszüljük magunkat. Te is akard. Hogy együtt legyen jó. Ha talán nem is úgy, mint régen.
Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, mert egyedül olyan iszonyatos. Olyan nehéz. Ha nem buggyan fel úgy, mint régen a vágy, élesztgessük. Nem lehet másolni a voltot, mert már mások vagyunk...
Úszom a vízben: a múlt fájdalmas simogatása. Kék könnyek tava. Benne a mi szerelmünk, a mi könnyeink is. Benne a régi szép sudár árbocok, a régi vitorlák tükörképe. Kagylók a nyakadról. A viz csillogása szived csillogása. A szél hártyája a vizen: kezed nyoma. Lúdbőrzik a viz, mint a bőr. Mindenütt a mi tükörképünk. Mint a lidérc kóvályog a vizben, viz felett, a balatoni égen. A móló köveiben. Az utakon. A nádzizegésben. Szerelmünk itt jár, itt kisért, itt időz, igéz. Hordja ki a homokra a hullám szerelmünk szikrázó kavicsait. Nyomunk keresztalakban a homokban.
Ha a múltamra emlékszem, Te is öleled az életemet, belefonódtál, rám szőtted életed hálóját, beleszőtted a hitbe a szerelem fonalát!
Merre vagy? Hiányzol. Rettenetesen hiányzol.
Már régóta hiányzunk egymásnak. És mégsem a szokás, a betegség éltetett tovább. A szenvedés újraszüli a szép lehetetlent. Kell, hogy kelljünk egymásnak. Hát kicsit kellessük magunk egymásnak.
Töltsük meg a házat szeretettel. Rakjuk újra a kályhát, újra a tüzet. Éljük egymásnak a napokat. Költözzön vissza az ölelés, valamely késői józanabb, de maradóbb szerelem. Költözzünk vissza egymásba.
Fáj a hiányod.
Úgy hiszem, szárnyverdesve, topogva, ágaskodva, szeretlek. Ha még vagy. Ha neked ez elég. Ha Te is így akarod.
Ha van még idő..."


Nagyapja, Gundel Károly éttermében, "éppen Krúdy Gyula bácsi asztala fölött" jött világra 1931. szeptember 9-én. 45 évvel később tragikus körülmények között halt meg. Baleset vagy öngyilkosság történt, találgatják ma is. Ám abban mindenki egyetért, Latinovits Zoltánnal, aki most lenne 80 éves, a magyar színjátszás egyik legnagyobb egyéniségét vesztettük el.

Megalkuvásra képtelen művész volt, aki - szavai szerint - megmaradt embernek, szigetnek, csodálkozónak, reménykedőnek, győzelemre törőnek, gondolkodónak, folyton keresőnek, "terepfelverőnek", lázadónak, életmentőnek, értelmezőnek, lassan bölcsülőnek, igazságkeresőnek, nevetőnek. A 18 éves fiú játékát látva Bajor Gizi megjósolta, hogy nagy színész lesz belőle, de csak kerülők után lépett a világot jelentő deszkákra: előbb volt asztalostanonc és hídépítő munkás, majd építészmérnöki diplomát szerzett. 1956-ban segédszínész lett Debrecenben, egy év múlva Miskolcra szerződött, ahol első színpadi találkozásukkor egymásba szerettek Ruttkai Évával. 

Virágcsokor minden premierre

A Vígszínház legendás színésznőjét Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című darabjának három előadására
hívták meg a miskolci Nemzeti Színházba 1960 novemberében. Amint az esti fél 7-es próbán egymás szemébe néztek, elakadt a lélegzetük: Ruttkai szerint olyan érzés volt, mintha tükörbe nézett volna. A következő 16 évben minden premierje napján fél hétkor virágcsokrot kapott Latinovitstól "olyan gyönyörűséges sorok kíséretében, amelyektől megemelkedik, aki kapja." A premierkártyák sarkából sosem hiányzott a megismerkedésük időpontjára emlékeztető "18.30". A színésznő lakásában az egyik óra Latinovits halála után örökre fél hetet mutatott.


A végzetes vonat

Ruttkai Éva így idézte fel az 1960. november 17-i Miskolc és Hatvan közti vonatutat, amelyen végképp eldőlt a sorsuk: "Bejött hozzám ziláltan, csapzottan a kupéba. Hatvanig jött velem, sírt, könyörgött, térdre borult, és én még mindig nem vettem komolyan. Tetszett, szimpatikus volt, hatással is volt rám, még mindig nem éreztem azonban, hogy viszont tudnám szeretni, és az ő érzéseiben sem tudtam igazán hinni. Mondtam, szálljon le, adtam neki pénzt, hogy vissza tudjon utazni a következő vonattal. Ott állt a peronon, és egészen hunyorogva, zavartan, szinte kiszolgáltatottan kereste a vonatát. Ez az a pillanat, az a pillanat, amibe még mindig belesajog a szívem: ez a hunyorgás, ez a riadtság... ez volt az a pillanat, amikor egyszer csak halálosan beleszerettem." Ruttkai Éva elvált férjétől, Gábor Miklóstól, és 16 évig Latinovits Zoltán társa és játszótársa volt. 1963-ban Shakespeare Rómeó és Júliájának vígszínházi nézői érezték, hogy vibrál a levegő, mert a színpadon igazi szerelmesek játsszák, élik a klasszikus románcot. Később olyan darabokban és filmekben láthattuk őket együtt, mint Csehov Ványa bácsija és Krúdy Gyula Szindbádja, amelynek forgatásán a Huszárik Zoltán által teremtett légkörtől mindenki tehetséges volt és boldog.
Elvarázsolta a nézőket
Jancsó Miklós: Szegénylegények, Kovács András: Hideg napok, Falak, Révész György: Utazás a koponyám körül - még néhány film, amelyek alapján azok is megbizonyosodhatnak Latinovits kivételes tehetségéről, akik színpadon nem láthatták. Örkény István Tóték című darabjának Őrnagyát filmen és színházban is eljátszotta, utóbbiról nem maradt felvétel, de Thomas Mann Mario és a varázslójának körszínházi előadásáról igen: félelmetesen tökéletes Cipolla volt. Előadóestjein és lemezein Ady Endre, József Attila és mások költeményeit mondta, élte, ahogy senki más: recsegősre hallgatott bakelitkorongok mellett ma már cd-n és dvd-n is élvezhetjük összetéveszthetetlen versmondását. 

"Igazságomból nem engedtem soha. Káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy a tehetségtelen és ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok" - e szavakkal zárta 1969-es Önarckép című írását. Utálta a felületességet, a hozzá nem értést, a felkészületlenséget, és ezt mindenkinek kíméletlenül a szemébe mondta. Nem csoda, hogy csak néhány évig játszhatott fővárosi színpadokon. 1971-ben Veszprémbe szerződött, ahol végre rendezhetett is, Németh László Győzelem és Gorkij Kispolgárok című drámáját vitte színre. 1973-as könyvében, a Ködszurkálóban megírta, milyen színházat akar. Nem engedték, hogy megvalósítsa álmait olyan alkotótársakkal - Huszárik Zoltán, Cserhalmi György, Garas Dezső -, akik hozzá hasonló elveket vallanak.

Bagó és Balaton enyhítette depresszióját

Egyre gyakrabban tört rá a depresszió, amelytől a Völgy utcai kórházban próbálták megszabadítani. Itt határozta el, kell egy kutya. Ruttkai Évával együtt úgy imádták Bagót, mintha csak a fiuk lett volna. Sétáik kedvéért Latinovits még érszűkülettől sajgó lábáról is elfelejtkezett. Bagó story című írását a puli ihlette, aki szinkronba és utolsó pesti színpadi szerepe, a betegsége miatt csupán kilencszer eljátszott A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című darab operettszínházi próbáira is elkísérte. Akárcsak Balatonszemesre, édesanyjához, Gundel Katalinhoz és nevelőapjához, Frenreisz Istvánhoz. Édesapja, Latinovits Oszkár ugyanis egy nappal Piki - felnőttként is ez volt családi beceneve - születése után elhagyta őket. Gyerekkorától nagyon szerette a Balatont, már 12 évesen profin vitorlázott - akárcsak később féltestvérei, Bujtor István és Frenreisz Károly -, de kosárlabdában is jó volt, 20 évesen a Haladás SE NBI-es csapatának tartalék játékosa lett.

Baleset vagy öngyilkosság?

1976. június 4. Latinovits Zoltán Balatonszemesen pihent, napközben levelet írt Cserhalmi Györgynek. "A
depresszió vagy vélt depresszió ellustított, teljesen elpuhított. Tegnap még fél napot ágyban töltöttem. Ma végre nekiláttam a jógázásnak, favágásnak. Ezért ma jobban érzem magam. Most már mindennap háromszor megcsinálom a gyakorlatokat." Este sétálni indult az állomás felé. Ruttkai Éva szerint fel akart ugrani a lassító vonatra, ahogy gyerekkorában tette, de elvétette, és a kerekek alá esett. 

A színésznő sohasem hitte el, hogy szerelme öngyilkos lett, ahogyan Latinovits édesanyja, a tavaly nyáron, 100 évesen elhunyt Tinka néni sem. Szigethy Gábor színháztörténész szerint is baleset történt, a Színészkirály nem készült a halálra - ellenkezőleg, tele volt tervekkel. Négy nappal később temették el Balatonszemesen, ahol 1984 óta múzeum őrzi emlékét. Ruttkai Éva 1976. június 4-től mindennap meggyújtott egy gyufaszálat, majd elfújta: 10 éven át, 1986. szeptember 27-én bekövetkezett haláláig gyűltek a kormos gyufaszálak egy üvegkehelyben.

"Hol van az a nyár? 
Hol a régi szerelem?
Hol van az a nyár? 
Átsuhant a szívemen.
Hol van az a tűz, 
ami karjaidba űz?
Hol van az a láz? 
Hisz a szívünk csupa gyász!..."

Ruttkai Éva & Latinovits Zoltán - Hol van az a nyár : http://www.youtube.com/watch?v=gwlxxGckuIs


Forrás: kiskegyed.hu , levelbonto.blog.hu

weboldal: www.boszikam.com